Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásvásárlásná l mit nézze

fórumozok
Létrehozva: 2007. június 18. 18:16

Sziasztok!

Lakásvásárlásnál mit nézzek?

Az áron és a lakás burkolatain kívül.

Mi az ami buktató lehet, amire nem gondolok, hogy arra is oda kell figyelni.

Köszönöm

 

  1. Torolt_felhasznalo_324896
    Torolt_felhasznalo_324896
    2007. június 18. 19:5576.

    Mi épp új lakást készülünk venni, ilyenkor nem árt figyelni arra, hogy ki a generálgivitelező (én utánanézek a neten, hogy milyen referenciái vannak, miket épített eddig fel), beruházó, érdemes figyelni arra, hogy mikor kapták meg az építési engedélyt (elég gyanús, ha pl. 2004-ben, de a ház még mindig nem áll). Fontos a tájolás (DNY-i lakásban megdöglesz nyáron), a közös költség, a hang- és hőszigetelés (ha rossz a hőszigetelés, penészedni fognak a falak), hogy az ablakok alatt legyenek a radiátorok. Nekem fontos még a nagy előszoba, ahova sok beépített szekrény fér el, hogy legyen ablak a konyhában (ha még egy légtérben is van a nappalival). Most hirtelen ennyit jut csak eszembe.

    Bocs, ha esetleg írtam olyat, amit már valaki említett előttem.

    előzmény:
    fórumozok (1)
    2007-06-18  18:16
  2. 2007. június 18. 19:5475.

    Nézd meg a nyílászárókat, az ablakok kereteit azok milyen állapotban vannak. 

    A konyhában és a fürdőszobában van penész vagy nincs. Ha marad a konyhabútor az milyen állapotban van, kényelmes elérned vagy sem, lejt vagy sem.

    A burkolatnál ha nem akarod pl. a tapétát megtartani, hogy hány réteg van alatta. Ha padlószőnyeg van az alatt mi van.

    A konnektorokat is lesd meg, bár azok kicserélésével lehet csalni, de azok is mutatnak valamit, ha nagyon régiek valószínűleg a vezeték sem lett kicserélve. Nézd meg működik-e a csengő.

    Menj be a mellékhelyiségbe (kérdezd meg használhatod) és a csapnál figyeld meg a kézmosásnál hogyan folyik le a víz.

    Néz ki az ablakon mit látsz, mi hallatszik be.

    Ha tervezed, hogy átépíted akkor egy régi tervrajz sem árt a lakásról.

    Hirtelen ennyi.

     

    előzmény:
    fórumozok (1)
    2007-06-18  18:16
  3. 2007. június 18. 19:5374.
    figyelek mindenkit
    előzmény:
    adrieri (69)
    2007-06-18  19:46
  4. 2007. június 18. 19:5273.
    Szerintem az egyik legfontosabb kérdés a szomszédok. Akármilyen szuper a lakás, ha állandóan őket kell hallgatnod, de ez sajnos olyan probléma, ami csak lakva fog kiderülni. Mi eddig kétszer költöztünk a "jó" szomszédok miatt, még szerencse, hogy csak albérletből. Ezek után nemis mernék vásárolni saját lakást, azért álmodozok róla, egyszer talán....
    előzmény:
    fórumozok (1)
    2007-06-18  18:16
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. június 18. 19:5272.
    További jó tanácsadást,és fogadást,mennem kell,sziasztok
    előzmény:
    1.bendeguz (71)
    2007-06-18  19:51
  6. 2007. június 18. 19:5171.

    van még egy szép nap amikor megkeresed a közös képviselőt és azzal beszélgetsz el arrol hogy mikor volt ez + az felujitva ! mikorra tervezik ezt meg azt megcsinálni és miből ? a miből az nagyon fontos !!!!

    ha nem lapos tetős a ház akkor vigyél magaddal valakit aki esetleg felmegy a padlásra és megnézi vajon nem szakad e le az egész egy erősebb szélben és kibir e még vagy 10 évet !

    előzmény:
    1.bendeguz (70)
    2007-06-18  19:46
  7. 2007. június 18. 19:4670.

    a második napon már megnézheted a lakás müszaki állapotát is ! csempék , a festés a parketta stb ! de ez nem igazán fontos mert ugysem fog tetszeni amit megveszel !

    és elkezdhetsz alkudozni , szépen finoman ! uyg 500 ezer től !

    előzmény:
    1.bendeguz (67)
    2007-06-18  19:43
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. június 18. 19:4669.


    Bendegúz tanácsaira figyelj!

    Nem mondom,hogy a többiekére(és az enyémre )ne!
    előzmény:
    fórumozok (64)
    2007-06-18  19:34
  9. 2007. június 18. 19:4568.
    igen, ezt már mondták, meg is fogom tenni, hogy többször eljárkálok a környékre, hogy milyen
    előzmény:
    1.bendeguz (67)
    2007-06-18  19:43
  10. 2007. június 18. 19:4367.

    megprobálok gyorsítani a tempon !

    ha lakást mész nézni akkor lehetőleg ne a ház előtt parkolj le hanem legalább 2 inkább 3 sarokal odébb ! gyalog menj onnan ugy hogy megnézed a szomszéd utcákat is közben figyelsz milyen emberek közlekednek , sok piás , sok slampos koszos egyed , esetleg nem a fajtád beliek tömkelege lakik a környéken ?

    nézd meg a lakást ! akár mennyire jó a lakás ne ájulj el mert nem jó ha látják hogy esetleg tetszik !

    távozás után csengess be néhány szomszéghoz és kérdezd meg ismerik e és miota lakik ott ! és hány embert látnak ott lakni életvitel szerüen !nagyon fontos !!!

    másnap megint menj el de lehetőleg este amikor már kezd lehülni a levegő ! sokkal másabb az igazi arcát mutatja a környék és a nem kedvelt emberi egyedek is elő jönnek +az állat állattartók is ! igy számot vethetsz mennyi kellemetlenséged lehet a kutyák és gazdijuk miatt !

     

    előzmény:
    fórumozok (1)
    2007-06-18  18:16
  11. 2007. június 18. 19:3966.
    az egérnek négy lába van  
    előzmény:
    arra (65)
    2007-06-18  19:34
  12. 2007. június 18. 19:3465.
    nálunk nincs, mi a 3-on lakunk, hát ne is legyen, mert utálom a bogarakat és minden egyéb, 6 v. több lábú állatot!
    előzmény:
    adrieri (57)
    2007-06-18  19:29
  13. 2007. június 18. 19:3464.

    én problémás és tapasztalatlan is

    abszolút jól jönnek a tippek, ezért is indítottam a topikot, hátha másnak is haszna lesz belőle, meg többen több szemszögből közelítjük meg a kérdést, aztán jönnek az ötletek

    és a végén tényleg a hold lesz a legalkalmasabb  

    előzmény:
    adrieri (60)
    2007-06-18  19:30
  14. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. június 18. 19:3363.
    Igaz,elvégre is nem mindegyik lakásnál teszi meg az ember.Csak aminek komolyan gondolkodik a megvételén.szerintem.
    előzmény:
    1.bendeguz (61)
    2007-06-18  19:30
  15. Torolt_felhasznalo_823381
    Torolt_felhasznalo_823381
    2007. június 18. 19:3062.
    Bizony, de a régi panelben ilyen van.
    előzmény:
    fórumozok (58)
    2007-06-18  19:30
  16. 2007. június 18. 19:3061.

    a pénzedért bármit megtehetsz !

    amig tárgyalsz velük , és alkodozol addig van 49 % vevőjük ! ha elmész akkor van 100 % semmijük !

    előzmény:
    fórumozok (51)
    2007-06-18  19:27
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. június 18. 19:3060.


    Én problémás eset vagyok.

    Mondj tippeket,mire figyeljen!
    előzmény:
    1.bendeguz (53)
    2007-06-18  19:27
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. június 18. 19:3059.
    Tégla vagy salak, esetleg lehet hogy vályog építésű. Ha panel nézd meg a sarkokat illesztéseket nincs-e hézag. Ha teheted vigyél magaddal kőművest aki állapotfelmérést tud neked adni, hogy mire számíthatsz. Szerelvények, kád, wc, csapok, parketta, padlószönyeg mindig az eldugott helyeket nézd. Sokan kifestenek és látványossá teszik hogy hamarabb eladhassák.  A szerződés mindenre terjedjen ki, mert ha kiderül hogy valamit simliztek akkor peres uton visszakérheted egy részét a vételárnak. Ez nagyon fontos: egy ismerősöm vett egy téglaépítésű családi házat, majd 2.év múlva a fürdőszobai átalakításnál kiderült hogy kohósalak az épület. Visszaperelt 2.millió forintott 1.év alatt amiből a tetőre is futotta.
    előzmény:
    fórumozok (1)
    2007-06-18  18:16
  19. 2007. június 18. 19:3058.
    szemétledobó!!!! ... na az inkább ne legyen, tutira tele van állatokkal  
    előzmény:
    AnnieBuda (54)
    2007-06-18  19:28
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. június 18. 19:2957.
    Fújj,fújjjjjjjj,fújjjjjjjj.

    Utálom ezeket a dögöket.

    Laktam én is 2 évet régi társasházi lakásban,4.-en,szerencsére talán 2 darabot láttam összvissz,de fekete Morteinnel mindent körbefújtam rendszeresen,ajtót,ablakot,w.c. körül,szekrények aljánál.
    előzmény:
    arra (48)
    2007-06-18  19:24
  21. 2007. június 18. 19:2956.
    legalább nem lesz zajos  
    előzmény:
    1.bendeguz (53)
    2007-06-18  19:27
  22. 2007. június 18. 19:2855.

    ez most gusztustalan volt, elképzeltem  túl vizuális vagyok

    előzmény:
    arra (48)
    2007-06-18  19:24
  23. Torolt_felhasznalo_823381
    Torolt_felhasznalo_823381
    2007. június 18. 19:2854.

    ne járjon villamos az ablak alatt, ne legyen kocsma, szórakozóhely a közelben, a lakáshoz legyen terasz.

    Miylyen forgalmas az ablak alatti út: kamionok, teherautók behajthatnak-e.

    Milyen a szemétledobó? Van-e szelektív hulladékgyűjtő a környéken?

    előzmény:
    fórumozok (1)
    2007-06-18  18:16
  24. 2007. június 18. 19:2753.
    szegényt ugy beszaratjátok hogy inkább a holdon vesz magának kecót !
    előzmény:
    adrieri (43)
    2007-06-18  19:20
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. június 18. 19:2752.
    Köszi a tippet!
    előzmény:
    1.bendeguz (46)
    2007-06-18  19:23

Címlap

top