Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Értelmetlen szabályok az óvodákban

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. október 27. 07:39
Huszonöt gyereknél kellenek szabályok. De miért kell az óvodásokat ágyhoz kötni nagycsoportban? És miért nem ihatnak, ha szomjasak?

Nők Lapja Café: Aludni kötelező, inni tilos?! - Értelmetlen szabályok az óvodákban
  1. 2014. október 29. 20:12201.

    Ha ismerős viszi haza és közel lakik, az talán remélhetőleg a szülőknek könnyebbség. De így belegondolva az is igaz, lehet hogy a szülő esetleg az óvónő szeretne pár szót váltani egymással.

    előzmény:
    évi* (198)
    2014-10-29  20:03
  2. 2014. október 29. 20:09200.

    A témánál maradtam, megvédtem az óvónőket, ez pedig nem tetszett neked.


    Ha személyeskednék, akkor azt mondanám hogy vegyél magadnak óvoda és iskolapedagógust, a gyerekeidnek kijár. De ilyesmit nem mondok, hiszen ezt nem illik.


    Te bocsánatot kérhetsz, én nem fogok. Neked kell is, te vagy az erőszakos, aki képtelen elviselni mások véleményét.

    előzmény:
    Capuccino (196)
    2014-10-29  19:41
  3. 2014. október 29. 20:05199.

    A beszoktatásról ugrott be egy sztori.


    A gyereket október felé vittem, szinte becsöppentünk az oviba, és szerencsére még volt egy hely.


    Mehetett már másnap. Amíg az óvónővel beszélgettem, addig figyeltem a srácomat, leült egy kisszékre, és figyelte a többieket, de pár perc múlva már annyira előrecsúszott hogy tudtam, odamegy a társaihoz. Óvónőnek szóltam hogy minden rendben, mindent felírtam, megyek. Óvónő ledöbbent, de hát beszoktatás ésatöbbi, először van közösségbe, nehogy sírjon. Mondtam hogy a gyerek nem hüle, de azért hogy megnyugodjon, szóltam a fiamnak, XY! Odanézett, és akkor mondtam neki hogy most elmegyek, majd jövök. A gyerek totál értelmesen felelete: TUDOM! Megvontam a vállam, és mondtam az óvónőnek hogy ő ilyen, megbízik bennem, nem lesz gond, feltalálja magát. Délután mesélte az óvónő, hogy ilyen új gyerekük még nem volt, mindenben részt vett, nem félt megszólalni, segített a kicsiknek is. Ami jól esett, azt mondta hogy látszik a gyereken hogy kiegyensúlyozott és foglalkoznak vele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (191)
    2014-10-29  18:37
  4. 2014. október 29. 20:03198.

    Itt az lenne a lényeg, hogy a gyerek a saját szüleivel tölthessen több időt. Ha - akármilyen kedves bájos tündéri - Józsika nénit kérem meg, hogy vigye haza a gyerekemet előbb az oviból, akkor pont ugyanannyira nincs a családjával, mint ha marad még egy órát az oviban, az amúgy szeretett óvónénijével, pajtikkal és játékok közt.


    Szóval az OK, hogy ha tehetem, akkor nem 6-kor viszem haza az oviból, mert jó velük együtt lenni, de ha már úgyis idegent, ámpláne bébiszittert fogadok, akkor ebben nem látom a hasznot.

    előzmény:
    Nikita 666 (197)
    2014-10-29  19:50
  5. 2014. október 29. 19:50197.

    Persze hogy boldogan szaladgálnak, mi mást tennének? A végletekig alkalmazkodnak.


    Ha most elővenném a cinizmusomat, akkor megkérdezném hogy milyen 78 éves banyára gondoltál? Mert semmi ilyesmit nem írtam.


    Idős szomszéd, akit ismer a gyerek, akivel gyakran találkoztok, életerős, tud bánni a gyerekekkel, türelmes, és ... vállalná. Nem neked, de több anyának ez lehetőség lenne. Van aki babysittert fogad fel erre a célra, van akit ingyen kisegít egy kedves egyedülálló szomszéd. Akinek mondjuk van unokája, de messze laknak. Náluk még némi házi süti is csurran cseppen esetleg. Ha a saját nagymama is messze lakik, akkor több embert tenne boldoggá egy ilyen kapcsolat.

    előzmény:
    évi* (189)
    2014-10-29  17:12
  6. 2014. október 29. 19:41196.

    topik témához?


    ennyire érdekes nick lennék, hogy nem bírod ki és képzeld személyeskedésbe mész bele? szánalom... miért kell ilyennel tönkretenni topikokat?? miért nem lehet a témában maradni??


    Ettől okosabbnak képzeled magad, hogy fantáziálsz valamit, és rávetíted egy vadidegen nickre? nem kell ám valaszolni, ez az egész off...c sak elgondolkodom, az ilyen direkt kötözködésen, ettől vajon mit remél aki csinálja? jobb ettől neked? akkor egészségedre.


    mindenkinek bocs az offért.

    előzmény:
    Nikita 666 (194)
    2014-10-29  19:34
  7. 2014. október 29. 19:37195.

    Nem értem, milyen rendszerről beszélsz az óvodai vízivással és altatással kapcsolatban.


    Nem mesélek mások életéről, a tiédről sem. Nem érdekes.


    A nagy fantáziámmal kihoztam belőled egy ördögarcot. Na ez már érdekes.

    előzmény:
    Capuccino (187)
    2014-10-29  16:09
  8. 2014. október 29. 19:34194.

    Bizony, belőled ki is nézném.

    előzmény:
    Capuccino (190)
    2014-10-29  17:27
  9. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. október 29. 19:24193.

    De ne mossuk már össze az oviban jó hangulatban eltöltött időt az elhanyagolással! Ne keltsük már azt az érzést egy négyig-ötig dolgozó szülőben, hogy azzal, hogy eddig oviban hagyja a gyerekét, valami mondhatatlan kárt tesz benne, valami kegyetlen elhanyagolásnak teszi ki! Egy jó óvoda ugyanis egy vágyott helyszín már egy négy-öt-hat évesnek, én az ovis táborba pl. azért vittem el a saját nyári szünetem ellenére is egy-egy hétre a két és fél hónap alatt, mert ő könyörgött érte! Itthon tudtam volna vele maradni, olcsóbb is lett volna, mint a táborért fizetni, de annyira igényelte, hogy legalább néhány napot nyáron is a kis társaival tölthessen! Semmi kárát nem láttam ennek.


    A suliba való átmenetet is nagyban megkönnyíti szerintem. A mi általánosunkban pl. kötelező a napközi, és hiába is tépkednéd a kaput fél négykor, délután négyig védett tanulás van, ami azt jelenti, hogy addig "lélek ez ajtón se be se ki", negyed ötkor nyitják ki a kaput a szülőknek. "Cserébe" itthonra már nincs házi (nem is lennék hajlandó már ezzel foglalkoztatni a gyereket nyolctól négyig tartó "munka" után, amit csak egy rövid udvari játék szakít meg ebéd után),  hanem azzal foglalkozhat már itthon, amivel kedve van. De elég fura lett volna mindezt egyből a tanulással elkezdeni: szerintem jó volt, hogy oviban hozzászokott ahhoz, hogy sétával, bevásárlással együtt öt után érünk haza. De még egyszer hangsúlyozom: ehhez egy jó ovi kellett olyan óvónőkkel, akik a gyerekekre koncentráltak, nem arra, hogy fél ötig az anyuka esetleg tornára is elmegy-e, mert tudja ám, hogy csak kettőig dolgozik, és látta ám már, hogy tornára jár, ahelyett, hogy hamarabb vinné haza a gyerekét (hallottam már ilyet is buszmegállóban egy óvónő szájából). "Biztos" jobb lenne a gyereknek egy női fitnesz öltözőjében egy óra hosszát ücsörögni anyu tornájának végére várva, mint játszani. Bár egy ilyenről panaszkodó óvónő mellett persze az sem kizárt. (Esetleg anyu is lemondhatna a tornáról, ugyebár. Ha orvosi tanácsra teszi, akkor is. Mi az, hogy nem rohan a gyerekért, ha egyszer kettőig dolgozik? Hogy merészel tornázni du. négyig??? Na nem baj, majd könnyes szemmel várjuk anyut,  hátha lelkifurdija támad, hogy mekkora szar anya, aztán máskor hamarabb jön... - saját továbbgondolás... )

    előzmény:
    kiarrra (186)
    2014-10-29  15:19
  10. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. október 29. 18:55192.

    Totál így gondolom én is. Az egyke gyerekemmel beszélgettem oviba menet (fél óra séta), oviból jövet (szintúgy), itthon este, majd elalvás előtt is. Hétvégenként legtöbbször sajnos "csak" mi, felnőttek voltunk a társasága, ritkábban a szomszéd gyerekek, de pl. hideg téli napokon ez az idő még kevesebbre csökkent. Ő amennyit csak tudott, megpróbált gyerektársaságban is időzni. Ha az volt a "tét", hogy fél órával hamarabb érjünk haza, hogy itthon rajzolgathasson, görkorizzon még egyet az udvaron, aztán esti teendőkkel foglalkozzunk, vagy pedig fél órával tovább szaladgálhatott a barátaival, és ugyanazok a tevékenységek itthon úgyis megvárták, akkor nem volt kérdés,  hogy melyiket választotta. Biztosan nagy öröm lett volna érte küldeni fél négykor a félvak Katika nénit a szomszédból, hogy addig ő őrködjön felette a molyirtószagú lakásában, míg én haza nem érek egy délutáni órámról, továbbképzésről, értekezletről ahelyett, hogy a barátaival játszhat egy tágas udvaron vagy egy barátságos csoportszobában. De ha én magam tudtam volna odaérni érte akkor: akkor is ugyanez lett volna... velem ugyanis onnantól addig beszélgethetett, míg csak le nem ragadt a szeme... az ovistársak pedig kötött helyen és időben voltak jelen...


    Én nagyon tisztelem, becsülöm az óvónőket (mármint amelyik megérdemli ezt, a lányom óvónői maximálisan megérdemelték!). De fenntartom, hogy az ő feladatuk fenntartani az ovi jó hangulatát, és nem elvárni a szülőktől, hogy fél négykor a gyerekért rohanjanak. Ha a gyerek elhanyagolását, veszélyeztetését, bántalmazását tapasztalják, kötelességük jelezni a gyerekvédelemnek. A pedagógus kényelmének kiszolgálása viszont "jó hely az ovi, ha nincs benne gyerek" - jelszó esetén nem a szülők feladata. (Az utóbbi típusú óvónő hivatalos leváltatása már esetleg.)

    előzmény:
    évi* (189)
    2014-10-29  17:12
  11. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. október 29. 18:37191.

    Kiarra, abban teljesen egyetértek veled, hogy a bizalom hiányáról a szülő tehet, nem az óvónő, és abban is igazatok van, hogy talán nem ebből az esetből indultam ki, mivel az én környezetemben azért nem ez volt a jellemző. Viszont az indok, hogy én mindezért az óvónőt is felelőssé tettem gondolatban, az az volt, hogy a többi gyerekről is azt írta, rohannak értük a szüleik már fél négykor. Nálunk ilyen sose volt, ezért gondoltam, hogy ahol ez az alapszitu, ott nem csupán egyetlen, érzelmileg elhanyagolt gyerek az, aki sír az anyja után délután. Nálunk voltak frissen beszokó gyerekek, akiket még ebéd után elvittek, de nagyon rövid idő után a gyerekek maguk kérték, hadd maradhassanak tovább. Egyszerűen jól érezték magukat ebben a társaságban, és a szülőknek mi okuk lett volna feltépni az ajtót értük ebéd után, ha egyszer a saját szociális kis kapcsolatrendszerük látta volna kárát, ha kimaradnak azokból a programokból, amiket másnap csak hallgathattak? Hogy mi is történt előző délután... És ha saját maguk kérték ezt a gyerekek? Az én gyerekem egyke, a gyerektársaságért a mai napig "bármit" megtesz. De a hasonló korú közeg azoknak is jó volt, ahogy láttam, akiknek volt otthon testvére: egy sokkal nagyobb vagy egy bébi kistesóval azért mégsem ugyanazt lehet játszani, mint egy ovis csapatban.


    A bizalom kialakulása a szülő felé (értem jön, nem hagy ott valahol) éppen ellentétes irányú, mint ahogy az látszólag sejthető. Általában pont azok a gyerekek szorongnak legjobban az anyjuk elvesztésétől, azokból hiányzik az ősbizalom a szülő felé, akik a legkétségbeesettebben "kapaszkodnak" rá egy közösségbe kerülve, akik a legjobban várják délután anyukát, a kis szívükben attól rettegve, talán el sem jön. Amelyik gyereknek bizalma van, abban ilyesmi fel sem merül. Tart az idegenektől, de egy megismert közösségbe már nem az anyja után ordítva megy be. Láttam már sajnos ilyet: a kisfiú és kislány testvérpár versenyt zokogva ordítottak a kapuban a boltba menő anyjuk után. Egy felületes szemlélő azt hitte, mennyire szeretik az anyjukat... ez azonban nem szeretet volt, hanem a bizalomhiányból táplálkozó féltés: talán sose jön már vissza. Nyilván ezekben a pszichésen nagyon súlyos esetekben az óvónő sem sokat tehet, vigasztalja, eltereli a figyelmét stb. A konkrét esetben viszont, amit korábban leírtak, nekem nem így jött le, hanem úgy, hogy óvónő alig várja, hogy vigyék már haza a gyerekeket fél négykor, a legtöbben meg is teszik, ha lélekszakadva rohanva érnek oda, akkor is, és a hiábavaló várakozás érzése persze, hogy átragad arra is az óvónőről, akiért nem tudnak fél négyre odaérni. Játszani is lehetne valamit, nem riadt őzike szemekkel, óvónői vezénylettel kaput lesni...

  12. 2014. október 29. 17:27190.

    miert miert... mert leterheled az ovonoket... mit kepzelsz, ez nem szolgaltatas. a joanya feltepi az oviajtot es hazamenekiti a vert izzado ovonoktol a neveletlen kolket

    előzmény:
    évi* (189)
    2014-10-29  17:12
  13. 2014. október 29. 17:12189.

    Én szerencsére időben érek értük, de nem bíznám "idős szomszádra" őket. Oviban azt látom, amikor megyek, hogy boldogan szalagdálnak a pajtikkal a kertben. Miért lenne jobb, ha a 78 éves Józsika néni őrizné, míg hazaérek?


     

    előzmény:
    Nikita 666 (184)
    2014-10-29  15:11
  14. 2014. október 29. 16:59188.

    Sziasztok,


    elnézést, hogy ide pofátlankodok, de szükségem van minden szavazatra:-)


    17 hónapos babám nevében blogot írok (www.bobodani.blog.hu). A blog humoros hangvételével görbe tükröt tart a felnőttek világának.


    Beneveztem vele a Goldenblogra, és nagyon erős a verseny. Segítsetek légyszi-légyszi-légyszi:-)Ha gépről és telefonról is szavazol, akkor 2-t segítesz. Köszönöm szépen





    goldenblog.hu/szavazas.aspx
    Kategória: Gyerek
    Boborján


  15. 2014. október 29. 16:09187.

    no mi van ? nem tetszik ha valaki nem bologat a rendszernek???


     


    meselj meg arrol miket kepzelsz masok eleterol. erdekes


     


    nagy a fantaziad. az tuti. no comment


     


     


     

    előzmény:
    Nikita 666 (180)
    2014-10-29  14:36
  16. 2014. október 29. 15:19186.

    Sajnos, előttem is ott van jó néhány ilyen példa! És az iskolába kerüléssel csak romlik a helyzet. De akkor már legalább annyi köze lesz hozzá a pedagógusnak, hogy a gyereknek egész nap fáj a hasa, vagy izzad a tenyere, esetleg más tüneteket produkál .


    Viszont az már rég kiderült, hogy itt,  az nlc-n az óvónők jobb, ha hallgatnak. És nevelik a gyerekeket a szülők helyett, játszanak vele a szülők helyett, és hagyják, hogy mindemellett a szülők beléjük is rúgjanak, ha éppen olyan kedvük van. És nem lehet véleményük senkiről és semmiről. Örüljenek, hogy foglalkozhatnak mások elhanyagolt gyerekeivel. Érdekes társadalomban élünk! 

    előzmény:
    Anda39 (178)
    2014-10-29  12:16
  17. 2014. október 29. 15:19185.

    Persze hogy nem fáradt, ha otthon nem fárasztják le, csak teng leng. Napi rituálé abból áll, hogy megkérdezik, mit eszel? A gyerek majd választ. Mert bizonyára jobban tudja hogy mi van a hűtőben, mint anyuka. Utána még egy kérdés, akarsz fürdeni? Nemleges válasznál még engedik azt csinálni amit kara, ne sérüljön a kis lelke azzal, hogy ráerőszakolnak valamit. Csóri gyerek pedig még alvás előtt próbál anyukából némi normális szeretet, odafigyelést kipréselni, hiába. Persze hogy sétálgat, nem akar aludni. A gyerek dilije általában a szülő betegsége, vissza lehet rájuk vezetni mindent.

    előzmény:
    kiarrra (183)
    2014-10-29  15:10
  18. 2014. október 29. 15:11184.

    Felnőtt embernek nem megterhelő 8-9 órát egy idegen környezetben eltöltenie. De egy kisgyereknek igen. Szellemileg fárasztó a számukra. Sok gyerek zajongását hallgatni, a szabályokat betartani, tanulni, akkor játszani amikor szabad foglalkozás van, akkor aludni amikor elvárják tőle. Nem fejlődnek rosszabbul, sőt, ellenben ha túl sok időt töltenek az óvodában akkor rosszabbul teljesítenek.


    Sajnálatos dolog, ha senki nem tud besegíteni az elhozatalban a szülőknek. Sem nagyszülő, sem idős szomszéd, sem pedig egy másik gyerek édesanyja. Bármelyik megoldás jobb, mint a gyerekeket megváratni.

    előzmény:
    Eperke2222 (179)
    2014-10-29  14:04
  19. 2014. október 29. 15:10183.

    Játszótérre? Ugyan! Akkor nem látja anya a Mónika showt! Tévé és számítógép. Sokkal egyszerűbb. Aztán az óvónőket hibáztatja, hogy a gyerek a délutáni alvás miatt nem fáradt este! 

    előzmény:
    Nikita 666 (181)
    2014-10-29  14:46
  20. 2014. október 29. 15:00182.

    Nem is kell elképzelni.


    Mint ahogyan te is, szerintem nagyon sokan mások is ismernek ilyen anyukákat.


    Én is otthon voltam, sőt, még dolgoznom sem kellett. A gyerekeket mindenre megtanítottam amire csak lehetett, amihez már értelmesek voltak. De mindkettőt repítettem az oviba a suli előtti évben. A nagyobb külföldön járt, teljesen más elvárásai voltak az ovinak. Még a dzsekijük színét is meghatározták, és kértek a gyerekkel minden nap költőpénzt, amivel el is tudtak számolni.


    A kicsi volt az izgalmas. Én tudtam hogy nem magyar iskolába fog járni. De végighallgattam más szülők szózatait, hogy KELL az óvoda egy ekkora gyereknek. Nem kellett.
    Őt is beadtam 5 évesen, magyar oviba. Mondtam hogy nem érdekel mit csinálnak vele, egyetlen kikötésem az étkezéssel kapcsolatban volt, amit be is tartottak. A gyerek az első pár napban sírva jött haza, hogy csúfolta az óvónő. Márpedig az óvónő nem olyan volt, aki nekiáll csúfolódni. Pár nap után a gyerek megnyugodva és örömmel ment az oviba. Ekkor kérdeztem rá hogy mi történt. Hm, az óvónő kikezelte a hisztis nyávogó beszédjéből, amit én egyáltalán nem bántam. A gyereket pedig minden nap elhoztam, amikor a többiek a lefekvéshez készülődtek. Nekem az volt a lényeg, hogy a közösséget és a fegyelmet szokja, hogy tudatosuljon benne hogy nem ő az "egyetlen" a világon. Szuper srác lett, most azon filózom hogy majd a katonaságot is megjárhatná. Legyen férfi.

    előzmény:
    Anda39 (178)
    2014-10-29  12:16
  21. 2014. október 29. 14:46181.

    Nem a dolgozó szülőkről írtam véleményt. A helyzetükkel az óvónők is tisztában vannak szerintem. A gyerekek szintén. Kizárt, hogy a dolgozó anyával és apával élő gyerek sírna az anyukája után. És nem azért mert nem hiányolja őket, hanem pontosan érzi hogy most NEM jöhetnek még érte. Ezzel szemben azokkal az anyukákkal, akik "roppant fontos" dolgokat beszélnek meg telefonon vagy neten, nap nap után. Kétlem hogy ezek az anyák olyan örömmel viszik haza a gyerekeiket, a bájvigyor adott. De ahogy kilépnek az ovi kapuján, biztos hogy leteszik a kölköt az első játszótéren, ne zavarja már őket.


    A képlet egyszerű, diploma, férjhezmenés, gyerekszülés. Mind ki van pipálva. A gyerek majd nő mint a dudva, ők meg legfeljebb elválnak. Nem sok ilyen akad, de a gyerek szemszögéből az az egyetlen saját anyuka is rengeteg. És saját anyuka nem látja, mert nem láthatja a mobiljától, hogy a gyereke a játszótéren csak ácsorog, és sóvárogva nézi a többi gyereket, akikkel beszélget az édesanyjuk.

    előzmény:
    kutyaful (172)
    2014-10-28  22:20
  22. 2014. október 29. 14:36180.

    Nem érdekel. Én sem voltam benne, gondolom ez téged nem érdekel.


    Nem a topicot olvastam vissza, hanem ebben a topicban a te hozzászólásaidat. Arrogáns stílusban húzod le azokat, akik a legjobb tudásuk szerint nevelik mások gyerekeit. Néhány óvónő akad aki nem erre a pályára termett, de a többieket szükségtelen lenézni. Márpedig hogy te lenézed az kétségtelen, a hozzászólásaid hátterében ez áll.


    Az óvoda ha nem fizetős, akkor nem szolgáltató intézmény, van egy rendje, ha a szülőnek nem tetszik, vigye a gyereket ahová akarja. A fizetőst nevezhetjük gyermek megőrzőnek is, hiszen sok esetben a szülők diktálnak. A szülők kívánságait kell figyelembe venniük még akkor is, ha a szülő pocsékul neveli a gyerekét.


    Hiába nevetgélsz, ez az agybaj a szabadelvű nevelésből ered. Nem az óvónők problémája, hanem kizárólag a szülőké. És épp azon szülőké, akik otthon dolgoznak kötetlen munkaidőben, mégsem képesek időben a gyerekért menni. Óvodás gyerek még csak panaszkodik, hogy nem kap inni amikor akar, és nem akar aludni. Később az iskolában már saját maga fog a tanárnak visszapofázni. Egyébként, a legtöbb óvodában a gyerekek bármikor ihatnak, kizártnak tartom hogy a teremben ne lenne valamilyen ivólé, tea.


    Az hogy otthon dolgozol és van rá lehetőséged hogy a gyerekeiddel is foglalkozz, nem jelent semmit. Vajon valóban megteszed? Az együtt töltött időtök tartalmas, vagy oktatás jellegű? Kizárólag azt tudják ami előre viszi őket, vagy mersz haszontalan dolgokkal is foglalkozni velük?


    Az, hogy valaki milyen anya, nem attól függ hogy a 10 év alatti gyermeke milyen erővel csimpaszkodik belé. Az anyaság sikere akkor dől el, amikor nagykamaszként is megbízik majd benned, nem fordul ellened.


     


     


     

    előzmény:
    Capuccino (174)
    2014-10-28  23:43
  23. 2014. október 29. 14:04179.

    Nem hiszem amúgy, hogy az a gyerek, aki nem 8, hanem esetleg 9 órát tölt naponta az oviban, számottevően rosszabbul fejlődne, teljesítene. Egyéni képességeken is múlik meg azon is, hogy előtte-utána a családban hogy él az a kisgyerek. Ha - ahogy írtad is - a legoptimálisabb 8-4-ig munkaidőben is dolgozom, akkor is van egy utazási idő az oviból a munkába és délután ugyanez vissza. Még ha csak 10 percek, akkor is, de általában nem ez a jellemző. Biztos vagyok benne, hogy nem kell és nem lehet élesen elhatárolni, hogy 8 óra még jó a gyereknek, 8,5 meg már káros. Azon felül, hogy ha a szülő nem ér oda, akkor nem ér oda. Nem léphetek ki a munkahelyemről, mert akkor ő is meg én is éhenhalunk. Bár mi fél 8 körül érünk be és 4-kor már ott vagyok érte, ez se kevés, de  ő nagyon élvezi és egyáltalán nem bánja sem azt míg az oviban van, sem azt, amikor érte megyek. Na jó, ha épp az udvaron fociznak délután mikor odaérek, akkor szívesebben maradna... :))


     

    előzmény:
    kutyaful (172)
    2014-10-28  22:20
  24. 2014. október 29. 12:16178.

    Nem tudom, engem hogy raktak össze, de ahogy az óvónő sorait olvastam, máris a szemeim előtt volt a helyzet. A következőképpen: van egy anya, aki berakja az oviba a gyerekét reggel, mert ott jó helyen van, vigyáznak rá, aztán megy, és élvezi az egyedüllétet. Annyira, hogy este mindig ő az utolsó, aki elhozza a csemetét, mert otthon úgysincs senki, akivel eljátszhatna, vagy valami hasonló... hogy a gyerek ezt nem értékeli, az nem fontos számára. A gyerek emiatt szomorú, és senki nem tudja megvigasztalni, hiába az igyekezet.


    Talán azért ez lebeg előttem, mert sajnos ismerek ilyen szülőt - és talán éppen rá gondoltam, meg a gyerekeire. Akiket nagyon sajnálok.


    Ez a helyzet nem tartozik a normális kategóriába, tehát nem a te életed, nem az enyém, és nem sokunké itt a fórumon. Ezért is fordulhat elő, hogy többen nem tudják elképzelni, hogy ilyen is van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (163)
    2014-10-28  19:23
  25. 2014. október 29. 11:57177.

    Az, hogy egy gyerek minden nap sírva várja az édesanyját, elsősorban nem az óvónőkön múlik, hanem magán a szülőn. A gyerek bizalmát az anyja felé csak az anya tudja elérni, egy óvónő nem. És nem is feladata. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (162)
    2014-10-28  19:06

Címlap

top