Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kapcsolati pénzügyek

EnVogue
Létrehozva: 2015. október 28. 14:07

Sziasztok,


számomra a kapcsolat komolyságát jelzi, hogyan kezeli férfi és nő a párkapcsolában a pénzt, illetve a a férfi mennyire nagyvonalú a nővel szemben (amivel egy normális nő nyilván nem él vissza). Ennek szellemében osztanám meg a történetem. A vőlegényemmel évek óta külön kasszán élünk, ennek oka, hogy mindketten saját egzisztenciával rendelkezünk, amikor összekerültünk. A fizetésem x, a páromé 2x. Három kasszánk van, egy közös, amibe mindketten a fizetésünk arányában teszünk be, ami fair, mert ez így mindkettőnknek hasonló megterhelést jelent. Ebből fizetjük a lakás és a háztartás költségeit. Minden mást mindenki a saját fizetéséből vesz meg, illetve ha közös utazás van, vagy közösen veszünk nagyobb értékű dolgot, akkor azt felezzük. Ez mostanában odáig fajult, hogy a párom egy mozi, ebéd vagy egy út a szülőkhöz esetén is benyújtja a számlát: ennyi volt a benzin, ennyi a mozijegy stb. Előfordul ugyan, hogy meghív, de ritkán, akkor is nehezére esik. Sokszor bánt ez az osztozkodás, kicsinyesnek tartom. Különösen a nyaralás megterhelő nekem, hiszen ő kétszer annyit keres, mégis elvárja hogy felesben fizessünk mindent, mintha haverok lennénk. Most megint utazást tervezünk, és mivel a párom mostanában nagyobb összeghez jutott, amikor elkérte volna tőlem az út felét, felvetettem, hogy legalább az autobérlést kifizethetné kettőnk helyett, elvégre ő a férfi, több a pénze is, mint nekem. Erre megsértődött, követelőzőnek nevezett, ami azóta is bánt. Hogyan tervezzünk így közös jövőt, ha ennyire hiányzik belőle a nagyvonalúság velem szemben? Nálatok hogy alakulnak a pénzügyek? Minden építő, jóindulatú hozzászólást köszönök. 


 

  1. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. október 31. 02:01126.

    Nem vagyok egyedul. Spec most sekm.

    előzmény:
    kekelefant (125)
    2015-10-30  23:03
  2. 2015. október 30. 23:03125.

    Na most mar tudjuk miert vagy egyedul te es bigbob is.Ugy is fogtok maradni,ilyen beallitassal.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (122)
    2015-10-30  15:07
  3. 2015. október 30. 16:48124.

    Személy szerint helyeslem a párod hozzáállását. 

  4. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2015. október 30. 15:51123.

    Most elképzeltem, ahogy Vajna azt mondja: "Hm...Timcsike...mit szólnál hozzá, ha ezentúl nem kapnál egy fillért sem? Nem vagyok hülye, hogy egy nőnek fizessek.. Ha velem akarsz élni, szállj be a rezsibe, fizesd a mozijegyed és a vacsorád!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (122)
    2015-10-30  15:07
  5. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. október 30. 15:07122.

    Szexet,jobb! szexet azert rendszerint lehet mas nonel is talalni,mint az allando par. Nem szexert adjak a fiuk a penzbeli hozzajarulast, meg nem is a nonek. A hulyek adjak a nonek. A kozosert,a kapcsolatert adnak bele tobbet azok akiknek jobban tellik. Nem csak szexbol all egy no tarsasaga hanem idonkent vannak ertelmes gondolataik is :) Amelyiknek meg nincsen (milyen meglepo olyan is van:-D) annak a tarsasaga tud szorakoztato lenni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (117)
    2015-10-30  12:03
  6. Torolt_felhasznalo_811345
    Torolt_felhasznalo_811345
    2015. október 30. 14:25121.

    "A no vehet ezt azt maganak a ferfi penzebol de az autot hazat lakast nem a no donti el:)"


    Hát márpedig egy házasságban pont a lakásról, autóról és hasonlókról közösen szokás dönteni, mivel ezek nagyobb horderejűek, jobban megterhelik a pénztárcát, és éppen az a házasság értelme, hogy a felek közösen viselik a terheket! Nincs én pénzem-te pénzed, hanem közös van, és alapvetően mindenki egyformán megdolgozik a pénzért, még akkor is, ha az egyik jobban keres. mivel a legtöbb munkakör ugyebár nyolcórás, tehát nem mondhatod, hogy az egyik többet dolgozik, mint a másik, mindkettő nyolc órát dolgozik, mindkettő ugyanúgy elfárad!


    Mondjuk pont emiatt házasságban nagyvonalúságról beszélni már nem is igazán lehet pénzügyi tekintetben, ez inkább egyfajta lelki beállítódás, egy viselkedésforma, hogy ha látom, hogy a másik lelkének szüksége van némi kényeztetésre, akkor azt nem szájhúzogatva engedélyezem neki, hanem adott esetben én magam ismerem fel és egy egyszerű gesztusként megadom neki. És ezt nem csak egy férfi teheti meg, hanem egy nő is lehet nagyvonalú! Pont az a jó, ha ez kiegyensúlyozottan működik egy kapcsolatban! Pl. a férfiaknak szokott drágább hobbijuk lenni általában (pl. technikai sportok, elektronikus kütyük számolatlanul stb.): egy nő részéről nagyvonalú, ha nem rója ezt fel nekik, hogy a közös kasszából ők emiatt többet vesznek ki, persze mindaddig, amíg nem veszélyezteti a család megélhetését/jólétét.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (93)
    2015-10-29  19:54
  7. Torolt_felhasznalo_811345
    Torolt_felhasznalo_811345
    2015. október 30. 13:37120.

    Különben nem az az emancipáció, amikor egyenrangúként kezelik a nőket, az emancipáció a folyamat, ami (elvileg) eljuttatta az emberiséget ebbe az egyébként normális állapotba! Igazából a nem-egyenrangúként kezelés az, amit külön néven kell említeni, van is külön neve: hímsovinizmusnak hívják!


    Tehát, én, mint egyenrangú nő, nem vagyok "emancipált", hiszen teljesen természetes, hogy egyenrangú vagyok, mint ahogy az az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában is szerepel. Ellenben aki ezt kétségbevonja, vagy szememre hányja, hogy "emancipált vagyok", azt joggal nevezhetjük emiatt hímsovinisztának.


    A patriarchális társadalomnak pedig nem az emancipált társadalom az ellentéte, hanem a matriarchális. Csak hogy tiszta legyen a kép...

  8. Torolt_felhasznalo_811345
    Torolt_felhasznalo_811345
    2015. október 30. 13:00119.

    Aki versenyezgetni akar a párjával, ám tegye, de az tutira nem lesz egy meghitt kapcsolat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_811345 (118)
    2015-10-30  12:58
  9. Torolt_felhasznalo_811345
    Torolt_felhasznalo_811345
    2015. október 30. 12:58118.

    Jó lenne hallani olyan férfiak véleményét is, akik házasságban élnek, mert attól tartok, teljesen torzítja a topik statisztikát, hogy csak olyanok írnak, akiktől mi sem áll távolabb, mint a házasodás - így aztán egyáltalán nem lehet összehasonlítani a véleményüket olyan nőkével, akik viszont házasságban élnek. Kábé mintha egy olimpiai versenyszámot hasonlítanánk a fogócskához.


    A nagyvonalúságról: persze, senkinek nem kötelező, de akkor a másiktól sem kell elvárni semmit. Pl. lehet felváltva főzni a vacsorát is, és természetesen a minőség is ugyanolyan legyen, tehát nem ér kiváltani egy hamburgerrel! Vagy legjobb, ha mindenki saját magának főz! És lehet külön mosni a szennyest, külön mosószerrel stb. És tessék gyereket szülni is, fifty-fifty! Vagy ha ezt nem vállalja be, akkor ő marad otthon gyesen, felfüggesztett karrierrel mondjuk!


    Szerencsére vannak azért férfiak, akik tudják, mit jelent családban élni...


    Meg pl. egy jégmadár is visz halat a kiszemelt nősténynek, mégsem jut eszébe másodrangúként kezelni őt! Mivel nem versenyről van szó, csak ezt egyesek nem tudják...

  10. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. október 30. 12:03117.

    soha nem tudsz tisztességes vonalat elfogadtatni olyan nőkkel, akik így gondolkodnak


    "a férfi mennyire nagyvonalú a nővel szemben"


    azt képzelik az jár mert szexelnek a pasikkal


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (114)
    2015-10-30  11:31
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. október 30. 11:58116.

    nem


    a liberális ember nem akarja a másokét


    csak a rohadt bolsi


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (113)
    2015-10-30  11:27
  12. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. október 30. 11:56115.

    írtam, hogy a barátom jövedelem nélküli csajjal él


    ÉS a csajt ismerve, nem is tartom ezért idiótának


    NEKEM túl sok kispénzű nő akar jobban élni pasikra akaszkodva és túl sok az idióta pasi aki ezt hagyja


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (112)
    2015-10-30  11:22
  13. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. október 30. 11:31114.

    "h neked van/tellik akkor vegyel nekem is mert az jar..."


    Hat nem vagy sem fonokom,sem kiemelt fontossagu uzleti partnerem,sem fontos alkalmazottam, sem csajom , hogy ezt a gesztust tegyem.


    Egyebkent meg irtam is, turot jar, elvileg alapvetoen kolcsonosen win-win alapon vannak egyutt a felek, a gesztus meg nem jar, az "csak" egy kiegeszito kezdemenyezes,hogy megjobban menjenek a dolgok.


    Mar ha a gesztus erto fulekre talal...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (108)
    2015-10-30  07:42
  14. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. október 30. 11:27113.

    "a rühes bolsevik agy találta ki és még ma is sok szar van aki így gondolja"


    Vagy inkabb konzervativ szemlelet szemben a liberalisabb szemlelettel. Ebben is lehet valasztani - marmint partnert. Ha olyat akarsz,aki emanci,akkor valassz olyat... Senki sem korlatoz a valogatasban

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (108)
    2015-10-30  07:42
  15. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. október 30. 11:22112.

    Ertem en, de a szerelem - egy no irant - ,az nem mefoghato olyan oncelu onmegvalositasi formakban,mint leirtal. Szexelni siman talalni partnert, vagy olyat,aki elvisel,elkiser mindenfele jokis programokra, de olyat,akibe szerelmes tud lenni az ember, olyat altalaban nehez.


    A szerelem erzese meg inspiral,motival hozzaad (mar amikor nem romba dont:D) , es mondhatni az orokkevalosagot igeri. Azert igyekszik az ember jo sokaig abban az allapotban leledzeni, kozel tartani magahoz a szeretett szemelyt. Ahhoz viszont,hogy ez sok ideig igy legyen,jelen peldaban anyagi kompromisszumokra is szukseg van, mert ugyan a szerelem erzese fut,hogy odaadnal mindent neki, lehoznad a csillagokat,  de a jozanesz szerencsere meggatol... :-)


     


    De,hogy a fentieket leforditsam egy kicsit racionalisabban formara: hosszutavon not tartani - ez az ara. Van aki szerint sok, van akinek megeri:)
    Van olyan fiutipus,aki egyedul is jol erzi magat a vilagban, mas elmenyekhez ragaszkodik, de azokat is meg lehet erteni ,akik ez iranyban szenvedelyesek, szeretik,ha egyetlen jo no van mellettuk. Sztem nincs ezzel gond, lehet valasztani. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (106)
    2015-10-30  07:32
  16. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2015. október 30. 10:17111.

    Ugyan csak mellékesrülményként említed a külföldön élést, pedig nagyon fontos elem lehet. Főleg, ha azóta változott a párod pénzügyekhez való hozzáállása.


    Hol éltek? A lakhatás, közlekedés mekkora hányadát viszi el a jövedelmeteknek?

    előzmény:
    EnVogue (1)
    2015-10-28  14:07
  17. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. október 30. 09:54110.

    nem szükséges, hogy valaki már átélje, hogy egy személy jól kihasználja pénzügyileg


    az okos ember más 10 milliók kárából is tanul, nem kell, hogy ő is belelépjen egy gödörbe


    személy, nem férfi, szándésan írtam, mert élősködő mindegyik nemben van bőven


    és kihasználható hülyék is


    azonos jellemű, buxájú emverek valók párnak


    ha az én életvitelem havi 5000 dollár, akkor abba nem való olyan aki csak 3-4000 keres


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_244793 (84)
    2015-10-29  17:55
  18. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. október 30. 08:49109.

    Ezt nagyon jól megfogalmaztad. Az is jellemző, ki mit olvas bele abba, amit írtam vagy talán nem is írtam, döbbenetes jellemrajzok bontakoznak ki. Így jár, aki segítséget vár, és megtisztel idegeneket a bizalmával, kap hideget-meleget. Meg azért szerencsére segítséget is. 

    idézet:
    EnVogue (100)
    2015-10-29 22:36:32

    Attól hogy valaki hülyül veled egy kicsit, egyáltalán nem  azt jelenti  hogy a hozzászóló  úgy is él.


    De, ha tudsz magadon - a helyzeteden - egy jót derülni, az hozzásegít egy jó megoldáshoz.


    Már, ha nem csak azért nyit valaki topikot hogy csesztesse a másikat.


    EZ is olyan mint a házeladás.


    Van aki el akarja adni, és van az aki csak szereti árulni.


     


     

    előzmény:
    EnVogue (100)
    2015-10-29  22:36
  19. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. október 30. 07:42108.

    Akkor kell olyan komproissumokat kotni a gazdagabb felnek mint a topikinditonak irtam. Termeszetes dolog h az ember a parjaval joindulatu es meghivja viszont az mar nem tetszik ha rleszamoltatasba megy at a dolog h neked van/tellik akkor vegyel nekem is mert az jar....


    A ferfi mindig kontrollalja a jovedelmenek nagyobb,meghatarozo hanyadat,ne a no mondja meg a mertekeket. 


    A no vehet ezt azt maganak a ferfi penzebol de az autot hazat lakast nem a no donti el:)

    idézet:
    johnny23 (93)
    2015-10-29 19:54:05

    jonny


    h neked van/tellik akkor vegyel nekem is mert az jar....


    ez az elmélet létező


    a rühes bolsevik agy találta ki és még ma is sok szar van aki így gondolja


    és van a nőkben az a tipikus ringyós gondolkodás, ha dugja egy pasi, azért neki jár léé


    sok így gondolja, de csak az általuk lenézett kurvák mondják ki becsületesen


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (93)
    2015-10-29  19:54
  20. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. október 30. 07:34107.

    Köszönöm, 20 éves korom óta van saját lakásom, nincs szükségem rá, hogy vegyenek nekem. De nagyon vicces szerintem is. 

    idézet:
    EnVogue (96)
    2015-10-29 22:18:09

    kaptad otthonról?


    vagy olyan jó jövedelmed volt?

    előzmény:
    EnVogue (96)
    2015-10-29  22:18
  21. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. október 30. 07:32106.

    Nincs azzal baj,nyujtsak csak! Az ember (normalis keretek kozt) megprobalja azokat teljesiteni. Akkor van baj,ha nem kapjak meg a kert nyalokat, es akkor hisztibe megy at a dolog :)

    idézet:
    johnny23 (97)
    2015-10-29 22:26:16

    johnny


    HISZED?


    pont olyan jól lehett hacccacárézni, fakkolgatni, kajcsikázni, moziba menni, kókuszpálmás szigeten búvárkodni.............. azokkal a lányokkal is akik nem a pasik pénzén akarnak jól élni


    és tudod, hogy nagyon sok olyan is van? egyre több,


    80tól már elég jól emlékszem és mindig több nőnek lett igénye tanulásra, jó jövedelemre


    meglehet kettyinteni egy táncosnőt, pincércsajt, óvónénit.....


    csak SOHA ne add meg az elérhetőséged, mert akkor kezdik szívni a véred


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (97)
    2015-10-29  22:26
  22. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. október 30. 07:18105.

    hogy ha magyarban a pasi élt jobban a te pénzed megtámogatásával, akkor most korret lenne ha ő támogatna meg


    az igazságosság nagyon fontos az emberek közti békesség érdekében


    azt hiszem, hogy akik még egy fedél alatt is élnek, ott meg főleg nagyon fontos lenne


    a jó viszony alapja a pontos elszámolás


    régi mondás, de igaz


    "Eláruljak vmit? Magyarországon jobban kerestem, mint anno a párom keresett otthon."


    AKKOR miért nem csináltál ilyen topicot, hogy legyen már közös a kasszátok?


     


    a nő felé tett nagyvonalú gesztus.


    ezt az asszem sok évtizede a sok lehúzós nő kiirtotta a legtöbb pasiból


     


    pasi fejjel:


    tartsam jól? menjen rá minden pénzem?


    és holnap meg elválik, lelép egy másikkal? (ez általános) és meg évtizedig a semmiért güriztem? üres zsebbel kezdjek új életet új nővel?


     

    előzmény:
    EnVogue (95)
    2015-10-29  22:15
  23. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. október 30. 06:59104.

    Csak nem gondolod, hogy a rendes e-mail-címemre küldözgettem? :)


    Tényleg nem vagy nő. Pénzt költeni jó. Bárkiét :))

    idézet:
    iop (92)
    2015-10-29 19:31:31

    csak nem minden nő talál egy palimadarat


    és akkor ilyen topicik keletkeznek


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (92)
    2015-10-29  19:31
  24. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. október 29. 23:29103.

    Toronyóra vagy szűrrel, ez világos.

    előzmény:
    EnVogue (102)
    2015-10-29  23:13
  25. 2015. október 29. 23:13102.

    Érdekesek az egymásnak néhol teljesen ellentmondó hozzászólások egyébként. Egyszer azért kapok kemény kritikát, mert egy tartás és önbecsülés nélküli szerencsétlen vagyok, aki egy szarrágóval él együtt, ahelyett, és még védi is, ahelyett, hogy rég kitette volna a szűrét, néhogy kommentárral odébb pedig megállapítást nyer, mert vérszívó, pénzéhes perszóna vagyok, akinek a toronyóra sem lenne elég lánccal, és ezért a gazdag párja vagyonára fáj a foga. Ezek a szélsőséges véleményalkotások megmosolyogtatóak, és nagyon bátrak is, hiszen meggyőződésük, hogy néhány sor elolvasása után meg tudnak ítélni egy másik embert. 

    előzmény:
    EnVogue (1)
    2015-10-28  14:07

Címlap

top