Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kezdjuk ujra
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10
Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.
Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.
Vissza kellett lépnem néhány szóra.
Ma két hete történt a Haiti-i tragédia. Feltételezem, hogy az alábbi adatok magyarul soha nem jelennek meg, ezért hadd írjam le ide:
Az izraeli hadsereg Port-au-Prince-i kórháza tegnap beszüntette tevékenységét. Már írtam, nem kis büszkeséggel, hogy ez a tábori kórház volt az első a tragédia utáni káoszban, két nappal az amerikai kórház felállítása előtt. A mi kórházunk mintegy tíz napig működött nagyon intenzíven, 1100 beteget láttak el, 314 műtétet végeztek és 16 újszülöttet segítettek életre, közülük hármat császármetszéssel. Láttam néhány nagyon szomorú, és sok szívderítő képet a sátorkórház életmentő munkájáról. Mondom, hogy büszke vagyok, akkor is, ha ezzel sem vertünk fel nagy port, nagy médiás csinadrattát, de minek? Nem szokásunk…
Jó reggelt!
SZÖCSI! Ezt nem mondhattad komolyan! Vagy én nem értettem jól?
Eda, sokszor gondolok erre, nemcsak Radnótival, de Petőfivel, József Attilával, Szilágyi Domokossal kapcsolatban is, majd Jeszenyin jut eszembe, Byron és hosszan sorolhatnánk.
Juli, magam sem tudom, hogy van-e ennek jelentősége, csak el kellett magamban választanom a költőt és az embert, mert előbbi nagyságára árnyékot vetett utóbbi - hmmm, hogy is mondjam? - érthetetlenül kicsinyes magatartása, és valahol kínosan érint, hogy irodalmi bálványom olyan szekérre kapaszkodott, amely ledobta őt, miközben letagadta, megvetette, szégyellte és semmiképpen sem vállalta származását. Természetesen, szíve joga volt így dönteni, de iszonyú árat fizetett érte. Sajnos vele együtt a magyar költészet is!
Keset-Vera! Láttam ám a felhőidet, le és fényképeztem őket, de azelőtt régi okmányokat fotóztam és a gép másféle üzemmódban maradt, egyszóval: nem sikerültek. Hanem látnod kellett volna, milyen sebességgel sprinteltem vissza a valamivel melegebb lakásba!
Nagyon hideg volt! Volt? Most is, miküzben vörösen pirkad az ég alja.
Kriszmam, Nimród-Kati! Anyuci!
Eindor-Kati, 
még mindig nem meséltél eleget, ejnye!
Szép napot! Igyekszem mától kissé visszafogni magam, ez a bőbeszédűség csupán a hosszú hallgatás utóhatása, de ígérem, hogy elmúlik!
Igazad van, én nem emlékszem ezekre biztosan ilyen pontosan... azt tudom, emlékszem, hogy nagy hatással volt rá Sík Sándor, pap-tanára... De nem tudom, van-e ennek jelentősége...
Számomra nehezen definiálható a hovatartozás - nem tudom ezeket a dolgokat jól kifejteni.
Természetesen fölzaklatnak, fölháborítanak az itt - sajnos - egyre gyakoribb borzasztóságok. És mi lesz még...
Nekem is volt olyan rokonom, aki kivált és elvegyült... ennek dacára bujkálnia és menekülnie kellett. Viszont ennek köszönhető - és az ő házassággal bővült családjának - hogy most élek és itt vagyok, ezekről beszélgethetek. Ők bújtattak és rejtegettek engem azokban az években, alig 3 évesen...
A költő is ember, bár hajlamosak vagyunk kisebb istenséget látni benne. Radnóti pedig sajnos, megtagadta a zsidóságát.
Julika, éppen Te küldted el nekem Ferencz Győző nagyszerű könyvét Radnóti életéről és munkásságáról, amely a tények erejével beszél az emberről és a költőről is. A könyv 444. oldaláról idézek: "Radnóti, mint Vas István írja, azon az állásponton volt, hogy 'csinálhat Hitler, amit akar, és az egész világ a fejére állhat, ő akkor sem zsidó" (Vas 1981 II, 177). Azonban hiába nem tekintette magát zsidónak, a zsidótörvények értelmében annak, sőt egyre inkább annak számított."
Ugyanabban a kötetben, a 305. oldalon: "Középiskolai tanári oklevelét soha nem állt módjában használni. […] Nagybátyja felesége megpróbálta Radnótit a zsidó hitközség tanügyi bizottságában elhelyezni, de ő úgy érezte, egy ilyen állás olyan erkölcsi kötelezettséget jelent, amit nem tud vállalni, beszorítja a zsidó szellemiségbe. Ugyanazon az elvi alapon utasította el a lehetőséget, mint 1942-ben Komlós Aladár felkérését, hogy verset küldjön egy tervezett zsidó antológiába: nem tekintette magát zsidónak."
Azt is megírták róla hogy mindvégig nagybátyja, Grosz Dezső havi juttatásaiból élt.
Nagyra értékelem költészetét, a Tétova ódánál szebb szerelmi lírát költő talán nem is írt, de ugyanakkor látom sorsának nagy igazságtalanságát is: az a haza, amelyet ő olyan forrón szeretett, kilökte polgárai közül, megtagadta őt, a gyilkosok kezére adta…
Jó estét!
Nekem is Radnóti a kedvencem, ezt a versét pedig kifejezetten szeretem Latinovits előadásában...kicsi fekete lemezen volt meg nekem úgy hallgattam kb 1000x, addig míg nem tudtam én is úgy mint ő!
http://www.youtube.com/watch?v=UmKfNQd7zLM
Ami az új olé gyerekek sorsát illeti, nekem csak jó tapasztalatom van, Fruzsit kedvesen fogadták, és vele együtt érkező többit is, hamar befogadták és segítették is a gyerekek is! Ami azonban igaz az izraeli gyerekek sokkal zajosabbak, és udvariatlanabbak...de ez sem általánosítható!
Nekem is kedvencem. Én nem úgy fogalmaznék, hogy megtagadta a zsidóságát - úgy, hogy inkább magyarnak vallotta magát. (Még ha ez egy kicsit ugyanazt is jelenti, ebben a kontextusban...)
Nagyon nehéz dolog ez, meghúzni, minek hol a határa. Mert - bár nem hiszem hogy bárhol máshol, mint itthon, boldogan tudnék élni és otthonérezni magam - amikor ott jártam, Izraelben, méágis volt egy olyan érzésem, hogy "hazajöttem", hiszen az embernek valahol a gyökereit is éreznie kell...
Ugyanakkor van bennem valamelyes bizakodás, hogy nem fajulhatnak el újra a dolgok annyira, hiszen mégis az Európa Unió tagországa vagyunk, és nem ismételheti meg magát ugyanúgy a történelem...
Itt delelott ota nem esett az eso.
Rannak mielobbi gyogyulast kivanok!
Nem mondom, hogy nem igaz,de mint jelenseg szerintem egyedi. Amit valoban hallottam,hogy az orosz alija gyerekeit csufoltak,viszont a pedagogusok felleptek ez ellen. Menyem huga gimnaziumba jar. O panaszolta egyszer, hogy oroszul beszel sok gyerek meg akkor is ha olyanok vannak kozottuk akik nem erthetik. Pedig ezek mar szabre gyerekek.
Egy biztos, hogy nem lehet-szabad egy esetbol altalanositani.
Az en beilleszkedesem maskep volt , mint ahogy akkor minden .
Az erkezesem utan 2 hettel ulpanon voltam Jeruzsalemben es 6
honapi tanulas utan , dolgoztam a Kupat- Cholim
/ =betegsegelyezo / laborjaba ,es tartottam el a csaladomat .
Az orszagot joval alijazasom utan ismertem meg .
Radnotit szeretem , de hiaba tagadta meg zsidosagat megis megszenvedet erte
Kriszmam eszakon egesz nap esett az eso ,most allt meg es a nap
kisutott a felhok mogul , hihetettlen sargas rozsaszinben jatszik,
visszaverodik a tengerbol a sugara .
Rannak gyors gyogyulast .
Sziasztok!
Vegigolvasgattalak titeket. Mit mondjak? En csak szegyellem magam. Nem tartoznek otthon semmilyen kisebbseghez (zsido, cigany es nemzetisegi sem vagyok) de azert jobb hogy itt elek.
Eppen beszelgettunk barati tarsasagban pentek este es ott jott fel szoba hogy Kopacsy Sandor (az egyik iro baratunk jo baratja) mar a 80-as evek vegen megirta, hogy Magyarorszag nagyon sodrodik a nacionalizmus fele, es ez nagyon rossz. Beigazolodott a joslata, igen hamar elertuk a mar veszelyesnek mondhato hatart. Mahdcsak elhatarolodik tolunk mindenki, aztan fuldokolhatunk a magunk fozte trutyiban.
Ran beteg, ugyhogy ma bebisytterek voltunk, eppen most vitte el az apja. Ma en nem dolgoztam (hetfo az szabad nekem) kapora jott nekik. Kemeny ido van Tel-Avivban is, egesz nap ment a mazgan a gyerek miatt is, meg mi is fazunk. Nem tudom mennyi lesz a villanyszamlank. Legalabb eso lenne, de itt mifelenk sem tegnap sem ma nem esett szamottevo. Eszakon mi volt az ujsag?
Majd meg jovok, addig is pusszantas a csapatnak
Kedvenc költőm ő, aki bár zsidóságát nem vállalta és fehér karszalagosként szenvedte végig a munkaszolgálatot, mégis zsidóként halt mártírhalált. Kétszeresen tragikus sorsa volt…
Verse gyönyörű, de elképzelhető, hogy valamelyik jobbikos majd őt is kitiltatja a magyar költészet panteonjából.
Nekem is sok kedves emlékem van az első időkből, ugyan mi csupán három hétig süttettük magunkat a tengerparton. Ros Hásáná után jöttünk, és az ulpánt csak Szukot végeztével kezdtük. Három hét lebegés volt, nyaralás, ismerkedés. A másik topikon egyszer már elmeséltem első találkozásomat a Közel-Kelet rovarvilágával, amikor egy szál lenge hálóingben, a konyhaszék tetejéről ígérgettem a családomnak, hogy én onnan le nem szállok, amíg azokat a rusnya dögöket el nem takarítják! (Beilleszkedés ide vagy oda, most sem rajongok a dzsukoknak nevezett szörnyetegekért.)
Közvetlenül a tenger partján laktunk és reggelente félálomban azt képzeltem, hogy hegyipatak csobogását hallom. A hullámok moraja ugyanis Szeltersz-fürdői sátorozásaink emlékét idézte.
Az őszi ünnepek alatt rokonokat is látogattunk - na ez már nem tartozik a kedves emlékekhez, mert nekünk nem adatott egy meleglelkű Évánk és tartozékai, mint Panni-Anyucinak. No de a pofaviziteket is túléltük!
Mai napig legkedvesebb emlékem marad első találkozásom Jeruzsálemmel. Az ulpán szervezte a kirándulást, november 2-a volt, izraeli életünk ötödik hetében. Férjem aznap volt 42 éves. Azóta tudom, hogy 1917. november másodikán született a Balfour-deklaráció, egyike a legelső konkrét lépéseknek az államalakítás felé, tehát ez éppen a 70. évforduló napja volt. Séta az óvárosban, közben a férjem és a fiam lelkendezve hozták nekem az első falafelt (isteni volt!), első látogatás a Nyugati falnál - felejthetetlen élmény maradt, pedig azóta már nagyon sokszor voltam ott. Aztán a Jád Vásém következett, a mostanihoz képest sokkal kevesebb emlékhellyel - az Emlékezés sátra azóta is egyik legmegmegrázóbb élményem éppen az egyszerűsége, lakonikus üzenete miatt. Este gálaelőadáson vettünk részt a Binjáné Háumában (jeruzsélemi kultúrpalota, szó szerint "a nép épületei"), a Balfour-nyilatkozat évfordulója tiszteletére. Ott láttam először a fergeteges izraeli táncokat és (ebben a sorrendben) az akkori miniszterelnököt is, Jichak Samirt, akiről Moldova György is elsütötte a poént (Ki ölte meg a Holt-tengert című útirajzában), hogy politikusi pályája előtt méteres volt egy rőfösboltban.
Összesen 12 és fél szót tudtam héberül, de az emigrációs központ kultúrüdvöskéje, Theilá aranyosan törte a magyart, nagymamájának köszönhetően, így már azokban az első napokban rengeteg információt gyűjthettünk össze. Nagyon szép időszak volt.
Keset-Vera, köszönöm, hogy megosztottad velünk az emlékeidet.
Szívből remélem, hogy hasonló szörnyűségek nem ismétlődhetnek meg…
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(Szegény, ő jól megjárta, nehogy a fenenagy hazaszeretetemben a sorsára jussak...)
Még nincs 5 éve hogy aliáztam, nem könnyű ellenben csodálatos élmény! Az első 2 hónap küönösen az volt, nem volt se suli, se ulpán (nyár közepén jöttünk) hát folyton kirándultunk meg hevertünk a tengerparton, 10 év otthoni hajtást pihentem ki két hónap alatt! Aztán persze jöttek a szorgos hétköznapok, de számomra ez is élmény volt, új nyelv, új kultúra stb...
Természetesen ami hiányzik és pótolhatatlan az a család közelsége, anyumé meg Fruzsinak az apjáé... de sokat beszélünk skype-on nu meg évente kétszer látjuk is egymást :-)
Én nem szeretném, hogy a lányom olyan gimibe járjon, ahol skinhead-ek, jobbikosok vannak, vagy ahol lajstromba szedik ki zsidó ki cigány, akkor inkább a légiriadó...itt legalább tudom ki véd meg és ki áll mellettem!
Legyen szép napotok és szaladok dolgozni
puszik
Tudom hogy konnyu tanacsot adni , hidd el hogy nagyon megertek mindenkit , nem konnyu orszagot cserelni ,meg sokszor a lakascsere se egyszeru dolog .
A biztonsagrol van szo es a szomoru tenyekrol amihez ilyen rovid ido alatt eljutott az orszag .
Mar nem emlekszem melyik evbe korulbelul 1993-94 -ben lehetett amikor a fiam mondta hogy a Skinhead felvonulnak ha jol emlkszem az Andrassy uton. Akkor kellett volna leallitani ,de ezen mar tul vagyunk .
Az en szuleim naszuton voltak Palesztinaban 1936-ban itt akartak maradni ,de mivel jomodu csaladbol szarmaztak nehezen illeszkledtek be az itteni korulmenyekbe . Tobb mint egy evet voltak itt . Visszamentek es mindketten a Holcaust aldozatai lettek . , engem pedig odaadtak hogy bujtassanak ami sikerult sok viszontagsagos korulmenyek kozott .
Ugyanakkor egy kis baratnomet is ugyancsak valaltak a bujtatasat ,de a szulok azt mondtak ,majd az lesz vele ami velunk . A szulok tuleltek a kislany a gazba egyenesen a nagyszulokkel . A szulok illegalis alijaval kijottek
Mar 48-ban kiakartunk jonni neveloszuleimmel ,de nem sikerult egesz 1961-ig.
Termeszetes hogy en is oda mennek ahol a gyermekem el biztonsagban .
Nekem itt a hazam el se tudnam kepzelni mashol az eletet.
Ma delelott is 11-kor megszolalt a szirena , valoszinu hogy probaltak hogy mukodik -e . Mukodott
Mi igy elunk .
Zsuzsa orulok hogy jelentkeztel ,az emberek sokszor furcsan viselkednek , de Te es mi bizunk a kezeles sikerebe es mielobbi gyogyulasodba .
Ismered azt a mondast hogy a pohar felig fel van toltve vizzel . Kerdes hogy latod ,felig teli vagy felig ures . Nalad teli es optimista gondolkozast kerunk .
Na ma nagyon bobeszedu voltam ,ha valakit untattam akkor
Elvonultam .
Szep napot!
Par percre kisutott a nap. Hermonon havazik. Mig ezt a par mondatot leirtam,megint eltunt a nap.
Alijazassal kapcsolatban,annyi hozzafuni valom van,hogy szerintem nem konnyu s foleg a mi korunkban. Emlekszem Anyuek majdnem elindultak 56-ban ,mar el volt tervezve ki mindenki visz majd a nykaban ,de dednagymamam lebetegedett es akkor mardt az egesz csalad. Mikor a ferjemmel osszehazasodtunk akkor Apu zl. kuldott minket, de meg nagy volt mindkettonk reszerol a szuloi kotodes tehat mardtunk. A nyolcvanas evekben mar lehett erezni, hogy valami keszul ferjem mindig azt mondta,ervenyes legyen az utlevelunk,kocsi teletankolva .Meg is vegso lokest Tomi elhataozasa adta.O szeretett volna itt elni,s mi partnerek voltunk benne. Igaz ez 20 eve volt. Azota sem bantuk meg egy pillanatra sem dontesunket. Ugy jottunk ki,hogy dolgoznunk kell hiszen Magyarorszagon is mindig azt tettuk. Uj baratokat szereztunk es a regi tarsasagunkbol is talalkoztunk regi ismerosokkel. Mivel anyanyelvunk magyar barataink is magyar anyanyelvuek.
Fiatal korban ez egeszen mas. Rogton beilleszkednek a teljesen az uj kornyeztbe. Nimrod szabre gyerek,meg is masfeleves koraig csak magyar nyelvet hallott.Mikor bekerult az ovodaba par het alatt tokeletesen ertette es beszelte a heber nyelvet.
Nekunk raadasul szerencsenk is volt ferjem rokonaival,mert az elso honapokban "fogtak" a kezeunket.
Nekem nagyon nehez,hogy csaladombol szinte mindenki Magyarorszagon el. De azt a feleloseget nem vallalom, hogy rabeszeljem oket az alijazasra.
Jó reggelt! Jelentem, a vihar még mindig tombol. Nagyobb baj az, hogy napokkal ezelőtt értesítettek: ma a villanytársaság kar(-já-)ban tart bennünket, reggel nyolctól háromig. Itthon se nagyon maradhatunk, mert megfagyunk. Majd csak kitalálunk valamit. Nekem van is egy-két órára programom, de mi lesz tovább? Senki se számított arra, hogy ilyen cudar hideg lesz.
Néhány válasz, mielőtt kikapcsolnám a kütyűket:
Zsuzsa, szerintem nem kellene így érezned, saját butaságuk miatt vannak zavarban az emberek és - mint mindig és mindenben! - a kényelmesebb hozzáállást választják. Azt, hogy homokba dugják a fejüket, mert "amit nem látok az nincs, tehát nem kell hozzá sehogyan sem viszonyulnom". Szűkebb körömből is tudnék erre néhány példát mondani. Ők azok a bizonyos "lelki szegények". Te csak harcolj a betegség ellen, akard legyőzni, és sikerülni fog! Bízz magadban és az orvostudományban!
Ciss, nagyon kellenek az ilyen demonstrációk, de amit az utóbbi 2-3 évben láttunk, ugyancsak vérszegénynek bizonyultak. Meg szórványosnak. Gyakran és erőteljesen kellene, mert a sötét erők vérszemet kaptak. Szinte hallom a jóindulatú emberek agyában forgó kerekeket: "Minek gyűjtsem meg a bajomat? Nélkülem is demonstráhatnak! Nekem családom, gyermekeim vannak!" - és így tovább, millió ürügy a távolmaradásra.
Tetszettek az idézetek, leginkább Petőfinek egyik általam kiragadott mondata: "De a legszomorúbb az, hogy nincs olyan gyalázatos ügy, melynek pártfogói, apostolai ne támadnának."
Keset, megboldogult volt főnököm mondta, hogy a Holocaust egyik tényezője, sok egyéb mellett ez a mondat volt: "Velem, velünk ez nem történhet meg!" És megtörtént. Az emberek pedig még mindig nem vonták le a tanulságokat.
Juli és Katakata! Az alijázás, mint folyamat minden korban nehéz. Én is ódzkodtam, ürügyeket kerestem, végül az elhatározást a 17 éves fiunk teljesen értelmetlen halála váltotta ki. (Tragédiákat senkinek sem kívánok!) A beilleszkedés ugyanolyan nehéz a háromévesnek, mint a 70 évesnek, mégis annyi szép emlékem van az első hónapokból, évekből, és azóta is csupán azt sajnálom, hogy nem alijáztunk sokkal hamarabb!
Szép napot kívánok!
SZÖCSI, köszönöm a kiegészítést!