Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Na ezt en meg megvarom, bar a Te helyzetedet gondolom a tortenelem alakitotta .
Bocsánat, hogy itt, de itt találtalak meg leggyorsabban.
Csak annyit akarok mondani, hogy nagyon köszönöm és azért nem ott, mert kicsit besokalltam az ottaniaktól... na meg téged is kikiáltottak volna annak, aminek engem. Miattam, és ezt nem szeretném.
Szóval köszönöm, és bocsánat a többiektől!
Neked már többször irtam, próbáld meg nem szó szerint érteni amit irok.
Balesetire nem mentetek? Fiúk? Hát készülj fel rá. Messze még a kamaszkor, ujjtörés, kéztörés, lábtörés, ficamok, orrsérülés, vágás ... nem szeretnélek elkeseriteni, de egy belevaló fiúgyerekkel kamaszkorig legalább az egyik előfordul.
Én értem, persze hogy értem hogy a sógornőd és a barátnőd köszöni jól van. A férjeik sem léptek még le. Épp erről beszéltem, ezt értsed meg. Mire a férfi lelép, az sok idő, próbálja menteni a családi egységet. A feleségek lesznek az utolsók, akik megtudják.
Akkor most máshonnan közelitsük meg azt, hogy a férjed gyereket és nem utódot akart. Nincs semmilyen hobbyja? Nem vadászik, nem úszik, nem sakkozik, nem kártyázik, nem szeret filmet nézni, nem fejt rejtvényt, nem focizik, nem paintballozik, nem szeret szinházba és moziba járni, koncertekre sem. Egyedül a családnak él, őket szolgálja, csak és kizárólag veletek boldog, ti adjátok meg neki azt, amire szüksége van. Mert ez jelenti azt, hogy gyereket akart, és a babázás az álmai, vágyai netovábbja. De ha csak egyszer is kitört hogy ő most egyedül mást akar csinálni úgy, hogy közben ne zavarja a család, akkor már más a helyzet, utódot akart akikről természetesen gondoskodik hiszen az a cél hogy életben tartsa őket.
Még valami. Nevethetsz, de erre az irásomra és a nevetésedre emlékezz majd amikor gond lesz náluk. Egy gyereket nem 18 éves koráig nevelünk és segitünk, látunk el, hanem kábé bő 25 éves korukig. Sok meglepetést okoz ez azoknak a nőknek, akik erre nem készülnek fel. 18 éves korukra csak testileg érettek.
Csak a párom kedvéért nem vállalnék, én is vágyom ra, főleg, hogy a lányom már felnőtt szinte és már éli a saját életét.
Így van! Sőt, manapság a legtöbb férfi 30 fölött jóval vállal már gyereket. Pont nézegetem az oviban az apukákat, sokan bőven 40-esek, de jól elvannak a gyerekeikkel. Amúgy meg, én azt mondom, egy db gyerekkel (a lányod már felnőtt, nem mérvadó már), csaknem élhetitek a régi életeteket. Nyilván kevésbé önfeledten, de egy gyereket könnyű logisztikázni, könnyű rá felügyelni bárhol is vagytok, könnyű utaztatni. Az igazi hard core 2 gyerektől kezdődik (nyilván, amennyiben kicsi köztük a korkülönbség:D). Bár én még 35 vagyok, nem látom akadályát a 40 körüli gyerekvállalásnak,sokan vannak a rokoni és ismerősi körben is, akik 40 évesen sazültek. Igazából a sógornőm pl még könnyebben regenerálódott, mint 35 évesen, amikor az elsőt szülte...De elsősorban a saját érzéseidre hallgass és csak a párod kedvéért ne vállald be.
Mondjuk a nagylánynak pont semmi köze, hogy az anyja a párjával vállalnak még egy gyereket. Ezt nem neki kell eldönteni és mellékes, hogy mit szól hozzá. Őszintén szólva, én nem is tudok mit kezdeni azzal, amikor egy gyereket, mindegy hány éves, arról faggatnak akar-e tesót. Ha akar, akkor sem az ő kedvéért kell vállalni, ha meg nem akar, akkor sem ő dönt, hogy ne legyen. Ugyanakkor az meg igazságtalan, hogy a nyakába varrják a kistesót egy 20 éves lánynak, mert nem az ő feladata felügyelni. Testvéri kapcsolat meg kb semmilyen nem lesz köztük, nem együtt nőnek fel és más generáció. De ettől még lehet nagyon jó kapcsolatuk is, de lehet, hogy a nagytesó inkább amolyan pótanyuka lesz majd a kicsinek.
Példák vannak jók is rosszak is. Volt egy egyetemi évf. társam, 18 éves volt, amikor az öccse született. A csaj elment egyetemre egy másik városba, akkor látta az öccsét, amikor hazament. De még olyankor sem volt jellemző, hogy a nyakába varrták a kicsit. Annyit foglalkozott vele, amennyit akart, amikor kedve volt hozzá. Persze köztük sem volt az az igazi tesókapcsolat,a véd és dacszövetség, de alapvetően jól kijött a kicsivel. Amikor elballagtunk, már 5 éves volt a kicsi, nagyon édes volt, annyira büszke volt a nővérére:)).
Sajnalom, hogy privi mar nem mukodik.
Igerem irok egy par sort, de nem reszletezem. Most ebedet keszitek es 1:15 appointmentre kell mennem.
Kanadaban elek. 37 ben szulettem.Gyerekeim 58,59 es 78 ban szulettek.
Várom! 😊
Szia Agika!
Akkor en leszek az elso.
Na igen, sajnos még senki nem tévedt ide aki konkrétan 40 felett szült,. 😊
Szerintem azert nem lehet minden pasit egy kalap alá venni, a te férjed is kivetel😊
A topik indito sajat tapasztalokrol szeretett volna hallani.
Hanyan szultetek 40 felett?
Kicsit drasztikus a kép és nem is igaz mindenkire. A férjem igenis gyereket akart, nem utódot. Sokkal jobban tolerálja azt az egy-két összetépett könyvet, vagy összetört poharat mint én, pedig 39 volt, amikor a nagyobbik gyerek született, én 30. Tudta, hogy a gyerek bőgni fog, és pisil-kakil, esetleg rombol stb. Viszont azért a heti orvos az nagyon sok, amíg a fiúk nem jártak közösségbe, kb évi 2 volt. Éjjeli ügyeletre egyszer kellett a naggyal menni 4 év alatt, mert kruppos rohama volt, a kicsivel soha. Balesetire, sürgősségire sem kellett mennünk még soha. Most, mióta oviznak, igaz, kéthavonta egy-egy orvosi látogatás beesik, de ez sem azért, mintha olyan nagy volna baj, hanem mert az oviba nem vihetem taknyosan, köhögősen, viszont ha hiányzik, igazolni kell, és gyakorlatilag a papírért kell orvoshoz menni. Egyébként érdekes kérdés ez a türelem dolog is, van olyan nő aki szült a húszas éveiben és aztán negyvenpár évesen is. Ők azt mondják, most 40-esen több türelmük van a gyerekhez. A sógornőm meg egyik barátnőm is pont 40 évesen szültéka második, illetve harmadik gyereküket. Köszönik jól vannak s a férjeik sem léptek még olajra:))).
Világos, vele is együtt terveztünk nyilvan. Ami változót, hogy a mai eszem el nem váltam volna el tőle, talán érettebb vagyok, és nem adnám fel az első akadálynál.
Ne haragudj, nem akarok destruktív lenni, de valószínűleg az első férjeddel is úgy indultál neki anno a gyerek projektnek, hogy együtt nevelitek majd fel a szerelmetek gyümölcsét, nem?
Az anyaság valóban a legjobb dolog az életben (szerintem is), de nem biztos, hogy ezt a filmet többször is be lehet fűzni és le lehet játszani az elejétől fogva....
Nem hinném, hogy bármilyen általános következtetést levontam, csak írtam két példát a két végéről, mert a topic indító azt kérte, hogy írjuk le, ha van tapasztalat. Ezt tettem. Egy szóval se állítottam, hogy ez fog történni náluk is.
Ne engem sajnálj, hanem azokat a nőket, akikkel ez megtörtént!
Komolyan, miért engem sajnálsz? Nem lepukkant a környezetünk, normális ismerőseink vannak. És mégis. Mindegyik lelkesen dolgozgatott a gyerek körül, nem is erről volt szó. Leirtam, a látszat megvan és megvolt mindnél. Mind aktiv volt.
Nem biztos hogy amiről nem tudsz, az nem is létezik. Az apukák nem fogják mások orrára kötni hogy tojnák le az egészet, bármi mást csinálnának helyette. Nem fogják elmondani sem a nagyszülőknek, sem ismerősöknek. Legfeljebb a haverok tudják mivel egy cipőben járnak, lánytestvéreknek ha panaszkodnak, vagy olyasvalakinek mint én, akinek jó szeme van arra hogy a látszat mögé lásson és kérdez.
19 éves a lánya. Ideális esetben meg kellene elégedni azzal, hogy majd a leány szül. Valamikor. Hogy érzékeltessem a helyzet abszurditását: 20 év múlva.
Karierr... Úgy vélem, hogy megélhetést talán mindig lehet találni,jol képzett vagyok, most is tanulok, ettől tartok legkevésbé.
A lányom már majdhogynem kirepul, pár hónap és nem élünk egy fedél alatt, így az ő életét nem bolygatom fel ezzel, de ha velunk is élne, mert az élet úgy hozna, nem szeretném elvenni a baba miatt az ő fiatalsagat.
Amitől tartok, csak, hogy értsétek, bármennyire is vágyom rá, attól tartok, hogy a szervezetem nem olyan már,nem vagyok olyan strapabíró, hogy esetleges atalvatlan ejjelek ne tettenek taccsra. Megjegyzem, van huszonéves ismerősöm aki ki van a babajatol, pedig fiatal.
Önfeledten élni? Azt hiszem már 1 gyerekkel is azt mindhárom, hogy többet nem.is szeretnék feltétlen úgy élni, hiszen a gyerekem az első. Ja, és nem nem az az anyuka vagyok, aki mindent a feneke alá tesz, mindent megold, mert onallosagra tanítottam, főz, dédit rendezte ha kellett, dolgozik, mellette tanul...
Hogy értsétek. Nekem nem volt igazi anyukám, mert beteg lett, és képtelen lett volna felnevelni minket, mindig is az anyasagra és az ezzel járó feladatokra készültem, és a mai napig ez a legjobb dolog az eletemben, és most itt egy férfi, akivel talán együtt végig csinalhatnank azt, amit az első férjemmel nem sikerült.
És? Ha testileg, lelkileg és mentálisan is trenírozzák magukat a szülők, az a gyerek már jó helyre születik. Az, hogy a nagyobb gyerek mit szeretne vagy mit sem, hát legkevésbé venném számításba, már bocs. 19 éves, jogilag felnőtt. El is költözhet, ha nem tetszik a rendszer. De nem is kell arra apellálni, hogy ja, hát nagyszülőkre már nem lehet számítani, mert idősek és nehezen mozognak és különben is, akkor majd ott a nagyobb gyerek. Nem. Saját élete van, abban kell neki támaszt nyújtani.
Igen, a gimis/egyetemista gyerek nem szorul ennyi ajnározásra, sőt, folyamatában meg lehet neki tanítani azokat a dolgokat, amik az önnállósodásához hasznára válik. De nagyon sok szülő nem ilyen. Kolléganőm folyamatosan nyomtatja a lányainak (egyik gimis, másik egyetemista) a tananyagokat, és a harmadéves egyetemista lányának minden félévben ő veszi fel a tantárgyakat. Hát egyszer megkérdeztem, hogy vizsgázni is elmegy-e helyette, de csak mosolygott.
És folyton haza "kell" rohannia főzni nagy tételben, mert a két felnőtt lány nem csinálja meg. Még maguknak sem.
Van ilyen példa is, meg olyan is. Egy-egy kiragadott sztoriból nem lehet általános következtetést levonni, főleg, hogy minden ember más és másképp él meg dolgokat. Nincs örök érvényű igazság. A felnőtt tesó meg teljes önálló jogi személyiség, eldöntheti, hogy kistesózik vagy nem. Nem neki szüli a szülő, ezt jobb, ha mindenki tudatosítja magában.
Én meg rengeteg pozitív példát tudnék sorolni, de felesleges, mert az sem lesz szóról szóra igaz topiknyitóra.
Benne vajon mekkora a késztetés?
Kérdés, hogy a 19 éves lány meddig örül a kistesónak? Mert persze cuki, meg édes, de amikor éjszaka bőg meg anyuka csak vele foglalkozik, meg vigyázni kell rá a bulizás helyett, akkor már nem biztos hogy akkora nagy élmény lesz. Arról nem is beszélve, hogy milyen közös pont lesz két gyerek között, milyen testvéri kapcsolat alakul ki ott, ahol 20 év a korkülönbség? Nem nőnek fel együtt, nem nagyon lesz közös élmény, ami összehozná őket.
Van egy ismerősöm, hasonló a korkülönbség a huga és közte. Az anyukája állandóan azzal b...szogatja, hogy foglalkozzon és játszon a kishugával, mert "nemsokára felnő és el fogja szalasztani az alkalmat"(????), a szegény nagylány meg most éppen azzal van (pontosabban lenne) elfoglalva, hogy egyetemre jár, kezdi a felnőtt, önálló életét kialakítani. Baromira nem egy óvodás gyerekre akarja a figyelmét irányítani, még akkor sem, ha szereti őt a maga módján. Nem mellesleg simán levette, hogy az anyja csak le szeretné passzolni a kicsit hozzá, hogy végre élhesse a saját életét....
Egy másik ismerősöm meg a másik oldalon van: késői gyerek sok-sok nagyobb testvérrel. Apuka és anyuka többedik házasságából többedik gyerekként született. Van vagy 5 féltestvére, de egy sincs igazából. Mesélte, hogy van olyan, akit magáznia kell a mai napig mert több, mint 30 év korkülönbség van közöttük.
Ezt mindenki maga alakítja. Köszönöm, de én nem szeretném a 16-18 éves fiamat majd fuvarozni, van neki lába, szépen kinőtt. Sőt a pakolás meg a sürgés-forgás sem az én asztalom. De mondom: nem vagyunk egyformák.
(Én már most majd 8 évvel szülés után is sokkal felszabadultabb vagyok, mint anno 4-5 éve. De persze most még nekem van meló rendesen. De már azon gondolkodom, hogy jövőre (3. osztályos lesz a gyerekem) elkezdhet a fiam busszal járni a suliból haza.)
Én pl fittnek és fiatalosnak érzem magam...de!! De nem egy gyerekhez! Pedig még van pár évem a 40-hez. A topikindító szempontjából annyi csak, hogy oké, hogy most ő 40 éves. De annak a gyereknek még meg kell foganni és meg is kel születni. Akárhogy is vesszük ez majd' 1 év. Nna...jöhet matek!
Mitől önfeledtebb egy 50 éves szülő élete, mint egy 40 évesé? Az előbbinek szokásos esetben gimis/egyetemista gyereke(i) van(nak), azokkal kevesebb gond van? Lehet, hogy ellátni nem kell őket, mégis minden szülő folyton körülöttük sündörög. Ipari mennyiségben kaját főz, rámol, takarít utánuk, haverokat visel el, fuvarozza ide-oda, aggódik, ha buliba megy vagy csak elutazik, sulis teljesítmény miatt szintúgy.. Minden kornak megvan a maga problémája, árnyoldala, egy 40-es nő már nem olyan ma, mint 30-50 éve. Sokkal strapabíróbb.
Topiknyitónak érdemes lenne azt eldöntenie, hogy ő maga hogy gondol a gyerekvállalásra. Akar mindent elölről kezdeni, újra átélni vagy nem feltétlenül? Nem úgy veszem ki a soraiból, hogy ez minden vágya. Semmit sem jelent, hogy 40 éves. Egyáltalán nem lógna ki a sorból, sőt. Efelé tendálunk.
Nem tudom eldönteni, hogy lebeszélni akarod a párodat vagy csak vázolod a szitukat, amik aztán vagy úgy lesznek vagy nem, de elképzelni ezeket úgysem lehet.
Oké, hogy a lányod örülne kistesónak.
És te? Te mit szeretnél?