Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsony 2012.

lila.tulipán
Létrehozva: 2012. szeptember 24. 12:22

El vagyunk késve, tavaly ilyenkor már két napos volt az aktuális topik.

Mához 3 hónapra szenteste. Várjuk idén is közösen!

 

A minden évben megjelenő fanyalgóknak: nem, nem költünk százezreket, sőt. Ebben a topikban soha nem az anyagiakról szólt az ünnep.

 

Viszont időben kezdünk készülni, mert azt szeretnénk, ha nem abból állna a karácsony, hogy 23-án munka után plázába beesve megvegyük a rutinajándékokat, úgymint parfüm a nőknek, könyv a gyerekeknek, egy üveg ital minden férfi családtagnak... nálunk a karácsony valóban ünnep.

 

Szóval szeretettel köszöntjük a beszólogatókat is, de csakazértse fogják elrontani a kedvünket! 

http://karacsony2012.blogspot.hu

  1. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. június 11. 14:577401.

     Sziasztok!

     

    Borcsamam, de, jó, hogy jelentkeztél!Gyors gyógyulást neked!

     

    Eszterlili, a kánikulát nem hiányolom, de picit lehet ne jobb idő! 

    előzmény:
    borcsamama (7399)
    2013-06-11  13:44
  2. 2013. június 11. 13:597400.

    Sziasztok!

     

    Borcsamama: Kitartást és mielőbbi gyógyulást Neked! Jó hogy újra itt vagy.  És gondolkodni  a karácsonyon, mert előbb itt lesz, mint hinnénk! És ez nem vicc! Mindenki nyugodtan alkosson az előttünk álló kánikulában...Egy-két embernek tuti leesik az álla majd,de talán így a nagy meleget is könnyebb lesz elviselni majd.Nálunk most szakad az eső .

    Egy fél óra pihi, aztán nekilátok a gyorskelesztős pizzás vacsinak. 

  3. 2013. június 11. 13:447399.

    Drága Lányok!

     

    Ölelés MINdenkinek és köszönet a szurkolásért.

    Újra itt vagyok, - na ezért egyenlőre még nem sűrűn, elég fárasztó   itt üldögélni. 

     

    Túl vagyok rajta, igaz némi bonyodalmak árán, a tervezett kettő  helyett négy órát "túlóráztak" rajtam, de jól vagyok, és innen már csak egyre jobb lesz.

     

    Esélyes a nevezés a futóversenyre!  

     

    Egyenlőre ennyi, és ez mind Nektek tőlem, mert mindjárt itt a karácsony  

  4. 2013. június 4. 15:007398.

    Sziga

    Hááát én sem tudom, hová bújt a nyár :( De épp az előbb olvastam, hogy hamarosan  idetalál :)) Nagyon remélem hogy igy lesz, mert egyáltalán nem mókás június elején nagypulcsiban ücsörögni a gép előtt... :O

    előzmény:
    sziga (7396)
    2013-06-01  19:34
  5. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. június 3. 17:497397.
    Remélem borcsamama, már kezd felépülni és nincsenek nagy fájdalmai!
  6. 2013. június 1. 19:347396.

    Szisszka: hol van a nyár??????????

     

    Banyócaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa: te merre kódorogsz?????

    előzmény:
    Szisszka (7395)
    2013-06-01  15:42
  7. 2013. június 1. 15:427395.

    Sziasztok Lányok!

     

    Lehet, hogy már nem is emlékeztek rám, olyan rég jártam erre 

     

    Nagyon sok mindent történt nálunk, gép elé is alig jutottam főleg mikor aZuram 1,5 hónapot külföldön volt,én meg egyedül itthon a két gyerekkel...

     

    Mostmár helyreállni látszik a rend, és a rendszer is az életünkben, úgyhogy mostmár többet fogok tudni jönni.

     

    Emlékszem, amikor még arról ment itt a csevegés tavaly , hogy jövőre már nyáron neki fogunk állni a karácsonyi készülődésnek, hogy elkészüljünk mindennel  (lassan itt az ideje  hihihihi )

     

     

    Borcsamama:

    Jobbulást Neked, mielőbbi felépülést kívánok!!!!

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    lacane (7394)
    2013-05-30  04:38
  8. 2013. május 30. 04:387394.
    Felhívás: Aki bárhol látja és felismeri a napot, az azonnal jelezze nekem és küldje Észak-Magyarország felé. (is) Köszönöm!!!
  9. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. május 29. 16:187393.
    Na, ez a veszély engem sosem fenyegetett, mert kapni nem kaptam  szinte semmitHa csak nem az állandó kötekedést.Kb ennyire figyelnek a másikra, jó nem mindegyik.Neked , azért még elég rendes jutott.
    előzmény:
    sziga (7392)
    2013-05-28  16:07
  10. 2013. május 28. 16:077392.

    A pasikat én nem is értem, de komolyan.

     

    Volt egy rózsaszín nokiám, mondom a páromnak, hogy, HA egyszer tönkremegy egy fekete telefont fogok venni, mert ezt bárhova leteszem sehol nem látom, és HA egyszer tönkremegy a fényképezőm többet nem veszek érintő képernyőst, mert utálom.

    Ezek után mit hozott a Jézuska?????? Egy arany színű, érintő képernyős, új telefont  egy vagyonért .

     

    Ha egyszer válunk - remélem nem fogunk -,  akkor tutira ezt felsorolom a válóokok között

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7391)
    2013-05-28  15:32
  11. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. május 28. 15:327391.

        Sziasztok!

     

    Majkati, sajnálom, hogy így jártál!Klasszak az eprek!

     

    Férjet meg jól kéne tudni megválasztani, nekem nem sikerült.Az ex férjem egyszer lazán a gépről kitörölt nekem rengeteg lementésemet, keresztszemes mintákat , de a gyerekekről készült képeket is, ezért nagyon mérges lettem rá.Kellett a hely és persze ,lazán a tudtom nélkül törölte a mappámat, napokig sírtam. Ő meg nem értette, hogy mi a bajom vagy tojt rá.

    előzmény:
    majkati (7385)
    2013-05-28  12:41
  12. 2013. május 28. 13:467390.

    >Nálunk 3-4 ilyen kosár mézes süti volt  havonta, mi gyerekek >rájárhattunk, nem kapcsolódott szorosan a karácsony ünnepéhez. Elállt >sokáig és puha volt.

     

    Foglalkoztat a kérdés, hogy vajon milyen mézeskalács lehetett az, ami fémdoboz nélkül, kendőben letakarva sokáig puha maradt?:) Szeretnék én is ilyet sütni!

    Megmondom őszintén, hogy csirri mézeskalácsa sem marad nekem túl sokáig puha.... persze lehet, hogy az elvárásaim tévesek...

    előzmény:
    csitar (7208)
    2013-03-06  17:29
  13. 2013. május 28. 13:417389.
    Majkati: Ha küldesz egy új pendrájvot(cím priviben),és megfelel az, amiket én mentettem(nem kevés van), egyeztetés után szívesen átteszem rá.Igaz, nagy káosz lesz, de ha utána rendezed, már tudsz belőle ötleteket kapni.
  14. 2013. május 28. 13:317388.
    Hét igen, ha valaki kijön a fórumozós gyakorlatból..
    előzmény:
    majkati (7387)
    2013-05-28  13:26
  15. 2013. május 28. 13:267387.

    Szia!

    Olvasgatom vissza a karácsonyos topikot.

    Gratulálok az esküvődhöz! Szeretném kérdezni, hogy megoldódott a kalocsai mintás fejpánt beszerzés? Én szoktam készíteni hajdíszeket, ha még nem sikerült szerezni és tudsz képet küldeni róla, szívesen elkészítem Neked.

     

    Üdvözöllek:

    majkati

    előzmény:
    csillus88 (7203)
    2013-03-05  16:08
  16. 2013. május 28. 12:427386.
    További ötletek
  17. 2013. május 28. 12:417385.

    Sziasztok!

     

    Én is eltűntem egy időre, de úgy tűnik, mostanában fogok tudni jönni rendszeresebben, olvasni biztosan:)

     

    Hoztam is valamit, pont most van szezonja -> 

     

    Fejben sokat kreatívkodom, sajnos a valóságban kevésbé szánok rá időt, de azért igyekszem. Dolgozom a bizniszemen is, ha készen lesz, majd megmutatom:) Remélem, a nyáron már lesz mit mutogatni:)

     

    Képzeljétek, sajnos vagy két hete, úgy tűnik, elvesztettem a pendrive-om, amint rajta volt az ÖSSZES kreatív mentésem ... vsz. kiugrott a táskámból.. a fülemen is csomag lógott, hülye esős idő volt, hát nem tudom. Amikor ráeszméltem, kis híján megállt a szívem :-o Kb. 3-4 giga anyag.... Ebből azért szerencsére még egy régebbi verzióból úgy 2 giga megvan, nade az az egy giga pont a tavalyi év... úgyhogy azt hiszem, kezdem újraolvasni a topikunkat meg a blogot, és újra mentegetni az ötleteket. A legszörnyűbb benne az, hogy már napok óta rendezgettem, ellenőrizgettem a file-kat, hogy kiírom az egészet dvd-re, ajándékba is szántam egy-egy példányt, ígértem még év végén nektek is belőle, erre így járok. Ha eszembe jut, hogy eddig mennyi elektronikus adatot vesztettem mindenféle géplehalással meg miegymással, akkor arra gondolok, hogy bezzeg a jó öreg Fürge Ujjak még az előző évezredből, akár 80 éve is, még vígan elvan a polcomon. Hál'Istennek tűz és árvíz jó eséllyel el tudja kerülni az embert akár egész életében is, de van-e valaki, akinek ne halt volna le a gépe vagy tűntek volna el elektronikus adatai?!?! Hova megy a világ... na jó, ez volt a kismonológ.:)

    Lesznek még meglepetés fényképeim , de sajnos a fényképezőgépről előbányászni azokat kihívás, mindig könyörögnöm kell érte (egyik gépen program nincs, a másikon hely, a harmadik meg enkriptalja a kimenő filekat...:-/ ez szintén a panasz helye volt, aki lány még, jól válasszon férjet )

     

    Tegnap megérkezett a Praktika, megtetszett benne a gyerekeknek való indiánsátor, meg a gyümölcsösládából készíthető kerti ülőke is. Talán egyszer kipipálhatom majd;)

     

    Borcsamamának a lehető legjobbakat kívánom, és én is örülök, hogy vagytok, akik életben tartjátok a topikot Szóval újra a fedélzeten vagyok:)

  18. 2013. május 28. 07:167384.

    Sziasztok!

     

    Mindenképp megkérdezem, de most évvége zajlik, később jövök. Egyébként Azur egyik kezébe egy darab husika volt, a másikban ebből a kenyérből.Akart kutyát etetni, mondván egy kis falat, és a ktya először  kenyeret vette el.Nevettük, hogy azért akkor olyan rosszul nem sikerült.Egy harmin kilón felüli kicsike....És fogom majd hozni a marcipános citromkrém receptjét is.Érdemes kipróbálni, mert tökéletes lett citromkrémnek, legalábbis a család szerint. 

  19. 2013. május 26. 16:177383.

    Remélem úgy lesz!

     

    Puszi Mindenkinek, holnap reggeltől kb. június közepéig nem tudok írni, és csak telefonon leszek elérhető. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7382)
    2013-05-25  19:51
  20. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. május 25. 19:517382.

      Sziasztok!

     

    Kislányodnak utólag is gratulálok a névnapján!

    Nagyon jól néz ki a torta a kenyér és a nyuszi is aranyos, na meg az árvácskák is szépek!

    Kenyérre én is kiváncsi lennék.Én még nem sokszor sütőttem kenyeret, de általában nagyon tömény lett, de elfogyott.Utoljára valamelyik ünnepen elfogyott a kenyerünk és nem volt nyítva bolt akkor próbálkoztam, annak meg a héja lett nagyon kemény. 

     

    Borcsmama, két napig nekem is nagyon fájt a forgom, alig tudtam menni, sokszor eszembe vagy és remélem hamar fogsz gyógyulni! 

    előzmény:
    eszterlili (7377)
    2013-05-24  08:59
  21. 2013. május 24. 22:067381.

    Köszönöm mindenkinek. A kenyeret csak úgy, magától csinálta, gondolom formán. Na, ilyenkor én már kész szoktam lenni, mikor kérdezek, és mondja Anyukám is, meg Azur is, hogy hát azt csak úgy....Most filmet néz, de alkalmasabb időben majd kifaggatom a hogyanról, legalábbis a kb.i dolgokról, és akkor megírom.A tortánál nagy tanulópénz volt, hogy legközelebb csak a tetejére alkotok, valami kisebbet, mert így az oldalán is hiába tetszik, de nagyon tömény a marcipán. Viszont a krémje elég jó ízű lett.Majd leírom a receptet,nem nehéz, és karácsonyi citromkrémnek is bevállhat.De ha nem próbálhatom ki legabb egyszer a marcipán alkotást...

    Pedig istenbíz lánykámmal ketten szeretjük megenni. 

  22. 2013. május 24. 21:137380.

    Legelőszöris:Nagyon boldog névnapot a kislányodnak!

     

    Szívesen lennék a nyuszi helyében!

     

    Nagyon klassz lett a torta! Ügyes vagy!

     

    A kenyér receptjét elkérhetem? Én mindig magam sütöm a kenyerünket, szívesen kipróbálnám. Kösziii!

     

    Gyönyörű az árvácska. Imádom!

     

     

    Innen üzenem Borcsamamának, hogy a futóversenyre én is nevezek!

    (Pár éve még a női futásra elmentünk. Akkor még ősszel volt. A Margitszigeten. Most előbb van. jó buli volt!)

    előzmény:
    eszterlili (7377)
    2013-05-24  08:59
  23. 2013. május 24. 16:197379.
    Nagyon szép lett a torta és "Azurad" által sütött kenyér is.
    előzmény:
    eszterlili (7377)
    2013-05-24  08:59
  24. 2013. május 24. 15:377378.
    Szuper ügyes vagy, gratulálok leánykádnak nevenapja alkalmából !
    előzmény:
    eszterlili (7377)
    2013-05-24  08:59
  25. 2013. május 24. 08:597377.

    Sziasztok!

     

    Hoztam pár fotót. 1. Fehér nyusz jódolga, hintáztatva is vagyon.2.Az általam  tegnap sütött torta.3. Azuram által sütött házi kenyér. 4.Árvácska Édesanyám erkélyén.

  26. 2013. május 23. 21:207376.

    Naná, hogy ott leszek!  Első számú esélyesként indulok, már most elkönyvelheted a győzelmemet.  

     

    A drukkolás jól jön minden mennyiségben.

    A vidám hozzászólásokat olvasni  fogom, írogatni kb. egy hónapig biztos  nem tudok majd.

    Amint lehet, jelentkezem. 

    előzmény:
    sziga (7373)
    2013-05-23  14:56
  27. 2013. május 23. 20:347375.

    Sziasztok!

     

    Sáfrány: A többiek ezt úgy se tudják, nyugodtan elhidtetheted az ellenkezőjét is velük...Egyébként kész lett a torta. Az egyik újságban találtam egy virágosat, nesze neked napraforgós. Először margarétásra szerettem volna, de nehéz lett volna a sablonnal kivágni, így általam kreált, leginkább pongyolapitypang és nem tom mihez hasonlító fehér virágocskák lettek rajta.Teteje, oldal bevonva.Majd csatolok képet.A családnak tetszett, a kicsi is segített az oldalában sodorni. Még össze kell neki érni, holnap lesz fogyasztva. 

  28. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. május 23. 19:427374.

        Sziasztok!

     

    Pedagógiai asszisztens képzésre járok. Köszi a biztatást!Rám is fér, mert az önbizalmammal picit hadilábon állok.

    előzmény:
    eszterlili (7372)
    2013-05-21  23:18
  29. 2013. május 23. 14:567373.

    Borcsamama: igyekezz a gyógyulással, mert a karácsonyi futóversenyen részt kell venned:)

     

    Különben sem fogsz unatkozni, mert irogatunk neked majd vicces hozzászólásokat:)

    előzmény:
    borcsamama (7371)
    2013-05-21  21:34
  30. 2013. május 21. 23:187372.

    Sziasztok!

     

    Ígérem, ha sikerül, hozom a fotót. Még be kell szereznem a sárga ételfestéket. Torta az már azért nem gond, de marcipánnal akkor volt dolgom utoljára, mikor a német L-betűsbe megvettem a marcipánkenyeres csokit.Ezt a tortát láttam a legegyszerűbbnek. Borcsamama: Mielőbbi gyógyulást.Szerelkezz fel minden unaloműzővel a gyógyulás napjaira, a kórházban különösen hosszúak tudnak lenni a napok, főleg, ha nincs unaloműző. Ha az van, akkor viszont tuti zajlik az élet, mindig van látogatás, új beteg, egyéb esemény.Ha nincs, hülyét kapni az unalomtól, akkor nem történik semmi.Sáfrány: Szabad kérdeznem, mit tanulsz? Ez a világ erről szól, itt már régen nem azt nézik, mikor tanultál utoljára, hidd el. Használj ki minden lehetőséget, ami adódik.  

  31. 2013. május 21. 21:347371.

    Gratulálok, ügyes vagy!  Tanulni sosem késő.  

     

    Én meg majd igyekszem gyógyulni!   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7367)
    2013-05-21  20:07
  32. 2013. május 21. 21:317370.
    Eszterlili!  Neked is köszönöm, és én is szívesen megnézném a tortádat. 
    előzmény:
    eszterlili (7366)
    2013-05-21  17:02
  33. 2013. május 21. 21:307369.

    Ebben bízom én is, bár az első  - ami tíz éve volt-  után is elég hosszadalmas volt a gyógyulás.  Akkor is májusban műtöttek, és szeptemberre tudtam rendesen, mankó nélkül menni, nyolc hétig egyáltalán nem léphettem rá a műtött lábamra.  A fájdalom nem volt vészes, inkább a magatehetlenségtől voltam kicsit kiborulva, na de majd most jobb lesz, aztán várhatjuk ezerrel a karácsonyt.  

     

    előzmény:
    lacane (7365)
    2013-05-21  09:02
  34. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. május 21. 20:087368.
    Majd , kérünk képet a tortáról!Ügyes vagy!
    előzmény:
    eszterlili (7366)
    2013-05-21  17:02
  35. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. május 21. 20:077367.

        Sziasztok!

     

    Borcsamama, sajnálom, hogy megint kórházba kell menned, de, jó, hogy az eredmények negatívak lettek!Ezen is túl lesztek és lesz egy szép

    nyaratok. 

     

    Időnként én is benézek, de nem nagy a forgalom.Jó volt , ez a három nap otthon.

    Ma suliban voltam, áprilistól járok, féltem tőle ,de nagyon tetszik.Közel 30 éva nem tanultam.

     

     

    előzmény:
    borcsamama (7364)
    2013-05-21  08:14
  36. 2013. május 21. 17:027366.

    Sziasztok!

     

    Borcsamama: Jobbulást! Ma marcipánt vásároltam, mert megígértem a nagynak, hogy lesz marcipános tortája a névnapra. Sikerült 2000ft-ért venni 1 kg kiszerelésben egy nagykernél.Ugye jó áron vettem?Az egyik cukrázdában 400ft-ért adnak 10dkg-t. Még sosem csináltam marcipánost.A Férjem nem szereti úgy legtöbbször, a kicsilány se nagyon.Csak mi ketten. Úgy döntöttem, napraforgós lesz egy csokis piskótára.Kerek tortaformában sütve piskóta, csokis krémmel, közepe csokis tortadarával, és köré napraforgó szirmok sárga ételfestékkel.Ezt le is szedheti, aki nem kéri, a krémes meg sose elég. Remélem, össze jön.A nagyker sokmindent árult, de minden ipari, cukrászati mennyiségben, ételfesték is 25 dkg-ban.Így maradtam ennél az egynél. Zajlik az évvégi hajrá, a kicsi is ballagni fog az oviban,a nagy felsőbe megy. Kirándulások mindegyiknél.

    Tegnep kutakodtam a neten, sikerült ötleteket lopizni a következő díszekhez, jópárat mentettem.Lett néhány dekupázs minta is. Ideje nekilátni, mert kifutunk az időből. Elvégre, hamarabb itt lesz a karácsony, mint ahogy gondolnánk. 

  37. 2013. május 21. 09:027365.

    Ez nem jó hír.  Remélem hamar és könnyen túl leszel rajta!

    Majd gondolunk rád. (Marha kellemes lesz, még csuklasz is!)

     

    Várunk vissza! Addig átvesszük a napok számolását tőled.

    előzmény:
    borcsamama (7364)
    2013-05-21  08:14
  38. 2013. május 21. 08:147364.

    Sziasztok Lányok!

     

     

    Igaz,  nem sokan jártok errefelé mostanában, mégis úgy gondoltam, írok pár sort, mielőtt megint "eltűnök" egy időre. 

    Jól vagyok, minden kontroll erednényem negatív, aminek szívből örülök, de...

    Sajnos a csípőprotézisem tönkrement, sürgősen cserélni kell, ezért mához egy hétre megműtenek.  Nem állítom hogy nem félek, de remélem ezen is szerencsésen túl leszek, mint már annyi mindenen az életem során.

    Mindannyiótoknak jó nyaralást, jó pihenést,  és néha jusson eszetekbe, hogy már "csak" 217 nap karácsonyig.  :-)))) 

  39. 2013. május 14. 14:397363.
    Nah ez a kép meg eldőlt
    előzmény:
    sziga (7362)
    2013-05-14  14:38
  40. 2013. május 14. 14:387362.

    Szerintem egy babakocsi kereke

     

    Ahhhhhhhhhhhh kész vagyok, születtek kisnyusziaink, de sajna már csak kettő van életben, viszont azokat fecskendővel kell etetni. Juhééééé, közben a lányok kisírtak az apjuknál két macska kölköt, aki aztán elegánsan távozott a projektből úgyhogy most lett két macskám is. Amúgy cukik, de asszem túl sokan vagyunk most már itthon.

     

    Dömötör és Olga---------->

    előzmény:
    fórumozok (7360)
    2013-05-12  18:58
  41. 2013. május 13. 10:347361.
     Lehetett volna bármi más.Karácsonyi kép, egy kedves virág....
  42. 2013. május 12. 18:587360.

    ez meg mi?

     

    előzmény:
    tucsee (7359)
    2013-05-12  18:39
  43. 2013. május 12. 18:397359.
    proba
    előzmény:
    eszterlili (7357)
    2013-05-06  07:38
  44. 2013. május 9. 20:317358.
    ma egy zeneiskola előtt jöttem el, ahol gyerekek játszottak az udvaron ... egy kislány hegedűn a hullapelyhesfehérhó-t játszotta ... olyan furcsa volt
  45. 2013. május 6. 07:387357.
    Borcsamama: Nekünk is csak azért van állat, mert kertes ház van, különben nem lenne. Itt is csak az udvaron. A lakásban maradnak a pókok, ha agyon nem csapom őket. Na, meg néha a hangyák.És a kézmosás gyakori vendég nálunk.
  46. 2013. május 5. 21:457356.

    Köszi, de azt hiszem erről már lemaradtam.  Nem is néztem meg mikor lesz, eddig itt voltak a gyerekek, unokák, tegnap volt a férjem születésnapja. 

     

     

    előzmény:
    fórumozok (7353)
    2013-05-05  20:03
  47. 2013. május 5. 21:427355.

    Sziasztok!

     

    De jó látni, hogy ennyien itt vagytok - voltatok-, és nem csak olvasóként.

     

    Eszterlili, aranyosak a nyuszik, biztos az én unokáim is örülnének nekik, de én csak kertes házban tudok állatkákat elképzelni.

     

    Eira, az én Édesanyám sincs velünk már 13 éve.  Nem az a lényeg hogy mennyire szabályos a versed, hanem hogy kifejezi az érzéseidet.  Azt hiszem, bármennyire is hosszú ideje nincs velünk, soha nem lesz olyan, hogy nem fáj, nem hiányzik.

    Nálam is itt a számláló, és tényleg már csak 233 nap.

     

    Sziga, drukkolok nektek, hogy tényleg  szép legyen a lányok ajándéka!  :-)

    A férjem majd csak junius közepén jön haza végleg, de hétvégeken itthon van, ugyanúgy mint én tavaly. Köszönöm jól van, hogy is lehetne másképp, hiszen még sok dolga van neki is közöttünk, és sokan szeretjük.  

    előzmény:
    sziga (7354)
    2013-05-05  20:49
  48. 2013. május 5. 20:497354.

    Borcsamama: az ötlet, mivel tőlem származik zseniális, a kivitelezésen csúszhatna el a dolog, de mivel akitől rendelem már sok-sok-sok szép dolgot csinált ez teljességgel kizárt. Szóval tuti lesz!

     

    Otthon van már a férjed?

     

     

    Ahhhhhhhhhhhh ma találtam egy alom kiscicát a kertünkben, király  Apa persze megígérte a lányoknak, hoyg kettőt megtarthatnak belőle, hát már épp kérni akartam  Asszem ezek után örökbe fogadom azt a két sünit amit az állatmenhelyi bemutatón kinéztem magamnak. Pffffffffff

    előzmény:
    borcsamama (7348)
    2013-05-02  21:52
  49. 2013. május 5. 20:037353.

    karácsonyi film a tv2-n!!!!!!!

     

    aki még nem látta, nézze meg ... nagyon jó film 

  50. 2013. május 5. 18:307352.

    Én is ritkán járok erre. Ma anyák napja van. Sajnos, az enyém már 17 éve nincs velem. Ma is éppen úgy fáj, mit 17 évvel ezelött. Azért felköszöntöttem  Kicsit béna a vers, de  nem számít.

     

    233 nap van karácsonyig, hamarosan újra szükség lesz a topikra

     

    Ígértem, hogy az aktuális konyhában készíthető ajándékok ötleteit jelezni fogom. Pénteken csapatépítő kiránduláson voltam, már virágzik a bodza.

    Lehet belőle szörpöt, likört készíteni. Olyan virágokat keressünk, amiben sok a virágpor, attól lesz ízes.

     

    előzmény:
    borcsamama (7346)
    2013-04-28  13:32
  51. 2013. május 4. 17:157351.

    Sziasztok!

     

    Kép a nyuszikákról. A szürke nagy túlélő. 

  52. 2013. május 3. 14:227350.

    Sziasztok!

     

    Borcsamama: Jobbulást a Férjednek! És vigyetek nyelvkönyveket szótárral, hogy teljes legyen az egész.Hátha hiányolná....Sziga:Gratula nektek! Így szeretné a kisebbikem is, az tuti.Egyenlőre kevesebb lovaglásal is beérjük...De ha lovardája lesz, huszonmillió lóval, ű(meg kettővel a szoba közepén),mert lesz, mert mindig ezt hajtogatja, akkor aztán tuti Ti se maradnáok ki a meghívottak közül...Miért nincs egy jó kis lovas szmájli is?!A nyulakról lett kép, majd ha megtalálom, csatolom.

  53. 2013. május 3. 13:497349.

    Jobbulást a férjednek és az otthoni körülmények között biztos,hogy jobban fog menni a gyógyulás az ajándékodnak nagyon fog örülni mert Te készítetted saját kezüleg és szerintem sok utánjárással.

     

    előzmény:
    borcsamama (7348)
    2013-05-02  21:52
  54. 2013. május 2. 21:527348.

    Gratulálok a lányoknak, nagyon aranyosak!  - és perszer ügyesek is.

     

    Apukádnak is boldog születésnapot!  Tengelic nincs is messze tőlünk.

     

    Éppen öt perce fejeztem be én is a férjem szülinapi ajándékát.   Készült egy album a születésnapján megjelent újságkivágásokkal, fényképekkel, egy levéllel ami az édesanyja kézírását őrzi, és szép idézetekkel. Örülök hogy belevágtam, igaz hogy nem nagyon flancos, de úgy gondolom nagyon jó lett, és biztos hogy örülni fog neki nagyon, - legalábbis remélem. Kap még egy

    MP3 lejátszót, angol nyelvleckéket vettünk fel rá, egyszer mondta hogy a kórházban ráérne hallgatni , tanulni, és gyakorolni.  Most meglesz a lehetősége.  Ő olyan örökké tanulós fajta, szerintem nem volt olyan év az életében, amikor nem tanult volna valamit.

    Holnap jön haza a kórházból,  finom ebéddel és tortával várom.

     

    Szép ajándékot kapnak a lányok?????     

     

     

    előzmény:
    sziga (7347)
    2013-05-02  21:17
  55. 2013. május 2. 21:177347.

    Sziasztok!

     

    Én is bekukkantok minden nap. Egy kicsit el voltam foglalva, mert a hétvégén ünnepeltük Apukám 70. szülinapját, nagycsaládiboldogságoshétvége volt Tengelicen. Jó volt! Csináltattunk neki egy jó kis képet amin rajta vagyunk mi 4-en és a tesómék 4-en. Egy boldog szülinapot feliratot tartunk a kezünkben.

     

    Tegnap meg a lányok első lovas versenye volt.

    Az első képen Nóri a virágjával amit egy kedves barátunkéktól kapott. Sajnos róla még nincs jó lovaglós kép, de lesz. Nagyon cuki volt és aranyérmet kapott  (na jó a másik kislány aki ebben a számban indult szintén aranyat kapott. Ide még túl sok lovastudás nem kellett inkább ők voltak a cukiság a versenyen.) Nóri nagyon szépen versenycuccban volt ezzel vitte a cukisági pálmát:)

     

    A második képen Hanna a futószáras számban. Ő is aranyat hozott  holtversenyben egy másik lovarádból érkező kislánnyal! Nagyon büszke vagyok rájuk! A 3. képen a dobogón áll és veszi át a díját, háttal Habsburg György aki átadja. A díjlovas programban 6. lett. Jó százalékos eredményt ért el. Ahhoz képest, hogy az első versenye volt nagyon-nagyon szép eredmény.

     

    Na és, hogy egy kis karácsonyi témával is szolgáljak. Tegnap előtt megrendeltem a lányok karácsonyi ajándékát

    előzmény:
    borcsamama (7346)
    2013-04-28  13:32
  56. 2013. Április 28. 13:327346.

    Én minden nap benézek, de többnyire sehol- senki. Mostanában egyre kevesebben és ritkábban szánják rá magukat, hogy írjanak, de hát ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ez egy karácsonyi topik.

     

    Remélem már jobban vagy, most már van bőven gyógyító napsugár.

     

    További szép vasárnapot Mindenkinek, és jó pihenést, jó szórakozást május 1.-én.  Ez a hét a dolgozóknak is kicsit könnyebb lesz.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7345)
    2013-04-27  12:43
  57. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. Április 27. 12:437345.

                    Sziasztok!

     

    Nagy, itt a csend.Remélem mindenki jól van?Én két hete betegeskedem, valami vírust összeszedtem, nehezen jövők ki belőle.

     

     

            Szép hétvégét mindenkinek! 

  58. 2013. Április 20. 16:177344.
    Éppen tegnap kezdett el oltani Nóri vigyázónénije, hogy el kéne menni a hobbi nagykerbe karácsonyra hungarocell gömböket venni, meg jó lenne tojásokat is, mert mindjárt itt a húsvét is
    előzmény:
    lacane (7343)
    2013-04-20  08:09
  59. 2013. Április 20. 08:097343.

    Én!!!!!

     

    Igaz, még csak harminccal alkotok (messze még az ezer!), de gondolatban  sok minden foglalkoztat.  Remélem lesz időm mindenre.

    Ha lesz mutatnivalóm, jövök. 

    Még nem  futottam ki az időből ugye?

    előzmény:
    eszterlili (7342)
    2013-04-19  17:51
  60. 2013. Április 19. 17:517342.
    Lánykák elérkezett annak az időnek a kezdete, amikor a téli hidegekre is nosztalgiával gondolhatunk vissza.Ugye írtam, hogy fogunk mi még nosztalgiázni a nagy hidegeken is? Nálunk 29 fokot mutatott úgy négy órakor a hőmérő a városban.Ennél csak melegebbek lesznek, jajj.Akkor inkább egy enyhe hideg idő latyak vagy ónos eső nékül.És csendben kérdezném, van olyan, aki most ezerrel karácsonyi dolgokat alkot?
  61. 2013. Április 15. 12:257341.
    Keresek délután én is valami igazán szép képeslapot és elküldöm. Borítékom van is kéznél, gyorsan meg is címzem.
    előzmény:
    sziga (7334)
    2013-04-14  07:30
  62. 2013. Április 14. 18:417340.

    Borcsmama! Még mindig jobb, hogy a röhögéstől könnyezel!

     

    Hidd el, a leleteid is sokkal jobbak lesznek! (Aki ilyen aranyos, annak nem lehetnek rossz leletei!!!!)

    előzmény:
    borcsamama (7327)
    2013-04-12  21:27
  63. 2013. Április 14. 18:397339.

    Képeslap tőlem is megy a héten!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_487131 (7332)
    2013-04-13  22:46
  64. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. Április 14. 18:067338.
    Nagyon vigyázzatok a nyuszikra!A.miénket a szomszéd kutyája bántotta tavaly, egy hónapig vittük állatorvoshoz,egész szabim ezzel ment el, de a végén csak elkellett altatni, nem gyógyult.Egész család sírt, nagyon rossz volt elaltatni, de nem szerettem volna, ha tovább szenved.
    előzmény:
    eszterlili (7337)
    2013-04-14  17:52
  65. 2013. Április 14. 17:527337.

    Sziasztok!

     

    Képeslap majd tőlünk is fog menni. Egyébként nagy riadalom volt ma. A kicsi kivette a nagy nyulát a ketrecből, lette a fűbe(hiába könyörgök, hogy óvatosan, még tart az újdonság varázsa). A kutya valahogy hátra ment, kerítés ide vagy oda. Icipicit  megkergette.Nyuszka át a szomszédba a kerítésen.Ott két nagytestű kutya. Gyorsíramban át szólni, hogy fogják meg a kutyákat.De majdnem átment a mellettük lévő szomszédba is, na az se lett volna piskóta, szintén két kiéhezett véreb, nagy kifutón, lekrítve. De sikerült nyuszkát megfogni, visszaadni, ketrecbe rakni, miközben a nagy hangos sírásban jajjgatott...Még életben van a mindkét nyúl. Lehetne egy nyuszis szmájli is...

  66. Torolt_felhasznalo_487131
    Torolt_felhasznalo_487131
    2013. Április 14. 09:447336.
    Jobbulást neki, végre egy igazán jó kezdeményezés. Én is kersek képeslapot :)
    előzmény:
    sziga (7334)
    2013-04-14  07:30
  67. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. Április 14. 08:557335.

    Máris keresek képeslapot és jövőhéten feladom!

     

    Sok-sok erőt kívánok Nektek! 

    előzmény:
    sziga (7334)
    2013-04-14  07:30
  68. 2013. Április 14. 07:307334.

    Igen! Hála a szeretetnek, a pozitív energiáknak, Istennek, a nem tudom minek, de aktuális! És aktuális kell, hogy legyen még sok-sok-sok évig!

     

    Lányok!

     

    Bocsánta az OFF-ért, de ez fontos nekem, neki! És köszönöm mégegyszer, ha elolvassátok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_487131 (7333)
    2013-04-13  22:48
  69. Torolt_felhasznalo_487131
    Torolt_felhasznalo_487131
    2013. Április 13. 22:487333.
    Február 27-én írták, de még tegnap is szóltak hozzá, tehát aktuális még a dolog.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_487131 (7332)
    2013-04-13  22:46
  70. Torolt_felhasznalo_487131
    Torolt_felhasznalo_487131
    2013. Április 13. 22:467332.

    Ez volt benne:

     

    Van nékem egy barátnőm. Fiatalabb, mint én, három kicsi gyermeke van. Májrákot diagnosztizáltak nála, ami alapjáraton "könnyedén" kezelhető lenne, ha nem derült volna fény a tüdőben lévő további rosszindulatú burjánzásokra.

     

    Arra kért, legyek a dúlája egy olyan úton, amelyről nem tudhatjuk, hová vezet... A hit ereje most is csodát tehet.

     

    Néha elfogja a kétségbeesés, amin egyáltalán nem csodálkozom. Nehezen veszi a levegőt, folyamatosan fullad, aludni nem tud, a kemoterápia miatt gyakran van hányingere, étvágya mostanában kielégítő, testsúlya mégis folyamatosan csökken, néha belázasodik.

     

    A minap azon gondolkodtam, kivel oszthatném meg történetét és főleg hogyan? Eszembe jutott a vers idézet: nem mondhatom el senkinek... Most tehát én is inkább elmondom mindenkinek... Azt, ami a egyszer csak megvilágosodott bennem.

     

    Amikor Bogi lányunk feküdt a kórházban kemoterápia árnyékában, nagyon sokat segítettek a levelek, amiket kapott, kézzel foghatóan is és e-mailek formájában. Barátnőm ritkán néz netet. Nincs hozzá kedve-ereje. Kérdeztem, mit vizualizál a gyógyulása érdekében? Milyen meditációra tudnék én, és esetleg mások rákapcsolódni? Azt felelte, kertet gyomlál magában...

     

    Szóval az villant be, hogy írhatnátok neki... Kereshetnétek egy szép virágos kertet ábrázoló képet-képeslapot, amire elég lenne ennyit írni: gondolunk rád, vagy imádkozunk érted, hiszünk benned, hiszünk a gyógyulásodban, erős vagy, veled vagyunk, segítünk gyomlálni a kertet... és odaírni a neveteket, és családtagjaitok nevét. Hogy személyesebb üzenetet írhassatok, és meg tudjátok szólítani, elárulom a keresztnevét: Judit. A képeslapot beletehetnétek egy borítékba, és elküldhetnétek az én címemre, én pedig minden nap vihetnék egy adaggal neki a kórházba.

     

    Postacímem: Kobza Zsuzsanna Budapest 1082 Leonardo da Vinci utca 12-14. 01/08. Kérlek titeket, ne írjatok gyógymódokat, se csodaszereket! Az új germán medicina tanításait én már átadtam. Bogi gyógyulásának történetét ismeri. Nem véletlenül kért meg engem a kísérésre. Tudja mit szeretne, és tudta, hogy én életünk tapasztalatai miatt érteni fogom minden kívánságát.

     

    A képeslapon csakis megerősítő mondatok, versek, imák legyenek! Előre is köszönöm nektek. Természetesen a virágot magatok is megrajzolhatjátok. A gyerekrajzoknak pedig extra gyógyító erejük van. 

     

    Ja, és persze nyugodtan oszd meg ezt a jegyzetet! Minél több képeslap érkezik, (zárt borítékban az én postacímemre megküldve, annál hatásosabb lesz ez a különleges gyógyító eljárás.

     
    előzmény:
    borcsamama (7331)
    2013-04-13  21:39
  71. 2013. Április 13. 21:397331.

    Nagyon szívesen segítek bármiben, de egyenlőre sajnos nem tudom miről van szó.  

    Kérlek valahogy tedd légyszíves elérhetővé a linket, ugyanis én pl. nem vagyok facebook- tag, és úgy gondolom, hogy egyenlőre nem is akarok az lenni.

     

     

    előzmény:
    sziga (7328)
    2013-04-13  21:15
  72. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. Április 13. 21:367330.
    Sajnos nem tudom elolvasni, nem vagyok facebookos.Esteleg, ha irnál ide róla?
    előzmény:
    sziga (7329)
    2013-04-13  21:23
  73. 2013. Április 13. 21:237329.

    Nem tette be a linket:(

     

    Megpróbálom így:

     

    Ezt szeretném, ha elolvasnátok!

    előzmény:
    sziga (7328)
    2013-04-13  21:15
  74. 2013. Április 13. 21:157328.

    Csajok!

     

    Kérni szeretnék! Olvassátok el légyszíves és tegyetek szívetek szerint! Olyan kedvesek vagytok mindannyian, és nagyon elkélen a segítség

     

     

     

    Borcsamama: rád is sokat gondolok, hogy jók legyenek a leleteid, amúgy meg nem is értem, hogy miért kell mindenre ilyen sokat várni.

     

    Egy kicsit el vagyok havazva, Apa Kínában van két hétig, egyedül nyomom a lányokkal.  Ahhh fáradt vagyok, de összeszedem magam és aktívabb leszek.

     

    Borcsamama: szeretnék kérni/venni tőled egy szép textil virágot vagy valamit, nem tudom, rád bízom, valami olyant, amitől Juditnak szebb-jobb kedve lesz. Olyan szépeket varrsz mindig . Én hétfőn elmegyek és nézek valami szép virágos anyagot egy szép mackónak. Már van kész egy, de azt nem konkrétan neki varrtam és olyant szeretnék amit nagyonneki csinálok.

     

    Köszönöm!

  75. 2013. Április 12. 21:277327.

    Egyetértek!!!!!  

     

    Ha már így alakult, hogy világgá kiáltottad, hát akkor közhírré tétetik, hogy néhány kedves karácsonyi angyalka, akiknek tetszett a fázós nyulam, kaptak tőlem pár kis semmiséget.

    Hogy miért pont ők????   A válasz egyszerű:  én feltettem egy kérdést, ők reagáltak.  

    A kérdés csupán ennyi volt:  "Valaki még?"

     

    A többiektől bocsi, ne szomorkodjatok, lesz még havazós karácsony is, nem csak húsvét.  

     

    A reagálásod pedig  minden pénzt megért.  Még mindig potyog a könnyem a röhögéstől, nagyon aranyos , köszönöm!

     

    Sáfrány, neked is köszönöm, már írtam privit.  Gyógyulj meg gyorsan!

     

    Ja, és voltam ugyan kontrollon, de lesz vagy két hét, mire minden vizsgálaton túl leszek. 

    előzmény:
    lacane (7325)
    2013-04-12  17:18
  76. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. Április 12. 18:377326.

    Valahogy így jártan én is, csak nekem a munkahelyemre hozta a postás,/nagyon közel van a munkahelyem a lakóhelyemhez/.

    Gyerekek mát  pont jöttek be az udvarról én meg, mint egy örült téptem szét a csomagolást, mindenki nézegette, hogy micsoda jó dolgokat kaptam.

    Borcsamama, nagyon-nagyon szépen köszönöm ezeket gyögyörűségeket!

     

    Most megyek kurálom magam, mert benyeltem valamit, nagyon fáj a torkom és a fejem. 

    előzmény:
    lacane (7325)
    2013-04-12  17:18
  77. 2013. Április 12. 17:187325.

    Besssz......rááááááááááááááááááásssssss!!!!!!!!!

     

    Képzel jétek (már akik vagytok ezen a karácsonyhúsvét topicon) ma, amikor hazaértem belenéztem a postaládába. (Nem eccerű dolog ám! Egyensúlyozni a biciklivel, elérni a ládát, kivenni a tartalmát, örömködni. ÉS A BICIKLI MÉG NEM DŐLHET EL!!!!!)

     

    Ajjjjjjjig vártam, hogy letehessem a járgányt (ami mellesleg a hátsó felemhez nőtt!!), feltéptem -kulturáltan miszlikbe szaggattttttttam!!!- a csomagolást és előbukkant az, -amit a postás szerintem sűrű szentségelések között gyömöszkélt be- a ládában volt!! Egy fázós se..ű nyúl (de télllllleg!!!! nem látni a lyukát, úgy fázik!!) (tehát lyuknélküli nyúl!!) , egy tyúk (olyan öreg, mint én, de ő még tojóképes) benne egy tojással, ami csoki!!!!!! Meg egy éppen a fészkén ülő tyúk is, amit nagyonnagyonnagyonnagyonnagyonnagyonnagyonnagyon szeretnék jövő húsvétkor lemásolni. Lehet????????? Természetesen forrásmegjelöléssel!!

    NAGYON KÖSZÖNÖM  BORCSA!!!!!!!!!!!!!!!!!   Igazi meglepetés!!!!!!! 

     

     

    Az enyém még készül, (jó munkához idő kelll!!!!), de a jövő héten útjára indítom én is!!!

     

    Olyan jól esett a gesztus, aranyos vagy!!!!

  78. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. Április 10. 19:067324.

    Nagyon drullolok, hogy minden rendben legyen a kontrollon!Aranyos a nyuszika!

     

    Ma, nálunk is jó idő volt, végre szép napsütés volt, remélem egyből nem lesz 30fok, azt , azért nem várom. 

    előzmény:
    borcsamama (7319)
    2013-04-09  21:55
  79. 2013. Április 10. 15:367323.

    Neked is köszönöm a drukkolást!   

     

    Tékikabátban nem túl kényelmes kertészkedni, de remélem hamarosan lehet nélküle is.    Most már inkább az a baj, hogy bokáig ér a sár.  Én pl. ma napoztam egy kicsit, olyan meleg volt, hogy  húsz percnél nem bírtam tovább.

    Legalább kicsit gyarapítottam a D vitamin állományomat.  

    előzmény:
    Angela30 (7320)
    2013-04-10  13:21
  80. 2013. Április 10. 15:327322.

    Tudtam én , hogy kiprovokálok belőletek pár hozzászólást!   Remélem lesz még több is.    

     

    Na, csak Müttyögjél, vagy mit csinálj nyugodtan!!!    

     

     

    előzmény:
    lacane (7321)
    2013-04-10  15:06
  81. 2013. Április 10. 15:067321.

    Na most jól ráfaragtál!!!!!

    Nem a te hozzászólásod az utolsó.

     

    Csakazértis!!!!!!

     

     

    Az utolsó utáni másodikként: remélem minden rendben lesz a vizsgálaton!!!

     

    Én most el vagyok foglalva. Egy kedves ismeretlen ismerősnek készítek valamit.

     

    De zakatol az agyam (helye, mert agyam nincs!!!!!!), mit találjak ki karácsonyra. Idő még van bőven, lehet tervezni, gondolkodni, alkotni.

     

    Hahahhahhahahahah!!!! Alkotni!!! Én??????!!!!!

    Mütyözniiiiiii!!!!!

     

     

    A kertbe menni még nem lehet, a lakás takarítása megvár, mi marad? A mütyüzés. Legalább valami megnyugtat.

    előzmény:
    borcsamama (7319)
    2013-04-09  21:55
  82. 2013. Április 10. 13:217320.

    Szia! Sziasztok!

     

    Csak hogy ne maradj egyedül itt, társulok kicsit. A Karácsony tényleg messzire van már és mi is, mint majdnem mindenki, várjuk a jó időt, hólapát hétvégén padlásra került, remélem minimum 8 hónapig nem is kell levenni! Szeretnék végre nem télikabátban kertészkedni.

    Kontrollra kell menned? Gondolok rád, hogy minden rendben legyen és várom a JÓ hírekről a beszámolót, mert jónak kell lennie.

    Szép tavaszt mindegyikőtöknek! 

     

     

    előzmény:
    borcsamama (7319)
    2013-04-09  21:55
  83. 2013. Április 9. 21:557319.

    Sziasztok Lányok!  

     

    Olyan nagy itt a csend mostanában, elmúlt karácsony - tegnap lebontottam a barátság fámat - , elmúlt húsvét, már a hó sem esik és a hónyulak is elolvadtak.

     

    A képen a fázós s...ű nyulamat látjátok, aki ma meglépett, és elindult körútra. Cak a bundáját akarom mondani sapkáját hagyta itt nekem. Itt maradt a hólapát is, így legalább nem kell Lappföldig mennie.  

     

    Azt hiszem, az én zagyva hozzászólásom lesz karácsonyig az utolsó, ill. majd lesz mégegy - nem szabadultok könnyen tőlem- talán egy-két hét múlva, amikor túl lesz mindenféle kontroll vizsgálaton.

     

    Addig is szép tavaszt és sok puszi nektek!  B.  

     

    Ja és ezt a nyuszit egy kedves barátnőm találta valahol, én meg

    lenyúltam tőle.  

  84. 2013. Április 8. 14:417318.

    Szia!

     

    Köszi, hogy írtál, igazából gyerekekről szóló mesét kerestem, kaptam már tippek priviben is.

    előzmény:
    Angela30 (7311)
    2013-04-05  19:57
  85. 2013. Április 6. 19:107317.

    Sziasztok!

     

    Eira gratulálok! Szép mindegyik!

    Az előbb az egész házban kiment az áramunk, brr... 

  86. 2013. Április 6. 18:527316.
      Szép tojások!!! Ügyes vagy!!!!
    előzmény:
    Eira (7314)
    2013-04-06  07:29
  87. 2013. Április 6. 10:447315.

    Nem semmik ezek a tojások ezzel a sok gyönggyel és flitterrel.  Tiszta szivemből sajnállak, ill. minden elismerésem.  Tudom mennyi munka, én karácsonyra csináltam két gömböt hasonló módon, hát volt mit böködni

    rajta.

     

    Guszta nagyon a tálad, az enyém is valami hasonló volt, az amiről nem készült fotó.

     

    Na megyek, vár a konyha.   Lebbencs levest főzök, jó kapros tökfőzeléket, és hozzá fokhagymás, cukkinis tócsnit sütök.  

     

    előzmény:
    Eira (7314)
    2013-04-06  07:29
  88. 2013. Április 6. 07:297314.

    Sziasztok,

    én is szeretek új recepteket kipróbálni, nálunk igényli a család

     

    idén nem  csináltunk nagy ügyet a húsvétból, mutatom a szombati vacsoránkat és a tojásaimat

     

    tessék sajnálni, halálra dolgozom magam

    előzmény:
    borcsamama (7313)
    2013-04-05  21:20
  89. 2013. Április 5. 21:207313.

    Köszönöm Lányok!  Kedvesek vagytok!

     Tényleg nagyon finom volt minden.  Mostanában rengeteg új receptet próbáltam ki, élvezem hogy olyanokat főzök amit még sose, izgatottan várom a hatást, hogy vajon milyen lesz. 

    Szerencsére a párom is vevő az újdonságokra, sőt sütni -főzni is szeret.  

  90. 2013. Április 5. 21:037312.

    Sziasztok!

     

     

     

    Csuda guszták!

    előzmény:
    borcsamama (7305)
    2013-04-02  20:51
  91. 2013. Április 5. 19:577311.

    Sziasztok!

    Ubika80: Nem erre gondoltál? Nekem ez ugrott be arról, amit írtál.

     

    Köszönöm a jókívánságokat. Szerencsére elég gyorsan túl lett Kincső a skarlát tünetein, nem volt vele nagyon rosszul. Húsvétkor otthon kellett, lennünk, hogy ne szórjuk a bacikat, de hát van ilyen. Az antibiotikumot még mindig szednie kell, összesen 10 napig, de már mehet közösségbe, nem fertőz. 

     

    borcsamama: Micsoda gyönyörűségeket konyhatündérkedtél. Biztosan nagyon finomak is voltak! 

    előzmény:
    Ubika80 (7307)
    2013-04-05  13:32
  92. 2013. Április 5. 19:517310.

    Szívesen veszem a kipróbált, és bevált recepteket :-)

    Ha esetleg vannak olyan receptjeitek, amit akár esküvőre is meglehet sütni szívesen veszem. 

    előzmény:
    borcsamama (7309)
    2013-04-05  17:10
  93. 2013. Április 5. 17:107309.

    Innen töltöttem le én is a receptet....

     

     http://www.sutigyar.hu/recept/kijevi_krem es_3

     

    Nem csak mutatós, de finom is nagyon.  Én annyit változtattam rajta, hogy a krémet vajjal csináltam, nem szeretem krémbe a rámát.

     

    Van egy hasonló receptem, ott ostyalapra - nagyra- kell kenni a diós habot, és enyhén kávés krém van benne.  Az is nagyon finom, ha érdekel beírom azt is. Ahoz lényegesen több dió kell, 40 dkg,  és nyolc tojás.  Nálunk ezt minden karácsonykor meg kell sütnöm.  :-) 

    előzmény:
    csillus88 (7308)
    2013-04-05  15:58
  94. 2013. Április 5. 15:587308.

    Sziasztok!

     

    A betegeknek jobbulást!

     

    A kijevi krémes receptjét elkérhetem? Mutatós süti

     

     

     

     

    előzmény:
    borcsamama (7304)
    2013-04-02  20:47
  95. 2013. Április 5. 13:327307.

    Sziasztok!

     

    A segítségeteket szeretném kérni, még a karácsonyi időszakban olvastam a fórumon egy egyedi meséket író lányról. Sajnos nem akadok a nyomára, amit  a google dob, szerintem más. Esetleg aki ajánlotta, megírná a honlapja címét. Nagyon köszönöm!

  96. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. Április 3. 17:237306.

    Hű, mennyi finomságot főztél, sütöttél.

    Nálunk is gyorsan eltelt a Húsvét, kár, hghy nem tartott kicsit tovább. 

     

    Betegeskedőknek gyors gyógyulást kívánok! 

    előzmény:
    borcsamama (7305)
    2013-04-02  20:51
  97. 2013. Április 2. 20:517305.

    ..folytatás....

     

    1-2.  Sült kacsacomb mazsolás rizzsel, gyömbéres ananászos szósszal

    3.  Gyümölcssaláta mézzel, citrommal.

    előzmény:
    borcsamama (7304)
    2013-04-02  20:47
  98. 2013. Április 2. 20:477304.

    folytatás....

     

    1-2.  Süllő szalonnával tűzdelve, krumplival, fokhagymás párolt spenóttal

    3.Csavart sósrudak leveles tésztából, csilis pizzaszósszal

    4. Kijevi krémes 

    előzmény:
    borcsamama (7303)
    2013-04-02  20:42
  99. 2013. Április 2. 20:427303.

    Sziasztok!

     

    Remélem mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek, kipihentétek és jól éreztétek  magatokat .  

    A betegeknek jobbulást -nekem is- , mert két napja megint utólért valami orrfolyós nyavalya, igaz más bajom nincs, de ez sem túl kellemes.

    Egyébként nálunk szépen csendben elmúlt ez a két nap is mint a többi, sokat unokáztunk, idén a gyerekeimet vasárnap estére hívtuk meg vacsorára.

    Ebédet mindkét nap kettőnknek főztem, nagyon élveztem a főzőcskézést, megint kipróbáltam néhány újdonságot, és nagyon finomak lettel.

    Mutatom a képeket, azokról amit nem felejtettem el fotózni.  Van ilyen néhány, pl. a két kalácsom, de korábbiról már láttatok képet, a sonkás-tojásos tál, és a képviselőfánk.

     1-2. Orosz hússaláta kicsit másképp

    3.  Amerikai káposztasaláta

    4. Mangós babsaláta 

  100. 2013. Április 2. 20:027302.

    Sziasztok!

     

     

     

    A kreativitásotokat csak csodálni tudom!  Gratulálok Mindnyájatoknak!

Címlap

top