Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hol NE vásároljunk!
2004-07-02 10:001.
Torolt_felhasznalo_357324
Létrehozva: 2004. július 2. 10:00
Sziasztok!
Új témát indítok, már csak azért is, mert szeretnék más embereket megkímélni attól, amin én most keresztül megyek/mentem.
Az üzlet a Blaha L. téren,a Smatch mellett található, színes ruhák, cipők a kirakatban, biztos ismeritek. A történetem pedig, igen röviden: egy hónapja vásároltam egy nadrágot, ami négy mosás után festékhiányra utaló foltokat produkált. Én visszavittem, jóhiszeműen, hogy a pénzemért megfelelő kiszolgálást kapok majd ezután is. Nem így lett. Gyanúsítás, persze ellenem, miszerint én biztos folttisztítót használtam. A vita végén már hypo volt a "ludas" stb. A Kermi vizsgálatot elfelejthettem, a "hölgy" kijelentette, hogy ő nem küldi el, a pénzemet nem adja vissza, és egyébként is menjek amerre látok, felőle feljelenthetem, beírhatok a panaszkönyvbe, ami nincs. Idegességemben kikaptam a kezéből a nadrágom és elviharzottam. Nem gondoltam volna álmomban sem, hogy egy ilyen kis dolog ekkora tortúrával jár. Másnap, egy férfi ismerősőm társágában jelentem meg. "Nem adom fel!"- felszólalással. Érdekes módon az ő határozott fellépésére már kézségesebbnek tűnt ugyanaz a "hölgy". A gyártókhoz akarta küldeni, de ebbe persze nem egyeztünk bele. Nagy nehezen ráállt a Kermibe való beküldésre, de az ehhez szükséges formátúmú papírral nem rendelkezett.(!!) Ma folytatódik, mi viszünk papírt, elég röhejes nem?!:) Mindegy! Amit ajánlhatok, hogy ne kerüljön senki ilyen helyzetbe, csakis a cég nevével ellátott és felcímkézett ruhadarabokat vegyetek, és azt is inkább egy drágább helyen-bár ez sem volt olcsó-, talán ők jobban a szívükön viselik az üzletük hírnevét. Ennyi lett volna, azt hiszem ez egy olyan dolog, ami mindannyiunk számára fontos, hisz nők vagyunk,sok ruhát vásárolunk, és egyébként sem mindegy mit kapunk a pénzünkért. Üdv,Athellia

- 72 órán belül a kereskedőnek kutyakötelessége a vásárló kívánsága szerint az árut kicserélni vagy a pénzt visszaadni (ha te a pénzt akarod, a pénzt kell visszaadnia), különösebb indok nélkül is!
- a vásárlók könyvébe történt beírást 30 napon belül a kereskedőnek ki kell vizsgálnia, és téged írásban tájékoztatni az eredményről. Ha ez nem történik meg: irány a fogyasztóvédelmi főfel.
- a vásárlók könyvének minden üzletben ott kell lennie! Ha nincs, vagy a helyi önkormányzathoz kell bejelentést tenni, ahol az üzlet működési engedélyét kiadták (aminek egyébként mindig jól láthatóan a falon kell leniie), vagy írni a fogyasztóvédelemnek. Az önkorm. nak a bejelentésre 30 napon belül intézkednie kell, mondjuk kimenni ellenőrizni, ha nem OK minden, büntetni, és az eredményről értesítenie téged.
- mindig határozottan kell reklamálni, sokszor hülyének nézik a vásárlót, aki nincs tisztában a jogaival. Nem hisztiszni, ordítani, udvariasan, de határozottan kötni az ebet a karóhoz, ha akkor sem cserélik ki/adják vissza a pénzt, írni a vásárlók könyvébe, amit a kereskedők nem szeretnek, mert a beírtakat 30 napon belül ugye ki kell vizsgálniuk.
Legjobb, ha megnézed a jogszabályhelyet, ahol le van írva, mihez van jogod, és arra hivatkozni, vagy akár nyomtatásban elvinni magaddal az üzletbe ha reklamációra készülsz.
Tényleg mindig a feltüntetett legkisebb áron kell a terméket eladni, még ha az véletlenül is maradt a terméken. Ha nem azon az áron adják, jöhet a vásárlók könyve.
Szerintem minél inkább fellépnek a vásárlók a jogaik védelmében, annál inkább betratják majd a szabályokat. Nyugodtan forduljatok panasszal az önkormányzathoz vagy a fogyasztóvédelemhez, hogy ott is lássák, mennyi szemtelen, az üzletét szabálytalanul működtető, vásárlót megkárosító kereskedő van.
2 napja vettem 3200 ftert egy nyaklancot erre kettetort!!!! csak ugy, felemeltem az asztalrol es ket darabban maradt. blokkom meg nincs. . .
egyszer tortent egy masik eset is. gyonyoru draga bijou brigitte ora, fel evfel utan megallt, viszem az oramat az orasokhoz, kirohogtek hogy ugyan mar, ez muanzag belul, ki kell dobni.
na vittem vissza, blokk is megvolt, semmi segitokeszseg nem volt az eladoban, oh, ez mar lejart, fel ev a grancia.
mint kiderult, az orakon kotelezoen egy evnek kell lenni.
na en elkurjantottam magam a boltban, jo sok vasarlo volt, hogy itt senki ne vegyen orat, mert fel ev utan tonkremegy es javitani sem lehet. ja 12 ooo ft volt!!!!
mindenki lesett ram leesett szajjal.
Az ember már nem tudja milyen kedvesen szóljon az eladóhoz, hogy szeretne valamit vásárolni, vagy legyen szíves segítsen. Mert az úgy szól vissza. . .
És még én fizetek. . .
Na visszavittük, 3 órát voltunk az üzletben, folyamatosan oróbálgatták, nem ment, felhívták egy másik üzletüketben az eladót, egy informatikust, mindenki az állította, hogy lehet vele. nagy nehezen elértük, hogy felhívják a SonyEriccson Mo-i képviseletét, akik közölték velük, hogy NINCS BENNE MODEM, nem lehet vele internetezni!!!Na, után kicserélték. Igazából nem voltak bunkók, bar az is gáz, hogy az időnket rabolták!
Velem egyetlen egyszer történt ilyen dolog, tél elején vettem egy csizmát egy Krokodilban az Oktogonnál, ami 1 hét alatt a varrásnál szétment. Szó nélkül kicserélték egy másik ugyanolyanra. Na, az is szétment ugyanott. Azt is visszavittem. Szó nélkül kicserélték, de azt kérték, hogy válasszak egy másik modellt, mert úgy tűnik hogy az enyém szériahibás. Szerintem ez korrekt.
Cipővásárlásnál a DunaP-ban jártam úgy, hogy a vett (mellesleg tök jól nézett ki :( ) szandál pántjából egy-két nap hordás után elkezdett kiállni egy drótdarab. Visszavittem, ott kellett hagynom, hogy a cipészük megszerelje. Amikor kész lett (pár nap múlva), újra viseltem, 2 nap múlva előjött ugyanez a probléma. Újra visszavittem, gondolatban felfegyverkezve minden féle fenyegetéssel, ha ellenállásba ütköznék, de feleslegesen, mert az eladó kedvesen közölte, hogy jó, akkor visszadja a pénzt. Ha jól rélik, a Horváth cipőnél volt ez. Ott ugyan vannak árak, de jelen van a minőség is általában, de leginkább az eladók készségesek.
Viszont szoftverproblémát szinte lehetetlen orvosoltatni (MM). Egyszerűen képtelenség bebizonyítani, hogy nem az ember otthoni gépével van a probléma, ugyanis érdekes módon, az üzletén mindig minden működik. Ráadásul ahányszor visszaviszed, annyiszor 1, 5 óra várakozás, amíg tesztelik. De egy fal mögött, ahol lehet, hogy csak levágják az asztalra, majd órák múlva elutasítólag visszaadják.
Na ennyit akartam hozzáfűzni a témához.
Vigyázzatok a pénzetekre!
Üdv: Norina
Tavaly nyáron vettem egy szandált a XI. ker. Kosztolányi Dezső téren lévő cipőboltban (épp akkoriban nyílt üzlet, kínai tulajjal). Az első használat alkalmával sírva mentem haza, annyira nem lehetett járni a szandiban. Visszavittem a blokkal, hogy cserélni szeretném. Mondta a tulaj, hogy rendben, akkor elküldi bevizsgáltatni én pedig írjam be a panaszkönyvbe, hogy mi is a problémám vele. Mikor odaadta a panaszkönyvet, akkor láttam, hogy az még nincs hitelesíttetve. Elmondtam neki, hogy ez így nem érvényes és gyorsan hitelesíttesse a könyvet, mert ha ez kiderül, akkor neki nagyon sokba fog kerülni.
Megköszönte a felvilágosítást, mondta, hogy meg fogja tenni, a cipőt pedig szó nélkül kicserélte.
Sajnos a csere cipő nem bírta ki a fél évet, így visszavittem, hogy cseréljék ki. Pechemre nem volt már olyan cipő, így mondta a tulaj, hogy vállasszak bármi mást a boltból. Nekem mindenképpen olyan cipőre lett volna szükségem, így nem akartam mást választani. Kértem, hogy akkor adja vissza a pénzem. Ezt nem akarta. Inkább megpróbált rábeszélni mindenféle cipőre, csizmára, papucsra. . .
Mikor meguntam, elkértem a panaszkönyvet. Odaadta. Kiderült, hogy még mindig nem hitelesíttette. Ismét elmondtam neki, hogy ez így teljesen szabálytalan.
Szó szót követett, de sehogy nem sikerült dűlőre jutnunk. Ekkor felhívtam a fogyasztóvédelmiseket (a tulaj előtt beszéltem velük) és elmondtam, hogy mi a problémánk. Mondta a fogy. védelmis, hogy amennyiben jogos a reklamáció (ezt az eladó is elismerte), akkor kötelesek visszaadni a pénzt, ha nem tudják cserélni a terméket. Ha ezt nem akarja megtenni az illető, akkor tényleg írjak be a panaszkönyvbe és akkor ők még azért is megbüntetik a tulajt. . .
Ekkor döntött úgy a fickó, hogy inkább visszaadja a pénzem. (Kb. fél óra vita után. )
Azért kíváncsi lennék a panaszkönyvre. . . :)
A másik pénztáros meg fejből vágta, hogy 704Ft. Nekem ez is gyanús, hiszen a több ezer terméket nem lehet fejben tartani.
A másik a Zoééé csemege XIII. ker. Hollán és Pozsonyi út sarkán. Salátát vettem már többször is. Minidg úgy állnak, hogy ne lássam a mérleget. Most viszont épp láttam. 18. 2 dkg. Természetesen 19 dkg-ot írt rá. Aztán mondtam a csajnak, hogy ezt még az általános iskolások is tudják, hogy lefele kerekítjük. Nem baj, volt a válasz, náluk felfele. Nem baj, mondtam én, akkor nem jövök ide többet:)
Nem az összeg a lényeg, az elv!
Ismertetni kell velük, hogy mik a Te jogaid és mik az ő kötelességei. Persze ehhez tudni is kell.
Vagy ők szóltak volna?ezt nem értem, nem jellemző, hogy a kereskedők feljelentik megukat:-)))))