Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Korán kelők?
Szépjóreggelt!
A hajnali ébredők közé tartozok, és szeretnék 05-07 óra között hasonló emberekkel szótváltani munka előtt.
Érdekel az ezoteria, a Tarot kártya, a virágok, a természet, kirámdulás, egy-egy jó könyv.
Elvégeztem az agykontroll tanfolyamot, és próbálok a szerint élni. Nekem működik.
Szivesen fotózom a környezetemben lévő dolgokat. TV-t ritkán nézek.
Ha van egy ici-pici kerted, az már jó, hiszen oda ültethetsz virágokat, ami gyönyörködtet. Ne nézz mindig felfele!Lehet, hogy a háztető eltakarja a csillagokat, a futó felhőket, de ott van melletted a zöld fű, közte a virágok, amik csak Neked nyílnak.
A zaj bizony megkeseríti ez ember életét. Mióta elkezdtem gyakorolni a meditációt, néha sikerül elérnem hogy nem hallom a szomszéd gyerekek orditozást. Sajnos ez ritkán sikerül, ők meg nem tudnak csendesen beszélni, csak ordítva, mint az albán szamár.
Látod, itt sem fenékig tejfel, de próbálok túllépni rajta.
Az angyalkártyát nagyon szeretem. Minden reggel elolvasom az üzenetét.
Szépek a lapok is, és számomra szinte minden napra megfontolandó tanácsokat ad.
Persze,értem én.Csak sokszor mikor kiülök reggel a kertbe(kis apró,de jó hogy van)azon gondolkodom,milyen jó lenne nem a szomszéd háztetőt nézegetni...meg az állandó civilizációs zaj....Egyszóval jó lenne néha elmenekülni.Nagyon hiányzik az a fajta csend,amit az ember csak a természetben,magábafordulva találhat meg...
Angyalkártya...én néha szoktam használni.Itthon is van....
Én sem szeretem használni ezt a szót, hogy: Irigyellek! És ha valaki velem szemben használja, akkor is megkérem, ne tegye. Nem tudhatja, hogyan jutott el valaki oda, ahová, és az odavezető utat biztos senki sem irigyelné tőle, csak a végeredményt.
Kellemes vasárnapot. eseményekben gazdag órákat a vendégekkel!
Szeretem ezeket a hajnali gondolatokat.
Azért szoktam ellátogatni a Lótuszvirág Pagodába is. Ott a Tarot kártyák közül válogathatok, és ott a kedven Angyalkártyám is.
Mára éppen arra hívja fela a figyelmemet, hogy ideje továbblépnem itt a változás ideje. Elkezdődik egy átalakulás az életemben. Hát mit monjak: nagyon várom a fejleményeket.
Igaz, már többször kaptam a Cupidós lapot, de sehol semmi. Biztosan még kezdő volt a kincsem, vagy nem tudott jól célozni, mert nem talált el a nyilacskájával.
Gyönyörű lehet...nem mondom,hogy irigyellek...(azt mondják,sosem lesz meg neked az,amit irigyelsz másoktól)
Ezelőtt két évvel én is kiválasztottam magamnak egy helyet,ahol élni szeretnék...nem jött össze,és így utólag nem is bánom...Mára már elvesztette a hely a vadregényességét...Nagyon szeretnék pedig egy olyan helyet,csak sajnos nálunk a nagypénzesek(értsd újgazdagok)mindent tönkretesznek...Most azon a helyen,ahol boldogan szerettem volna élni,terepjárók sokasága,teherautók,építkezés van...
Szépek a képeid!
Imádom a hegyeket, dombokat, erdőket. Azért is szerettem bele somogyba. Ezek a kellemes lankák megfogtak!
Amióta megvettem a fényképezőgépemet, sokszor megörökítek egy-egy számomra szívetmelengető látványt. Azért írtam, hogy számora, mert szomorúan tapasztaltam, hogy sok embernek abszolút nem számít, hogy milyen szép is a hely ahol él. Mert minden helynek megvan a maga szépsége, csak meg kell találni. Lehet, hogy ott van mellette, csak észre véne venni.
A képen egy párás reggel kb. két héttel ezelőttről. Hátul, a ködbevesző fáknál van a kert vége. Azok a diófáim, meg egy cseresznye. Ott szoktam üldögélni egy fatuskón, ha ki akarok kapcsolódni.
Köszi az ötletet,megnézem én is!Addig menjünk tovább:
Városszéli építkezések:
A barátaink ablakából készült fényképek:
Kösz. a meghívást! Elfogadom! Már megyek is csomagolni.
Húú, a fényképezőgépet itthon ne hagyjam!
Néhány ízelítő,saját fotózásból:
A Kis Szamos és partja,most szabályozzák,emelik a partját(Kolozsváron mindig magas volt a part)
Találtam a neten egy oldalt: HarmoNet címen.
Sok érdekes olvasnivaló van. Többek között, meg lehet kérni minden reggelre a Harmoniakártyák közöl egyet, ami arra a napra ad némi útmutatást.
Ma a Gyertyát küldték nekem, ami a spirituális erő jelképe. Az élet fénye, a szív világossága. Javasolja, hogy gyújtsak ma gyertyát, meditáljak, elmélkedjek.
Ezt is terveztem, mert ha ma is olyan kánikula lesz, mint tegnap, akkor nem igazán vágyok majd ki.
Esetleg késő délután egy kellemes fürdőzés, amikor már nem perzsel a nap, viszont a víz kitűnő.
Sziasztok!
Jóval éjfél után feküdtem le...egy kicsit kába vagyok....
Azért szép reggelt kívánok Nektek!
Kolozsvár?Jól olvasom?Gyermek korom óta nem jártunk arra.....pedig milyen jó lenne!
NAPSUGARAS,MADÁRCSICSERGŐS SZÉP REGGELT!
Jöhet a kávé,az ebédet már megfőztem...nem fogom később sütni az orromat a tűz mellett...
Egyszer én is kipróbálnám a gyapjú ágyneműt...bár,én mindenre alergizálok...