Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A kövér lány esete
mi a véleményetek?
van egy barátnőm egy csupaszív, örök vidám, és segítőkész
30 éves és kb. 110 kg, tavaly hagyta el a párja, 8 évig voltak együtt
a srác több csajjal megcsalta, szóval nagyon elbánt vele
eléggé megsérült a lány lelkileg, azóta sem
talál magának párt, pedig jár szórakozni, interneten is próbál ismerkedni
a fiúk nem az ilyen típusú lányokra buknak ez Ok, de tényleg Ő belülről olyan tiszta és olyan jó ember, hogy nála jobb párt el se képzelhetne magának egy férfi
szerintetek van olyan férfi, aki összejönne egy ilyen lánnyal
sajnos én azt tapasztalom, hogy a 30-as "jó nők"(ezt a külsőre értem, persze ez relatív kinek mi a jó ) sem találnak maguknal párt
miért van ez?
miért van ez a rengeteg felbolmló házasság?
miért csak a külső számít?
van még ennek a lánynak esélye?
én most fogok házasodni és hálát adok az Istennek, hogy van párom, mert a környezetemben szinte mindenki sziingli
3 hét alatt 30kg-t te nem tudsz leadni, semmivel+egyetlen doki sem fogja ezt vállalni.
Vagy ha igen-akkor csak leszednek, és kompletten hülyének néznek.
No meg: 3 hét alatt 30 kg minusszal kb úgy nézne ki a bőrőd mint ha 3x nagyobb bőr lenne rajtad. a zsírlezívásra is vonatkozik ez.
Ez egy nagyon szép, őszinte hsz volt! Köszi érte!!!
Sok sikert a megvalósításhoz!
Jol olvastam, 3 het alatt 30 kilo? Akkor a következö utad a plasztikai sebeszhez vezethet, mert a kinyult bör le fog logni.
S ezt a rohamos fogyast orvos tamogatja?
Valoban igy van. Fiatalabb koromban en is könnyebben leadtam a kilokat. Nem mintha 57 kilo az olyan sok lenne, de nem szeretnem, ha ez alapul szolgalna varakozo testvereihez.
Vigyaznom kell. Ha egy kicsit is elhagyom magam, mar lopakodnak ram a kilok.
Akkor nem éreztem annak magam.:-)
Egyszer voltam 48 kiló is (érettségi-stressz), na akkor igen, az már agárkutya jellegű volt.:-)))
Most viszont a 73 kilót nagyon soknak érzem, szeretnék is belőle 5-10 kilót leadni, csak hát lelassult anyagcserével, a változás korának küszöbén ez már nem olyan könnyű!:-(((
össze-vissza kamuzol. Ráadásul érdekből.
Téged mínősít.
Az is nagyon gaz.... A mostani sulyod az, mi a magassagodhoz dukal.
50 kilo es 170 centi.. Az borzasztoan sovany !!
Mondom, hogy beszélj a saját nevedben!
SZERINTED "Egy 110 kilos nö, mind esztetikai, mind egeszsegügyi szempontbol nem vonzo nö. "
Ott én lennék az utca csaja a 170/70 (olykor 73!) méretemmel...:-)))
Viccen kívül: persze, ha így vesszük, rajtam is van már 23 kiló és 23 év felesleg, hiszen 24 és 35 között még én is 50 kilós piszkafa voltam.:-)))
Végülis egyetlen olyan ismerősöm van, aki 105 kilót vall be magáról és kb. úgy néz ki, mint a lányok akiket belinkeltem.....honnan kellene nekem tudnom, hogy ő hazudik a kilóiról, vagy az újságban írják rosszul?
A kesztyűt nem vettem fel, mert nem kommunikálok onnanntól vele, hogy személyessé tette a társalgást, csak a második képes hölgyről szerettem volna leszedni a rágalmat a 110 kiló felettről, egyébként többen írtak rajta kívül is, hogy a csaj legalább 110 kiló.szóval nem ő volt az egyetlen.
Liimo, Te is....
Egyebkent külföldön elek....
Ugye, Te sem hiszed, hogy ha egy atlagos ferfit megkerdezel, hogy egy 70-80 kilos, 170 centis, kellö domborulatokkal megaldott nö tetszik-e neki vagy pedig egy ugyanolyan magassagu, de 110 kilos, hogy az utobbit valasztja?
Egy 110 kilos nö, mind esztetikai, mind egeszsegügyi szempontbol nem vonzo nö.
Nyilvanvalo, hogy egy "modell" se lehet elmeletileg etalon.
De megnezem az utcab a lanyokat: nem latsz egy normalis testalkatut sem, vagy olyan vekony, hogy atfuj rajta a szel, vagy pedig duci, s raadasul alkatanak nem megfelelö ruhakkal ki is hangsulyozza uszogumijait...
Ezért mondtam, hogy írj a saját nevedben!
Egyébként pedig csak Magyarországon ciki kövér nővel megjelenni az utcán.
Ki az a Jess?
valami remlik, hogy volt itt regebben egy ilyen nicknevü, ezek szerint eltünt, s uj nevvel reinkarnalodott.
De ugye nem hiszed, hogy ez az altalanos?
En 160 centis vagyok, s 57 kilot nyomok. De voltam mar 61 kilos is es 52 is. Az utobbival ereztem magam a legjobban. Nem voltam deszka, megvolt es van mindenem, ami kell.
Tudom, tudom... Nekem se kell őkelmét bemutatni.:-)))
(Nekem is ez, de szerinte én vagyok semiramis és Kmetter Bubi is. Legalábbis olykor.:-)))