Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hepatitis "C"

Nyusza21
Létrehozva: 2007. augusztus 1. 18:20

Sziasztok!

Pár hete írtam már indítottam egy topicot hasonló címmel. Kedvesek és bíztatóak voltatok, ám sajnos "ránk jár a rúd".

Anyukámnál pár hónapja kiderült, hogy hepatitis C vírusa van. Hogy honnan kaphatta el? Senki sem tudja. Egy a lényeg, elkezdték a gyógyszeres, illetve az inyekciós kúrát. Sajnos ma volt orvosnál és most a 4. inyekció után azt mondta az orvos, hogy nem folytathatják a kezelést, mert a hemoglobin és a hematokrit szint vészesen zuhan és ha tovább szurkálná magát akkor komoly bajok keletkezhetnek. Így a kezelésnek vége.

Elsősorban olyanok írását illetve tanácsát várnám, akik hasonlón mentek keresztül és találtak esetleg más gyógymódot, vagy valamit amivel kezelik magukat. Egyáltalán nem tudjuk, hogy mitévők legyünk. Annyira szeretnék neki segíteni, de egyszerüen ötletem sincs, hogy mihez nyúljak.

Kérlek Titeket, segítsetek, ha tudtok!

Köszönjük szépen!

Nyusza21

  1. 2018. július 14. 00:049851.

    Köszönöm Klári és Bogyó!


    Láthatjátok: ha én meggyógyultam a nehezen irtható 1a genotipusú vírusommal, akkor 1b-vel pláne meg lehet gyógyulni!


    Minden jót nektek! Szeretettel:


    nora51

  2. 2018. július 13. 21:349850.

    Hahó Nóra


    Hát persze ,hogy itt vagyok. Végtelen öröm tölt el. Ezt kipipálhatjuk most már ,véglegesen. Eddig sem voltál egy helybe  ülő típus,de most biztosan a fellegekben jársz.No várj egy kicsit,de ne is várj mer nem sokára én is melletted leszek .


    Drága Nóra ,nagyon nagyon örülök,teljesen feldobott ez a csodás hír.


    Mindenkit üdvözlök,a másik oldalt is szoktam olvasni de oda nem tudok belépni,így innen kívánok mindenkinek nagyon sok jót ,kellemes nyaralást,sok pihenéssel  .Volt egy fiatal manus is közöttünk ,sőt ua.volt a hepászunk,róla aztán semmit de semmit nem tudok. ???
     
    Mindenkit ölelek Klári
    előzmény:
    nora51 (9847)
    2018-07-13  01:11
  3. 2018. július 13. 21:349849.

    Hahó Nóra


    Hát persze ,hogy itt vagyok. Végtelen öröm tölt el. Ezt kipipálhatjuk most már ,véglegesen. Eddig sem voltál egy helybe  ülő típus,de most biztosan a fellegekben jársz.No várj egy kicsit,de ne is várj mer nem sokára én is melletted leszek .


    Drága Nóra ,nagyon nagyon örülök,teljesen feldobott ez a csodás hír.


    Mindenkit üdvözlök,a másik oldalt is szoktam olvasni de oda nem tudok belépni,így innen kívánok mindenkinek nagyon sok jót ,kellemes nyaralást,sok pihenéssel  .Volt egy fiatal manus is közöttünk ,sőt ua.volt a hepászunk,róla aztán semmit de semmit nem tudok. ???
     
    Mindenkit ölelek Klári
    előzmény:
    nora51 (9847)
    2018-07-13  01:11
  4. 2018. július 13. 13:089848.

    Kedves nora!


    Nagyon-nagy gratuláció a gyógyulásodhoz!


    Legyen sok élményed,hisz a nap mostantól még jobban sütni fog rád!


    szeretettel:bogyó

    előzmény:
    nora51 (9847)
    2018-07-13  01:11
  5. 2018. július 13. 01:119847.

    Hahó, van még itt valaki? Ébresztő!


    Jelentem, megtudtam a féléves kontrollom eredményét:  negatív!


    Remélem, követitek jó példámat!


    Várakozók, tartsatok ki!


    A dögök korszaka leáldozott. Meg lehet gyógyulni!


    Szeretettel várom, hogy megszólaljatok. Rég nyüzsőgtünk itt!


    nora51


    egy újabb gyógyult


     

  6. 2018. június 28. 23:259846.

    Kedves Gyógytársaim!


    Valahogy belénk szorult a szó, miután mindenki megtanulta az előttem szóló írásából, hogy mi a hepatitis C és mivel gyógyítják. Na most már ezt is tudjuk. :))) Nálunk Magyarországon teljesen ingyen jutunk hozzá a legkorszerűbb gyógyszerekhez, és nem szorulunk arra, hogy nem kevés pénzért külföldről szerezzük be. -  Amiért aggódom, az az, hogy "a várólista áprilisra megszűnik", de úgy látszik nem 2018 áprilisra. Vajon melyik év áprilisára is szűnik meg??? Holdfény, és jó pár társunk még mindig vár. Én azt mondom, akinek nincs fenyegető F4 Fibroscan lelete, az ne költsön külföldi szerre, mert pár hónap ide vagy oda már nem számít. Persze lehetnek egyéni problémák, élethelyzetek, amikor már marha jó volna végre elkezdeni és túl esni a beígért kezelésen...Hiszen sokan számítottak arra, hogy ápr. végéig sorra kerülnek! Furcsa ez így, és sajnálom, nagyon sajnálom, hogy csalódniuk kellett. Az a gyanúm, hogy azok nem kerülnek éppen sorra, akik kifejezetten a Har.....-ra várnak, mert a másik gyogyóból van bőséggel, ebből meg akadozik az ellátás. De türelem, meg fogják kapni, még ha késve is. (Legalább is az orvosaink szerint...)  Remélem, jól vagytok, gyógyultok!  Szeretettel: nora51


     


     

  7. 2018. június 4. 11:189845.
    Hepatitis genotípusok:
    A genotípus a hepatitis C vírus (HCV) létrehozására szolgáló útvonal, amely hasonló géneken alapul.
    A Hepatitis C vírusnak hat genotípusa van, az I-VI genotípusra jellemző.
    Az 1. genotípust tovább osztályozzák;
    Hepatitis C Genotípus 1a
    Hepatitis C 1b genotípus


    Az 1. genotípus a hepatitis C genotípus legelterjedtebb típusa; a 2. és 3. genotípussal rendelkező egyének nagyjából háromszoros várakozásai vannak, mint az 1-es genotípusú személy, amely alfa-interferonnal vagy az alfa-interferonnal és a ribavirinrel egyidejűleg
    Leginkább az összes genotípus alkalmas a máj károsodására; de az I. genotípusban, különösen az 1b altípusban, nagyobb eséllyel lehet cirrózis vagy életveszélyes máj-hegesedés kialakulni, mint más genotípusok
    Így az 1b és 3 genotípus valószínűsíthetően emelheti a májrák kockázatát
    .

    A genotípus ismerete szükséges
    A terápia megkezdése előtt a betegeknek különböző vizsgálatokat kell végezniük, mint a HCV-pozitívumok megerősítése.
    Ha HCV-vel diagnosztizált betegeket, a vírus terhelés szintjét és genotípusos vizsgálatot kell elvégezni a kezelés előtt
    Az 1a. És az 1b. Genotípus esetében további vérvizsgálatot végeztek, ha a vírus ellenállása vagy sem (a tapadási adatlap)

    technikák:
    HCV ELISA (Enzimkötéses immunszorbens vizsgálat)
    Kvantitatív HCV-RNS PCR (Hepatitis C vírus ribonukleinsav polimeráz láncreakció)
    Rekombináns immunoblot vizsgálat
    Kezelés az 1. genotípus vagy az 1-4.
    I. genotípus: Zepatier faktor
    1-től 4-ig terjedő genotípus: sovaldi, viekira XR és Technivie, Harvoni, olysia faktor
    A vírusellenes szerek közvetlen kezelésére minden genotípust kezelnek, de néha a III. Genotípus nehéz kezelni
    A genotípusok fontos szerepet játszanak a hepatitis C vírusfertőzés kezelésében.
    A genotípusok alapján a kezelést el kell dönteni a hepatitis C fertőzött betegek kezelésére
    Fontos jegyzet:
    Napjainkban az új gyógyszer, mint a sofosbuvir és a Velpatasvir, nem igényel genotípusos vizsgálatot, mert ez a gyógyszer az összes HCV genotípus kezelésére I-VI.


    Az I. genotípus kezelésére
    A hepatitis C 1. genotípusú kezelésben érintett gyógyszer;
    Sofosbuvir és ledipasvir - Ledifos, hepcinat LP , Myhep Lvir, Ledihep, Hepcvir L.
    Ajánlott terápia
    1a genotípus:
    Naiv kezelése: sofosbuvir + ledipasvir 8-12 hét vagy sofosbuvir + Velpatasvir 12 hétig
    Tapasztalt terápia: a sofosbuvir + ledipasvir + ribavirin 12 hétig vagy ribavirin nélkül 24 hétig
    1b genotípus:
    Naiv kezelése: sofosbuvir + ledipasvir 8-12 hét vagy sofosbuvir + Velpatasvir 12 hétig
    Tapasztalt terápia: a sofosbuvir + ledipasvir + ribavirin 12 hétig.


    Sofosbuvir + Velpatasvir - Velasof, Velpanat, Myhep all , Velpaclear, Hepcvel.
  8. 2018. május 27. 00:059844.

    Program


     


    14.45–                                  Regisztráció, kötetlen beszélgetések


    15.30 -                                 Hepatitis C – MI JÖHET MÉG?  -- a HCV társbetegségei      Dr. Nemesi Krisztina


     


    Az előzetesen illetve a helyszínen feltett kérdésekre az orvos válaszol,   Kötetlen beszélgetések


    A program- és időpontok csak irányadók, esetlegesen változhatnak.

  9. 2018. május 27. 00:049843.

    A szervezés megkönnyítése érdekében, nagyon kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a vimorklub@gmail.com">vimorklub@gmail.com e mail címen lehetőség szerint június 5. kedd estig.


    A részvétel nem kötött a jelentkezéshez, de sokban megkönnyíti a szervezést. Elköteleződést sem jelent. Parkolási lehetőséget korlátozott számban tudunk biztosítani, így aki szeretne élni vele, kérem, a rendszámát mindenképpen küldje el a jelentkezési határidőig.


    Amennyiben módja, lehetősége engedi, szívesen fogadjuk, ha kevés rágcsálnivalóval, ásványvízzel, üdítővel hozzájárul a rendezvény lebonyolításához.


    A Klub célja a résztvevők számára kötetlen, rendszeres személyes találkozási, beszélgetési lehetőség biztosítása, ahol esetenként lehetőség nyílik orvosokkal, nővérekkel, gyógyult betegekkel történő beszélgetésre is.


    A mindenkori programot az Önök igényei alapján szeretnénk a kialakítani. Ezért arra kérek mindenkit, hogy a vimorklub@gmail.com">vimorklub@gmail.com e mail címre küldje el, hogy milyen kérdésekkel foglalkozna, illetve kikkel találkozna szívesen a klubfoglalkozások során. Ha konkrét kérdése van valamilyen témával kapcsolatosan, azt is jelezze, és amennyiben lehetőségünk adódik, megpróbáljuk a válaszokat „begyűjteni”. A komoly átfogó témájú előadásokat továbbra is a szokásos negyedévenkénti VIMOR rendezvényeken tartja az egyesület.


    Várjuk javaslataikat, kérdéseiket, részvételüket!


    Budapest, 2018. május 26.                                                                                          üdvözlettel:                                                                                                                                                      


    az Egyesület elnöksége

  10. 2018. május 27. 00:039842.

    Sziasztok!


    A rendes meghívót nem tudom egyben kitenni, mert túl nagy, így több hozzászólás lesz. GYERTEK MINÉL TÖBBEN!!!


    Kedves Tagok és Érdeklődők!                                                                                   


    A VIMOR Egyesület következő klubfoglalkozásának időpontja: 2018. június 8. péntek délután 14.45 – 20 óraA Rendezvény az UNIQUA Biztosító Zrt. épületében kerül megrendezésre. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. A épület) Megközelíthető: 1-es villamossal vagy 105-ös busszal a Lehel utca / Róbert Károly körút megállóig majd gyalog 2 perc


     A recepción a VIMOR rendezvényre kell hivatkozni.


     A rendezvényre nagyon sok szeretettel várunk minden érintettet és érdeklődőt (betegek, gyógyultak, hozzátartozók, orvosok, egészségügyi szakdolgozók). A program alább olvasható.


     


     

  11. 2018. május 24. 13:159841.

    A vasárnapi rendezvény felejtős, nem nyilvános, tehát nem írtam semmit. Viszont ősszel lesz a VIMOR 15 éves,és ennek kapcsán lesz egy országos ingyenes  szűrés, melynek helyszíneit és időpontjait időben közölni fogjuk! Majd kérni is fogjuk, hogy arra nyugodtan küldjétek hozzátartozóitokat. Erre tehát még visszatérünk!

    előzmény:
    nora51 (9840)
    2018-05-21  01:01
  12. 2018. május 21. 01:019840.

    Hú, sehol nem találom ezt a népligeti rendezvényt a neten. Lehet, hogy ez csak a rendvédelmi szerveknek lesz? Még utána nézek! Egyelőre ezek szerint még nem biztos, hogy nyilvános. Ez ügyben még majd írok, ha többet tudok.


    nora51

  13. 2018. május 21. 00:399839.

    Kedves Keva és Bogyó! Köszönöm szépen! :)))


    Majd júliusban hiszem el, a hathavi PCR után, ha az is negatív lesz. Egyszer már a telaprevires hármaskezelés közben voltam 3 hétig negatív, aztán mégsem.... No, elég harcedzett vagyok már, nem dőlök be könnyen. De ha júliusban is negatív leszek, akkor úgylátszik tényleg megdöglöttek...


    Június 8: hepaklub, erről majd idetesz Katih egy meghívót, és képzeljétek, még előbb, jövő vasárnap 27-én délelőtt a Népligetben lesz rendőrnap, és ott fogunk szűrni. Persze a rendőröket is. De ha hozzátartozóitok netán szeretne egy kontrollt, akkor keresse meg a VIMOR-t a Népligetben! 9-től 2-ig ott leszünk.


    Szeretettel: nora51


     

    előzmény:
    bogyó71 (9838)
    2018-05-18  08:23
  14. 2018. május 18. 08:239838.

    Kedves Nora!


    Nagyon nagy gratula a vírus mentességhez!

    előzmény:
    nora51 (9827)
    2018-05-15  01:51
  15. 2018. május 16. 08:049837.

    Kedves Nóra!!


     


    Tiszta szívemből ÖRÜLÖK ennek a szuper hírnek.  Fellélegezhetsz!! Oroszlán sorstársunk mindent összefoglalt rólad, nem nagyon tudok hozzáfűzni semmit, csak azt, hogy mindenki lélekdonorja.


    Örülök! Puszi Keva

    előzmény:
    nora51 (9827)
    2018-05-15  01:51
  16. 2018. május 16. 00:569836.

    Köszönöm mindnyájatoknak, olyan aranyosak vagytok! Oroszlán, te rengeteg mindent tudsz rólam, ezen csak ámulok és bámulok!


    De jó lesz herélt pezsgőt vedelni a hepaklubban, csuhaj! (Museto kifejezésével élve, mert a herélt pezsgő az ő örökbecsű szövege)


    Hát igen, tényleg érdekes így vírusmentes tudattal élni, eléggé hihetetlen. Remélem, júliusban, az utolsó kontroll alkalmával is így


    maradok. Ezt kívánom mindnyájatoknak, mert az én örömöm csak akkor teljes, ha az összes társam meggyógyul.


    Gyertek már el június 8-án a hepa-klubba amolyan vakáció előtti találkozóra, jó lesz a hangulat! Krisztina doktornő a hepa mellett


    fellépő társbetegségekről beszél majd, lehet megint kérdezni, és közben folyik a herélt pezsgő. Belénk.


    Mindenkinek köszönöm még egyszer a kedves együtt-örülést!


    Szeretettel: nora51

  17. 2018. május 15. 22:289835.

    Elírtam a végén. Helyesbítek.


    Novemberben megyek fizetős fibroscanra.


    Oroszlán

    előzmény:
    oroszlan (9834)
    2018-05-15  22:12
  18. 2018. május 15. 22:129834.

    Drága, Kedves Nóra !


    Nagyon NAGY gratula !!! Te aki mindannyiunkban tartod és tartottad a reményt, szerepet vállaltál érdekünkben a médiában, aktívan részt vettél a tüntetésen a minisztérium előtt, igazán megérdemelted a 0-t.  Stram csaj vagy. Különleges szervezettel lettél megáldva. Ha jól tudom, 39 éve lettél megfertőzve /szülés után kaptál fertőzött vért/ és ezalatt szimbiózist alakított ki a szervezeted a vírussal, úgyhogy közben tünet mentes, és munkabíró maradtál, /a rettenetes bajokat, mindig a régebbi kezelések okozták/, és mivel a régebbi kezelések a vírust nem irtották ki, csak ellenállóbbá tették őket ( mert mint köztudott ," ami nem öl meg az erősít", a vírusra is igaz, csak a saját szervezetednek köszönheted, hogy a harvoni kúra után megmaradt 21 db/ml keménymagos vírust legyőzted. Szívből kívánom neked, a 3 hónap múlva esedékes PCR-kor is a nagy 0-t, és a májad teljes regenerálódását, azaz F0-t /amire kb. 2-3 év múlva számíthatsz/ Erre minden esélyed megvan, én is ez irányban haladok, novemberben megyek fizetős PCR-re, majd beszámolok az eredményről.


    Sok Szeretettel : Oroszlán


     

    előzmény:
    nora51 (9827)
    2018-05-15  01:51
  19. 2018. május 15. 18:239833.

    Kedves Nóra!Szenzációs gyógyulás és nagy öröm Szeretettel Holati

    előzmény:
    nora51 (9827)
    2018-05-15  01:51
  20. 2018. május 15. 14:569832.

    Ledifos in Romania :Tratamentul genotipurilor hepatitei C 1


    Hepatita C simptome, tratament, prevenire :

    Hepatita C este o formă de hepatită virală care, ca și alte forme de hepatită virală,
    provoacă inflamația ficatului și poate deteriora celulele hepatice. Virusul hepatitei C produce, în general,
    o boală ușoară fără simptome sau subtile în stadiile incipiente.
    Cu toate acestea, este mult mai probabil ca alte infecții cu hepatită să continue să provoace boli hepatice cronice.

    Există tulpini genetice diferite (genotipuri) ale virusului hepatitei C care influențează modul în care virusul se replică în organism,
    cursul bolii și răspunsul bolii la tratament. În prezent nu există vaccinuri împotriva hepatitei C.
    Diagnostic
    Hepatita C poate fi suspectată dacă se simt simptome vagi de a fi bolnav în asociere cu teste anormale ale funcției
    hepatice sau cu un ficat umflat.


    Tratament in romania :
    Hepatita C este tratată cu medicamente antivirale, cu scopul de a nu fi detectat virusul hepatitei C
    în organism după terminarea unui curs de tratament de 12 săptămâni.

    Ledifos in romania - Generic Harvoni
    Ledifos se poate obtine numai pe baza de reteta, iar tratamentul
    trebuie initiat si urmarit de catre un medic cu experienta in
    gestionarea terapeutica a pacientilor cu hepatita C cronica.
    Este disponibil sub forma de comprimate care contin 90 mg ledipasvir si 400 mg sofosbuvir.


  21. 2018. május 15. 10:209831.

    Drága Nóra 


    Tiszta szívből örülök.


    Klári

    előzmény:
    nora51 (9827)
    2018-05-15  01:51
  22. 2018. május 15. 10:069830.

    Kedves Nóra!


    Köszönöm, hogy megírtad a levelet, próbálsz segíteni. Remélem hamarosan megtudhatom, hogy mi a tervük velem. :-) Már az sem érdekel, hogy kapom vagy nem, csak mondjon valaki A-t vagy B-t és az egy BIZTOS válasz legyen. :-)


    Még mindig nagyon nagyon happy vagyok, hogy 0-ás az eredményed!


  23. 2018. május 15. 08:229829.

    Őszinte gratula.!!! Museto

    előzmény:
    nora51 (9827)
    2018-05-15  01:51
  24. 2018. május 15. 02:039828.

    Drága Nóra!


    Annyira örülök, hogy elmondani sem tudom! :-) 


    Szeretettel,


    Holdfény

    előzmény:
    nora51 (9827)
    2018-05-15  01:51
  25. 2018. május 15. 01:519827.

    Kedves jó bajtársaim!
    Nagyokat hallgattam az elmúlt időszakban, szinte visszatartottam a lélegzetem. Most kifújhatom végre.Elértem az orvosomat végre valahára.
    Megvan az eredmény: “Negatív. Vírustiter: 0 ”


    Tehát egy árva, megveszekedett dögöt sem találtak, a Harvoni után megmaradt 21/ml mind megdöglött!
    Remélem, júliusban, a hat hónap lejártával is ez lesz az eredmény.
    Mindenkinek hasonló jókat kívánok:
    nora51


    Kedves Holdfény, várom M.doktor úr válaszát, amit privátban írtam neki. Majd elküldöm neked, ha végre megjön!

  26. 2018. május 9. 05:519826.

    Kedves Nóra!


    Nagyon remélem, hogy sikerül mielőbb utolérned a hepászunk és kis közössčgünk veled együtt tud örülni!


    Akkor is írj, ha túlélték a kis mocskok a kúrát, hátha jobb kedvre tudunk deríteni!!! A májad a sok kezelésnek hála, még bírja a strapát, ha a mostani nem, a következő kezelés elbánik velük. 


    Hétfőn én is hívtam hepászunk, időpontot szerettem volna kérni. Kontroll még nem esedékes, de abban reménykedek, hogy új infóval tud szolgálni a várható vagy nem várható kezelésemmel kapcsolatban. Én sem értem el.


    Én is pipa vagyok, elképzelčsem sincs, hogy még az adatbázisból vagy a frissen szűrt betegek kerülnek elčm. 


    Köszönöm az utánajárást az ügyemben. :-) Lehet nem is a genotípus a probléma, a vsz-en Edit 1-es (ha jól rémlik 1a) genotípussal várakozik. A sorban előttem áll. 


    Már az is megfordult a fejemben, hogy akiknek nehezebben írtható a dögje és mčg nem súlyos az állapota azt később kezelik. Azt sem tartom kizártnak, hogy a ribancvirin miatt kell várni, lehet abból van kevés vagy macerásabb a kezelés, gyakrabban kell nézni a laboreredmčnyeket. De csak találgatni tudok.


    Üdvözlettel,


    Holdfény


     

  27. 2018. május 9. 00:419824.

    Kedves Bogyó , kedves Holdfény!


    Csütörtökön már volt eredmény, de azóta hiába üldözöm hepászomat, nem veszi fel se a vonalast, se a mobilt. Tűkön ülök!


    Holdfény, köszönöm privát emailjeidet. Hát elég bonyolult a helyzeted. Nagyon pipa vagyok, mert már megint hátracsúsztál a listán.


    És azt igérték, megszűnik a várólista áprilisban, mert rengeteg gyógyszert megvettek.


    Megírtam Makara dr úrnak a levelet, benne a kérdésekkel. Majd elküldöm neked, ha válaszol.


    Szeretettel drukkolok nektek:


    nora51


     

    előzmény:
    Holdfény (9823)
    2018-05-07  17:40
  28. 2018. május 7. 17:409823.

    Az a kérdőjel felkiáltójel akart lenni. 

    előzmény:
    Holdfény (9822)
    2018-05-07  16:45
  29. 2018. május 7. 16:459822.

    Kedves Nóra!


    Tudsz már vmit az eredményedről?  Izgulok érted?


    Puszi, 


    Holdfény


     


     

  30. 2018. május 5. 21:419821.

    Kedves Bogyó!


    Mivel a genotípusom miatt csak Harvonit kaphatok, így nálam ez elčggč adott. A betegek többségének mind2 gyszer adható.


    A kiosztás a prioritási index szerinti sorrendben kell, hogy történjen.


    Üdv,


    Holdfény


     

    előzmény:
    bogyó71 (9820)
    2018-05-05  19:40
  31. 2018. május 5. 19:409820.

    Kedves Holdfény!


    Köszönöm a jókívánságot!Igen jól emlékszel 15,71 volt a prioritás indexem.


    Én úgy könyveltem el magamban,hogy talán ez év vége felé megkapom a kezelést.Arra meg végképp nem gondoltam hogy a Harvonit kapom.Az én kérvényem 2017 November 11.-én lett beadva.Sajnos nem tudom mi alapján bírálják el ki milyen gyógyszert kap,és mikor!Az én orvosom mind a két lehetőséget megjelölte .Nem értem hogy te miért nem kerülsz sorra ezekkel az indexekkel !


    Neked is drukkolok mint minden betegtársamnak!A legrosszabb a várakozás!


    Üdv.:Bogyó


     

    előzmény:
    Holdfény (9819)
    2018-05-04  11:11
  32. 2018. május 4. 11:119819.

    Kedves Bogyó!


    Remélem ahogy a fejfájás is elmúlt, a fáradtság is múlni fog és más sem lesz helyette.


    Nóráért nagyon izgulok. Annak örülök, hogy ezzel a kétes eredménnyel nem kellett megvárnia a 6. hónapot és hamarosan vagy már többet tud.


    Én semmit nem tudok, hinta-palintázok. Múlt hónapban osztás után a 85. voltam, most a 140. Azóta 42. a prioritási indexem. Egy másik tag 48-as prioritás indexxel is Harvonira vár. 


    Egyre kevésbé értem, hisz Te (ha jól emlékszem) 15-ös indexszel megkaptad. 


    Üdv,


    Holdfény 

    előzmény:
    bogyó71 (9818)
    2018-05-04  08:45
  33. 2018. május 4. 08:459818.

    Kedves gyógytársak!


    Április 23.-án én is megkaptam az új gyógyszerem. Harvonit kaptam.Mellékhatások tekintetében három napig fájt a fejem és kicsit szédültem.Mostanra elmúlt.Kicsit fáradékony vagyok,de remélem ez is elmúlik idővel.


    Kedves nora mikor lesz eredményed?


    Holdfény mi újság a kezeléseddel,mikor lesz gyógyszered?


    Mindenkinek eredményes gyógyulást kívánok!

  34. 2018. május 2. 15:259817.

    Ledifos in Romania

  35. 2018. Április 30. 21:089816.

    Kedves Klárikám, jól emléxel: ápr 23-án voltam vérvételen PCR céljából. Azt mondja hepászom, hogy 10 nap múlva hívjam fel, hátha lesz már eredmény. Kérdésemre azt is mondta, hogy ha megint pozitív leszek, akkor vagy Zepatiert, vagy Harvonit kapok, de 24 hétig. 12 hetes Harvoni kúrámat január közepén fejeztem be, de a 21/ml megmaradt vírus miatt most extra PCR-t kért a hepászom, mert ha most, 3 hónappal a Harvoni befejezése után is pozitív vagyok, akkor hamarosan el kell kezdeni ötödik kezelésemet. Mondjam, hogy baromira szeretnék már dögmentes életet? 


    Hát igen furcsa, hogy mostantól 6 hónapot kell várni az eredményre...Lám, januárban még nem így volt, ezért  egyből kiderült, hogy pozitív maradtam. Ha nekem is 6 hónapot kellett volna várni az eredményre, addig esetleg már rég elszaporodnak...


    A fene érti ezt! -----   Remélem, jól érzed magad egészségileg, és unokáidban sok örömöd van! Igazán eljöhetnél a június 8-i hepaklubra! Lehet kérdezni is Krisztina drnőtől!


    Igen, passzív vagyok az utóbbi időben...Valahogy megfáradtam. De majd összeszedem magam. Jó lenne téged látni! Szeretettel ölel  régi-régi-régi harcostársad:


    nora51

    előzmény:
    Klári53 (9811)
    2018-04-27  19:34
  36. 2018. Április 29. 02:399815.

    Kedves SaraJanin!


    Ha valaki szeretne ebből a forrásból gyszerhez jutni, mi a teendője?


    A 3-as genotípusra melyiket érdemes?


    Kontrollhoz itteni orvost kell keresni?


    Ha szükséges mellé Ribavirin, azt itthon kell beszerezni?


    Üdv,


    Holdfény

    előzmény:
    SaraJanine (9814)
    2018-04-28  15:31
  37. 2018. Április 28. 15:319814.

    A hepatitis C genotípusai


     


    Melyik genotípusú hepatitis C-re valaki azt írja elő, hogy milyen kezelésre van szükségük. Ha a 3. genotípussal él, akkor bizonyíték van arra, hogy a májbetegség gyorsabban fejlődik.


     


    A vírus mutációval szembeni képessége a HCV különböző genetikai változatait eredményezte. Ezeket genotípusoknak nevezik. A különböző genotípusok gyakran, de nem kizárólagosan, a világ különböző részeire vonatkoznak.


     


    Az 1., 2. és 3. genotípus világméretű eloszlással rendelkezik. Az 1a. És az 1b. Típusok a leggyakoribbak, a globális fertőzések körülbelül 60% -át teszik ki. Észak-Európában és Észak-Amerikában, valamint Dél- és Kelet-Európában és Japánban dominálnak. A 2. genotípus ritkábban jelenik meg, mint az 1-es típus. A 3. genetika endemikus Délkelet-Ázsiában. A 4. genotípus elsősorban a Közel-Keleten, Egyiptomban és Közép-Afrikában található. Az 5-ös típus szinte kizárólag Dél-Afrikában található. Az Egyesült Királyságban a leggyakoribb genotípusok 1 és 3.


    Hepatitis C vírus (HCV) genotípusát


        Akár cirrózis van, akár enyhe (kompenzált) vagy súlyos (dekompenzált)


        Ha korábban kapta a kezelést, és mely gyógyszereket használt


        Ha várakozik, vagy már volt máj transzplantációja


        Egyéb egészségügyi állapotok lehetnek


    A kezelés általában 12 vagy 24 hét, de néha hosszabb, az Ön sajátos körülményeitől függően.


    Daklinza (daclatasvir) 


    Epclusa (sofosbuvir/velpatasvir)


    Harvoni (ledipasvir/sofosbuvir)


     

  38. 2018. Április 28. 15:139813.

    Draga Klarikam, most beleolvastam a forumba, es orommel lattam, hogy vegre te is megkaptad a kezelest. Nagyon orulok neki,, mert ennyi sok ev utan  mar igazan ideje volt.! En most megyek a keteves ellenorzesre. Minden jot kivanok mindenkinek a sorstarsak kozul ! Udv. Mantli.


     

    előzmény:
    Klári53 (9811)
    2018-04-27  19:34
  39. 2018. Április 28. 09:049812.

    Kedves Klári!


    Kezelésre várok.


    Drukkolok, hogy a 6. havi eredményed negatív legyen!


    Üdv,


    Holdfény

  40. 2018. Április 27. 19:349811.

    Sziasztok


    Hatalmas a csend,senkivel sem történik semmi ? Rajtam kívül senki sem szed Viekirax-Exviera-kombit.Ma este vettem be az utolsó szemet,most jön a várakozás októberig.                                                                                                                                      Nóra drága, valamiért április végére emlékszem a laborvizsgálatodra .Történt már valami? Mostanában Te sem vagy aktív,még a másik oldalon sem (Vsz).


    Kívánok mindenkinek minden jót.


    Klári

  41. 2018. Április 9. 15:009809.
    Hepatitis kezelések c :

    Mi a hepatitis c ?

    A hepatitis C vírusfertőzés, amely májgyulladást okoz, néha
    súlyos májkárosodáshoz vezet. A hepatitis C vírus (HCV) a szennyezett véren
    keresztül terjed


    Egészen a közelmúltig a hepatitis C kezelés hetente beadta
    az injekciót és az orális gyógyszereket, amelyeket sok HCV-fertőzött ember nem
    tudott venni más egészségügyi problémák vagy elfogadhatatlan mellékhatások
    miatt.


    Ez változik. Napjainkban a krónikus HCV általában
    gyógyítható az orális gyógyszerekkel, amelyeket naponta két-hat hónapon át
    kezelnek. Mégis, a HCV-ben szenvedők körülbelül fele nem tudja, hogy
    fertőzöttek, főleg azért, mert nincsenek tüneteik, amelyek akár évtizedekig is
    megjelenhetnek. Ezért az Egyesült Államok Betegségek Ellenőrzési és Megelőzési
    Központja egyszeri szűrővizsgálatot javasol mindenki számára, akiknek a
    fertőzés fokozott veszélye áll fenn


    Új kezelések gyógyszerek a hepatitis c ?


     


    generikus Harvoni (ledipasvir si Sofosbuvir)
    generikus Epclusa (Sofosbuvir si Velpatasvir)


    Lépjen kapcsolatba velünk :

    +91-9940472902 
    +40 746768867 (Our Associate Mr.Roland Burchardt in Romania)
    https://millionpharma.ro/

     
  42. 2018. Április 5. 23:239808.

    Kedves Keva!


    Valóban a féléves kontroll után lehet csak nyugodt az ember.


    Köszi kérdésedet, velem semmi nincs. Fogalmam sincs arról, hogy él-e a 21 dög minden milliliter véremben, vagy megdöglöttek. Április 23-ra vagyok berendelve kivételesen negyedéves kontrollra, hogy megnézzük, megdöglöttek-e.


    Új gyógyszerről nincs szó, ilyet nem mondott az orvosom a telefonban, mikor megmondta az eredményt. Azt mondta, esély van arra, hogy maguktól elpusztulnak. Más orvostól olyat hallottam, hogy ez sajna egyáltalán nem biztos.


    Májusban biztos meglesz a válasz erre. Ez van!


    Museto, szombaton várunk Titeket a VIMORba!!!!


    Szeretettel: nora51

    előzmény:
    keva53 (9806)
    2018-04-03  18:10
  43. 2018. Április 3. 22:399807.

    Szervosztok Sorstársak! Olyan régen jártam itt, hogy a rendszer alig alart beengedni. Örömmel olvasom a lelkes sorokat az örömteli gyógyulásokról, ez csodálatos! Én emlékszem a régi nevekre, és most sorra pipálom ki gondolatban a sikeres gyógyulásokat, gratulálok Mindannyiótoknak, csak így tovább! Üdv, Museto

  44. 2018. Április 3. 18:109806.

    Kedves Nóra!


    Köszi a gratulációt, tudom, hogy örülsz, de én nem tudok felengedni, csak a féléves után. 


    Én inkább azt szeretném tudni mi van veled? Történt e valami , mikor kapsz új bogyókat?


    Én érted is izgulok:))))


    Üdv : Keva

    előzmény:
    nora51 (9805)
    2018-04-02  00:53
  45. 2018. Április 2. 00:539805.

    Kedves Keva! Ez csodálatos!!!!!!!!!!!!! Nagy gratula neked, nagyon nagyon örülök!!!!!!!!!


     


    Klári, patikai fürdetőkrémmel fürödj, kicsit higitva. TBabaolajjal kenekedj utána. Van akinek használ.Viszketés ellen.


     


    Bogyó, köszi a jókívánságot!


    További szép Húsvétot nektek,drága társaim!!!!!


    nora51

  46. 2018. Április 1. 18:189804.

    előzmény:
    keva53 (9803)
    2018-04-01  13:49
  47. 2018. Április 1. 13:499803.

    Kedve Klári!


    Tiszta szívemből szurkolok neked, ez a kis idő hamar elröpül, és vége!!


    A tüneteidet én is mindennap átéltem, a viszketést is, a hidegrázást is, sőt utána melegem volt. 


    Kitartást, szurkolok neked!


    Holdfény, köszi!


     


    Üdv: Keva 

    előzmény:
    Klári53 (9800)
    2018-03-29  21:50
  48. 2018. március 30. 08:229802.

    Kedves Klári!


    Örülök, hogy folytathatod a kezelést.


    Hozzá nem értő okfejtésem: a gyszer kissé terheli a májad (én is szedtem már olyan gyszert, ami emelte a GGT-m), de ettől a vírus döglesztő hatása nem gyengül.


    Úgy tudom, hogy a GGT emelkedése toxikus ártalomra utal. Pl: gyszer, vegyszer, alkohol.


    Üdv,


    Holdfény 

    előzmény:
    Klári53 (9800)
    2018-03-29  21:50

Címlap

top