Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Halálmiszer helyett élelmi

hamupip
Létrehozva: 2015. május 24. 10:17

-Dobozolt élelmet ne vegyünk!

-Halálmiszer helyett élelmiszert: élő gyümölcsöt, élő salátát, élő joghurtot.
 
-Tálaljuk először a salátákat! Akkor a főételből - a zsírosból - nem eszünk annyit!

-Ne vegyünk kemizált keverékeket adalékokkal, festékekkel, tartósítókkal (készételeket, gyümölcsjoghurtot, desszertet, mártás alapot,
kakaós tejet). Kakaót és tejet csak össze tudunk keverni? Gyümölcs kapható? Joghurt kapható?

-Ne vegyünk vizet boltban- van otthon a csapból! Narancs kapható? Víz van otthon? Nagy dolog
ezekből otthon narancslevet csinálnunk? Tartósítószer, édesítő nélkül?

-Télen nincs paradicsom, paprika, eper - csak annak látszik. Nitrátos, kemizált, fölfújt: íze sincs.
 
-Aki déli gyümölcsöket vesz (ananászt, banánt,licsit, papayát, mangót), tudnia kell, éhbérért termeltetik, vegyszerezik, zölden szedik,
íze sem igazi - nem ezekkel dobhatjuk föl hétköznapjainkat!
 
-Ne vegyünk festett élelmet: mű-barna kenyeret, pirosított cseresznye- vagy eperkonzervet, rákkeltő tortákat.

-Süssünk otthon kenyeret! (Lásd: Kenyérsütés 7 perc 100 Ft, youtube)

-Az édesítőszerek (aszpartám, ciklamát, szacharin, aceszulfát) cukorbetegséget okoznak!

-Húsárut csak olyat vegyünk (keveset), ahol látszik, hogy húsból van (tőkehús),
mintha most vágták volna ki.  Kolbászban, fölvágottban minden lehet: kengurú, kutya, kulimász.

-A jó ízű étkezés első "fogása": egy kiadós kerti munka, kocogás, ablakpucolás.


 


 

  1. 2015. június 3. 06:14301.

    Nu akkor, jöjjön a Boldogtalankővári prof úr. Egész meglepődtem, hogy milyen jóképű, hát még a fejekeménye :-DDD


    Mindenesetre már a felvezetéseddel is baj van anti lelkem. Kedvenc ködmacerálód ugyanis a koleszterinről nyomta véleményét, ami mellé kétszer véletlen kiejtette azt a szót, hogy paleolit... A riporter meg a ketót nyomta úgy, hogy ki sem ejtette a varázsszót. Ettől aztán határozottan jól megvoltak egymással :-DDD


    De végülis tök mindegy miről dumáltak. A puding lényege az evés. Vagyis, azok adatai, eredményei, akik a pudingot elfogyasztották. Ezt se a tökhülyének hangzó riporter nem tette meg, se a prof. A riporternél ez simán elmegy, de egy profnál már nem.


    Én ugyan se híve se támogatója nem vagyok a paleónak, de ezzel együtt hinnem kell azon millióknak (otthoni sok ezernek), akik ezzel az étrenddel javítottak sokat állapotukon, vagy akár meg is gyógyultak, egyetlen gyógyszer beszedése nélkül. Az ő valódi tapasztalatuk a lényeg, és nem az, hogy ugyanarról, néhány magát félistennek képzelőnek mi a véleménye. Hát még a félistenek szavait benyelőknek ;-))


    --------------------------


    S bár én ugyan nem paleóztam, de hónapokig csináltam a GAPS nevű, ma már tudom, valóban gyógyító diétát. Biztos vagyok benne, hogy azalatt a kb három hónap alatt, én több koleszterint felpumpáló zsírt, vajat, olajat, tojást, cupákos húst nyomtam magamba, mint előtte lévő egész életemben összesen! Főleg, mert nekem évtizedeken keresztül nem csak a zsiradékos ételt, de még a tojást is kerülnöm kellett. Orvosi tanácsra.


    Namármost, ehhez képest a koleszterin szintem egyetlen hónapon belül akkorát zuhant, hogy a dokim aki látta a vérvétel eredményét (kettőt egy hónapos különbséggel), kb a következőket mondta, "Ha nem én látom, nem hiszem el. Ilyen csökkenést... hihetetlen. Ne mondja mit csinál, de bármi is legyen az, folytassa, hasznára van." Ettől én még elmondtam, de nem hiszem, hogy nyitott fülekre találtam. 


    S történt mindez úgy, hogy nekem nem is volt problémám a koleszterin szintemmel! Az még simán benne volt a normális értékben. Kivéve a jó koleszterint, ami viszont ijesztően alacsony szinten állt. Az is javult. Fölfelé.


    Hát ennyit a profodról. Aki lehet szakmájának profja, de mellé egy határozott kőbunkó. De ezzel sincs egyedül. Sokan vannak. Ilyen mentalitású tudományosék még ott is előfordulnak, ahol a világ legjobbjai jönnek össze, mert meg tudják őket fizetni. És mégis...


    A profok is, meg a tudósok is csak emberek. Hogy emberi habitásuk, ingerenciájuk, elképesztő öntudatuk, de leginkább saját igazuk bizonyítására miféle trükköket alkalmaznak, mivel csalnak, és mennyire nem néznek utána annak, amiről véleményt alkotnak, arról bőven elegendő információt, de akár könyvek tucatját is találhatod, pl az interneten. Ha valóban érdekelne a téma...


     

    előzmény:
    antironia (280)
    2015-06-02  10:39
  2. 2015. június 3. 05:59300.

    Rákos volt. A kezelés helyett  itta a desztvizet.

    előzmény:
    rétilepke (297)
    2015-06-02  21:06
  3. 2015. június 3. 05:40299.

    Megjegyzem, az bizony "stage". Sőt, "Stage". Nekem, papírom is van róla. Ezért ezt írásban, s ha minden jól megy, még pöcséttel is tudom bizonyítani ;-DD


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_194800 (279)
    2015-06-02  10:22
  4. 2015. június 3. 05:38298.

    Jól értettem, hogy te a három mondatoddal azt jelentetted ki, hogy én hazudok? Nos, az a helyzet, hogy nagyon nem.  De mivel te mondandómat hazugságnak tartod, ezért neked kell előállnod a bizonyítással. Rajta, máris kezdheted.


    Mindenesetre elképesztő, hogy nem elsőre olvasok itt az nlc-n olyat, hogy a "haldoklókat", akiket én inkább súlyos problémával küszködőknek neveznék, azok vezetik félre, akik arra serkentik őket, hogy azzal a gyógykezelésükkel együtt, aminek lényegét elmagyarázták nekik és azzal ők maximálisan egyetértettek, amellé még segítsenek saját magukon, ahogy csak tudnak. Hittel, meditációval, étrend-, még inkább életviteli változtatással.  Ezen akkor is megállt az eszem, meg most is.


    Mert ezzel szemben az van, hogy a súlyos betegségben szenvedőket csak és kizárólag azok vezetik félre, akik őket, csak mint áldozati bárányt tudják elképzelni. Aki mindenkinek és mindennek ki van szolgáltatva, a gyógyítóinak, a gépeknek, a méregező gyógyszereknek, csak éppen saját maguk segítségének nem. Ha jól értettem megjegyzésedet, akkor te normálisnak tartod mindezt. 


    Ha a szervezet több oldalról kap segítséget ahhoz, hogy meg tudjon küzdeni a komoly problémájával, hogy a küzdelmét könnyebben tegye, akkor ott jóval nagyobb lesz a gyógyulás, akár a teljes felgyógyulás lehetősége is. Most mondd meg nekem, mégis ki az a végtelenül ostoba a mai internetes világban, aki ezzel még mindig nincs tisztában? Hogy létezhetnek még mindig olyanok, akik ugyan az nlc-re irogatnak, de ezzel együtt még mindig nem tudják azt, hogy az ember legfontosabb gyógyítója az saját maga, vagyis a szervezete saját öngyógyító ereje?


    Mondanom sem kell, hogy bár ebben a témában is erősen ébredeznek a nyugati gyógyítók, de még így is cirka 3000 évvel vannak lemaradva a kínai gyógyítók mögött. Akiket nagyon szeretnek lenézni, lekezelni... 


     


    -------------------------


    Annyiban igazad van, hogy a stage 4-ben már nem annyira esznek, mintsem inkább, isznak. Zöld löttyöket. Nem valakik elbeszéléséből ismerem azokat, akik zöld löttyökkel hozták magukat helyre, hanem saját elbeszéléseikből. De enélkül is illene tudni, hogy a baj első hallattán rögvest azzal kell kezdeni a küzdelmet, amivel a legjobban tudunk magunkon segíteni. A leírt történetek legtöbbjéből az derül ki, hogy ezek bizony a zöld italok, meg azon ételek elhagyása, amelyek gondot okoznak a szervezetnek!


    Mindenesetre, amíg kikukázod, hogy miért is hazudtam szerinted, addig előfalatnak itt van egy olyan hölgy története, aki immáron 13 éve tartja karban a gyógyíthatatlan, már felfedezésekor is stage 4-ban lévő rákját. Aki azóta nem csak él és virul, hanem filmeket készít, ezer számra tartja biztató előadásait, írja könyveit, adja közre oldalán a receptjeit, meg egyáltalán, tartja a lelket, meg az egészséget mindazokban, akiknek épp ő lett a saját túlélésével a példa. Kriss Carr. De ez a hölgy csak egyike mindazoknak, akik saját maguk életben maradásával, sőt határozottan egészséges létükkel bizonyítják azt, hogy az étrendcsere gyógyítHAT, meg akár TELJESEN meg is GYÓGYÍTHAT!


    A többi történetet keresd ki magadnak. Hirtelenjében ugyan összeszedtem még néhány weboldalt, jópár könyvet arról, hogy gyógyultak ki akár stage 4-ben lévő rákjukból is azok, akik étkezésüket és életvitelüket azonnal megváltoztatták, de úgy döntöttem, dolgozz csak meg a saját informácioidért. Nem fog ártani ;-)


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_194800 (278)
    2015-06-02  10:19
  5. 2015. június 2. 21:06297.

    Hogy mik vannak..


    De gondolom nem a víztől halt meg szegény.

    előzmény:
    Lillaréka (295)
    2015-06-02  19:55
  6. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. június 2. 19:57296.

    Köszönöm hogy ezt így leírtad.


    A félinformációval való visszaélést kiegészítenem a félműveltek  okoskodásával a témában, ami mások számára komoly egészségromlásához vezet(ne) ha megfogadják a tanácsaikat.


    Valahogy nagyon fontosnak szeretnék érezni magukat, és ezt  mindenáron el akarják érni.


    Sajnos mások kárára.


     

    előzmény:
    Zsumi45 (291)
    2015-06-02  14:14
  7. 2015. június 2. 19:55295.

    Én is emlékszem rá..


    meg arra is, hogy  mindenkit  lehülyézett, aki  közölte vele,  hogy a saját  halálát fogja előrébb hozni a desztvizivással


    Sőt.. arra is emlékszem, hogy  ki volt aki  örvendezett, hogy milyen okos a desztvizivással. ....mert ő maga is desztvizet iszik.

    előzmény:
    antironia (290)
    2015-06-02  14:04
  8. 2015. június 2. 19:52294.

    előzmény:
    Zsumi45 (266)
    2015-06-02  08:34
  9. 2015. június 2. 19:07293.

    Azért az a heti kétszeri 4-5 deka hús kevésnek tűnik. A paleósok mennyisége meg rengeteg. Szóval ha elfogadjuk az utolsó mondatod, de  a paleósoknak is van igaza, csak levesszük a hús mennyiségét---akkor tulajdonképpen mit lehet enni? (Lehetőleg ami itthon megterem!) Főleg gyerekeknek, fiataloknak, fizikai dolgozóknak, sportolóknak..? Tényleg nem tudom elképzelni.


     


    Ja és feltűnt  a kanadai péksütikre tett megjegyzésed: miért, ott sem mindenki maga süti, nem? És gondolom nem csak magánsütődék vannak, tehát egy multiban vett kenyér miért jobb,mint itthon? (és most arra gondolok, hogy nálunk még nem lehet kapni élesztővel vagy sütőporral bekevert lisztet. Nekem nem hiányzik..)))

    előzmény:
    ancsa21 (263)
    2015-06-02  08:19
  10. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2015. június 2. 15:14292.

    Kár, hogy ezt csak mi tudjuk. Ha ez köztudott lenne, sokkal kevesebb lenne a beteg ember, az egészségügynek kisebb lenne a hiánya, és a munkája. Igaz, hogy a gyógyszerlobbinak kisebb lenne a nyeresége.


    Ez nagyon szomorú.

    előzmény:
    ancsa21 (268)
    2015-06-02  08:49
  11. 2015. június 2. 14:14291.

    Szia! Igazad van! Egészségedre!


    Valójában azért ragadtam ki ezt az egyetlen momentumot, az egyszerűnek tűnő vizet,( és nem a Te személyedet) hogy a Topik Indító állításaival megindított lavina felelősségét alátámasszam. 


    Itt "a cseppben a tenger", is mutatja, hogy bármi, ami az új táplálkozási mizériát jellemzi, félreértett, félre magyarázott fél információkon alapul.Meg vagyunk vezetve a reklámok által. Mindent az üzleti érdekek diktálnak, s ennek a hálójába kerül a gyanútlan ember.Minden eladó! A víz is.

  12. 2015. június 2. 14:04290.

    Mindenhol a csodalatos , rakellenes desztillalt viz lovagja volt: nem volt olyan rakos vagy egeszsegugyi topik , amibe be nem hozta volna az altala naponta elfogyasztott , ket oras adagokban benyakalt 4 liter desztillalt vizet...

    Szegeny Öreg . Minap utananeztem es lattam megyéjének honlapjan, hogy meg 2014 decembere elott elhalalozott.
    63 eves volt alternativ forumtarsunk: Öreg.


     


     


    Hoppálá-rizibizi.....


    Ofkórsz emlékszem rá! Nesze neked "egészséges" fogyasztás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (283)
    2015-06-02  13:21
  13. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. június 2. 14:00289.

    mi a cél? de tényleg.


    többször írtam már, hogy nem állítottam semmit egyiknek a tartalmával  kapcsolatban sem, még csak számokat sem írtam egyszer sem. azt mondom, amiért én nem iszom csapvizet. mindenki állítja, hogy nem zavarja, hogy mit iszom, mégis próbáltok meggyőzni.


    hát nem érdekel, nem értitek?


    igyátok amit akartok azért amiért, én meg ásványvizezek.


    hihi

    előzmény:
    Zsumi45 (287)
    2015-06-02  13:54
  14. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. június 2. 13:57288.

    nem olvastam el, mert nem érdekel.


    egyedül ti magyaráztok, én csak megfigyeléseket ecsetelek.


    No, itt fejeztem be.


    oké, szia

    előzmény:
    Zsumi45 (286)
    2015-06-02  13:43
  15. 2015. június 2. 13:54287.

    Mégsem fejeztem be: Csak még annyit, ami sótartalom a vízből forralással kiválik, elenyésző része lehet annak, ami csak a szárazra párolással. Én utóbbit javasoltam kipróbálásra, és összehasonlításra. Az a minimum 500 mg (de akár 1000mg is!) oldott ásványi só (literenként) kerül be a szervezetedbe, ami oldatban van az ásványvízben! 

    előzmény:
    Zsumi45 (286)
    2015-06-02  13:43
  16. 2015. június 2. 13:43286.

    No, itt fejeztem be. Nem a vízkőről beszéltem,hanem a vizekben található összes alkotóról! Sokkal több össz oldott só van a vizekben, mint a keménységet okozó sók. A lágy vizekben is több lehet!!!!Ásványvíznek meg csak azt nevezhetik, amiben legalább 500 mg. van literenként!


    Ha tojást főzöl, a héjából több Ca oldódik ki, mint ami a liter vízben van! hihi


     


    hihi , úgy látszik SEMMIRE nem emlékszel kémiából, sőt a belinkelt cikket sem érted. Nem baj ez, s általában inkább az ízlésről és tetszésről szólnak a hozzászólások. Bárki bármit beírhat, de a miérteket ne magyarázza az, aki ennyire nincs az ismeretek birtokában. Mondja azt, hogy CSAK!


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (273)
    2015-06-02  09:40
  17. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 2. 13:37285.

    VEGSO6=VEGSO

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (284)
    2015-06-02  13:36
  18. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 2. 13:36284.

    Pacsi, ardiannka? Azert birlak am es sokszor igazad is van...


    puszi ????


    Mit gondolsz a mindenhato paleorol ? Ami ancsa szerint a 4. - VEGSO6 stadiumbol is mindenkit kigyogyit?

    előzmény:
    Ardian05 (282)
    2015-06-02  13:19
  19. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 2. 13:21283.

    A szkeptikus forumon is ki lett vesezve : hatalmas csusztatas a paleo ...


    Emlekszel meg Öreg-re ? Neve es faluja be  van/volt   irva a bemoldalara , nem titkolta az identitasat...



    Mindenhol a csodalatos , rakellenes desztillalt viz lovagja volt: nem volt olyan rakos vagy egeszsegugyi topik , amibe be nem hozta volna az altala naponta elfogyasztott , ket oras adagokban benyakalt 4 liter desztillalt vizet...



    Szegeny Öreg . Minap utananeztem es lattam megyéjének honlapjan, hogy meg 2014 decembere elott elhalalozott.
    63 eves volt alternativ forumtarsunk: Öreg.
    Nyitott egy topikot a desztillalt vizrol , 2013 dec. 31-en , es ott elmeselte , hogy attetes rakja van .
    Lealtt a kemoval, elkuldte az orvosokat a francba es nyakalja ezt a 4 liter csodahatasu, tiszta desztillalt vizet naponta es hatalmas jo az egeszsege , minden jelzöje felfele stb...


    Gratulalt neki annakidejen ancsa21... es megerositette hamis hirrel , abban a hitben, hogy gyozni fog...ez a Bajor Imrének agydaganata van topikban tortent ,ott, ahol ancsa  eskudozott a zold algara agydaganat ellen es a kinai medicinara... 

    előzmény:
    antironia (280)
    2015-06-02  10:39
  20. 2015. június 2. 13:19282.

    ja, ja, az USA szemét élipjét is a kommunisták hozták létre


     


    meg a zsidó ufók! :-)

    előzmény:
    ancsa21 (274)
    2015-06-02  09:43
  21. 2015. június 2. 13:18281.

    SZÖVEGÉRTELMEZÉS, drága ancsa!


    Én is épp azt írtam, hogy a Danone az egyik leggyengébb minőség a piacon.


     

    előzmény:
    ancsa21 (272)
    2015-06-02  09:35
  22. 2015. június 2. 10:39280.

    Boldogkői riport: paleo táplálkozás


     


     


    NEm szerintem, hanem Boldogkői prof. szerint is... :-D


     


     

    előzmény:
    ancsa21 (277)
    2015-06-02  10:10
  23. Torolt_felhasznalo_194800
    Torolt_felhasznalo_194800
    2015. június 2. 10:22279.

    megjegyzem nem "stage"

    előzmény:
    ancsa21 (277)
    2015-06-02  10:10
  24. Torolt_felhasznalo_194800
    Torolt_felhasznalo_194800
    2015. június 2. 10:19278.

    Ez nem igaz. Stage IV-ben nemigen esznek semmit sem.
    Neked kell megadni a forrást, nem a másiknak bizonyítani, hogy hazudsz. Különben ez büntethető félrevezetése haldoklóknak

    előzmény:
    ancsa21 (277)
    2015-06-02  10:10
  25. 2015. június 2. 10:10277.

    Szerinted anti. Picinyke véleménye a világnak ;-))


    Mindenesetre majd beszélgess el erről a témáról olyanokkal, akik közvetlenül érintettek. Vagy netán olyanokkal, akik képesek a saját fejük után menni, mikor gyógyítanak. Meg fogsz lepődni.


    De annak sem ártana utánanézned -tudom nagyon fárasztó-, hogy az eddig megjelent, rákot túlélő, akár Stage IV-es állapotból kikerülő beteg mindegyike, kivétel nélkül gabonát nélkülöző vegán étrenddel szedte ki magát a bajból.


    Azzal ne is gyere elő, hogy azok meg akik húst ettek, azok is meggyógyultak, csak nem írtak róla könyvet. Nem relevánsak ;-))


    ------------------


    Mentem. Nektek is legyen nagyon szép a napotok is, meg a hetetek is.


     


     

    előzmény:
    antironia (264)
    2015-06-02  08:28
  26. 2015. június 2. 10:01276.

    Na, egy újabb kitaláció arról, hogy valaki szerint én mit is gondolhatok...


    Nem Csutak, nem akarok én senkibe bélszínt belebeszélni. Mindössze annyit jegyzek meg esmét, hogy aki csak az otthon kapható parízerben tud gondolkodni, az valóban igénytelen. Sőt, ezen igénytelensége miatt, szó szerint betegíti magát is, meg a gyerekét is.


    Mert mi lenne pl, ha néhány gombát leszelne, és sk készített bbq szószában megsüti, majd azt használja az otthon kapható párizsi helyett néhány zölddel, esetleg hagymával satöbbivel megspékelve?


    Vagy mi lenne, ha venne 1 kg húst, majd azt befűszerezi, és beleteszi egy olyan edénybe, amivel hosszú órákon keresztül lehet gözölőgve sütni főzni, majd a végén két villa segítségével szálaira szedi a húst? Így a hús megháromszorozódik, és néhány zölddel, salátalevéllel, de akár párolt zöldséggel, vagy egy-egy szelet édes gyümölccsel is együtt már olyan ütős szendvicset hoz össze, hogy az nem csak kenterbe vágja a párizsis zsömlét, hanem az iskolatársak még is kitépik a kezéből. S mindeközben kb ugyanannyiba kerül, mintha parizsis zsemlét készítettek volna.


    -------------------------------


    Nem bélszínben, meg elérhetetlen, számomra még értelmezhetetlenül drága cuccokban kell gondolkodni, hanem mindabban, ami körülöttünk és javunkra van. Pl káposztában, gombában, zöldségekben, gyümölcsökben, és természetesen otthon készített kenyérben és joghurtban van.


    Félreértettel.


     


     

    előzmény:
    csutak51 (166)
    2015-05-28  11:14
  27. 2015. június 2. 09:49275.

    Ez biztos így van :-)) Nekem is ott volt a párizsi a gyerekkoromban. Annak majd minden napján, uzsonnaként. Igaz, nekem még abban a szerencsében volt részem, hogy akkoriban még nem tették azt teljesen tönkre. 


    -------------------------


    A múltkori otthonlétünkkor megnéztem egy párizsira hajazó, valamiféle szafaládé összetevőjét, amit egy ismerősünk gyereke evett,  minden Isten áldotta nap. Rémülten dobtam ki a kezemből, s azonnal lebeszéltem a kölköt annak kajálásáról. Kaptam is az apjától rendesen, mert hogy a gyereke addig legalább megette azt az egyetlen húsételt... Mert amúgy vegetáriánus lenne a lelkem. Tésztával, meg tésztával, meg tésztával. Aztán jön a krumpli, és slussz.


    Mint azóta közös haveroktól hallottam, sikerült a kölköt visszaszoktatniuk arra az egyetlen húsfélére... Majd kiváncsi leszek, mekkora lesz a kölök gyógyszerfogyasztása alig néhány év múlva.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (163)
    2015-05-28  09:37
  28. 2015. június 2. 09:43274.

    Célozgatok? Jézusom, nem sok emberismeretet adhatott neked a sors. Nem célozgatok, egyenesben kimondom amit gondolok. 


    És megismétlen azt, hogy pontban ugyanaz az igénytelenség hozza létre a 30 %-os hústartalmú párizsit meg annak fogyasztását, mint aminek köszöhettük a lekoszlott műanyagasztalos éttermeket, stb-t.


    Hogy ez a mentalítás időnként olyan mértéket ölt, hogy egy egész országot írányítása alá vesz, az már egy másik dolog. 


     

    előzmény:
    Ardian05 (164)
    2015-05-28  10:23
  29. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. június 2. 09:40273.

    hihi


    az már rég megvolt, többször is. ha vízvezetéket szerelnek és nincs otthon víz, akkor ásványvízzel főzök. szóval a csapvíz után rendszeresen vízköves a fazék, ásványvíz után soha. amúgy elég ehhez egy tojást is megfőzni, akkor is látszik.

    előzmény:
    Zsumi45 (266)
    2015-06-02  08:34
  30. 2015. június 2. 09:35272.

    Nos, mibe futottam bele rögvest, mikor a Danone összetevőire kerestem rá? Erre: Szemérmetlenül hazudik a Danone... Ezenkívül még belefutottam azonnal a Malacsült vagy mifene nevű régi kaja blogolósba is, aki munkatársaival joghurt ellenőrzést tartott. Katasztrófális eredménnyel. Most nem találom a linket, pedig direkt elmentettem. Neked ;-))


    Viszont a további kutakodást feladtam. Ennyi bőven elég volt a  kezdés után ahhoz, hogy továbbra is ahhoz tartsam magam, hogy aki nem tud otthon joghurtot előállítani, a boltinak töredék árából, az egye és vegye továbbra is az édesített, mindenféle mással, de nem éppen egészséggel teli joghurtokat. Majd szemeteljen tele mindent azok kiürült poharaival. Így a modern.


     


     

    előzmény:
    Ardian05 (109)
    2015-05-26  10:10
  31. 2015. június 2. 09:26271.

    Te jó ég! Miből jutottál arra a következtetésedre, hogy én bármi, a haladás vívmányának ellene lennék? Meg hogy ez hogy kapcsolódik bármihez is. A témához, vagy akár az én beírásaimhoz? 


    Ha valaki lelkesen ott van az első sorban a modern dolgok kipróbálására, használására, el- és megtanulására, azok egyike éppen én lennék. Akármit is találtál ki rólam :-))


    Nem szoktam butázni. Nem szójárásom. Viszont ostobázni szoktam. És akkor még nagyon úrinőként írom véleményem, mert ami jelzőket ki lehetne aggatni itt jónéhány agyamentre... na szóval, azokat igyekszem elkerülni.


     

    előzmény:
    csutak51 (125)
    2015-05-26  18:19
  32. 2015. június 2. 09:12270.

    Oh, ez nem csak a felnőttek vélelme, de annál inkább a étel-gyártók napi cselekedete. Mindenbe tesznek cukrot. Mindenbe. Tetejébe azt a láncolatút (nem tom hogy hívják), amelyik pontban ugyanazokat az idegvégződéseket, meg központokat birizgálják, mint amiket a kemény drogok is. Mint nemrégiben olvastam, ugyanez a helyzet a pasztörözött tejekkel is. A pasztörözés következtében megváltozik a cukor láncolata, és az is drogként fog szervezetünkben üzemelni.


    Nem is a véletlennek köszönhető, hogy a szervezetünk boldogságos állapotba repít jónéhányunkat, mikor tésztát, kenyeret, stb-t eszünk, vagy hozzá még tejet is iszunk.


    De az sem a véletlennek köszönhető, hogy milyen nehéz ezekről az "élelmiszerekről" lemondani.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (177)
    2015-05-28  15:31
  33. 2015. június 2. 09:03269.

    Azt csak halkan jegyzem meg, hogy ebben is Szendinek lesz igaza. Mármint úgy, hogy ő legalább tanulmányozhatta azt a legújabbnak igazán nem nevezhető irányt, amiből kiderül, hogy a tápérték nélküli táplálkozás valóban bekapcsolhat olyan géneket, amiket nagyon nem kéne. Ugyanis a rák, belénk van építve. Csak tudnám miért... De itt van bennünk, és ha a szervezet nem kap megfelelő táplálékot, annak kémiai következménye lesz az, hogy ezek a minket megölni szándékozó gének aktivizálják magukat. (Néhányunkba már születés előtt is beindulhat ez a folyamat, de az csak a rosszul üzemelő géneknek "köszönhető".)


    -------------------------------


    Én kb ennyi értettem az egészből, mikor erről a témáról olvasgattam. De akinek ez nem elég logikus, az továbbra is nyugodtan próbálkozzon pl a tápláléknak nem nevezhető párizsi, meg az azt körbevévő akármijének fogyasztásával, amit valamiért zsemlének hívnak... Aztán meglátjuk mire fog ezekkel jutni.


    Az orvosokba meg annyira belenevelik a sok éven át tartó presszurával azt, hogy csak az a jó, amit ők, meg az őket képviselő közösség képvisel, hogy ennek köszönhetően évekig, hanem évtizedekig is eltart, mire a ballábukról át mernek léni a jobbra.


     

    előzmény:
    antironia (213)
    2015-05-29  08:21
  34. 2015. június 2. 08:49268.

    Igen, így van. A magas vérnyomásnak, a 2-es típusú cukorbetegségnek, a ráknak, az Alczheimernek, de pl akár a MS-nek is ugyanaz a forrása. Az a legyengített szervezet, amelyik évekig ugyan még tudott harcolni a számára nem jó gabonafélékkel, de a végén teljesen kimerült a feleslegesen megvívatott harcában, és feladta a küzdelmet. 


    A felsorolt betegségek, és még egyéb más fajtája is, mind mind a tönkretett gabonák miatti tönkretett beleink rossz üzemmódja miatt alakulnak ki. Ha megsegíted a beled munkáját, elhagyod a számodra káros gabonaféléket, tejtermékeket, nem eszel túl sok fehérjét, annál inkább eszel rengeteg zöldséget, akkor a legtöbbet tetted magadért. A többi már valóban csak a génjeid, meg a szerencséd kérdése.


    -----------------------


    Megint a többezer éves kínai mondásnak lett igaza, a halál a belekben alakul ki. Erre most végre rájött a nyugat is... Mindössze néhány ezer év késéssel.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (237)
    2015-05-30  09:07
  35. 2015. június 2. 08:39267.

    " a rak candidagombas  megbetegedes eredmenye "


    Nem tudom,hogy az általad idézett "ürge" mit állít pontosan, de az biztos, hogy akinek szervezetében eluralkodott a candida gomba, annak ott a zöld lámpa a rák kialakulásához. Hogy aztán kialakul vagy sem, vagy milyen sebességgel, az már leginkább csak szerencse kérdése.


    Aki csak egy kicsit is gondolkodik, rögvest érti, hogy abban a szervezetben, ahol már a felszívódást (anyagcserét) segítő gombák legtöbbjét már kiírtotta a candida, ott nem lehet normális anyagcseréről beszélni. A candida rombolásának következtében egyre kevésbé tud pl a vékonybél üzemelni, s a szervezet nem kapja meg a szükséges ásványait, vitaminjait. Egyre romlik a működése, szűnik meg ellenállóképessége.  A candida, mindezek tetejébe, még a normális gondolkodást is határozottan csökkenti...


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998541 (241)
    2015-05-30  09:50
  36. 2015. június 2. 08:34266.

    Feltaláltad a részleges vízlágyítást! 


    http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/kemia /szervetlen-kemia/a-termeszetes-vizek-osszetetele/vizkemenys eg-es-vizlagyitas


    Javaslom a kísérletezés folytatását azzal, hogy egyik fazékban másfél litercsapvizet, másikban egy flakon ásványvizet forralj mindaddig, míg teljesen elpárolog a hákettőó. Ezután hasonlítsd össze a fazekakat!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (210)
    2015-05-29  07:29
  37. 2015. június 2. 08:31265.

    Az emberiség egy-egy csoportjába már genetikailag is beépült egy-egy betegség lehetősége. Ilyen a te népcsoportod is. Nézz utána, és látni fogod, hogy a legtöbb ember a népcsoportodból (igyekszem elkerülni néhány eszement politikai indulatát) vagy ott van a cukorbetegség kapujában, vagy már gyógyszereken is él. 


    Próbáld ki az un egyensúly étrendet. S  bár ennek alaposan utána kell nézzél, de maga az ötlet nagyon egyszerű: gondolj ételeidre, mint egy mérlegre. Az egyik serpenyőben pontban annyi fehérjének kell lenni, mint amennyi szénhidrát van a másik serpenyőban. Az egyensúlyt meg az, a minimum mindkettőnek a dupla adagja, a főtt, vagy párolt, és ízesített zöldségek fogják adni, amit hozzájuk eszel. Ezzel állítólag sokan lejöttek már a cukorbetegségükről, vagy minimum nagyon lecsökkentették.


    Én az un. növényalapú étkezésnek lettem híve, saját tapasztalataim alapján. (Annak ellenére is, hogy állítom, engem is egy paleó szerűség, a GAPS étrend szedett ki a bajból. ) 


    Ennek is nézz utána, az internet tele van zseniális, többnyire nőkkel, akik tanulmányaiknak köszönhetően tudják mit beszélnek. Érdemes kipróbálni tanácsaikat. Egy biztos, semmi bajod nem lesz attól, ha leszoksz a krumpliról.


     

    előzmény:
    liat (242)
    2015-05-30  09:50
  38. 2015. június 2. 08:28264.

    Áltudomány akkor is!!!!!


     


    egyre több kutató-, orvos beszél arról (hivatalosan kijelenteni még nem merik), hogy komoly összefüggés van a szükségesnél több fehérje fogyasztás és a rák kialakulása között.


     



     


     

    előzmény:
    ancsa21 (263)
    2015-06-02  08:19
  39. 2015. június 2. 08:19263.

    Szendi, mint jelenség, semmivel sem rosszabb, se nem különb, mint bármilyik ködmaceráló hasonmása. Mindannyiojukat ugyanaz hajtja, hogy meg vannak győződve a saját maguk igazáról, és azért mindent meg is tesznek.


    Ennek tükrében viszont Szendi messze üti a ködmacerálók csapatát. Mert neki, vagyis a paleónak köszönhetően sok ember érzi magát messze jobban, tette félre óriási összegű, és szervezetét nagyban rongáló gyógyszereinek jó részét, sőt, vannak olyanok is, akik súlyos, akár gyógyíthatatlannak hitt betegségeikból is kigyógyulni látszanak.


    Már csak arra kell Szendinek is, meg a neki köszönhetően elterjedt honi paleosóknak is vigyázni, hogy a javulás után viszont le kell állni a nagy mennyiségű húsevésről, mert éppen az fogja a jövőjüket jobb esetben megkeseríteni, vagy akár őket meg is ölni...


    Ugyanis, egyre több kutató-, orvos beszél arról (hivatalosan kijelenteni még nem merik), hogy komoly összefüggés van a szükségesnél több fehérje fogyasztás és a rák kialakulása között. 


    ------------------------


    Megint a kínaiaknak lesz igazuk. Heti egy két alkalommal fogyasztott, max 4-5 dkg hús lesz a megfelelő adag.


     

  40. 2015. június 2. 08:07262.

    Nem szállok be magánháborútokba, de azt meg kell jegyeznem, hogy elég éles fordulatot tettél, mióta nem jártam erre... A színezőkönyved színei meg csodásak ;-DD


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (257)
    2015-05-30  19:43
  41. 2015. június 2. 08:05261.

    Hogy mennyire komolyan, vagy mennyire hülyítésre indította a TI ezt a topikot,  nem tudni. (Tán az utóbbi járhatott inkább az eszében) De az biztos, hogy olyan témának ugrott neki, ami nagyon is fontos. Tetejébe teljesen érthető is minden, amit leírt. Max vannak akik nem értenek vele egyet, de attól még érthető minden.


    Aminek te ugrottál  neki, az meg teljesen más vonal. Nem is igazán értem, miért is akarod összeerőszakolni a topikindító javallataival... Amik valóban nem hogy nem rosszak, hanem követnivalóak is. Még akkor is, ha csak hülyülni akart a témával.


    "a tuleleshez minden orszagnak tarolni, raktarozni  kell egy bizonyos mennyiseget.  "
    Annyit biztosan, amit egy kábéra kiszámítható katasztrófával sújtott területet el lehet látni. De egy országot? Soha.


    "De a narancsot is ehberert szedik  le "
    Ezt az éhbéres kapcsolatot megmagyaráznád? A mondat többi része rendben van.


    "Salatanak... ha nincsenek megfeleloen kezelve."
    Úgy a salátának, mint nekünk is, az a legjobb, ha egyikünk sincs kezelve... 


    "Sussunk otthon kenyeret 7 perc alatt?"
    Még ennél is jóval kevesebb időbe kerül, ha van hozzá géped. Így elkerülöd, hogy azt, az ételnek már nem nevezhető akármit egyed, amit pl a magyar multik legtöbbje "kenyér" vagy éppen "péksütemény" néven árusít üzleteikben. Ez Kanadában másként van. Örülj neki, de ne abból indulj ki.


    "Azok az emberek, akik nincsenek megelegedve, azok valtoztatnak abban, amit a mindennapok zeneje visz a szellel."
    Ezzel a szélfútta mondatoddal jól elvoltam egy darabig. Nem semmi ívű gondolat :-DDD Ezzel együtt, azok az emberek változtatnak, akiknek van elegendő eszük, meg nem akarnak se belebetegedni, se úgy éhezni, hogy közben tömik magukba az ételnek nem nevezhető akármiket.


    "Mert akik a letminimumon vannak, azok nem fognak valogatni, hanem orulnek minden falatnak."
    Egyre inkább az derül ki, hogy aki a létminimumon él, az él a legegészségesebben. Már nem tudom hol olvastam azt a statisztikát (de akkor utána is néztem valódiságának), hogy a világon a legegészségesebb étrendjük az etiópoknak van. Na, ezzel kezdjél valamit ;-))


     

    előzmény:
    hus (260)
    2015-05-31  20:32
  42. hus
    hus
    2015. május 31. 20:32260.

    Azt nem ertem, hogy mit szeretnel ezzekkel  mondani.


    Onzoen gondolkodsz, lehetetlen nem gondolni az emberisegre  elelmezessel kapcsolatban, hiszen ezert elunk  meg, mert enni es inni tudunk.


    Ezt ne ezert, ezt ne azert.


    Dobozolt elelmiszert ne vegyunk, de a tuleleshez minden orszagnak tarolni, raktarozni  kell egy bizonyos mennyiseget.  


    Igaz az, hogy a fagyasztott egeszsegesebb, de egy aramszunet eseten megszunik mit ennivalo.


    De a narancsot is ehberert szedik  le es nem kell belole levet csinalni, mert a rosttartalma" aranyat"  er a szervezetenek .


    Salatanak valok sem a legegeszsegesebbek a szervezetre, ha nincsenek megfeleloen kezelve. Az a salata, ami nincs megfeleloen kezelve azt megeszik a kis bogarkak.


    A telere eltett paradicsomot maganhazaknal zolden szedik le es erdekes modon megerik a sotetben is, mert utoero gyumolcs. Mint az alma, a korte.


    Sussunk otthon kenyeret 7 perc alatt? Varazso az , akinek sikerul.


    Mindegy, hogy ki mihez van hozzaszokva, azt es ugy eszik, ahogy szeretne.


    Az, ami az emberisegre nezve fontos, az a tuleles es azok a feltetelek, amit biztositani lehet ezen a Foldon szamukra.


    Azok az emberek, akik nincsenek megelegedve, azok valtoztatnak abban, amit a mindennapok zeneje visz a szellel.


    Az elemiszer onellatasat pedig  megoldani esetleg csaladonkent is nehez feladat, mert nem mindenkinek van meg a lehetosege erre.


    A lenyeget mondd legyszives a topikodnak, ne azt, hogy miert es mit ne egyunk, igyunk. Mert akik a letminimumon vannak, azok nem fognak valogatni, hanem orulnek minden falatnak.

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-05-24  10:17
  43. 2015. május 31. 07:30259.

    Tudod mit, legyen iazad. Ettől most lenyugszol?


     


    Okosabb eneged!


     


    (Azért annak még nézz utána, hogy mennyi etilént használ fel a vegyipar a polietilén gyártása során és mennyit használnak fel banánérlelésre.)


    (Annak is, hogy a belnkelt film bevételeit mire fordították a szerzők: a valótlan rágalmak miatt elvesztett perekben megítélt kártérítések kifizetésére.)


    Az jó, hogy sokat olvasol, aggódsz a környezetedért, de ne fogadj el minden szenzációhajhász állítást kritika nélkül. A világ sokkal bonyolultabb, nem minden fekete és fehér.


    És végül: nem annak van igaza, aki kiabál és személyeskedik. Árulkodó, hogy egy-egy egyszerű tény beírásával micsoda indulatokat és személyeskedést provokáltam nálad. Dühös lettél rám, miközben én jól szórakoztam. Ezért fölösleges fórumozni, rosszat tesz az egészségnek.


    Részemről befejeztem! Vigyázz a vérnyomásodra!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (257)
    2015-05-30  19:43
  44. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2015. május 31. 01:47258.

    Szedsz valamilyen gyógyszert a cukorra?


    Sajnos, se a krumpli, se a rizs nem tesz jót, valamint a sör és a pékárú sem. Persze, ha az életvitelben nem probléma a 7 körüli cukor, nincs gond. 

    előzmény:
    liat (242)
    2015-05-30  09:50
  45. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 30. 19:43257.

    1, leírtam már, hogy Maon sehol sem érlelnek paradicsomot etilénnel, mert fölösleges hajtatot paradicsomot eszünk, amit lehet termelni télen-nyáron asszmilációs világítással (ne ijedj meg, ez egy egxyszerű villanykörte)


    2, a belinkelt ppt-n látható sok etilén nem a paradicsom- és banánérlelőktől van: az etilén a polietilén alapanyaga, az egyik legelterjedtebb műanyag. Názd már meg a saját ábráidat legalább: ipari körzetekben mutat magas koncentrációt, ahol vegyiperi üzemek működnek.


    3, Nem tudunk mi annyi utóérlelt gyümölcsöt enni, hogy bármi kárt okozzunk, a problémát a MŰANYAGGYÁRTÁS jelenti.

    idézet:
    Ardian05 (261)
    2015-05-30 17:16:37

     


    1, leírtam már, hogy Maon sehol sem érlelnek paradicsomot etilénnel, mert fölösleges hajtatot paradicsomot eszünk, amit lehet termelni télen-nyáron asszmilációs világítással (ne ijedj meg, ez egy egxyszerű villanykörte)
    Nem erdekel es  errol en nem beszeltem. Szalmabab erveles.


    2, a belinkelt ppt-n látható sok etilén nem a paradicsom- és banánérlelőktől van: az etilén a polietilén alapanyaga, az egyik legelterjedtebb műanyag. Názd már meg a saját ábráidat legalább: ipari körzetekben mutat magas koncentrációt, ahol vegyiperi üzemek működnek.


    Egy szoval sem allitottam, hogy errol lenne szo a belinkelt papiron. Szalmabab erveles. Azt mondtam , 141 hsz, hogy a hatalmas mennyisegu e celra mestersegesen eloallitott etilen helyet foglal a letezo etilen-paholyban ,  az etilen szennyezodesi botranyban


    3, Nem tudunk mi annyi utóérlelt gyümölcsöt enni, hogy bármi kárt okozzunk, a problémát a MŰANYAGGYÁRTÁS jelenti.Ezt ki allitotta ? Szalmabab erveles.


     


    143-as megnyilvanulasod is szalmabab erveles : az egyszeru kijelento mondatom az volt, hogy "etilen es szarmazekai tiltakozasod ellenere rakkeltok" es kulon felhivtam a figyelmedet arra , hogy altalanossagban beszelek ethilenrol az ozonpajzs alatti buliban.
    Csusztatsz azt uvoltve, hogy etilen-oxidrol beszelek.
    Es a 145-ben udvariasan megegyszer figyelmeztetlek, hogy etilen szabadbakeruleserol  beszelek es nem etilen-oxidrol 


    Es befejeztem a Veled valo steril allitolagos "vitatkozast" , nem valaszolva a 146-os cinikus csusztatasodra


     


    Befejezesul : a bukta az , hogy minel inkabb vizsgalja a tudomany az ethylent, annal tobb szar derul ki rola : pl az , hogy igenis , az emlosok, az ember, belelegzik es nem lelegzik ki  teljessegeben a… es a testunkben valoban rakkelto szarra alakul : ethylen-oxidda. Ennyit csunya csusztatasaimrol…143 hsz
    Tehat tovabbra is csak azt tudom mondani, amit szalmabab-vitank elejen mondtam artatlanul :


    Az etilen es szarmazekai   titakozodasodtol fuggetlenul rakkeltok es nagyon veszelyesek .


     


    Mi a szalmabab erveles :

    előzmény:
    Ardian05 (256)
    2015-05-30  17:16
  46. 2015. május 30. 17:16256.

    1, leírtam már, hogy Maon sehol sem érlelnek paradicsomot etilénnel, mert fölösleges hajtatot paradicsomot eszünk, amit lehet termelni télen-nyáron asszmilációs világítással (ne ijedj meg, ez egy egxyszerű villanykörte)


    2, a belinkelt ppt-n látható sok etilén nem a paradicsom- és banánérlelőktől van: az etilén a polietilén alapanyaga, az egyik legelterjedtebb műanyag. Názd már meg a saját ábráidat legalább: ipari körzetekben mutat magas koncentrációt, ahol vegyiperi üzemek működnek.


    3, Nem tudunk mi annyi utóérlelt gyümölcsöt enni, hogy bármi kárt okozzunk, a problémát a MŰANYAGGYÁRTÁS jelenti.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (255)
    2015-05-30  15:12
  47. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 30. 15:12255.

    minden elismerésem, hogy 2 napi guglizás után találtál összefüggés az etilén és rák között...


    csak sajnos ez még nem minden


    a lényeg, hogy attól, hogy a banán érlelése során használnak egy GÁZt, aminek alapvető tulajdonsága (ált. isk. 2. osztály), hogy illékony, hiába szagolgatod otthon a babánt akár órákon keresztül, nem fogsz nagy dózisban etilént belélegezni, így az nem oxidálódik a szervezetedben és nem leszel rákos


    ehhez nem kell semmilyen tudományos előképzettség csupán józan ész

    idézet:
    Ardian05 (258)
    2015-05-30 11:32:08

     


    Ki beszelt itt "bananrol" rajtad kivul ?
    En minkamacko  belinkelt amerikai videojavaval kapcsolatban engedtem szabadjara artatlan  eszrevetelemet , senkit sem tamadva.


     


    Ime: 136-os hozzaszolas , hamupip topikindito mondatat idezve bevezetesul:


     


    Télen nincs paradicsom, paprika, eper - csak annak látszik. Nitrátos, kemizált, fölfújt: íze sincs
    Most, hogy megneztem mickamacka tarsunk altal ajanlott  filmet , tudom, hogy telen-nyaron termelik es szedik pl a paradicsomot : ZOLDEN .
    Etilennel erlelik pirosra.
    Persze az iz nem koveti... s az etilen hatasa majd 20-30 ev mulva fog mutatkozni , valamilyen mutacio/rak kepeben…


     



    Ebbe kotottel bele.
    Az ethylennel kapcsolatban tudjad, hogy csak egyik erenye az erleles: 1001 mas dolgot is tud..
    Termeszetesen, anno, amig az erlelohormon egyedul szorakozott a napi kilo cseresznye erlelesevel a gyumolcsfan, semmi problema nem volt…
    Miota az egesz vilag erett de izetlen paradicsomot kajal decemberben es  szeptemberben szedett, aprilisban erett , de izetlen, almat hamoz naponta, akkor mar nem egy gyumolcsfanfan szorakozik a termeszetesen kivalasztodott  ethylen , hanem, mint mar emlitettem, elo lesz allitva es kilometeres epuletekben erlelnek tonnaszamra naponta gyumolcsot.
     Itt kuksi lett volna helyes a legelso belinkelt szaromba, amire ravagtad , hogy "ozonpajzs" es semmi koze az ethylene-hez…pedig telis tele van grafikonnal, tablazattal, mind-mind az ethylennel . Lathato rajtuk , hogy hol, mennyi ethylen van eloallitva az Egyesult Allamokban , melyik nagyvaros kozeleben ciki levegozni - ugyanis koncentralodik , ott, ahol a legtobbet hasznaljak , nem utazik messze a lelkem… Olvashatod "kenyes" helyeken , mennyi mikron ethylen van m3-kent a levegoben , szep kis tablazatokra szartal, amikor ellegyintetted  , Te , a "kutatotudos" , a dokut , mert megelegedtel a sajat semellenzos "MAOn" banantudasoddal es azzal, hogy a forumtarsat hulyeve kiabald…
    Az ethylen  elillan es szennyezi a legkort ... felfogja az ozonpajzs….mennyi ideig tart a lebomlasa ? Sok tenyezotol fuggoen 2-4 napig , es mi lesz belole ott az olompajzs alatt…ha vazze lebomlik… es mive bomlik?
    Leggyakrabban formaldéhyde lesz belole…1999 ota toxikus szarok listajan tronol…2004-ben a CIRC besorolta rakkeltonek , 1 csoport…ettol kezdve lett surgosebb a kutatas es lett penz hozza...


    Mit nem tudsz meg , mint nagy "tudoskutato" ?
    Mi az a kerdes, hogy hogyan lelegzi be az emlos az ethylene-t , ideertve, az emlosokhoz,  az embert ?
    A leggyakoribb gaz , ami szorakozik korulottunk : autod nincs? meg a cigarettaban is van… itt a wikit tanacsolom, mert ezt tudni  altalanos kultura kerdese …
    Es mint "tudoskutato" , jozan esszel es tudvan, hogy milyen rohadt nehez finanszirozast/palyazatot talalni egy-egy tema kidolgozasahoz, azt is tudnod kellene, hogy ha ennyi papir van es ennyi fizetett tema egy dolog , az ethylen veszelyessege  korul , /ugye tudod, hogy a nagy cegek finanszirozzak a kutatas nagy reszet/ az azert van, mert van valami , ami miatt kenytelenek nem ellegyinteni az ethylent… Nem a "Maon banan" miatt fizetnek milliokat, hanem azert, mert rengeteg  teruleten hasznaljak az ethylen-t es rengeteg  levegobecseszett szennyezodes van miatta … Es azt is olvashatod a kutatott temak eredmenyei kozott, hogy annak ellenere , hogy ott , ahol ideig-oraig a kornyezet ki van teve ethylennek , bizonyos koncetraciobol "visszajon" normalisra a ra erzekeny noveny , de bizonyos ideig tarto koncentracio miatt pl leveleit veszti..pl bizonyos mikron/m3 szennyezodesnek kiteve 10 - 20 es tobb szazalekkal kevesebb magot hoz bizonyos ethilenre erzekeny gabonafajta/a rozs pl/...


     


    Szoval ilyen cuccok miatt finanszirozza a kutatast az az ipar, ami ethylenbol nyeri a penzet es a tejfelt a spenotjaba…
    Na es kepzeld el, hogy szoritjak az eloallitok a valagukat miota rajottek es bizonyitottak az igazi tudosok, hogy ma , a mindennapi koszos eletunkben allandoan szivunk be ethylent de mindent nem lelegzunk ki..es szepen ott lesz/lehet a testunkben a kornyezetunkben illangato ethylenbol sajat magunk keszitette ethylen-oxid....


     


     Ez a sok-sok  tudnivalo mind-mind szerepel az elso belinkelt cuccomban…
    Canada szoritja nagyon a valagat : 5.  ethylenszolgaltatoja a vilagnak… ezert van naluk annyi friss doku errol a kenyes , mindennapjainkban kozonseges gazrol , az ethylenrol...


     

    előzmény:
    Ardian05 (254)
    2015-05-30  11:32
  48. 2015. május 30. 11:32254.

    minden elismerésem, hogy 2 napi guglizás után találtál összefüggés az etilén és rák között...


    csak sajnos ez még nem minden


    a lényeg, hogy attól, hogy a banán érlelése során használnak egy GÁZt, aminek alapvető tulajdonsága (ált. isk. 2. osztály), hogy illékony, hiába szagolgatod otthon a babánt akár órákon keresztül, nem fogsz nagy dózisban etilént belélegezni, így az nem oxidálódik a szervezetedben és nem leszel rákos


    ehhez nem kell semmilyen tudományos előképzettség csupán józan ész

  49. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 30. 10:47253.

    Az etilén színtelen, nem mérgező, édeskés szagú gáz. Levegőnél kisebb sűrűségű. Vízben rosszul oldódik (apoláris).


    Nem a származékairól beszélünk!


     

    idézet:
    Ardian05 (139)
    2015-05-27 09:09:58

    ..

    előzmény:
    Ardian05 (139)
    2015-05-27  09:09
  50. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 30. 10:47252.

    Légyszi ne terjesszük a butisságokat.


    Az etilén egy gáz. Amúgy növényi hormonként működik, gyorsítja az érést, beindítja a virágzást. Valóban használják utóérlelésre, de Maon elsősorban banánérlelésre. Nincs is nálunk sok banánérlelő, amiről én tudok a Budapesti Nagybani Piacon van néhány ilyen épület, azt pedig banán érlelésére használják. De ez nem csak az etilén, hanem a fokozatos hőmérsékletemelkedés harására következik be. Miután az érlerlés befejeződik, a gáz elillan, a banánban nincs jelen.


    Paradicsomot, amit az üzletekben árulnak pirosan szedik le és úgy szállítják. Láttam, mert voltam hajtatóknál, akik beszállítóói a nagy áruházláncoknak.

    idézet:
    Ardian05 (137)
    2015-05-27 08:45:28

    .

    előzmény:
    Ardian05 (137)
    2015-05-27  08:45

Címlap

top