Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Az apósom Dániel
A férjem Dániel
A fiam Dániel Kristóf
Remélem most lányom lesz:)))
A baba ha jól számolom, akkor április 25-26-án készült. Tehát pont most 4 hete. Ahhoz jó vajon a 4mm-es petezsák?
Tiszta ideg vagyok:((
Legszivesebben minden nap megnézném hogy nőtt e.
Ez jó!!!
Én is mindig úgy voltam vele, h. más lesz a neve, mint a Papijáé, de most már rájöttem, h. olyan kisfiút szeretnék, mint a Papája, így a neve is tetszene, ha u. az lenne. Kicsit olyan ez, mint az Austin Powers-ben Mini-Me. :DD
Mi is csak egyszer voltuk - idézve Téged - óvatlankák áprilisban, aztán tessék:))
(Anomari pirul, de nagyon)
De sztem pszichés is lehet. Gyerkkoromban fel tudtam nyomni a lázamat 39-re, ha nagyon parátam egy felmérötöl. . . :D
Igen, nagyon örülnénk, ha kisfiú lenne, de azért barátkozunk a "három a kislány" gondolatával is, mit lehet tudni. . . :)
A névválasztás nálunk mindig nehéz ügy, egyelőre nem is foglalkozunk vele, belegondolás szintjén sem. Még "csak" másfél centis, van még idő:))
És mi lenne, ha a fiatoknak két neve lenne? Mégsem ugyanaz lenne, mint az apjáé, de azért lehetne Dani:)
Tünetek?:) Oka is lehet, vagy abszolut csak pszichés a dolog?
Olyan furcsa, egész kislánykorom óta azt mondtam, hogy az én kisfiamat ( ha az lesz) majd nem fogják majd úgy hívni, mint a leendő apukáját, legyen neki önálló neve. Szerelmes voltam a Dániel névbe, eldöntöttem, az lesz a neve, ha törik, ha szakad. Csak arra nem gondoltam soha, hogy mi lesz, ha az apukája neve is Dániel. . . :))))) Hát, így jártam, de majd kitalálunk valamit. :)
(Tünetek produkálásában amúgy is kezdek jó lenni. . . . A cici dolog odáig fajult, hogy már a párom is észrevette, és ráadásul az egy számmal nagyobb melltartóból is kidagad. :D )
Szió!
Nem valószínü, de ki tudja. Punk a divat! ;-)
Te két nappal előttem jársz, ezek szerint szombaton már jobb lesz nekem is???:))) De jó is lenne, ha ez így működne:))
Felícia, nem tudom, miért csak négy, tényleg picivel kisebb, mint az átlag, de ha tudod, hogy később fogant, mint a középidő, akkor ugye még nem hét hetes az a baba, szóval lehet, hogy azért pici.
Vagy mert a doki, aki eddig nézett, rosszul látta.
nekem sajnos értekezletem volt, nincs is annál jobb ;-) de végre kiszabadultam.
fura mód nekem kezd javulni a hányingerem-émelygésem, ami csak azért nem jó, mert booorzalmas nagy étvágyam kerekedett. mondjuk ez még mindig elviselhetőbb, akárhogy is nézem.
Anomari, remélem, azért nem borotváltatod kopaszra a fejed, hogy megnézd, milyen lenne, ami újra kinő :-)))))) (bocs, hülye poén)
többiek: gratulálok a dobogó szívű csöppségekhez!
Miért csak 4mm?? Másoknak már tizenvalamennyi:(
Mikor jön vissza a dokid szabiról? Amint tudsz, menj el hozzá, majd Ő megnyugtat!!!
Akkor az hogy lehet, hogy nekem csak 4mm-es a petezsákom?:(((
Lehet hogy nálam is az van, mint Kingánál?:((
Anomari, lementem a tegnapi sóskiflim maradékáért. Most kicsit megint jobb, de ez sajnos csak időleges:(
Kinga, csatlakozom az előttem szólókhoz!!! Feltétlenül nézzen meg Téged másik orvos is!!! Lehet, hogy csak később fogant, mint gondoltátok!!! Adni kell neki esélyt! Nagyon szorítok!!!
Tegnap voltan UH-n, az 5+6. napon, 13 mm-es petezsákban láttam a 3 mm-es babócát és vert a pici szíve!!!! Akkora élmény volt! Nem gondoltam, hogy már lehet látni, hisz' még csak ma vagyok 6 hetes! :)))) Hasonló szép élményeket kívámok itt mindenkinek!!! ****
Jajj, én is ilyen hamisan énekelek a hintában????:)
AZt mondják, h. minden másolódik! ;-)
Lefektette a babáit (két lánya van. . . ), becsukta a szobaajtót, azt mondta, most ne menjek be, ne zavarjam őket, mert alszanak, és lement. Kint van a kertben, ül a hintában, és fennhangon énekli a Judit és a zenemanók CD-ről az egyik számot:)))
Igaz, a hullámos haja megmaradt apukámnak, csak a színe változott.
Szerintem kevés ilyen főnököt találni, aki a várható GYED miatt többet emelne, mint az eredeti terv.
Ezért max. elküldeni szoktak:((
De legalább nem köcsög:)
Nagyon rendes fazon. Csak azért emelt nekem 10 %helyett 16%-ot, hogy magasabb GYED-et kapjak. Rendes nagyon. CSak ezekszerint pletyis:))
Amúgy bocs, hogy ismét elküldtem, de a gépen fagyhalál volt
De úgy látom, eljárt a szája:)
Igén végzel a suliban?
Felícia, Neked is nagyon jól áll ez a jel:))
A főnököd már tudja? Akkor pár nap, és mindenki tudni fogja!:))
A képet, ha a kezembe nyomják, én is elfogadom, Lilláról így van kettő. . . :)
Amúgy Anyukám öccse is így járt: 18 éves koráig hirtelenszöke volt, aztán pár hónap alatt sötétbana lett! :) Fura, nem?
Nekem a váll alatti hajamból csinált 5 percen belül Erőss Antónia frizurát ősszel. Azóta is még csak a fülem alá ér a hajam:(
Soha többet nem hallgatok rá!
A barátnőm eddig szőke volt, és most befestette a haját barack színűre. Na ne olyan rózsaszínre gondoljatok, hanem a szőke olyan barackos egy kicsit. Baromi jól néz ki.
bocila, én sem kértem képet, de adott kettőt. Én meg elfogadtam:)
Egyébként mi sem voltunk ilyen 3D meg 4D uh-on.
Lehet hogy akkor még nem is volt:)))
Alapból milyen színű a hajad?
A lányokról sem nagyon van Uh-képem, videónk sincs róluk, 4D-n sem voltunk velük. Lehet, hogy hülye vagyok, nem tudom, de én úgy gondolom, majd fotózzuk őket, ha megszülettek, születés előtt csak annyiban érdekel az UH, hogy tudjam, jól van a baba, fejlődik, minden Ok.
Azt, hogy milyen lesz, ki lesz, legyen meglepi, majd 9 (8) hónap múlva kiderül, addig meg legalább lehet min izgulni:))
A lányoknak még a nemét sem kérdeztem meg. Most lehet, hogy megfogom, de csak azért, mert tervek szerint Ő az utolsó baba, és ha el akarjuk dönteni, hogy melyik jobb, tudni vagy nem tudni, milyen lesz/ki lesz, ahhoz ki kell próbálni a másik verziót is, és ugye erre most lesz az utolsó lehetőségem.
ma reggel egy kolléganőm:
Gratulálok, hallom babát vársz!:)))
Elterjedt ám a hír!
Csak tudnám hogy honnan. . . franc a pletykás főnökömet. . :)
Pedig még egy hónapot várni akartam.
Fényképet is kaptál??
Anomari, te is próbáld ki:)
Alapvetően kisgyerekeim vannak, kettő is, meg jön a harmadik is, és az is kisgyerek lesz, ugye. . .
Szóval szerintem valahogy jobban illik rám/hozzám ez a jel, mint a vaniliáskarika. Azt meghagynám az első babát váróknak. . .
Persze, lehet, hogy meggondolom még magam, de egyelőre marad így, csak egy próba erejéig változtatok:)
Én meg mindjárt felállok, és elmegyek sétálni.
Kár hogy a melóhelyen vagyok:(
Szerintem elsétálok Anyukámékhoz, a kertbe, és iszom a napot! :-) Strandra csak azért nem megyek, mert délutánra programom van: ezer év után fodrászhoz megyek!!!
Mivel tényleg rég voltam, nagyon izgatott vagyok. Meg fogalmam sincs, mit csináltassak, pl. a színével. :-))))
Hogy vagy? Ebben a gyönyörű időben leginkább strandolni kéne:)
Én meg kérdőívet töltök ki az ovinak, reggel adták ide, az óvoda életével, munkájával elégedett vagyok-e. . .
Hát, töltögetem. Holnap meg ballag Dóri.
Beszélgessünk :)))
Sehol senki?
Lányok, mégegyszer köszönöm a szorítást, látjátok, meglett az eredménye:))
A férjem ugyan hitetlenkedve méregette, hogy mennyi másfél centi, és hogy még csak ekkora, (régen voltam már utoljára terhes. . . :), de mondtam neki, hogy ahhoz képest, hogy két hete még nem is látszott, már óriási:))
Felícia, megnő a Te babád is, hidd el!!! Szorítok!!!:)
Amaryll, tényleg vigyázz magadra, amennyire csak tudsz, bár tudom, hogy ez gyerek és munka mellett sajnos egyáltalán nem magától értetődő dolog:(
Chris, szerintem láttalak ma reggel:))) 7. 26-kor voltunk a házatok előtt, és valaki volt a nagykapunál, fehér (vagy legalábbis világos) felsőben és fekete alapon fehér mintás lenge naciban. Integettem is, de lefelé néztél (már ha Te voltál), épp a kaput csuktad be, így nem vettél észre bennünket.
Bocilaaaaaaa nagyon nagyon örülök:))))
Irigyellek is:))
Remélem az én babám is megnő jövőhétig.
Jó idő van ma csajok. Menjünk a dunapartra napozni!:))
Szép napot mindenkinek!
Itt is megosztom a gondolatot, amit találtam :
"Gyereket akarni igen nagy elhatározás. Úgy dönt az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobogjon a szíve. "
Kinga32: nagyon sajnálom ami történt, és drukkolok neked, hogy mégse legyen igaza a dokinak és ott legyen a baba, ha mégsem akkor pedig, hogy minnél hamarabb összejöjjön a következő, szerintem semmiről nem vagy lekésve!
Bocila:Nagyon gratulálok a babához, biztos jó volt hallani ahogy már ver a kis szíve!
Csuccsunak és Totyinak: üdvözlet köztünk!
Utrogestant szedek.
Kinga, nézesd meg magad még máshol is, ne add fel, egyáltalán nem biztos, hgoy az van amit a doki mondott!!! Lehet nagyon korai terhesség, kérlek, nehogy így menj műtőbe, mégegy doki egy teljesen más UH-val meg kell hogy nézze!!!
Bocila borzasztóan örülök, nagy gratula :)))))
Amaryll, te orvos vagy? (bocsi, csak a Dr. miatt. . . milyen orvos? )
ha vérezgetsz pihenj le, vhogy polcold fel a lábad és ne csinálj már semmi extrát: Tartsd ezt be, nagyon vigyázz magatokra. . . csak nem történik semmi baj. Amúgy kaptál vmit a dokitól, hormont, vagy vmit a vérezgetés ellen?
nagyon drukkolok neked is!!!
Most olvastam mi történt. Mindenek előtt 6 hetesen nem kell várni, bárki bármit mond! Az első mensest megvárod és hajrá! Bár egyesek szerint azt sem kell megvárni. Az ajánlom azonban, hogy előtte menj el elógy profihoz.
Nem tudom mennyire derült ez ki, de mi az első kisfiunkat elvesztettük (megszültem, de csak két hétig élt) Nekem most nagyon húzós ez a terhesség, nem sok esély van rá hogy megmarad. de megmondom őszintén nem erőltetjük. Az első hetekben genetikai szűrést végez a tested, és ha nem életképes nem marad meg. Ez durva de hidd el nekem jobb mint 40 hétre megszülni és szembesülni a ténnyel, hogy nincs esély arra hogy valaha hazavidd. Nekünk császár után 3 hónappal jött össze Norbi fiunk. És ez csak Atalay dr-nőnek köszönhető. Ha van kedved keresd meg és hivatkozz rám(Dr Bori ANdrea) mond hogy én küldtelek. Szabolcs u. -i klinika ambulancián megtalálod. Megértő és nagy gyakorlata van a problémás esetekben.
Ja még valami. Barátnőm 42 éves, első babáját várja 33. héten van, és szintén Atalay Kati hozta össze a terhességét.
Én is 30 voltam amikor szültem. Hajrá. . .
Most éppen vérzek, tehát lehet hogy még Katinál találkozunk. . .
A "nem fejlődik rendesen, valami baj van" parám mellett a legnagyobb rémálmom az volt, hogy tuti ikreket várok. . .
De babácskánk egyedül van bent:)
Nekem csak máj-júniusban van fiú/lány jelecske, a többiben egész májusig nincs. . . !
mitől függ, hogy van kis piros jel vagy nincs a vonal felett/végénél?
Az intimtornáról fogalmam sincs, de talán a többiek többet tudnak:)
Köszi a gyors választ! Szerintem a dokit nem izgatja a dolog. . . Legjobb lesz, ha keresek egy másik dokit.
Hát, ebben a védőnő-dologban nem tudok segíteni, nem tudom, hogy hol hogy működik a dolog, de úgy tűnik, mindenhol másképp. . .
Nálunk ez úgy van, hogy kb. 8-10 hetes terhességi korban a doki ad beutalókat, laborba, EKG-ra, fogászatra, belgyógyászatra, ezeket végig kell járni, és ha minden megvan, az eredmények birtokában irány a védőnő. A védőnő kiállítja a kiskönyvet, és ha megvan a kiskönyv, akkor az eredményekkel és a kiskönyvvel irány újra a doki.
UH-t nekem a doki minden alkalommal, mikor megyek, csinál, ott a rendelőben.
Szóval nem tudom, hogy nálad tényleg a doki volt nemtörődöm, vagy más a rendszer. . .
Kinga, nagyon sajnálom ami történt veled és a babával. Sajnos én is hasonlótól rettegek:-((
Hétfőn jelentkeztem a dokinál vizsgálatra, szerdán vizeletleadás, ma pedig megállapította, hogy 5-6 hetes terhes vagyok. (pontosabban 5 hetes és 4 napos).
A következő lépés, hogy elküldött a védőnőhöz. . . én pedig bambán bámultam rá. Egész héten abban reménykedtem, hogy végre elküld UH-ra, hiszen 3 hete görcsöl a hasam. De nem, egyszerűen csak egy beutalót adott, hogy a védőnő vegyen fel terhesgondozásra.
Nem értem, a védőnő fog elküldeni UH-ra? Vagy csak simán nem érdekli a nőgyógyászt a dolog, esetleg azt sérelmezte, hogy nem adtam neki pénzt???
Kérlek segítsetek, nálatok hogy működik ez?
Messze vagy, tudom, de most úgy megölelnélek!!!
Azért virtuálisan így is megteszem:((((((((((((Kinga))))))))))
Fel a fejjel, még nincs minden veszve, és ha baj van, akkor is hamarosan boldog kismama leszel!!!
Szorítok nagyon!XXXXXXXXXXXXX
GRATULÁLOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!44
Tényleg nagyon örülök neki!
És köszi!
Persze, hogy nem vagy semmiről lekésve!!
Mostanában egyre inkább az a tendencia, hogy a nők jóval 30 fölött szülik az elsőt. A barátnőim körében én vagyok a fehér holló, mindenki legalább 30 már, és baba még csak egy helyen van, ott is most 8 hónapos a pici, és 4 nappal az anyukája 34. szülinapja után született.
Szóval semmi gond, ne félj, és még idén gyönyörű, egészséges baba lesz a pocakodban, és jövő tavasszal/nyáron már boldogan babáztok!!!:)
Köszönöm a drukkot mindenkinek, ahogy ígértem, 4-re itt vagyok:))
Babánk 1, 5 cm-es, méhen belül van, remekül érzi magát, szívhangot is hallottunk, szóval dokibácsi szerint minden a legnagyobb rendben:))
Legközelebb három hét múlva kell mennem, akkor lesz labor, EKG, fogászat és társai:))
A hatalmas kő legördült, és most nagyon boldog vagyok:))
Lehet, lassan beavatjuk a családot is:))
Nagyon szurkolok Neked. .
Várjuk a híreket!!!!!!!!!!
Felícia: én úgy szégyellem magam. Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni sem Téged, sem mást. . . . Csak egyszerűen muszáj volt még valakinek elmondanom, leírnom a páromon kívül, ami történt, mert itt kint senki nem tudja. Anyukámat hívtam még fel, aki persze szintén sírógörcsöt kapott ( 1. unoka lett volna )
32 leszek szeptemberben. Ugye nam vagyok még lekésve az első gyerekről?
A párommal megbeszéltük, hogy még az idén összejön:) Ugye???:):)
Itt van értem apa:))) Úgyhogy most leléptem:)
holnap jövök, és kíváncsian várom bocila beszámolóját:))
Sziasztok
Ezt: Click here to show the chart