Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Babaváró Barátnők

roxxan
Létrehozva: 2005. augusztus 22. 10:36

Sziasztok!

Remélem, mindenki csatlakozik, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk: a babavárásnál! 

  1. 2010. március 4. 17:4819251.

    Ügy legyen, Ildikém, úgy legyen.... Én már kezdem feladni... És Te azért fiatalabb voltál, amikor Pocok a pocakodba kéredzkedett... Szóval, ahogy lesz, úgy lesz jó, de azért küldjétek Herbit, ha látjátok, várom szeretettel.

    Ma volt bent a kolléganőm, aki májusra várja a babáját, jól vannak, bár kicsit megijedtek a hétvégén, mert a teliholdat nagyon megérezték, nagyon kemény összehúzódásai voltak, de szerencsére semmi gond...

     

    Bencusnak jobbulást kívánok és azt, hogy most már ez legyen az utolsó takonykórság, aztán a tavasz fújja el az egészet. Kobinál annak idején így volt,

     

    Tegnap olyan jó volt a birkózó edzése, most indul egy birkózás tagozatos osztály majd a suliban és ezért most sok ovist beírattak, hogy megtudják a szülők, érdemes-e a gyerkőcnek oda menni szeptembertőll, így Kobinak végre4 akadt partnere a súlycsoportjában. Eddig csósikám sokat unatkozott, hogy nem volt párja, akive gyűrkőzhetett volna, Lackó haver is vagy 8 kilóval nehezebbb mint ő, noha egy évvel kisebb. Most klassz volt, sokat birkózótt, az új kisfiúk nagyon lelkesek, az volt a feladat, hogy birkózzanak, mert az edző arra volt kivácsi, mennyire tudnak és akarnak küzdeni. Meg kell mondjam, nagyon jó mozgású kissrécok ezek, nem is látszik, hogy most kezdték szinte, bár van köztük több olyan, aki dzsúdózott. Na, a lelkesedésben nem votl hiány, mentek mint a golyó, nagyon élvezték nagy show volt. Kobak meg már régi motoroskén totál fapofával küldte padlóra a lelkes ellenfeleket, nem  vetette rájuk magát, amikor azok rá rohantak, csak szépen lekanyarította őket a földre, rezzenéstelen arccal, meg se izzadt ezekben a menetekben... A másfél év előnye... De mondtam neki, ne bízza el magát, el kell kötnie a gatyát, mert ezek a fiúk nagyon ügyesek és lelkesek, és ha nem igyekszik, túólszárnyalhatják...

     

    Roxy!

    Baritok van? Jobbulást Nektek is.

     

    Puszka

    előzmény:
    ildi0317 (19250)
    2010-03-04  14:37
  2. 2010. március 4. 14:3719250.

    Sziasztok!

     

    Sajnos még mindig nem 101 -es Pocok, de már jár oviba. Csak reménykedem ,hogy a tavasz elviszi ezt a takonykórt. És sajnos valamikor szerintem mandula műtétünk is lesz.. ( majd a jövőben valamikor)

    Roxy, akkor ez inkább a bárányka himlője, aminek 1 hónap is lehet a " sumákolása " :)  A skarlát viszont elég veszélyes a szívre , így inkább ha lehet választani akkor inkább a himlőt :) !

     

    A babák viszont nagyon szépek,és szintén gondolkoztam a dolgon ...................., de sajna a fiúknak kocsi kell. Nekem inkább angol, v. finn, holland babára híasonlít, de nagyon tetszik!

     

    A munka miatt pedig előre ne filózzál, az meg majd alakul. Majd kicsit minden változik, de a végén minden jó lesz! Végül is azt akartad mindig!

     

    Cucó: itt a tavasz , 2 hete a golyók is! Herbi bizonyára Afrikába nyaralt ezért 2-3 héttel később ér ide, de itt lesz!!!!!

     

    Ezt akár írásba is adom! Emlékszer hányszor voltam elkeseredve, meg féltem ,hogy semmi sem lesz. Erre tessék! Pocok tegnap megverte a barátját az oviba, mert a homokot a szemébe szórta :) Szóval van remény!

     

    előzmény:
    roxxan (19248)
    2010-03-02  13:39
  3. 2010. március 2. 18:0319249.

    Sziasztok Csajok!

     

    Nem vesztem el, semmi küönösebb okom nem is volt a távolmaradásra, hál'Istennek egészségesek vagyunk, minden rendben, mennek a dolgos hétköznapok. Inkább a pasikkal nem akarok harcolni a gépért, meg igazából, örülök, ha nem is látok monitort már itthon. De Ti hiányoztatok ám!

    Annak v iszont nagyon örülök, hogy már nem csak Ildi árválkodik egyedül, talán, h egy kicsit kivonultam a képből, a többiek is szóhoz jutnak :-))) Vagy engem kerültök????!!! :-))))

     

    Köszönöm a névnapi köszöntéseket, aranyosak vagytok.

     

    Ducky, tüneményes a Kiskata,  szerintem, aranyos név, bizonyára vagány kislány lesz belőle ilyen névvel. Persze az Abigél is gyönyörű, különleges név, majd a következő lánykának! Hányadik hétben jársz?

     

    Kaki ügyben, szerintem se stresszeld a feladatlappal. Minden gyereknél más váléik be persze, és nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, h nozopgassuk is, de ne frusztráljuk őket ezzel az egésszel. Kobinál talán az enyhített egy kicsit a stresszen, egyrészt h adtam a Laevolac szirupot, ami sikosította a kakit, másrészt eljátszottam a kaki magyar hangját és amikor trónolt, elcincogtam, hgy ki akarok bújni a barlangból, csobbanni akarok egyet, leúszni a Dunába és ott k lubickolni. Ez nagyon hülyén hangzik és Kobak is jókat rötyögött rajta.

     

    Roxy!

    Olyan szépek ezek a babák, ha lányom lenne, tutira vennék néhányat Tőled.

     

    Édi!

    De jó, hogy Felőled is hallunk, örülök a jó híreknek, hogy Flóra is szépen javul, Fruzsi meg már ovis, ez hihetetlen! Persze Kobak is a suliba készül már....

     

    Ildi!

    Ti meg remélem, most már tényleg kijöttök a nyavajákból!

     

    Tavaszodik, végre már nem sötétben cammogok a munkahelyem irányába reggel , ez jó. De tavasz ide, tavasz oda, engem még mindig a mikulás látogat, hol van már Herbike?

    A múlt hónapban nagyon magam alatt voltam, még sírtam is, mert Botond itthon volt betegácsiban és igazán igyekeztünk kihasználni a szabad délutánokat, végig projekteltük a középuidőt és mégis 23 napra, baromi erővel elöntött a piros betűs ünneőpnapok tengere. Igaz, három nap volt csak, de kőkemény.... Szóval, csüggdés a köbön, hiába, vén banya vagyok, ne akarjak már szülni, törődjek bele, h nem lehet és kész. Végülis egy csodálatos kisfiú anyukája vagyok, nincs okom, elégedetlenkedni.

     

    Botond mesélte: reggel vistte Kobit oviba, felújítás van éppen, a mosdóbann festettek-csempéztek a munkások. Csukott ajtó, zeneszó hallatszik ki, Kobi megkéredezte, mi ez a hang. Botond mondta, hogy a munkások hallgatják a rádióban a zenét. Erre az én kis fiacskám: "És miért nem dolgoznak?" Nem lennék a beosztottja!!! :-)))

     

    Puszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  4. 2010. március 2. 13:3919248.

    Sziasztok!

     

    Itt a tavasz!!!!!!:-))))))))))))))

     

    Ildi, remélem, már Ti is gyógyultok! Nálunk is éppen kifelé mennek a fiúk - evi múlt héten sem volt oviba... Holnap vagy holnaptán már megy, hogy szépen hazahozza a bárányhimlőt vagy a skarlátot...:-((( Nem tdom, melyik a jobb... De az is igaz, hogy inkább most essenek túl rajta, ha már muszáj. (Tudom, van védőoltás, de nem 100%-os, és a védőnő sem ajánlotta anno...)

     

    Képzeljétek - nem akarom elkiabálni -, úgy tűnik szeptebertől igaz tanító néni leszek!!!!!!!, és tényleg úgy és ott, ahogyan szerettem volna. Nagyon gyorsan történt, szinte el sem hiszem!:-))) Kicsit aggódom is a gyerekek miatt - mert a közhiedelemmel ellentétben a tanítók (legalábbis, aki jól akarja csinálni!) borzasztó sokat dolgoznak. Ez a hazavihetős munka, tehát akár 24 órában is csinálhatod... Féltem a gyerekeket, a családomat, de tudom, hogy ezt szeretném....

     

    Közben befejeztem egy újabb babócát: Rageddy Ann - valami régi mesefigura az alap, és ebből egy egész country baba nemzedék született... Az enyém ilyen lett.:-)))

     

    előzmény:
    ildi0317 (19247)
    2010-02-26  10:08
  5. 2010. február 26. 10:0819247.

    Sziasztok!

    Sajnos megint vissza lázasodtunk, újabb antibiotikum, szobafogság, köhögés, orvos stb . stb. Még most sem 101-es,mert rondán köhög de tegnap már séltáltunk, hétvégére is kinti program lenne jó,és talán ( már ezt is csendbe mondom ilyen hosszú idő után) ovi. Tudjátok :" A tavasz ravasz" :(.

    Örülök,hogy sokan voltatok itt időközben. Nétem Roxy új babáit. Örültem Katának, és sajnálkoztam Édivel is. Édi esetleg új orvossal nem lenne jó konzultálni?

     

    Nem kell félni a második gyerek mindig elevenebb, több mindent enged meg magának! Sőt a pszichológusok ezt ( 3 gyereknél) középső gyerek sydnromának hívják. .....

    Hát hirtelen ennyi, majd jövőhéten már jövök. Sziasztok!

    előzmény:
    roxxan (19246)
    2010-02-22  23:08
  6. 2010. február 22. 23:0819246.

    Sziasztok Lányok!

     

    Először is Cucónak nagyon boldog névnapot kívánok - utólag is. :-)

     

    Erika, nagyon örülök, hogy be tudtál nézni! Sajnálom szegény kis Flórát - no meg persze Titeket is - nem lehetett könnyű az elmúlt időszak!:-( De örülök, hogy már jobban vagytok, és beindul a csajszi beszéde - ez nagyon nagy haladás!

    Szuper, hogy Fruzsi ilyen ügyesen beszokott az oviba, ez  biztosan nagy segítség Neked!

    Bencének drukkolok nagyon a Kölcseyhez! Képzeld, anyukám is oda járt! Állítólag nagyon jó suli, Nektek meg a francia tagozat miatt különösen jó lenne! Biztosan sikerül neki a felvételi!

     

    Ducky, köszi a cumival kapcsolatos tanácsot... Sajnos Levivel még nem lehet ilyen alkukat kötni - eléggé akartos és konok a lelkem :-)... Azt hittem, hogy ez a kaki-feladat nem ennyire konkrét! Így elég nehéz nap mint nap nem szembesíteni vele Alízt... Némileg burkoltabb dologra gondoltam, hasonlóra, mint a fejlesztő-játékok...

    Vendusról beszéltem másik barátnőmmel is - náluk egyszer a nagynál betelt a pohár, és nagyon megverte a kicsit (2 év korkülönbség van köztük, és mindkettő lány) - azóta helyreállt  a rend... Mostanában azt a taktikát választottam, hogy nem szólok azonnal Vendusra, hanem hagyom, hogy Levi lerendezze (nem bántja, csak hárít vagy rászól), ha már nagyon szemtelen, vagy Levi nyafog miatta, akkor szidom meg csak... Ez jobban bevált, mert szerintem sokszor figyelmfelhívásnak használta a bátyus ütlegelését.

     

    Ildi - Bencus még mindig beteg? Levi is itthon van ezen a héten. Szinte egyfolytában köhög - láz nélkül... Doki szerint hörghurut, de szegénykém aludni sem bír tőle, i meg olyan tehetetlenek vagyunk...:-(((

     

    Cucó, merre jársz? Már a tavasz is jön!:-)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  7. 2010. február 19. 11:4119245.

    Sziasztok,

     

    Édi, jó hogy te is be tudtál nézni!

     

    Örülők, hogy Flórának javulgat a fülecskéje és beindult a beszéd is! További jobbulást!

     

    Felvételihez drukkolok!

     

    Cucó, Boldog névnapot kívánok!

     

    Remélem Bencus már meggyógyult!

     

    Merre jártok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_238192
    Torolt_felhasznalo_238192
    2010. február 16. 11:5119244.

    Sziasztok Mindenkinek!

     

    Igen jól látjátok, én is élek még. Először is mindenkinek boldog újévet (kicsit ciki még ilyenkor!) De látom van akinek már boldog...ducky - nagyon nagyon gratulálok!

    Roxy irt az iwiwi-en na mondon gyorsan bekukkantok, most hogy éppen gépközelben vagyok!

     

    Nálunk sok történés volt. Fruzsi elkezdett oviba járni, imádja! Egy napig tartott a beszoktatás aztán sirva fakadt hogy haza kell jönni. Hál isten a lelkesedés tart még. Pénteken farsang lesz az oviba - Hófehérke lesz.

     

    Flóra műtétjét meg kellett ismételni novemberben. Varratmaradvány akart kilöködni és azt hitték az implantátum az amit nem bir.Megműtötték, azóta lábadozik és elkezdtük újra hordani a készüléket. Már van hangélménye és elkezdett gagyogni - hamma-hamma és mamama. Mi ennek már nagyon örülünk. Egész nap kántál a lakásban.

     

    Bence felvételizik a gimibe azon izgul a család. Talán a jövö héten kiderül, hogy hova mehet szóbelizni. 

     

    Roxy olvastam a cumis-problémádat - Nálunk a Mikulás vitte el és hozott csokit helyette és slussz. Nincs visszaút. Esetleg a Nyuszit bejátszhatod. (Bencének ő vitte el tizenéve - mert a kisnyusziknak szüksége volt rá!) Volt egy-két nap amikor nem akart elaludni nélküle de aztán meséltem, énekeltem és elaludt.

    Vendus helyzete is ismert. Nálunk Flóra a kis dögvész. Ő is kalapálja a csapatot, de még a 14 éves Bencének is nekimegy. Én is néha ráütök a kezére, de ugye még elmagyarázni sem tudom neki, hogy nem szabad. Aztán amikor leszúrom még ő van megsértődve és sirva fakad.

     

    Na ennyi időm volt puszi mindenkinek!

    Felteszek egy képet az én drágáimról.

     

    Igyekszem mostmár többször benézni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2010. február 16. 11:4019243.

    Sziasztok,

     

    Roxy, hát igen Bálintnak se mennek könnyen a nevek

     

    Feladatok: van egy lap, amin minden napra van egy kép, amelyik nap van kaki azon a napon ki kell színezni, ha csak egy kis maszat van a bugyiban, akkor esőcseppeket rajzolni az aznapi ábrára, ha nincs semmi, akkor üresen hagyni.

    Mi nem kezdtük el, mert nem szeretném ezzel is stresszelni, lehet nem jól teszem. Viszont ennek analógiájára talán meg lehetne próbálni valami hasonlót a cumival, nem. Ha nem kellett akkor színezhet, ha kellett akkor nem, és esetleg, ha csak elalváshoz kellett, akkor picit színezhet. Hátha tetszik neki a feladat annyira, hogy el-el hagyogatja miatta a cumit.

     

    Vendus, én azt látom több családban is, hogy ilyen korkülönbségnél, a második gyermek gyakran lesz verekedősebb, erőszakosabb. Ildi barátnőméknél is Lilla baba, Bálint bátyánál is a kislány, Orsi barátnőméknél is a kisebbik. Nem tudom ez miből fakad, féltékenység, vagy ezzel próbálnak bizonyítani, hogy ők is olyan erősek, min a „nagy”. A megoldásra pedig pláne nincs ötletem sajnos. Lehet találni kellene valami olyan büntetést, amin már nem nevet, persze nem verésre gondolok. Aliznak is sokáig a szobába küldés volt a bünti, de ő is már szinte szívesen ment, benn meg jól eljátszott. Most a sarokban állás a bünti, na ezt egyelőre elég nehezen tűri, és utána meg is van szeppenve, mindent megígér. Strigulázzuk hányszor állt sarokban, ha összejön 5 (3-nál tarunk), akkor azon a héten nem aludhat velünk, mert hetente egyszer a mi ágyunkban alszik az ő kívánságára, azt is ő választja ki melyik nap. Persze lehet Vendus ilyen komoly alkukhoz kicsi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2010. február 15. 16:2919242.

    Sziasztok!

     

    Ildi, örülök, hogy Benci mégis farsangolhatott!:-))) Tetszik ez a Kis-tök, nagy-tök! Aranyosak lehettek! Nádfiúnak van neve is? :-))) Levi sem mond még neveket az oviból, csak a kisfiú, kislány stb.... Persze, ha olyan lesz mint az apaj, aki képtelen neveket megjegyezni. (Ducky, mileőtt mentünk Hozzátok is fel kellett sorolni Titeket is név szerint drága páromnak, és általában minden barátunknál így szokott lenni...:-))))))

     

    Én sem akarnám a helyedben az orrmandulaműtétet. Nekem is végül megtartották a szüleim, és szépen visszafejlődött nagyobb koromra...

     

    Ducky, nagy-nagy gratula a kiscsajhoz!:-))))))) Édes a képen, hány hetes már?

    Nagyon tetszik a Kata név is, bár az Abigél névvel való szoros kapcsolatom előttetek is ismert!:-))))

    Nevekről jut eszembe, hogy BÁLINTNAK BOLDOG NÉVNAPOT kívánunk! &---->>>---  (át kell állítanom a böngészőmet a smileykért, ha tudnám, hol kell...:-))) 

    Örülök, hogy nincs probléma Alízzal... illetve nem szervi a baj... Előbb-utóbb biztosan rájön magától is, hogy nem kell visszatartani. Milyen feladatokat kaptatok? VAn egy ún. "Kakikönyv" - mese a kakiról, hogy mi az honnan jön, hova megy, hátha.......:-)))

     

    Nálunk a cumiról képtelen leszokni Levi...:-((( Már egy csomó trükköt kipróbáltunk, alkudoztunk vele, meg odaadta valakinek (erre nagyik lázadtak; 1 hét után visszakapta...), cseréltük cukorkára, megállapodtunk, hogy csak alváshoz kapja, egyébként ő teszi be a fiókba.... Stb. Ez utóbbi működött a legtovább és legjobban... Aztán mondtuk, hogy az oviba nem szabad vinni, ezt elfogadta, de kedves óvónénik (hogy nekik egyszerűbb legyen), mondák, hogy de adjuk oda legalább nekik... persze ők meg egyből Levinek adták... MOst ugyanott tartunk, sokszor kéri naponta is, és megy a hiszti érte...:-((((( A fogacskái meg elég csúnyán állnak már, egyértelműen a cumitól, hiába fogszabályzós...

     

    És ha már a nevelési tanácskérésnél tartok... Vendus nagyon kis agresszív - állandóan odacsap mindenkinek... Hétvégén egy 1 éves forma ismeretlen kislány "udvarolt" neki a cukrászdában... Vedus nézte egy darabig (egy szál mosoly nélkül:-(((), aztn rácsapott vagy 3-szor...:-(((((((((( Levi nem üti, és mi sem egyikőjüket sem...:-(((( Levi kap szegény a legtöbbet....bár ezt mindig igyekszünk megakaályozni, de az ok sokszor ismeretlen... Tegnap Levi olyan drága volt: letérdelt Vendushoz, és a két kezébe vette az öccse arcát, és úgy magyarázta: "Vendusz, nem bántjuk a Levit, csúnya dolog verekedni! Simi, simi..." Ezt vagy 8-szor elmondta kedvesen, türelmesen, Vendus meg mindannyiszor újra rácsapott...:-((( El vagyok keseredve: büntetésbe (be kell mennie 1-2 percre a szobába) nevetve szalad, ha magyarázom neki vagy már kiabálok vele, rám se néz, nem néz a szemembe, mintha nem neki szólna, és csinálja tovább...:-((( Egyszer rácsaptam a kezére is, de meg se kottyant neki... Fogalmam sincs, hogy mit csináljak???:-(((((((((( Azért bölcsire jó lenne erről leszoktatni, de nem tudom, mivel tudnék hatni rá...:-((( Még azt sem értem, miért csinálja??? Esetleg ennyire féltékeny rám, és így jön ki rajta? De rám is rám csap, ha nem tetszik neki valami...:-(((

     

     

    Ja, a hobbim: a  hétvégén befejeztem 3 babát----->

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2010. február 15. 15:0919241.

    Sziasztok,

     

    Jaj de édes ez a cica, még az arcán is olyan cicás „mosoly „ van.

    Ildi, örülők, hogy azért sikerült eljutnotok a farsangra.

     

    Cucó, örülők, hogy Te is jelentkeztél. Nem semmi, hogy már a sulira készültök, emlékszem mikor a bölcsit kezdtétek.

     

    Alizzal túl vagyunk az első dokilátogatáson. A doki annyit tudott így elsőre mondani, hogy valószínű nem fejelődési rendellenességről van szó, inkább csak kis korban lehetett valami kis gond, ami mostanra már átment szándékos kakivisszatartásba, a fájdalmas kakilás miatt. És így gerjeszti önmagát a folyamat, hogy minél tovább tartja vissza, annál nagyobb, keményebb aminek ki kell jönni, és persze fáj is…. Azért  mennünk kell még uh-ra is, hogy a fejlődési rendellenességet kizárják.

    Lassú lesz, mert egyrészt a vizsgálatok se lehetnek túl sűrűn, mert akkor még nagyobb lelki teher lesz rajta, mert érezni fogja, hogy azért megyünk sokszor orvoshoz, mert gond van vele, nem szabad benne ezt a betegségérzést kialakítani. Másrészt pedig meg kell érnie rá, hogy önmagától is megértse miért nem jó, ha visszatartja, ehhez kaptunk játékos feladatokat, de ez lassú menet….

     

    Megvolt tegnap az uh, nagyon jó volt. Fotó  a kislányunkról.
    1000%-ra mondták, látszott szépen a nunija.
    Nagyon jó volt bár szinte végig a méhlepénybe volt bújva, de azért időnként sikerült kicsalogatni. Kezét, lábát pakolászta folyamatosan, de arrébb menni nem nagyon akart.
    Aliz az elejétől fogva mondta, hogy kislány, persze ez lehet a vágyainak is szólt.
    Nevet is kapott tegnap a drága hugi, Kata lesz.

    Az Abigélt Bálint leszavazta, pedig én nagyon küzdöttem érte, de Aliznak is a Kata tetszett, így engedtem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2010. február 15. 14:3719240.

    Sziasztok!

     

    Nem nagy a mozgás!

    (Hétvégén rossz volt a net otthon :()

     

    Szóval , pénteken voltunk bent 2 órát az oviba a farsang miatt,és milyen az élet :) a "nadfiú" is épp tök volt,. Így Benci volt a kis tök a nagyobb meg a nagy tök :)  :).

     

    Jó volt, nagyon élvezte, de nem igazán mesélt a dologról.

     

    Most kicsit már jobb , igaz csütörtökön is ronda volt a füle........Még a műtétről nem volt sz ó, mert eddig "csak" 3 x volt baj a fülével, így még nagy a csend, de egy biztos a mandulla nagy :(. Szóval valamikor  lesz sajna mütét. ( de még annyira sajnálnám :)  )

    előzmény:
    roxxan (19239)
    2010-02-14  17:25
  13. 2010. február 14. 17:2519239.

    Sziasztok!

     

    Csak bekukkantottam... készülünk színházba éppen!:-)

     

    Ducky, na milyen nemű a pocaklakó? Megmutatta magát?

    Mi volt Alízzal a vizsgálaton múltkor?

     

    Ildi, Bencus meggyógyult? Tudtatok farsangolni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2010. február 11. 09:2719238.

    Sziasztok!

     

    DE jó, Cucó, hogy Te is itt vagy!:-)))

    VAlemelyik nap már nekem is nagyon tavaszi hangulatom volt, mert tetszett, hogy világos van!:-) Egyébként meg hiába van sok-sok hó, azért már mégiscsak február közepe van, úgyhogy előbb-utóbb kilábalunk a télből!:-)

    Kobika már tényleg iskolás lesz! De jó, kicsit irigykedem... Nekünk ez még olyan messze van...:-( Addig gyűrjük az ovit... MA is eléggé sírt szegényém - de állítólag 5 perc után lenyugszik, és játszik...

    Emiatt egyébként végül maradtunk a GEkkoba is még májusig, hogy leteljen a az 1 éves kurzus, és hátha addigra már az ovigond is megoldódik...

     

    Ildi, sajnálom szegény Bencust...:-((( Neketek orrmanduaműtétet nem helyeztek kilátásba??? Állítólag sz sokat segít a fülfájós gyerekeken. Nekünk a jó magán doktorbácsink mondta, hogy figyeljünk, mert ha sok a fülgyulladás akkor érdemesebb kivetetni a fiúknak... Eddig kopp-kopp - egyszer volt még csak a fülükkel probléma.

     

    Remélem, azért Bencus tud menni a farsangra!

     

    Egyébként a babagyár az nem az én műfajom...:-((( Az már nem hobbi, hanem kötelező... Persze a mellékes jól jön belőle, de sorozatban akkor sem szeretném csinálni.

     

    Azt elfelejtettem:  én nagyon haragszom a körzeti gyerekdokinkra. Endi tegnap antibiotikumot kapott egyből ugyanerre a betegségre, mint a gyerekeknek van, őket meg csak Calciummal és C-vitaminnal tömjük, és persze szegények nem javultak 1 hétig se...:-(((

     

    Megmutatom a "cicuskámat", ma reggel készült, mielőtt indultunk a farsangra!:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2010. február 10. 16:1919237.

    Váúúúúúúúúúúúú! Akkor csak nem fagytál megMilyen jó így :)))

     

    Hát sajna mi nem kupálódunk.,már a pénteki farsang is veszélyebe van!!! :( Mert akkor is vissza kell vinni. a F-O-G-re. Ma épp volt egy vitánk a dr-nővek, mert lehet ( kell) kérni előjegyzést. Volt is, de így is több mint 3/4 órát vártunk. Mondtam is ,hogy akkor  ez hülyeség, ha az hamarabb szabadúl akinek nem volt időponrja. Még Ő volt megsértődve................Jelzem a füle sem megnyugtató, mert igaz ,hogy kapott antibiotikumot , de emelett is a dobhártya mögött genny van ( , de nem szúrta fel !!), Hát nem tudom mi lesz ........

    Pénteken pedig farsang.................ill. ez már a 2. hét.

     

    Kobi, már iskolába megy...................hogy telik az idő! Tegnap meg még mosógép szerelő akart lenni..................:)))  

    Na holnap jelentekem. pusza

    előzmény:
    Cucó (19236)
    2010-02-09  18:34
  16. 2010. február 9. 18:3419236.

    Sziasztok Csajok!

     

    Aranyosak vagytok, h hiányoltatok! :-) Nem, nem fagytam meg, bár néha, reggelente, munkába menet közel jártam hozzá, pláne, h ilyenkor is ragaszkodom az én kis reggeli 20 perces sétámhoz, kell a felébredéshez, olyan jól tud esni. Csak most minden annyira csűszik....

    Gyönyörű ez a nagy hó, Kobakkal is nagyokat sétáltunk, baromira élvezi, ezt mondanom sem kell, de én már kezdem unni, már várom a tavaszt, de nagyon érdekes, h délután, ikor Kobiért mentem, olyan tavaszi hangulatom támadt, pedig hó és fagy vett körül, de fél ötkor világos volt, talán ezért.... :-)))

    Mi is voltunk betegek, takonykórosak, de ezt asszem írtam, pont a szabi alatt, utána Botond dőlt ki fosós-hányós-lázas dologgal, most - kippkopp fakobakon - jól vagyunk.

     

    Ducky, kívácsi leszek, pocaklakó megmutatja-e magát, Bálint nap már itt van. :-)) Vigyázz magatokra.

    Alizkának meg nagy drukk, hogy ne legyen kellemetlen a vizsgálat, és megnyugodhassatok, h semmi szervi baj nincs. Tutira nincs egyébként én is regényeket tudnék írni arról a 3,5 évről, amit ezzel szenvedtünk. Kobak most is három naponta kakkant, deakkor akkorát, mint két felnőtt, bizony még olyan is volt, h eldugult a klotyó, ez most tényleg komolyan így volt, nem viccelek. :-)))  El fog múlni, nem könnyű, mert kell egyrészt foglalkozni vele és nyaggatni a manót, viszont nem szabad túl stresszelni sem, mert az is csak ronthat a helyzeten. Túl lesztek raíjta, ne aggódj nagyon, tudom, könnyű ezt mondani, én is sik ideg voltam, egyrészt az aggodalomtól, másrészt a kéretlen tanácsoktól és rosszalloó fejcsóvőáktól.

     

    Roxy!

    Sajnálom, h Manócskád nem szereti az ovt, sajnálom, h ilyen türelmetlen óvnéni va. Sajnos ez nagyon el tudja venni a gyermek kedvét, emlékszel, nálunk is volt az az ominózus bölcsis néni...

     

    Nálunk meg a suli a sláger, márc. 8-án lesz a szülői a leendő elsős szülőknek, 23-án a nyílt nap, a neten már megnéztem a tantónéniket, az amelyik osztályba Kobit szeretném adni, első ránézésre és olvasásra szimpi, kíváncsi vagyok személyesen milyen lesz.

     

    Puszka Nektek, megyek Kobit fürdetni.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2010. február 9. 18:3319235.

    Szia Roxy!

     

    Hát a helyzet jobb, igaz reggel megyünk vissza a fülészetre.Melegitünk, szívunk. A köhögés  is jobb, ill. a füle sem fáj már..............?

    Ma voltunk az oviba,és abba maradtunk,hogy pénteken lesz farsangja Bencinek...........

     

     

    Szóval már gyárat nyitottál :)? Ki lesz a következő ? 

     

    Többiek???

    előzmény:
    roxxan (19234)
    2010-02-08  22:55
  18. 2010. február 8. 22:5519234.

    Szia Ildi!

     

    Szívesen, remélem, kicsit jobb kedve lett! Egyébkét terápiának sem rossz ez a varrogatás, engem legalábbis elég jól megnyugtat!

     

    Szegény Bencus, mi lesz így a farsanggal???:-((( Hogy van a fülecskéje azóta? Enyémek szerencsére szeretik a melegítős sapkát - decemberben felváltva hordták nagyon aranyosak voltak, és az sokat segített is nekik!

     

    Nálunk is mindenki elkapta már a bacit kisebb nagyobb mértékben. Apa teljesen kidőlt, ma itthon is maradt, Vendus eléggé köhög mostmár, egyedül Levike van "jól", bár neki is folyik még kicsit az orra, de holnap bábszínház van az oviban, és már nagyon szeretne menni... Dokinéni engedte, úgyhogy, beviszem... A cicuksa jelmez félig kész, és le sem akarta venni tegnap!:-))

     

    Képzeljétek, ma voltam Botticellitől-Tizianoig kiállításon anyukámmal! Sokkal jobb volt, mint számítottam! Jó volt kicsit kikapcsolódni is!:-)))

     

    Most megyek babákat gyártani, mert a szomszéd néni megtudta, hogy varrogatok, és közös bizniszbe fogtunk.... Utálom a sorozatgyártást, de egy próbát megér...

     

    Puszi, és gyógyulást mindenkinek!!!!

    előzmény:
    ildi0317 (19233)
    2010-02-08  19:03
  19. 2010. február 8. 19:0319233.

    sziasztok!

    Pocoknak reggelre megfájdult a füle,így majd holnap írok bővebben, most babusgatom...................

     

    Roxy, köszi hogy küldted a babákat Évinek

    előzmény:
    roxxan (19232)
    2010-02-05  22:24
  20. 2010. február 5. 22:2419232.

    Sziasztok!

     

    Gondoltam, Ildi, hogy Nálatok is valami betegség van, mert úgy eltűntél...:-( Szegény Bencus, remélem, meggyógyul farsangra! LEvit már trenírozom a cicuska jelmezre! Holnap csinálok neki egy cicafület régi hajráfra, aztán vasárnap kap egy farkincát is, és utána már csak az öltözéket (harisnyát) kell beszerezni.

     

    VEndus egyébként nem először produkálja, hogy nagyon magas láz 1 napig, aztán már csak az orrfolyós tünetek... MA még hőemelkedése sem volt... Gyors és aktív az immunrendszere, szerencsére (?)

     

    Áh, a harmadikat csak úgy mondtam, most biztosan nem, és nem csak a lakás miatt nem... Szeretnék egy kicsit dolgozni, kipróbálni magam; no meg még Apát is kell győzködni.:-)

     

    Ducky, mi volt a dokinál?

     

    Levi, ma már akart menni oviba reggel, de végül nem vittük, mert még nem járhat tornára (okos óvónénik mondták, hogy még ne), így sokkal később kellett volna vinni, akkor meg már minek...

     

    Az új munkalehetőségről tegnap derült ki, hogy mégsem...:-((( De sajnálják, mert teszett az önéletrajzom, de már 3 hete (!) odaígérték valakinek az állást, amit egyébként még hivatalosan ki sem írtak pályázatra...:-((( Mindenhol ez lesz szerintem... a mutyizás sokkal jobban működik még ebben az országban, mint amennyire a képzettség számít... De nem adom fel....................én is keresek magamnak jó mutyikat!:-)))))))

     

    Cucó tényleg nagyon eltűnt...:-(((( Lehet, hogy ő meg miattunk???:-(((

     

    előzmény:
    ildi0317 (19231)
    2010-02-05  11:45
  21. 2010. február 5. 11:4519231.

    Sziasztok!

    Nálunk is vírusos a helyzet. Benci kedd éjszaka belázasodott, és noha nem volt magas,és minden nap valami más is jött a dologhoz ( kicsi köhögés, nátha stb. ) Így most sem 101-es. Még az óvónénije is telefonált,hogy valamit csináljak vele , mert jövőhéten lesz a Farsang. ( Fánk sütés, felvonulás, jelmez, kézművesház stb stb.) Szegénykém a Mikulásnál is kiesett a himlő miatt ( épp 1 nappal előbb :(  ).

     

    Szóval akkor megint a 2 nagy kérdés van a porondon ( + még 1 gyerek. , meg a munka...................) Szerintem ez a 2 legnehezebb dolog is !

     

    Hát akkor mindenki gyógyulgasson!

     

    Ducky! Lehet tudni valamit ???

     

    Cucó?????????????????

    előzmény:
    duckylion (19230)
    2010-02-04  11:55
  22. 2010. február 4. 11:5519230.

    Szegény Vendus, jobbulást Neki!

     

    Levi örül ilyenkor, hogy nem kell menni oviba, vagy azért sajnálja?

     

     

    Akkor a 3. babának most csak az szab gátat, hogy kicsit a lakás? A költözés most teljesen elnapolva?

     

    Ohhh, hát ha így is lenne helyen Vendusnak szeptembertől, akkor ne menjen szegény még, a beszoktatás, azért nem több hónapos procedúra.

     

    Alakul valami azzal az új munkalehetőséggel?

     

    Még nem beszéltem itt benn a dolgokról, majd a holnapi doki után. Most már tényleg nagyon időszerű lesz.

    előzmény:
    roxxan (19229)
    2010-02-04  11:42
  23. 2010. február 4. 11:4219229.

    Szia Ducky!

     

    Hát igen, szépe ez a sok hó, de most már jöhetne a tavasz! Nálunk az utcában el sem takarítják - a lakótelepen napokig csak a házak elöl - a középső sétányon nem lehetett közlekedni szinte csak szánkóval... Leviért is úgy mentünk az oviba délben.

     

    Nem tudom, hogy lesz a bölcsivel, nem én beszéltem az igazgatóval, hanem anyu futott vele össze... Gondolom a beszoktatás miatt mondták, de barátnőm anyukája mondta, hogy ez azért hülyeség, mert a nyári szünet után ezdhetjüke előlröl az egészet... Egyébként tudtommal lesz helye szeptemebrtől, csak a beszoktatás miatt mondták így...

    Most nem tudok felmenni beszélni a vezetővel, Venduska 39,5-tel kelt... Már tegnap este is belázasodott...:-((( Még Levit sem vittük oviba, nem tudnánk érte menni, ilyen lázas gyereket nem rángatok sehova...:-(((

     

    Áh, harmadik baba ide nem jöhet most...:-((( llletve csak, ha nagyon nem lesz kilátás elköltözni nagyobba! Már el is kezdtem szedni a bogyót újra (nagy nehezen rávettem magam, hogy most ezt a projektet el kell napolni/évelni...

     

    Kíváncsi vagyok, megmutatja-e magát a pocaklakó!:-)

    Mi is Bálint-napon tudtuk meg Vendusról, hogy nem Abigél lesz!;-)

    Munkaheyeden mizújs? Főnököddel beszéltél már?

     

    Megyek dajkálni a kis betegemet...:-(((

    Puszi!

    előzmény:
    duckylion (19228)
    2010-02-02  15:40
  24. 2010. február 2. 15:4019228.

    Sziasztok,

    Hóhelyzet nálunk is szörnyű, bár szép fehér minden, de akkora, amivel már nehéz együtt élni. Mondjuk, hóemberben már nagyok vagyunk, egy egész család van az udvaron. Ma reggel -16 fok volt nálunk mikor indultunk. Még a kutyát is sajnáltam kirakni az udvarra.

     

    Roxy, hogy hogy csak akkor tudják felvenni Vendust, ha Ti nem mentek, akkor felvesznek mást és utána már nem lesz hely? Sajnálom a helyzetet! Átíratod Levit?

    Hajrá 3. baba!

     

    Pénteken megyek legközelebb dokihoz, mondanom se kell, hogy megint nagyon várom. Jövő vasárnap meg megyünk 4D-re, Bálint névnapján megkukkoljuk a lábaközit, hátha már látunk valamit, vagy nem látunk

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2010. február 2. 15:2519227.

    Sziasztok!

     

    Biztosan csak délig lesz Vendus kezdetben, de még azt sem szeretném...:-((( Olyan baba még...:-((( De muszáj lesz - nyáron nem tudom beszoktatni, szeptemebertől meg már járnia kell...:-((( Bedobom a férjemnek az ötletet, hogy most hozzuk össze a harmadikat, mert akkor maradhatok a nagyobbakkal!:-))) Szerintem beájulna, az tuti!:-)))

     

    Mostmár itt is olvad a hó - tegnap meg olyan hideg szél volt, hogy visszafordultunk a sétából is - Leviért is alig tudtunk feljutni az oviba...

     

    Én is birom eeket a dumákat! Levinek egy időben az volta  a mondása: "jézuszmája...." meg, hogy "azta..."

     

    Két aranyköpés: Apa, buborékok jöttek a popsimból (pukizott:-))

    Anya, holnap lila időjárás lesz!:-))) (éppen néztük az időjárásjelentést és lila volt a szignál.)

     

    De félelmetes, hogy mindent visszamondanak, mint egy kis papagáj... Apja egyszer megkérdezte, amikor már vagy 20-szorra sem hallgatott rá: Süket vagy, van vaami a füledben? NA ezt azóta is szajkózza, ha mérges ránk...:-((((

     

     

    előzmény:
    ildi0317 (19226)
    2010-02-01  07:56

Címlap

top