Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Tábori kaja
2004-05-24 19:031.
Létrehozva: 2004. május 24. 19:03
Olyan ötleteket keresek amik könnyen elkészíthetők egy kb.50 fős nomád táborban. Mindenféle kaja érdekel, hiszen kb. 2 hétig kell etetni a csemetéket reggel, délben, este. Persze nekem is vannak tapasztalataim, de gondoltam sok ügyi ember van itt sok jó ötlettel. Az alpanyag beszerzése nem ügy, az nem érdekes, hogy friss áru kell-e hozzá, de például sütő nincs csak gázzsámoly. Köszi a segítséget!
próbáld meg az iskoláknál, ott szoktak ilyesmiket egész elfogadhatóan tárgyalni ilyenekről
ott ugyis szünet van, nem keééenek.
A problémám az hogy már kerestem a neten de nem igazán találtam használható dolgokat!
Elore is koszi
Hát én már csak tudom, hogy egy gyerek mennyi mindent tud cipelni plusszba:))
A lányaim már egy ideje egyedűl pakolnak a mikor valahova elmegyünk, s csak akkor nézem át a dolgokat, ha nem fér el a megadott térfogatú helyen a cucc:)))
Egy papírra felírom nekik, hogy mi az amit fontos hogy betegyenek, azokat levizitálom, s utána azt raknak még bele, amit akarnak, persze azzal a kikötéssel, hogy más nem fog helyettük cipekedni:))
Amikor vendégűl láttam a kisebbik lányom osztálytársait egy bográcspartira, mivel jó idő volt, pokrócot terítettem le, és rekeszeket tettem köréje.
Így lett asztalunk, meg székünk.
Csak nézték ők is, mert nem voltak ilyenhez szokva, de viszont nagyon tetszett nekik:)
Nagyon tudták élvezni:)
Kár, hogy a felső tagozatos oszifőjük nem díjazta a dolgot, és abba kellett hagyni:(
pedig addig minden évben élvezték a gyerekek:)
Még a nagyon nehezen kezelhetők is normálisan videlkedtek, semmi gond nem volt velük.
Nagyon sajnálom őket, főleg most, hogy más iskolába viszem a csajt, és nem lesz, aki meghallgassa ezeket a "rossz" fiúkat:(
Pedig mennyi mindenről tudtak mesélni, és velem soha sem voltak tiszteletlenek.
Azért viszem el lányom, mivel alsóban az osztály átlag4, 5 volt, most 2, 7.
Na de befejezem, mert igen belemélyedek.
majd jövök még:)))
Remélem még mesélsz?
Igen jók lehetnek kirándulásaitok:))
Szia
hogy sikerűlt a kirándulás?
Nálam nagyon tetszett a gyerkőcöknek, amikor segíthették tölteni a lángosokat:)))
Ha leszel holnap privizz, ne hogy lemaradjak rólad. Ok?
szia
Nem tüntem ám el, csak osztálykirándulni voltam a gyerekekkel, meg holnap ballagunk.
Más: hatalmas siker volt tavaly a töpörtyű, a zsírszalonna kisütése. A nagylányok kijelentették, hogy ők aztán ilyet nem esznek. A végén egymástól kunyerálták. . . . . Kiderült, otthon ilyet még nem is csináltak, eddig csak a bolti töpörtyűvel találkoztak.
Eszembe jutott, hogy nagy sikere volt még a bundás kenyérnek is
mi is nagyrészt gyerekkel kenuzunk, ez másfél évestől jelenti:)
nagyon tudják élvezni a kicsik is.
A legkisebbikkel egyszer borultam, akkor volt úgy 8 éves
de csak az volt a legnagyobb gondja, hogy fázik a lába
én jobban megilyedtem
Nálunk is segítettek mindíg a gyerekek, s bizony a fiúk sokkal többet voltak körülöttem.
Rengeteg salátát készítettünk, szinte minden ételhez, még a lecsóhoz is:)
Meg persze szerették megenni azt a halat is amit megfogtak:)
De a legjobban a lángos tetszett nekik.
A tésztájába mindíg sütöttünk valamit: pl. sajtot, szalonnát
voltak olyan gyerekek, akik különben nem ettek ilyeneket, de nagyon élvezték.
Mért nem vagytok fenn többször a fórumban?
Szivesen olvasnálak benneteket
Jó éjt
Majd legközelebb addig nyúzzák a szülőket, amíg el kell menniük.
Ez a szülőis érdekes, mindig azok nem voltak ott, akiknek a gyereke miatt nagyon kellett volna. :(
Nade nem offolok tovább, tegnap vettem uborkát kovászolni, el is tettem az üvegbe, jött is az eső menetrendszerint. :(
Sok éve így van ez már, a párom, ha unja a meleget mondani szokta-kovászolj uborkát! mindig bejön rá az eső. :))
Már a kempingben a német szomszédok is megkóstolták, náluk nem szokás, másnap mentek a piacra uborkát kaprot venni, az abc-ben üveget kunyoráltak, meg kellett mutatnom, hogy kell, lesték napokig, aztán boldogan ették a saját kovászos ubijukat.
Ha van elég idő ezt is érdemes egy táborozás alkalmával eltenni, krumplis tésztával, zsíros kenyérrel felséges. :))
Mi cserkésztábort tartunk ezeknek a csemetéknek minden évben. Van aki már több éve van velünk, és a legkisebbek (7-8-9 évesek) mindig első táborozók. A gyerekek be vannak osztva melyik nap melyik őrs segít krumplit pucolni, husit vágni, kevergetni. . . Minden évben már várják, hogy mi lesz új kaja, persze olyan kialakult hagyományok is vannak, amit nem lehet kihagyni. Ilyen párosítás amivel mindenkit ki bírunk akasztani a paradicsomleves mákostésztával. Állítólag abszolút nem megy össze, de nálunk mindig így együtt kérik a gyerekek. Viszont évekig főztük a lencsefőzeléket, mire kiderült, hogy a gyerekek nagy része utálja, csak azért ette meg, hogy éhen ne haljon. Azóta sárgaborsó volt helyette az ő javaslatukra.
általában a minden napi kaja évente megegyezik, de azért vannak persze változtatások.
Volt, hogy vegetáriánusok is voltak a csapatban, s nekik is megkellett oldani, hogy mégis csak az Ő étrendjük is vízitúrai hangulatú legyen.
Persze régebben még nem nagyon volt választék nekik való kolbász félékben.
Tehát, gondolom olyan mint gulyás, lecsó, pörköltfélék nálad is minden naposak.
Tésztaféléket szoktunk úgy csinálni, hogy az alapot bő lére készítjük, és mint a zacskós tésztákat, belefőzzük.
Í gy készítettük a milánóit is, husos tarhonyát is, persze elötte a tarhonyát megpirítottuk.
Nagyon bejött a vadas is főtt tésztával.
De mivel sok a gyerek, lehet nekik diós-, mákos-, kakaós tésztát adni, de mi szoktunk tejbedarát is, ezt több felnőtt értékelte mint gyerek.
Szerintem rántott parizert is lehet készíteni.
Nektek hogy jött össze ez a tábor?
Mi mind nagycsaládosok vagyunk, persze van kivétel is, és már évek óta szervezzük magunknak a túrákat kenuval.
A tábor fele gyerek, és ők is élvezik az evezést:)
De már befejezem, eléggé hosszú lett.
Sziasztok!
ha még érdekelnek tábori kaják, szívesen adok ötleteket:)
Én is minden évben résztveszek vízitúrákon, 40-60 fős társasággal, s általában párommal szoktuk összehozni a bográcsos kajákat.
Eddig még nem panaszkodott senki:)
Majd holnap beszámolok az eredményről:))
Sajna a csemeték tényleg nem szeretik a gombát, a suliban sem eszik a menzán.
Ha nem kell feltétlenül husis, akkor vidáman lehet pl. gombás is. Feltéve, ha a máshoz, na mihez? szokott gyerkőcök megeszik. :)
Tündös: Mi van a boltos nénivel? Hogy nézett?
Mondd, hogy szilveszteri bulira kell, ugyis enyhe telunk van az idei nyaron. :)
Csak halkan megjegyzem, holnap megyek 40 pár virslit venni. Majd elmesélem a boltosnéni, -bácsi arcát:)))