Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Olasz csillár póz. .
2002-04-15 10:071.
Torolt_felhasznalo_742265
Létrehozva: 2002. Április 15. 10:07
" . . . igen. . . Beus felhúzta magát két kezével a csillárra, mélyet sőhajtott, majd harci üvöltéssel vetette magát az alant épp csak levegőt kapó "áldozatra". . . Kezében egy egy égő lámpa, a vezeték rugóként feltekerve ment utána - engedett az istenadta - aztán felcsavarta a feszültségszabályzót, a statikus töltőpálcát kilengésig dörgölte, selyemkendőjével eltakarta a delikvens szemét, ne is lássa mi következik még. . . majd határozott, stabil, négypontos alátámasztással tudatta vele: JUSZT IS ENYÉM!
Aztán elmerült a váltakozó áramú hullámzásban, majd addig fokozta az amplitudót, míg a csillár lámpái sorra kipukkantak. . . Aztán visszatért - kis pihentető alvás után - és közölte velünk: No igen. . . volt némi áramló áramlás. . . "
Kinek a részére szántad?
Névnapi köszöntőt köszönöm*****************
Ha ezt látnád amit még fogtam neki
gyere a csábítóba
Latom latom letaroltad
ennyi csak mit adhatok
es kivanok meg nagyon sok
bolgog nevnapot!
**********
Főleg azokat a lábakat kellene megerősíteni, vagy kidobni, ahogy elnézem.
U(gyanarra az asztalosra gondoltunk mindketten.
Majd ertesitjuk a draga
Oskovot ugy is nagyon hianyzik,
hogy dolgozzon rajta egy kicsit
Hoztam egy kis fekhelyt
ezen ne muljon
Függőágy, nem tudom mi lenen most jó.
van ami azért ágyban kényelmesebb.
Függőágy?
Ágy nélkül már nem is megy
Hiába minden
igérhetünk mi itt bármit
Még egy almahasu sincs a közelben
Bokasimit vallalok***** -ra: Jöhetsz, ha mersz!!!
Fr.ágy itt is van, csillár is, csak nincs aki tartsa a a a létrát!
Azt mondod???
van akinek az a véleménye, bővíteni kéne a repertoárt!!!