Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Segítség, nem figyel!

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. október 18. 21:44
Nem teljesít jól, nem figyel, folyton nyüzsög, piszkál másokat, kimerítő vele lenni... Nem, nem rossz, nem is neveletlen, hanem ADHD-ja van. Vagyis hiperaktív és figyelemzavaros.

Nők Lapja Café: ,,Petikém, most megint nagyon pörögsz, lassulj le!"
  1. 2014. október 19. 21:3751.

    Most ez olyan sok szülő se tud a saját gyerekével mit kezdeni... már  pedig egy kezdettől nem nevelt gyerek eleve problémás a suliban...hát még ha ehhez egy magatartás zavar is társul. Hab a tortán, ha ehhez olyan tanár jut, aki nem is kíván/tud semmiféle segítséget nyújtani a gyereknek se, a szülőre hatni meg végképp nem. 

    előzmény:
    Capuccino (50)
    2014-10-19  21:32
  2. 2014. október 19. 21:3250.

    nagyon vacak az a rendszer amelyik ezekkel a gyerekekkel nem tud mit kezdeni....

    előzmény:
    lady1986 (48)
    2014-10-19  21:27
  3. 2014. október 19. 21:2949.

    Vidéken nemigen van, legalábbis felénk, ahol meg mégis van 1-2 osztály valamelyik vidéki suliba besüllyesztve oda meg kvázi protekció kell a bejutáshoz, akkora a várólista. Aki nem jut be, az megy simába...ismétlem, felénk, kicsiny városunk környező vidéké ez a helyzet. Azért azt gondoltam, hogy a fővárosban  van, de itt is élnek emberek ugyebár.

    előzmény:
    sziga (47)
    2014-10-19  21:26
  4. 2014. október 19. 21:2748.

    Na de a Taigetoszra se lehet őket kivetni. A legtöbb suli nincs rájuk felkészülve, így oda túl problémásak. A speckó sulikba meg nem elég problémásak. Igazán jó megoldás nincs.

    előzmény:
    KN18 (45)
    2014-10-19  21:23
  5. 2014. október 19. 21:2647.

    Az egyik volt oviscsoporttársunk bátyja figyelemzavaros kisfiú. Eddig 3 iskolában fordult meg, ha jól tudom most másodikos. Az első egy normál iskola volt, ahová úgy vették fel, hogy a szülők lobogtatták a papírt, a második szintén egy normál suli, szintén papírlobogtatás, a harmadik most ha jól tudom egy kis létszámú osztályos speciális suli, talán itt minden rendben lesz. Szóval van ilyen suli, több ilyenről is hallottam, igaz mind itt a fővárosban. A vidéki gyerekekkel nem tudom mi van. :( A kisfiú szülei tudomásul vették, hogy problémás a gyerek és próbáltak/próbálnak mindent megtenni, hogy jó legyen a gyereknek. Viszont annak a kisfiúnak a szülei aki most csoporttárs, ott nem veszik figyelembe a szülők a helyzetet :( szerintem sokszor pontosan az a probléma, hogy nem veszik tudomásul, hogy speciális fejlesztésre lenne szüksége a gyereknek. A gyógyszerezéshez nem értek, de gondolom amíg nem veszik tudomásul, hogy gond van addig nem is jut el sok gyerek odáig, hogy megfelelő gyógyszert kapjon.

    előzmény:
    lady1986 (39)
    2014-10-19  21:16
  6. 2014. október 19. 21:2446.

    Azért  a sima osztályban való kezelhetőségük a gyerek állapotának a súlyosságán kívül múlik a tanerő felkészültségén, türelmén, a szülők együtt működési készségén. Gond ott van, ahol acél keménységű tanár és nem törődöm szülők is vannak a képletben. Meg gondolom a magatartás zavaroknak is van az a foka, ahol nem árt meg egy-egy pedagógiai asszisztens aki külön figyel a gyerekre. De ugye erre meg se keret, se szándék sok helyen.

    előzmény:
    Capuccino (44)
    2014-10-19  21:19
  7. 2014. október 19. 21:2345.

    Nem minden pedagógusnak van képzettsége az ilyen tanulók oktatásához.


    Nálunk anno az osztályból az 5 legokosabb gyereket 3. és 4. osztályból elvitték más iskolába, pont azért mert a tanulás rovására ment a problémás gyerekek kezelése.

    előzmény:
    kiarrra (42)
    2014-10-19  21:17
  8. 2014. október 19. 21:1944.

    a fiam osztalyaban is vannak ilyen gyerekek.. nem vagyok ott oran de a gyerekek tanulnak. a fiam mesel. a tanitoneni pedig tanit. 


    ugye nem kell tudnom marsjarot epiteni csak mert kovetem a kutatasokat?


    szerintem azoknak a tanaroknak akik tanitanak jarna a plusz fizetes a plusz szabadsag stb. azert mert ok megoldjak!! ott es akkor. es toleranciat es problemamegoldast is tanitanak evvel lathatatlanul.


    nekem szulokent meg az a dolgom hogy megtanitsam sulira a gyerekeim mi a dolguk. az pedig az, ha ugralnak korulottuk is csinaljak a dolguk. nincs kiskiralykodas, melo van.


     


     


     

    előzmény:
    sziga (36)
    2014-10-19  21:07
  9. 2014. október 19. 21:1943.

    Milyen igazad van. 

    előzmény:
    lady1986 (39)
    2014-10-19  21:16
  10. 2014. október 19. 21:1742.

    Harmadikos. 

    előzmény:
    KN18 (40)
    2014-10-19  21:16
  11. 2014. október 19. 21:1641.

    Egyébként az adhd általában jól kezelhető gyógyszerrel. 

    előzmény:
    sziga (37)
    2014-10-19  21:08
  12. 2014. október 19. 21:1640.

    Hányadikos a gyermeked? Mert 1 tanítónőről írsz? 


     

    előzmény:
    kiarrra (34)
    2014-10-19  21:04
  13. 2014. október 19. 21:1639.

    Hát most ugye 3 opció van: speckó értelmi fogyatékosoknak való suli, átlag suli, magántanulói státusz.


    Igazából egyik sem a jó verzió, viszont mondjuk egy sima osztályban még mindig jobb helyen vannak, mint egy értelmi fogytosokkal foglalkozóban. 


    Ez az egész cirkusz meg semmi másra nem jó, mint feszkót generálni két tábor között, addig se kell a probléma igazi megoldásán dolgozniuk. Ami ugye minimum egy olyan iskolai módszer/rendszer lenne, ahol jutna elég pedagógiai asszisztens és jól képzett tanár a kezelésükre, fejlesztésükre, ne adja isten kis létszámú osztáűlyokban csak ilyenfékle problémával küzdők járnának stb. Nincs és jó eséllyel nem is lesz, de legalább nem ezen balhéznak az emberek, amíg egymást köpködik egy ilyen témában.


     

    előzmény:
    sziga (37)
    2014-10-19  21:08
  14. 2014. október 19. 21:1538.

    Biztos, hogy van ilyen is, de ez átlag gyerekeknél is előfordul, nem kis számban. Nálunkk például négy lopós gyerek van az osztályban, egyik sem hiperaktív. Engem jobban zavar, hogy mindent minimum kétszer kell megvennem, mint hogy a tanítónőnek fegyelmeznie kell, és ezért nincs idő plusz két példát megoldani! 

    előzmény:
    KN18 (32)
    2014-10-19  21:03
  15. 2014. október 19. 21:0837.

    Őszinte leszek, nem tudom! De azt tudom, vagy legalábbis érzem, hogy ez így nem jó! Se nekik, se a többieknek, se a pedagógusnak!

    előzmény:
    kiarrra (35)
    2014-10-19  21:04
  16. 2014. október 19. 21:0736.

    Capuccino: szerinted mit kell tennie annak a pedagógusnak akinek az osztályában van egy kisfiú aki:


    - sétál az órán


    - folyamatosan belekiabál, tök mindegy, hogy témába vág-e vagy nem a közlendője


    - elszedi a szomszédja ceruzáit


    - bökdösi az előtte ülőt


    - letúrja a mögötte ülő cuccát a padról, mert éppen hátrakönyököl


    stb.

    előzmény:
    Capuccino (31)
    2014-10-19  21:00
  17. 2014. október 19. 21:0435.

    Akkor hol is kéne lenniük? 

    előzmény:
    sziga (33)
    2014-10-19  21:03
  18. 2014. október 19. 21:0434.

    Mellé lőttél. A mi osztályunkban is van kettő. Szerintem a tanítónő nagyon jól kezeli őket, le a kalappal előtte. És nem telt el még úgy két nap sem , hogy ne kaptak volna a gyerekek kézzel fogható oktatást. Mindent megtanultak, amit meg kellett tanulni. Ja, és a szülők nagy része nem azzal tölti a délutánjait, hogy szidja az adhd-s gyerekeket, meg arról érdeklődik, hogy milyen balhét csináltak. Ez sokat számít. Szerencsére a szülők nagy része elfogadó, így a gyerekek nagy része is az. Ez pedig a problémás gyerekekre is nagyon jó hatással van. Biztos hihetetlen annak, aki még soha nem próbálta,  de az elfogadás csodákra képes 


    A más farkát nem teljesen értem, hiszen nekem általános iskolás gyermekem van, neked pedig nincs. Akkor? 


     

    előzmény:
    antironia (30)
    2014-10-19  20:49
  19. 2014. október 19. 21:0333.

    Kiarra: te teljesen félre érted a helyzetet! Az az állapot, hogy magatartás zavaros gyerek (gyerekek) vannak egy osztályban SENKINEK sem jó. Sem azoknak a gyerekeknek akik "átlagosak", sem azoknak a gyerekeknek akik problémásak (leginkább ők azok akiket kiközösít egy osztály) sem pedig a pedagógusnak, akinek sem eszköze, sem tudása nincsen ahhoz, hogy kezelje a kialakult helyzetet! És pontosan az a probléma, hogy nem azt akarják a szülők, hogy 1-2 gyerekkel foglalkozzon a pedagógus hanem azt, hogy MINDENKIVEL!

    előzmény:
    kiarrra (29)
    2014-10-19  20:39
  20. 2014. október 19. 21:0332.

    Itt nem az elfogadás a kérdés, hanem az, hogy milyen minőségű oktatás az ahol az óra kb. fele 1-2-3 problémás gyerek fegyelmezésével megy el és nem érdemi munka folyik. 


    Az én gyerekeim osztályában voltak problémás gyerekek, és azt tapasztaltam sok esetben, hogy a szülők a probléma mögé bújva az általános viselkedési szabályok megtanítását sem végzik el, ami még tetézi a gondokat.


     

    előzmény:
    kiarrra (28)
    2014-10-19  20:33
  21. 2014. október 19. 21:0031.

    hacsak nem utnek rugnak ordibalnak akkor a tanarnak tanitani kene es nem fegyelmezni.


    no meg eleve a sulira meg kene tanulni a gyerekeknek hogy nem tokeletes nyugi a vilag. ha ezt tudjak akkor a fele osztaly fejen is allhat akkor is figyelni fog aki akar.


     

    előzmény:
    antironia (30)
    2014-10-19  20:49
  22. 2014. október 19. 20:4930.

    Te is tipikusan más f...val akarod verni a csalánt.


     


    Kíváncsi lennék, mennyire lennél toleráns és elfogadó, ha a gyereked hónapokig semmiféle kézzelfogható oktatást nem kapna, mert a tanerő egy-két-három magatartászavaros osztálytárs fegyelmezésével lenne elfoglalva.....


     


    Könnyű partszélről osztani az észt!


     


     A tolerancia nem azt jelenti, hogy a saját gyerekemet feláldozom az integráció oltárán.


     

    előzmény:
    kiarrra (28)
    2014-10-19  20:33
  23. 2014. október 19. 20:3929.

     Így van. Csak sok szülő azt hiszi, hogy a gyerek karrierje derékba törik, ha a tanerő nem tud vele eleget foglalkozni. És szerencsére a gyerekek eleve nagyon elfogadóak, egészen addig, amíg a szüleik nem nyomják otthon állandóan azt, hogy ők és a gyermek mindenkinél és mennyivel különb. És ha nem találnak erre valódi indokot, akkor jönnek a rossz példák. 

    előzmény:
    Capuccino (24)
    2014-10-19  20:25
  24. 2014. október 19. 20:3328.

    Sajnálom, ha számodra röhejes az, ha valaki toleráns és elfogadó. Persze, miért is lepődök meg. Hiszen minden topik hozzaszólásodból kiderül, hogy a te nevelésedben ezeket a tényezőket kifelejtették. Valószínűleg ezért is van az intézményekben integráció, hogy azok a gyerekek is elfogadást tanuljanak, akik a szüleiktől ezt a mintát nem láthatják. 

    előzmény:
    antironia (26)
    2014-10-19  20:26
  25. 2014. október 19. 20:2927.

    És nem mindig csak az adhd– s gyerekek csinálják ezt. Ott legalább jó eséllyel van egy partner szülő. A normális, neveletlen gyerekek esetében ez kizárt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_672736 (23)
    2014-10-19  20:21

Címlap

top