Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hányás fóbia
Létrehozva: 2008. július 23. 15:06
Hányás fóbia, angolul emetophobia.....Már csak a szó hallatán is rosszul vagy? Kerülsz mindenkit aki csak picit is rosszul van? Menekülsz a köhögő embertől, mert lehet mindjárt hányni fog? Benned a félelem, hogy a legkedvesebb ember mellől is kiszaladnál a világból, de kénytelen vagy segíteni? Félsz a terhesség okozta hányásoktól?Nem jársz iszogatós bulikba, mert nagy veszélyzóna?.Kinek ismerős? Ki szenved ettől hozzám hasonlóan? Szeretnék beszélgetni olyan emberekkel akiknek vannak tapasztalatai, hogy miként állnak ellent ennek a szörnyű állapotnak......Kislány korom óta jelen van és mindeddig azt hittem, rajtam kivül soha senki által nem hallott fóbiával állok szemben....Sőt, anno egy merész elhatározás után is sikerült egy olyan pszihomókusba buknom, aki azt mondta adok én magácskának egy bogyót ami jól meghánytatja, no para.....jó mi? Van valakinek olyan siker sztorija, hogy sikerült megküzdenie vele anélkül, hogy gyógyszeres kezelése lett volna? Esetleg volt annyira bátor, hogy mert hányni??? Annyi annyi kérdés, várok mindenkit akit érdekel, aki érdekelt a témában......
Pont ebbe gondoltam bele, hogy régen nem voltak ilyen járványok. Általános iskolában, de középsuliban sem volt és családban sem volt rá példa sosem. Mi változott?
Cresence! Nem vagy egyedül a szar anya érzéssel, ez nagyon nehéz ügy. Imádom a lányomat, de mindig bennem motoszkál, hogy épp nem hozott-e haza valamit oviból és szó szerint tartok tőle. És az éjszakai fülelés.. állandóan figyelem milyen neszek szűrődnek ki a gyerekszobából. Vannak időszakok, amikor eszembe sem jut, vagy legalábbis nem vagyok annyira rágörcsölve, de néha hisztérikusan rettegek tőle, nehogy valami ilyesmi történjen. Ezen valahogy változtatni kell, mert nagyon megkeseríti az életemet. Csak tudnám hogy..
Férjed mitől volt ennyire rosszul? És te hogy viselted?
Helló Lányok!
Nagyon örülök, hogy újra van élet a topikon, én folyamatosan figyelem!
Suzy: nagyon sajnálom a rókás esetet. sajnos én is azt tapasztaltam, hogy a hányással nem lesz könnyebb, csak ideiglenesen.
Melódiás, Edina: én is rettegek ezektől a rohadt hányós fosós betegségektől... Én ezt nem is értem, amikor én voltam gyerek, nem volt ilyen!!! Komolyan mondom, se én, se tesóm, se a családtagjaim nem kaptak el ilyen szart. MOst meg egyfolytában ez van!!!
Én is minden egyes gyerekre potenciális veszélforrásként tekintek. Annyira gáz. Sőt, ami a leggázabb, még a saját 3 évesemre is. Annyira szemétládának érzem már magam emiatt, hogy ma elkezdtem pszichiátert keresni. Ez így nem mehet tovább. Szegény gyereket egyfolytában vizslatom, folyton rettegek, hogy mikor hallom meg, hogy rókázik a szobájában.
A múltkor elkapott egy erős köhögéssel járó betegséget, ami néha öklendezésbe csapott át. Én meg menekültem előle.
Egy szarfazéknak érzem magam.
Nálunk az volt a fordulópont, hogy karácsony szentestéjén a férjem széthányta/fosta a Wc-t. Ami 6 év alatt még hálstennek nem fordult elő. De ez horror volt...
Mindenki adhatna egy gyors hírt magáról, kíváncsi vagyok!
Szia Edin@!
Neked is nagyon örülök, hogy írtál.
MEGÚSZTAM a múltkori vírust erős hányingerrel és hasmenéssel.
Ez volt az első eset, hogy megúsztam ennyivel. Azaz januárban volt egy olyan, hogy 3 napig erős hányinger, majdnem hánytam, de mégsem, és utána 3 napig vizes hasmenés és valószínű az is egy ilyen vírus volt, tehát lehet, hogy már másodszor úsztam meg.
Amúgy meg én is minden gyerekre úgy nézek, hogy vajon nem beteg-e. Mondjuk ha náthás, vagy valami légúti baja van, attól nem félek, hogy elkapják az enyémek is. Borzalmas állapot ami nekünk van, az biztos. Sokszor azt gondolom, hogy mennyivel könnyebb dolga van annak, akinek másfajta fóbiája van, aztán rájövök, hogy milyen hülye vagyok, hisz ő ugyanezt gondolja rólunk, hogy szívesen cserélne velünk, mert neki meg a saját keresztje a legnehezebb.
Sziasztok!
Melódiás, most hogy írod én is azóta rettegek ezektől a vírusoktól, mióta gyerekem van, addig én is max a szalmonellát ismertem, ami ellen nagyjából azért tudunk védekezni. Csak aztán a gyerekkel tapasztaltam egysmást. Tiszta gáz, de azóta minden gyerekre potenciális veszélyforrásként tekintek. Nagyon nehéz így élni!
A múltkori vírust megúsztad végül, ami végigsöpört a családon?
Szia Suzanna!
Örülök, hogy írtál.
Igen én is mostanában döbbentem rá, hogy az lenne a gyógymód, hogy nagyon sokszor hányunk, így kioltódna ez a pánik és félelem tőle. Én is észrevettem magamon, hogy miután hánytam, 1-2 hétig nincs pánikolás, nincs roham, nyugi van. Mert én is mindig rájövök, hogy ettől nem kell félni, tök gyorsan túl vagy rajta és utána minden oké. Csak ahogy távolodok a hányás emlékétől, úgy erősödik ismét a fóbia. Calicitől, rotától ne félj, amíg nem volt gyerekem, addig nem is tudtam a létezésükről és fertőtlenítés nélkül vígan éltem az életem. (kivéve, ha valaki rosszul volt a közelemben
)
Szia Melódiás
Nos, igen, kezdek rádöbbenni, hogy nálam is ez van...
Igaz, hogy hánytam s utána örültem, hofy végre túl vagyok rajta, s nem is olyan vészes, stb. de ahogy telik az idő úgy jön vissza a félelmem nekem is
Mostmár tényleg nem tudom mi a fene ez a betegség, de rohadt sz@r!!!!!
Most is olvasom, hogy látogatási tilalom a kórházakban, calici vírus, rota vírus, és a többi hányós fosós téma, alig merek kimozdulni a lakásból s állandóan a kezeimet mosom, fertőtlenítem, ez már őrület komolyan!
De van egy történetem amin totál kiakadtam! Nem velem történtr, hanem múlt héten egy barátnőmmel, s a székbe ragadtam miután elmesélte a sztorit.
Öngyi akart lenni a lány s bevette az összes gyógyszert ami otthon volt. De a mamája amikor benyitott a szobájába meglátta az üres gyógyszeres dobozokat, stb, és hívta a mentőket. S ekkor elszabadult a pokol. A mentősök berontottak, kivitték a fürdőszobába, betették a kádba és dugták is le neki a csövet s mosták a gyomrát kifele.
Ahogy ezt mesélte a lány.... kész lettem. Mondta, hogy akkor magához tért, s csak annyit érzett, hogy vagy 10-15 percen keresztül hány és öklendezik felváltva, közben öntenek vmi löttyöt a csőbe.
Utána bevitték a kórházba, infúzió, stb....
Azért ezt nem lehetett semmi kibírni. Pedig elvileg 5 éve nekem is mostak gyomrot, (szintén gyógyszer
) de én nem voltam magamnál így semmire sem emlékszem belőle hála az égnek. Így ahogy elmesélték milyen élmény..... nem is bánom.
100 szünak is 1 a vége, UTÁLOM A HÁNYÁST ÉS MIDNENT AMI AZZAL KAPCSOLATOS! MÉG MINDIG!!!!!!!!!S ENNEK SOSEM LESZ VÉGE
Suzanna!
Gyerekkorom óta küzdök evvel én is, de talán én kivételt képezek, mert én tavaly is hánytam, tavaly előtt is és sorolhatnám. És nem múlt el a fóbiám. Azért is rettegek még jobban a hányós-fosós vírustól, mert ez az egy, ahol nagyon kicsi az esélyed, hogy megúszod hányás nélkül. (Legalábbis nálam így volt) Jön a hányinger és ha tudom, hogy volt esélyem elkapni ezt a vírust, akkor már rettegek és a sírás szélén állok, hogy mi lesz. Sajnos ez egy olyan kis alattomos vírus, hogy nem hirtelen a semmiből hánysz, hanem fél napot szenvedsz elötte a gusztustalan hányingerrel és csak utána. Én is mindig rájövök utána, hogy mit kellett ettől ennyire paráznom, de utána kezdődik minden előlről.
Arról nem is beszélve, hogy ha más van rosszul, akkor azt még ennyire sem bírom.
Amúgy igazat adok neked, hogy agyban dől el minden és sokat segíthetünk magunkon, de én úgy érzem magamról, hogy én ehhez kevés vagyok, hogy egyedül én evvel nem tudok megbirkózni. Próbáltam én is, nem ment.
Igaz odáig eljutottam, hogy végig bírom nézni, hogy egy kutya hány, és nem vált ki fóbiás rohamot. Illetve, ha egy kisbaba bukik (előtte ettől is kifutottam a világból), mert az agyamban átrendeződött, hogy a baba nem hány, hanem csak büfög némi étel kiséretében. Pedig ha jobban belegondolunk, ugyanúgy néz ki mintha hányna, ugyanolyan a szaga és mégsem vált ki fóbiás rohamot. Sőt eljutottam oda is, hogy magától a hányadéktól nem undorodok, a gyerekeim után simán összetakarítom. Csak ne halljam, ne lássam, hogyan került oda a hányás. Ha kocsival megyek és valaki hány az út szélén, de nem hallom csak látom, akkor az se vált ki rohamot. Na idáig jutottam önerőből, de tovább nem tudok lépni egyedül, legalábbis eddig nem ment, pedig nagyon szeretnék.
Mennyire igza van Suzanna-mak, maximálisan egyetértek......csakis önmagunk és csakis a saját gondoltaink hatalma segithet.....én is ezt vallom.....anno az volt a legnagyobb segitség, ha itt veletek beszélgethettem, hogy mi mindenen megyek keresztul......utolag is hálás köszönet érte, hogy meghallgattatok......jol esett kibeszélnem magambol, jobban lettem, de nem oldotta meg a problémát......mára csak az ilyen pozitiv hozzáállásu, valós tények segitenek....ha jön had jöjjön......ahhoz még bátortalan lennék, hogy magam kreáljak egy hányást, de az a gondolat, hogy agyban sikerul rendeznem, hogy állok elébe, sokat segitett. Ugy fogom fel, hogy egy kihivás, amit ha teljesitek, buszke leszek magamra!!!!!!!!! HAJRÁ ZSU!!!!KÖSZI A HOZZÁSZÓLÁST!!! MÁRIS JOBB A NAPOM!
Nos, én írtam nemrég, hogy átestem a bizonyos rettegésünkön, a hányáson! Full telibe!
Írtok azóta pszicho-hülyeségekről, stb... De kérdem én aki 20 éve nem hányt s talán a legjobban rettegett a hányás gondolatától is, hogy mire jó ez?
Menni egyiki dokitól a másikig, költjük a pénzt, stb.. a semmire! Mert ezt a "betegséget" senki az ég világon nem fogja meggyógyítani! SENKI!
Egyetlen ember van erre aki képes az pedig
ÖNMAGAD
! Nem azt mondom, hogy durr bele sokkterápia, s akkor hányjuk össze magunkat, de el lehetne végre fogadni azt, hogy hányás volt, van és lesz is amíg világ a világ.
Lehet, hogy azért beszélek ilyen könynen mert nemrég túlestem rajta, de ami igaz azt azért valljuk be. Bele nem haltam, kellemetlen volt az igaz de nem nagy szám.
Bár azt nem mondom, hogy nincs bennem félsz, mert persze a para azért megmaradt, de azt is tudom mondani, hogy ahogy baromi büszke vagyok magamra! Végül utána én mostam ki is a székpárnát, ott volt rászáradva a 2 napos hányásom. 
Először undor fogott el, de aztán azt mondtam szembenézek vele s leszarom, hogy durván fogalmazzak.
Azért egy hányós-hasmenéses vírust nem szeretnék elkapni, viszont a gyermekvállalási félelmem elmúlt (az émelygés és esetleges hányás miatt), mert sokmindenre ráébredtem azóta.
Akit érdekel egyéb kimaradt részlet írjon priviben nyugodtan. Én azt hiszem kicsit nyugodtabb lettem, amit köszönhetek a kis rókázásomnak (pont 3 hete szerda este 9 körül).
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem magunkhoz...és mindenki gondolja végig a saját életét, hogy igazak e rájuk.......valljuk be őszintén milyen rendszerességgel mondhatod el magadrol, hogy ebben a pillanatban én vagyok a világ legboldogabb embere? Hányszor érezted azt, hogy igen, enyém a világ, tudom élvezni annak minden pillanatát, a problémák, nehézségek jöhetnek, állok eléje, hiszen azért problémák, hogy találjak rájuk megoldást. Hányszor történik meg veled, hogy emberekkel vagy és a saját ellazulásod helyett arra koncentrálsz, hogy képes vagy e megfelelni, elfogadnak e az emberek, örömittasan iszod, ha valaki megdicsér, mert állandoan szukséges a pozitiv visszajelzés...
tudsz a nap minden percében leszarom tipus lenni és csakis a saját lelki békédre koncentrálni??????
Sokunk nevében merem állitani, hogy a válaszunk többségében: NEM!!!!!!! És miért nem? Mert ébredéstöl-lefekvésig nincs olyan mozzanatunk, ami ne lenne összakapcsolható a hányással......ebben ugye mi fantasztikusan vagyunk? Hihetetlen kreativitással megáldottan asszociálunk a csobogó vizből, a wc feliratbol, a köhögő emberekből, egyszoval bármibol a fobiára?
na itt a kulcsa szerintem a problémáknak! NEM SZERETJUK MAGUNKAT...ILLETVE FÉLUNK SZERETNI MAGUNKAT, HISZEN AZ OLYAN IDILLI ....MI PEDIG NEM VAGYUNK ILYENEKHEZ HOZZÁSZOKVA HISZEN MI AGGODÓ CSUCSTARTÓK VAGYUNK!!!!
Ha még nem szereted, akkor megtudod szeretni....akkor indulsz el a változáson, ha a napi rutinjainkban valami furcsa, valami nem oda illő kerül.....ha pozitiv gondolatokkal töltekezel, amit jelezek kőkemény meló.......minden nap megkell vele küzdeni, tanulható, fejleszthető........ekkor fognak a gondolataink ugyanarra a szituáciora másként reagálni......
Amiben én nagyon sokat változtam és fejlődtem, hogy naplót vezetek....ha ösztönösen csak a pillanatnyi érzéseimre hallgatok, akkor tele nyavajgásaimmal.....ezeket le is irom, kiirom magambol....de egyetlen napot sem fejezhetek be ugy, hogy ne ugy zárjam be a soraimat, hogy pozitivan értékelném magam......és ez nehéz, hiszen eddig magamrol mindig csak ugy nyilatkoztam, hogy jajjj de érzékeny, jajjj de problémás, aggodos, izgulos stb......mostanrol olyanokat irok le, hogy kitartó, küzdeni képes, megértő stb......ezek a sorok pont elalvás elött irodNak, és igy álomba zuhanni sokkal jobb, mint a régi énemmel, hogy aggodok mindenen és mindenki miatt.......probáljátok ki!!!!! de ha kiprobálod akkor az egyes számu alap szabály, hogy higgggggyyyyyyy benne és magadban!!!!!!!!!!!!!
"Emiatt is szarnak érzem magam, hogy pont amikor a legnagyobb szüksége lenne rám a gyerekeknek, akkor én bedobom a kulcsot, sírok és a férjem ápol."
Mármint nem engem ápol, hanem helyettem a gyerekeket.
Én is ki vagyok borulva. Az utóbbi két hétben alig merek enni, mert a gyerekeim elkapták ezt a hányós-f.sós vírust két hete, aztán majdnem mindenki a környezetemben. Ott tartok, hogy tiszta seb a kezem az állandó kézfertőtlenítéstől és nagyon elegem van magamból. Ja, hát az sem volt semmi, mikor hánytak, komolyan mondom 20 percig remegtem, mint aki lázas, a szívem majd kiugrott a helyéről és nem bírtam visszaaludni, mert minden apró hangra összeugrott a gyomrom. A férjem szokta megoldani a helyzetet, mert tudja, hogy én képtelen vagyok rá és csak elmenekülök a szobából befogott füllel. Emiatt is szarnak érzem magam, hogy pont amikor a legnagyobb szüksége lenne rám a gyerekeknek, akkor én bedobom a kulcsot, sírok és a férjem ápol.
Csajok!
Tudom, hogy új vagyok köztetek, de arra gondoltam, hogy kéne szervezni egy önsegítő klubbot. Összejönnénk hetente egyszer és jól kibeszélnénk a problémát. Hátha valami közöset felfedeznénk a gyerekkorunkban és hátha meg tudnánk oldani valahogy. Én meg akarok szabadulni ettől az egész rettegetéstől.
"Én is voltam már az utóbbi 3 évben sokféle helyen (pszichiáter,pszichológus,ideggyógyászat)"
A lelki betegségeket a pszichoterapeuta gyógyítja. Más is igyekszik segíteni de kiképzés hiányában csak kevéssé tud.
Miért nem pszichoterapeutához mentél? Ez más szakma mint ahol Te voltál.
Én is voltam már az utóbbi 3 évben sokféle helyen (pszichiáter,pszichológus,ideggyógyászat) de mindenhol gyógyszert javasoltak,amit nagyon nem szeretnék szedni.Nekem ez a fóbiám gyerekkorom óta volt,de pánikbeteg voltam és azóta felerősödött és már nem tudom kontrollálni,és erős szorongás társul hozzá nap mint nap (már ott tartok hogy idegesít a saját viselkedésem/gondolkodásom mert mindent e köré építek-ne legyek beteg,ne egyek olyat vagy összevissza stb-emellett rendszertelenül táplálkozom és állandóan idegeskedek,vékony vagyok nem tudok hízni emiatt és a gyomrom már ennyi idősen (19) ki van készülve,persze tükrözésre nem merek elmenni.
Visszatérve a gyógyszer-pszichiáter szedtem azaz kipróbáltam több félét amit felírak de nem igazán bírtam.Nekem az a véleményem hogy a gyógyszer elnyomja/eltorzítja a problémát de nem oldja meg,nem szünteti meg a félelem forrását és akkor rá is szokok,meg ki mondja meg meddig fogom szedni?Évekig,hónapokig?És utána nem jönnek elő ezek a tünetek?Őszintén szólva tartok is ezektől a szerektől én nem szeretem ha az agyamat befolyásolja valami szer mert elég instabil a lelkiállapotom is,és volt már negatív hatása ilyen szempontból (az egy antidepresszáns volt).
Ha tudnám hol lehet ezt lehetőleg természetes módon kikezelni,már ott lennék.Ha nincs más megoldás akkor marad a gyógyszer talán mert beleőrülnék ha még romlana az állapotom,vagy még 3 év elmenne a 'fiatal éveimből' mert így nem tudom élvezni az életet.Úgy irigyelem a velem egykorúakat akik lesz*rnak mindent és buliznak meg el tudnak lazulni
Én meg egy kétlábonjáró hányásfóbiás görcsrohamnak érzem magam,aki mindent tragikusan fog fel és mindenben a rosszat keresi.De régen nem ilyen voltam...pont az ellentéte...rossz tudni hogy ez nem "én" vagyok,lehetnék olyan is mint amilyen voltam mielőtt kialakult ez az egész pánikbetegség és utána a többi...
Mindegy,felírtak nekem még január elején egy szorongásoldót amit persze nem kezdtem el szedni,mert nem pár hétig kéne (egy szemet próbáltam ki,hát úgy éreztem magam mint akit agyonütöttek egy serpenyővel)de hogyha rövid időn belül nem lesz jobb lehet elkezdem,mert már ilyen depresszív tüneteket is észreveszek magamon ill. mások rajtam...kicsit várom már hogy tavaszSziasztok!!! Nagyon rég voltam már itt köztetek, de most itt avgyok egy kis élménybeszámolóval. Talán a leghányásparásabb voltam itt. S lám mi történt 2010-01-27 estéjén??? Kapaszkodjatok meg!
HÁNYTAM!!
Igazából nem nagyon voltam tudatában a helyzetnek, kicsit begyógyszereztem magam s azt hánytam ki az esti pizzával. Meg ebben a hónapban 3 hete csak a rossz dolgok történtek velem, idegileg nagyon kikészültem, s az anorexiások megirigyelhetnének annyit fogytam.
Szóval átestem rajta!De bátran mondhatom, hogy túléltemés nem olyan vészes, mint amekkora a paránk. Sőt, azt tudom mondani, hogy a hányástól a pánik meg a para milliószor rosszabb!!!
Úgy történt nálam, hgy miután felkeltem az ágyból mentem ki a konyhába s mikor az asztalhoz értem hirtelen kibukott belőlem szó szerint, semmi előjele nem volt igazából, csak jött. Az egész pár másodperc volt, csak utána az öklendezés volt még kellemetlen amíg a gyomor mindent kipréselt magából
. S miután hánytam lekönyököltem az asztalra és elkezdtem nevetni magamon, hogy úristen én ezen pánikoltam évekig????
Bár azt nem mondom, hogy jó sokkterápia volt, mert ettől függetlenül ugyanúgy félek tőle, csak tudom azt, hogy túl lehet élni.
Száz szónak is egy a vége: A hányástól való félelem azért megmaradt, sőt a hatása alatt vagyok még mindig, elég sokkoló volt. (főleg, hogy a kedvenc székem velurpárnájára sikerült kitaccsolni. Persze kerültem a konyhát el is jöttem a szüleimhez, míg a takarítók ki nem suvickolják a dolgokat meg le nem fertőtlenítenek.
Szia!
Itt szó esik róla a specifikus fóbiáknál:
http://www.hazipatika.com/articles/week/Teris zony_es_tarsai?id=133
előre is köszi a válaszokat
Sziasztok,
Nagyon régen nem jelentkeztem már, de mindig jó hallani és tudni, hogy nem vagyok egyedül.
Kedves Adrienn,
Én is így voltam az evéssel. Nem szerettem étterembe menni, külföldre utazni. Mindig rettegtem, hogy valami romlott lesz és én beteg leszek. Én már lassan 2 éve járok pszichiáterhez a problémámmal. Sokszor elkeseredek, mert úgy érzem, hogy semmi sem változik, semmit nem javulok, de azért ez nem igaz. Az étteremben és külföldön való evés már sokkal könnyebben megy. Nem parázom mindentől. A legfontosabb fejlődés, amit elértem, hogy szembenézek a problémával, felvettem a harcot és a kesztyűt. Nem hagyom, hogy legyőzzön ez a fóbia. Nem könnyű és sok a kudarc, de azért érnek sikerek is. Van, hogy már eszembe sem jut egy utazás ill étkezés alkalmával, hogy akár romlott is lehet a kaja. Ez nálam nagy haladás. Ha betegségről, vírusról hallok és beindulna a pánik, azonnal azt mondom magamnak, hogy na nem. Én vagyok az erősebb, nem hagyom magam és nagyon gyorsan másra gondolok és gyorsan elfoglalom magam. Szóval küzdelmes és rögös az út, de talán sikerre visz.
Szóval most röviden ennyi. Nem adom fel!!!
Jajj, Te szegény, én pont ezért utálok dokihoz menni, meg a gyerekeimet dokihoz vinni, mert mindig attól rettegek, hogy valaki behány, vagy hogy összeszedünk vmi hányós vírust. Múltkor levittem a gyerekeket dokihoz, mert köhögtek, erre ott ül egy 10 év körüli kislány az anyjával és egy tekercs konyhai papírtörlő volt a kezében. Ja és a szája elé tett belőle egy darabot, mintha most húzták volna a fogát és fájna a seb. Kérdezem, hogy fogorvosnál voltál? Erre mondják, hogy csak hányingere van, mert egész éjjel hányt meg f.sott. Köszi, nekem sem kellett több, úgy elhúztam onnan a két gyerekkel és megmagyaráztam magamnak, hogy nem is köhögnek annyira. (Mondjuk tényleg nem voltak annyira betegek.) Azóta csak akkor viszem őket dokihoz, ha már tényleg muszáj.
A másik a vérvétel. Én nem félek a vérvételtől meg a tűtől, de attól viszont nagyon, hogy valaki a tűfóbiája miatt fog ott összehányni mindent. Ezért jól feltérképezem elötte a fejeket, hogy ki mennyire fehér, és ha úgy látom, h mindenki oké, csak akkor nyugszom meg.
Sziasztok!
Én is ebben a cipőben járok,évek óta küzdök vele,régebben is féltem tőle,mert ritkán hánytam (kb 4 alkalomra emlékszem),de ezek miatt állandó szorongás,hypochondria és kényszercselekvések (állandó kézmosás,hogy nehogy vmi olyan bacit bekapjak..)
Akárkinek mondtam ezt nagy szemekkel nézett rám és aki nincs ebbe benne nem tudja megérteni...Ahogyan más a tűtől fél és én attól nem én sem tudom megérteni és könnyen adok tanácsot..
Ha tudom hogy valaki beteg,részeg stb kerülöm és minden ilyen helyzetet kerülök de ha mégis megtörténik a közelemben egyszerűen 'elmenekülök' bepánikolok. (remegés,tenyérizzadás,fulladás,erős szívverés,ájulásérzés és ilyenkor kikapcsol az agyam nem hallom meg amit mondanak)
Étteremben és más helyen nem eszek olyan jóízűen ha az étel romlott lehet,ezért gyakran olyat választok amitől kevés az esélye hogy bajom lesz,itthon meg alaposan leellenőrzöm a húst,tojást,szavatosságot stb..már azt is nézem mit hány fokon kell tárolni és hűtőhőmérőt is vettem..
És hadd ne mondjam mióta vendéglátást tanultam még rosszabb..
Nem szívesen utazok külföldre,vagy távolabbi helyekre,mert eddig gyakran lebetegedtem (2001-ben németországban a csapvíztől olyan beteg voltam hogy nem akart elállni a hányás-hasmenés)és a távolsági buszt sem bírom a repülőt meg főleg!
Ez megkeseríti a mindennapjaimat,régebben nem volt ilyen erős,tudtam kontrollálni de már nem.
Előfordult,hogy az orvosnál valaki kidobta és elmenekültem és úgy néztek rám mint valami őrült elmebetegre
De nem tehetek róla..ez van..
Nem tudom,ha majd gyerekem lesz és beteg lesz elmenekülök akkor is?
Itt akármilyen orvosnak mondtam,azt mondta hogy nem igazán találkozott még ilyen fóbiával,és ezt nekem kell magamban elrendeznem kontrollálnom..de hogy?Ha hányingerem van csomó gyógyszer (b6,daedalon,normaflore ja meg ami nagyon bejött a Normix gyomorfertőtlenítő)bezárkózóok a kisszobámba és anyunak sem hagyom hogy ápoljon,vagy a wc közelében vagyok,nehogy ne érjek ki időben..Ha suliban vagyok hazajövök nehogy a suliban hányjak mert kínosnak érzem../Egyébként 19 éves vagyok/
És olvastam valakinél hogy visszatartja én is ha úgy érzem hogy azért ki kéne menni a WC-re akkor egyből "összerándulok és minden erőmmel megpróbálom visszatartani.
Most beteg vagyok,voltam ma az ügyeleten,erre a váróban nem behányt valaki..szerencsére mikor kidobta én pont bennt voltam a rendelőben,de mikor kimentem az a látvány fogadott,a bejárati ajtó előtt,tehát kimenni sem tudtam gyors mert akkor belelépek
Így hát visszfutottam a rendelőbe és elmagyaráztam a dokinak,hogy na pont ez a szorongásom oka és be vagyok pánikolva és hát elkezdett nyugtatgatni meg beszélgetni,addig feltakarítoták szerencsére..
Hát most így elsőre röviden ennyi...
Sziasztok!
Indítottam egy blogot arról, hogy ezt hogy élem meg. Nyilván nem írok semmi újat, de magamon könnyítek (hahahaha :D) ha kiírom magamból.
http://panikblog.b13.hu/
A cím ne tévesszen meg. Nálam az emetofóbia szorosan összekapcsolódik a pánikzavarral. Bár úgy gondolom ezzel sem vagyok egyedül.
Akit érdekel, annak jó olvasást! :)
Sziasztok Sorstársak!
Már régóta olvaslak titeket, Alietta már ismeri a történetem, nagyjából ugyanaz mint nektek.
Edin@, mintha rólam írtad volna ezeket a sorokat. Az én két gyerekem is ismeri az összes fertőtlenítőt, sehová sem viszem őket, ahol egy kicsi esélyt is látok rá, hogy benyalnak vmi hányós vírust. Ha mégis elmegyünk állatketbe, vagy valahová, akkor törlőkendő+ kézfertőtlenítő gél. Kész vagyok magamtól, tudom, hogy ez nem normális, de rettegés az egész életem. Amúgy mikor buktak kicsinek, az engem sem hatott meg, viszont a hányást nem bírom. Tök ciki, de elrohanok és otthagyom őket, ha hánynak vagy furán köhögnek, nagyon bánt, rossz anyának érzem magam ilyenkor. Pedig imádom őket, de nem tudom uralni a fóbiám. Talált valaki közületek valami jó pszichiátert, aki bevált? Én szívesen kipróbálnám, hogy hipnózisban gyógyítsanak. Igazából már csak ebben hiszek, kineziológus nem segített, spirituális választerápia megintcsak nem, kibeszélésben sem hiszek, hiszen állandóan ez a témám már és mégsem oldódik meg a dolog.
Írjatok légyszi!
Üdv.: Melódiás
Üdözlök Mindenkit sok sok szeretettel!!!
Hát ez aztán a meglepetés.....megsem álmodtam volna, hogy ujra beindult a fórum, nagyon örülök nektek.......hmarosan visszatérek és reagálok én i s a sok sok hozzászóláshoz, illetve elmondom hogy velem milyen események történtek..
tényleg nagyon örülök, hogy ujra vagytok, hurrrrrrrrááááááááá:)))
puszi és be back soon!!!!!
Sziasztok!
Rég jelentkeztem, bár be-benéztem, de nem nagyon pörgött a topik. Azt hittem mindenki meggyógyult, csak én kínlódom még mindig:)
Pillike! Ismerős amit írsz lavór ügyben, nálam ehelyett a törölköző volt a divat gyerekkoromban. Csak úgy feküdtem le, hogy törölközővel kipakoltam a párnámat, hogy nehogy az legyen olyan, ha gáz van:) Anyukám persze nem zudta, hogy miért rakodom olyan szorgalmasan a törcsiket, betudta hóbortnak.
Törölközőről leszoktam, rettegés viszont megmaradt.
Gyerkőcöm most 6 éves és míg a bukás nem nagyon hatott meg babakorában, addig a hányástól ugyanúgy rettegek, na meg a vírusoktól, amik ilyet okoznak. Szegény gyerekem már az összes fertőtlenítő fajtát ismeri, mit mire és miért. És hogy sehol nem fogunk meg semmit és nem megyünk azoknak a gyerekeknek még a közelükbe sem, akik vmilyen kétes eredetű betegség után tértek vissza az oviba:) Jajj, ha ilyen mókás lenne..
Szia!
Először is gratulálok! Másodszor pedig én is azt gondolom, hogy ha gyerekem lesz, akkor már talán enyhülni fognak ezek a dolgok. Ott már nem lesz mese, takarítani kell, ha a pici beteg és hányt, nem lehet kisétálni, sőt, az is valószínű, hoyg elkapja tőle a szülő is, hiszen fogja a hátát, stb. Szóval nehéz ez.
azért várom a többi sorstárs jelentkezését is!