Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szüzesség elvesztése...

Torolt_felhasznalo_856258
Torolt_felhasznalo_856258
Létrehozva: 2007. június 15. 10:35
Sziasztok!

Belépett az életembe pár hónapja valaki, akiről rögtön tudtam, hogy igen, ő lesz a gyerekeim apja, ő a nagy Ő és Ő az az ember, akit méltónak tartok rá, hogy elvegye a szüzességem!
Nagyon kedves, aranyos, nem sürgetett, azt mondta majd, amikor én is szeretném, akkor fogunk szeretkezni.

DE...

Féltem, ill. a mai napig félek a szüzesség elvesztésétől. A helyzet a következő: két hete pénteken elérkezettnek láttam az időt, hogy odaadjam neki magam, de sajnos nem sikerült a behatolás, mert nekem nagyon fájt és azt mondta nem szeretne fájdalmat okozni, ezért abbahagytuk. De véreztem kicsit, nem volt vészes, de még másnap is fájt kicsit...

Aztán az elmúlt éjszakát együtt töltöttük és ismét próbálkoztunk, de sikertelenül. Megint nem tudott belémhatolni, mert nekem fájt... Aztán egész éjszaka ő is és én is alig tudtunk aludni, azon gondolkodtunk MIÉRT VAN EZ? MIÉRT NEM SIKERÜL? Reggel megint próbálkoztunk, de ismét eredménytelenül, sőt már annyira feszült voltam, hogy nem jön össze a dolog, hogy el is sírtam magam kínomban. Szegénykém, próbált vigasztalni, de ez olyan rossz érzés nekem, mert szeretném, ha megtörténne, mert egyébként az intim dolgok egyéb része szuperül működik...

SEGÍTSETEK!!! Mi lehet a megoldás??
  1. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. október 2. 10:221751.
    24 leszek lassan.
    előzmény:
    Dea2006 (1750)
    2007-09-30  12:53
  2. 2007. szeptember 30. 12:531750.
    Én is elolvastam a topikodat...
    Sajnos én nem látok semmi jót ebben a kapcsolatban,úgy érzem hogy átvert téged és most is ezt csinálja,és te nem ezt érdemled!
    Hány éves vagy? Fel a fejjel és lépj tovább! gyorsan amig még lehet!
    mert mindent lehet!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1748)
    2007-09-29  22:12
  3. 2007. szeptember 30. 11:551749.
    akkor ezek szerint  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1746)
    2007-09-29  21:34
  4. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. szeptember 29. 22:121748.
    Teljesen jól emlékszel!

    Mondta, hogy úgy veszi észre, hogy Ő sokat változott pozitív irányban, már egyáltalán nem linkeskedik, sokkal komolyabban veszi a dolgokat stb.

    Egész nyáron sokszor emlegetett, hogy hiányzom és nem lett volna szabad így elengednie. Ők (mármint a barátja és a párja) is mondták neki, hogyha így érez, ill. ha szeret, akkor keressen meg...

    Aztán az a bizonyos barátnő: megtudtam, hogy egy szörnyű nő, csinos, de közönséges, kétszínű... A barátjáék ki is tiltották. És valóban lassacskán függetlenedik tőle anyagilag és akkor már nem lesz bunkóság dobni. De nem szereti, ez biztos...

    Nagyon igyekszik, hogy egyenesbe hozza az életét, pénzügyeit stb., ezért van egy valaki (mittudomén ki), akinek szinte mindig hétvégén kell, hogy árut fuvarozzon, de elvállalta azt is, szóval mostanság alig van szabad hétvégéje...

    Nos, ez a csaj (a barátja barátnője) nagyon aranyos, rendes, jófej és engem is bír, szorít nekünk, mondta. Én megbízom benne, és elhiszem, amit mond. Mondta, hogy mondta Ő-nek, hogyha rosszul bánik velem, ill. átver, akkor ne kerüljön a szeme elé...
    előzmény:
    eedesanna (1747)
    2007-09-29  21:59
  5. 2007. szeptember 29. 21:591747.
    Részleteznéd?

    Eddig nagyon azt mondta,h menekülj tőle, nem érdemel meg, vagy én emlékszem rosszul?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1746)
    2007-09-29  21:34
  6. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. szeptember 29. 21:341746.
    Délután sokat beszélgettem a legjobb barátja barátnőjével és nagyon pozitív dolgokat tudtam meg... Remélem, hogy most minden rendben lesz, nem szeretnék újra csalódni...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1744)
    2007-09-29  16:39
  7. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. szeptember 29. 16:401745.
    Köszönöm!!
    előzmény:
    eedesanna (1743)
    2007-09-29  13:29
  8. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. szeptember 29. 16:391744.
    [Nem ismerlek de az írásaid alapján igen szimpatikus lány vagy, nem egy hárpia, többet érdemelsz annál, minthogy valaki bizonytalanságban tartson ki tudja meddig][/Nem ismerlek de az írásaid alapján igen szimpatikus lány vagy, nem egy hárpia, többet érdemelsz annál, minthogy valaki bizonytalanságban tartson ki tudja meddig] - köszönöm!

    Igen, érzi, hogy szeretem, hogy nem tudok elszakadni tőle... Váratlanul lépett be az életembe anno, de rögtön beleszerettem... Azt mondja, hogy Ő is szeret (ezt érzem is ) DE és itt jönnek a kérdőjelek...
    előzmény:
    christinesk (1742)
    2007-09-29  08:56
  9. 2007. szeptember 29. 13:291743.
    Én szorítok neked, sok sikert és boldogságot!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1740)
    2007-09-28  22:11
  10. 2007. szeptember 29. 08:561742.
    Persze, hogy a karjaiba omlottál (képletesen) meg persze, hogy szereted meg minden, és őszintén kívánom nektek hogy boldogok legyetek majd egyszer együtt, de addig is kérlek fogadj meg néhány kéretlen jótanácsot.
    Tartsd magad többre annál mint amit ez a férfi jelenleg és úgy általában adni tud. Nem ismerlek de az írásaid alapján igen szimpatikus lány vagy, nem egy hárpia, többet érdemelsz annál, minthogy valaki bizonytalanságban tartson ki tudja meddig. Ez a "többet érdemelsz" mindaddig csak üres frázis amíg magad is meg nem tapasztalod, milyen hónapokig bizonytalanságban lenni. Én már voltam így, és majdnem rámentem, iszonyú. Legalábbis nekem az volt. Utólag rájöttem, hogy egyedül ebből a kapcsolatomból tanultam igazán, de nagy ára volt.

    Ha ez segít írd le egy papírra a tényeket és akárhányszor elgyengülsz, olvasd át amit írtál. Nekem ez nagyon sokat segített, mint a hideg víz, kijózanodsz tőle. Ellenkező esetben beleeshetsz abba a hibába hogy álmokat kergetsz és nem veszed észre a valóságot.

    Hogy a jövő hogy alakul azt persze egyikünk se tudhatja előre biztosan, a sors nagy játékos. De ne haragudj én változatlanul azt mondom, hogy ez a férfi csúnyán kihasználja a te érzéseidet, és még arra sem képes hogy addig a háttérben maradjon amíg úgymond a dolgai lerendeződnek, és utána "tisztán" eléd álljon. Nagyon jó dolog szeretve lenni és ezt biztos hogy érzi ő is minden gesztusodból, de mi lesz veled? Mi lesz akkor ha ez a nem tudom mi lesz korszak jól elhúzódik, te persze végig reménykedsz, és a végén azt mondja, bocs mégse szeretlek, mégse kellesz? Belegondoltál te ebbe? Féltsd magad jobban, sokkal jobban a mostaninál. Mert még ha szereted is, azt a szerelmet ki kell érdemelni, mert egyedi és mert számodra nagyon is fontos. Egy nő szerelme nem valami ócska bazári holmi hogy csak úgy adogasd mindenkinek, aki egy kicsi jelét is mutatja hogy esetleg vevő rá...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1739)
    2007-09-28  22:05
  11. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. szeptember 28. 22:131741.
    A szüleim nem tudják, hogy anno miért lett vége! Szerették Ő-t, ill. jól kijöttek, szóval jóban voltak... Nem tudják, hogy újra felbukkant...
    előzmény:
    királyjány (1737)
    2007-09-28  20:50
  12. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. szeptember 28. 22:111740.
    Egyáltalán nem színezted túl, sőőt az eszemmel tudom, hogy teljesen igazad van! A férfiak nagyon értenek, ahhoz, hogy mikor kell felbukkanni, ill. nagyon tudják sajnáltatni magukat.

    Közben meg tőlem kérdezi, hogy miért keresett Ő meg engem? Maga sem érti, de hiányoztam, mert nem vagyok közömbös számára, aztán jöttek a szép szavak... Mondta, hogyha a nap 32 órából állna, az talán elegendő lenne arra, hogy minden beleférjen, amit szeretne... Sz@r az élete és erre desszertnek még újra belerángat engem is - Ő fogalmazott így!

    És hát Te is, ill Ti is tudjátok, hogy mi nők olyanok vagyok, hogy a szeretett férfi karjaiban azonnal elfelejtjük, hogy milyen csúnyán is viselkedett velünk...
    előzmény:
    eedesanna (1736)
    2007-09-28  20:12
  13. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. szeptember 28. 22:051739.
    Itt vagyok! Sétáltam igen, nehéz időszakaimban én is mindig órákat sétálok, kiszellőztetem a fejem.

    De ez a séta nem úgy alakult, ahogy gondoltam...

    Elmentem itt a közelben a kedvenc helyemre sétálni, gondolkodni stb., DE csak kb. fél óráig voltam egyedül, aztán megjelent Ő. Te jó ég! - gondoltam magamban, mikor megláttam. Hogy kerül Ő ide? Tudtam, hogy csak itt lehetsz! - mondta Ő. Na, akkor, ha már így alakult, elindultunk sétálni és beszélgettünk egy nagyot, kb. 2,5 órát.

    Kérte, értsem meg, hogy egyelőre csak legyünk nagyon jó barátok, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő... Belementem, mert SZERETEM sajnos, és nem szeretném, ha még meg sem próbálnánk, mert én sem tudhatom, hogy alakul a jövő... És úgysem fogunk olyan nagyon sokat tudni találkozni egyelőre, mert most sokat van úton. Jelenleg árufuvarozóként dolgozik 3 helyen is, ezek alkalmi munkák, ha van meló kell menni, mindegy, hogy hétvége van, ha meg nincs, akkor nem... Most hétvégén is dolgozik mindkét nap és kedden pedig indul Németországba 4 napra... Keressük majd egymást és meglátjuk, hogy alakulnak a dolgaink... Mondtam neki, hogy Őneki kell keresnie...

    Megkérdeztem tőle, hogy azt a bizonyos b.nőt szereti? (Tudom, azt válaszol rá, amit akar, ill. amit hallani szeretnék) Azt mondta nem, semmit nem érez iránta, csak bunkónak érezte volna magát, ha otthagyja, míg nem adja meg a tartozást... de lassacskán már visszafizet mindent és akkor le tudja zárni a dolgot. Mondtam neki, de azért szex van még, gondolom; nem nincs már, azt mondta, De nem volt túl meggyőző...

    előzmény:
    christinesk (1735)
    2007-09-28  19:09
  14. 2007. szeptember 28. 20:551738.
    számból vetted ki a szót vagyis kezemből a billentyűt,mondatokat...maximálisan egyetértek...
    előzmény:
    eedesanna (1736)
    2007-09-28  20:12
  15. 2007. szeptember 28. 20:501737.

    Szia,nem nem vagy naív liba...csak sajnos a szívedre hallgatsz:S

    Kérlek szépen,állj sarkadra,keress egy normális helyes veledkorú esetleg kicsit idősebb,fiút...ne bízz abban aki egyszer csalódást okozott cserben hagyott...sok vagy te hozzá,legyen önbizalmad,nincs ő a te szinteden emberileg...Nézd ez a pasi nem rendelkezik állandó állással,hitele van attól akit nem szeret,de azért "pakolgatja" meg nem szereti de együtt van vele(-gondolj bele milyen ember az ilyen,kibeszéli, azt aki segített rajta anyagilag,és kitudja mit érez iránta).Benne van a korban nincs terve jövőre nézve?!?!

    Bocsánatot nem kért,de barátságot tud ajánklani?!Ki ez te?!!A helyedben akárhogy fáj   mocskosul visszautasítanám...neki olyan nő való aki pont olyan egy legalja lelkű mint ő maga.

    Most rossz de az még rosszabb lesz ha újra hülyít...neked lesz még külömb is...a szüleid mit szólnak mindehhez ?tudják?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1718)
    2007-09-28  11:30
  16. 2007. szeptember 28. 20:121736.
    Jó estét!

    Hát erről a tartozásról és barátnőről az ugrott be,mikor a férfi szeretőt tart,mert hát ilyen meg olyan rossz a házassága... ilyen, olyan a felesége...esetleg a ygerekei is, a szerető meg milyen csodálatos, milyen jól összeillenek,újra értelmet ad az életének... úgyhogy el is válik a feleségétől...majd... majd...

    A másik meg,hogy nem tudom honnan de a férfiak ezt nagyon jól tudják,h egyszercsak felbukkannak a nőnél aki teljesen beléjük van habaroda,hiszi,hogy már nem... de egy találkozás kell csak és látják,hogy újra ott hever a lábai előtt, csak egy kicsit kell magukat sajnáltatni (többségnek nagyon jól megy) és minden rendben, mindent megbocsájtottak nekik, sőt leeht,hogy még majd a nő akarja kárpótólni, mert jaj szegénykének milyen sanyarú sorsa van..és akis butus nem merte eddig elmondani...egyem a szívedet,na bújj hozzám..

    Bocs,lehet,hogy kicsit túl színeztem,de talán érthető...
    de ez csak az én tapasztalatom, meg barátnőim, ismerőseim történetei alapján ezt vontam le...

    Lehet,hogy nem így van, a döntést csak te magad egyedül tudod meghozni, a te dolgod.
    azt kell átgondolni,hogy mi történik (veled, benned)
    -ha adsz neki még egy esélyt és (1-2-3-4) hónap múlva újra ezt teszi veled és így otthagy.
    -ha elküldöd mert nem hiszed el amit mond, akkor hogy fogod megélni,hogy lehet,hogy tényleg úgy van ahogy mondta és lehet,hoyg most boldogan élhetnétek együtt

    ezt kell mérlegelni szerintem,hogy melyiket viselnéd szívesebben, melyik lenne a kisebb csalódás.

    és ezzel nem akartam azt mondani,h biztos,hogy hazudik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2007. szeptember 28. 19:091735.
    Na, sikerült egy kicsit sétálnod? Lelki válságok idején én mániákusan sétálok, mászkálok, kijárom magamból a bánatot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1734)
    2007-09-28  17:07
  18. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. szeptember 28. 17:071734.
    Most megyek, járok egyet! Szép az idő, süt a nap...

    Majd este még benézek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1733)
    2007-09-28  16:12
  19. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. szeptember 28. 16:121733.
    Így van! Még teljesen nem zártam le magamban a vele történteket, de próbáltam más dolgokkal elütni az időt és nem is gondolni rá, tudomásul venni, hogy ennyi, vége... Erre, mint derült égből a villámcsapás előkerül...
    előzmény:
    christinesk (1731)
    2007-09-28  16:04
  20. 2007. szeptember 28. 16:051732.
    Most el kell mennem főzni, de később még visszanézek!
    előzmény:
    christinesk (1731)
    2007-09-28  16:04
  21. 2007. szeptember 28. 16:041731.
    Á, nem vagy se hülye, se liba. Csak még mindig kötődsz egy olyan férfihoz, aki ezt a jelek szerint nem érdemli meg. Tudom ez nem vigasztal Téged. De ne magadat hibáztasd! Valószínűleg az történt, hogy te még nem zártad le magadban ezt a kapcsolatot, és ő ebbe bekavart. Most lesz néhány nehéz napod amíg ez az új élmény lecsillapodik benned, és utána dolgozhatsz gőzerővel azon, hogy találj egy másik, normálisabb pasit. Előbb vagy utóbb, de találni fogsz egy olyan férfit aki nem kihasználja a kedvességedet és az odaadásodat, hanem örülni fog neki hogy talált egy kis drágakövet, akit a tenyerén hordozhat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1730)
    2007-09-28  15:48
  22. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. szeptember 28. 15:481730.
    Teljesen igazad van!!!

    De én kis hülye, gyenge, naiv liba vagyok...

    És sajnos a felbukkanása érzelmeket hozott felszínre bennem...
    előzmény:
    christinesk (1729)
    2007-09-28  15:40
  23. 2007. szeptember 28. 15:401729.
    Gondolom ez a kijelentése meg érzéseket hoz elő benned. Pedig nagyon al evegőben lóg így ez a zegész. Majd ha rendeződnek az anyagiak (egyáltalán miért kell anyagiakhoz kötni egy kapcsolatot ha 8 percnyire laktok egymástól? egy csomó mindenhez nem kell pénz és mégis jól érzi magát az ember), meg ha ez meg az rendbejön. Hááááát, ez olyan mint a kutya vacsorája.
    Mert nézzük a tényeket: megcsalt, elhagyott, a nője most is megvan, de neked már meglebegteti azt hogy ha rendbejönnek a dolgai akkor megint lehet újrakezdeni. Bennem meg az a kérdés merült fel hogy miért nem azt mondja: drágám én egy hülyeállat vagyok, életem legnagyobb hibája volt hogy elhagytalak, kérlek fogadj újra a bizalmadba, a másik nővel meg már két napja szakítottam, csak te kellesz! Na ez lenne az alap ami után el lehetne gondolkodni hogy újra befogadd-e a szívedbe és az ágyadba vagy sem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1728)
    2007-09-28  15:33
  24. Torolt_felhasznalo_856258
    Torolt_felhasznalo_856258
    2007. szeptember 28. 15:331728.
    Barátságról írtam, mert egyelőre csak azt szeretne, ill. csak azt tud ígérni. De hosszú távon, ha rendeződnek a dolgai, akkor párjának szeretne...
    előzmény:
    christinesk (1727)
    2007-09-28  15:24
  25. 2007. szeptember 28. 15:241727.
    Ja? Eddig a barátságról írtál.
    Talán meg lehetne mondani neki hogy legközelebb akkor jelentkezzen ha se másik nője se törlesztenivalója nincs. És aztán barátkozhattok, meg beszélgethettek amennyi belétek fér.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856258 (1726)
    2007-09-28  15:18

Címlap

top