Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Órarend túltömés
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 17:55
Sziasztok!
Nővérem fia most lesz 9.-es, és heti 36 órája lesz (átlagban négy 7 órás nap és egy 8 órás nap). Szerintem felháborító így túltömni az órarendet, még gimiben is, 15-16 órakor végeznek, kinek lesz már kedve ezután iskola utáni tevékenységekre? (szakkörök, edzések stb...) Komolyan megéri így túltömni az órarendet csak azért, hogy heti 3 helyett heti 5 tesi legyen? Még ennél durvább 9.-es órarendeket is hallottam, bár nem ismerőstől. Szerintem napi 6 óra a normális (gimiben heti 2-3 hét órás nap is belefér) , azután úgysem figyelnek a diákok, nemhogy a 8. órában. Mi a véleményetek?
Már miért is volna a gyereknek KUSS az iskolai közösségben??
A véleményét kultúrált formában miért ne fogalmazhatná meg?
Nemcsak úgy, hanem akkor és ott ahol és amikor ennek helye van.. miért ne mondhatné el a véleményét egy diák...
jó példa erre...
A fiamék tizedikben kaptak egy új angol tanárt. félév táján még semmit sem tanultak angolon, csak a tanárúr katonatörténeteit meg diákcsinyeit hallgattak. elmentek az igazgatóhoz panaszra.. sokszor. nem változott semmi... egy ideig. Aztán igen.. tizenegyedikben kaptak egy másik angol tanárt.. aki már rendesen tanitott.
Vagy.. kilencedikben kaptak egy nagyon fiatal csinos és nagyon eszes jó magyartanárnőt. szegényt baleset érte mielött tizenegyedikesek lettek volna.. elég súlyos volt, sokáig volt kórházban a tanárnőjük. állandó helyettest találtak a helyére... A srácok kijárták, hogy a végzés évére visszakapják szeretett tanárnőjüket. Már ő érettségiztetett..
Ennyit a kussodról..
Nem mindenki hőbőrgéssel éri el amit szeretne..
és ha már ahogy Catlilina irt a gyerekek jogairól...
A gyerekeknek joga van tanulni. Azért jár iskolába... Ha olyan a tanár aki nem tanit, azt igenis jelezni kell és nem kussolni.
Mi a baj azzal, hogy valakinek a szülei jártak iskolába?
Más: mindenki úgysem tudja megmondani úgy a véleményét, hogy nem gorombáskodik, hanem tudja mit beszél és hogy miért. Nem kell attól félni.
Ma egyébként pont fordítva van már: a tanárnak nincs joga sajnos semmiféle fegyelmezéshez. Nem verésre gondolok, hanem például azokat, akik az órát zavarják, egy idő után ki lehessen rúgni satöbbi. (Úgy tudom, ma nem lehet, sőt, semmilyen eszköz nem áll a tanár rendelkezésére, hülyegyerek meg szintén nagyon sok van.)
Ne gondold egyébként, hogy mindenkit perrel fenyegettem, kizárólag azokat, akik megütötték a gyerekeket. Az említett tanár például egy rugalmas műanyag huzalborítóval verte a gyerekeket: csillagszórónak hívta, mert az olyan vicces.Szerinted szó nélkül kellett volna hagynom? Azt hiszem, azzal még ma sem tudnék együtt élni, ha nem teszek meg minden tőlem telhetőt.
Jaaaaaa, hogy innen fúj a szééééééél!!!!!!!
Éééééértem!
A gyereknek akkor is kuss az iskolai közösségben, ha nem tetszik, nem kötelező odajárni!
Mi lenne akkor, ha MINDENKI a tanulók közül csak úgy megmondaná a magáét, mi nem tetszik? Mert ennyi erővel mindenkinek ugyanolyan jogai vannak...
Nálunk mfelsőben minden évf-ban volt egy osztály, amibe a jó átlagú tanulók jártak és felettünk az egyik évf. teli volt a város krémjének (orvosok, ügyvédek, tanárok, főmérnökök) gyerekeivel. Hát én sem proletár szülők gyereke vagyok, de az az osztály vhogy nekem baromira unszimpatikus egyénekből állt...
Ilyen tapasztalatokkal hogy tudtam volna bárkit tisztelni?
(Később az tanárnő elismerte nekem, az akkor harmadikos gyereknek(!), hogy az a tanár tényleg fura, de már öreg, és nem tudják kirúgni.)
Pedig én olvastam törvénycikkelyt róla már akkor is, hogy tanár nem üthet meg gyereket, És betéve tudtam a házirendet, amely tartalmazta a diákok jogait is. Meglepődtek kicsit, de rendkívül mókásak voltak.
Apám jogász volt, tisztában voltam vele, hogy törvények léteznek, és a felnőttekre is vonatkoznak. Gyerekkoromtól mesélt nekem gyerekbántalmazókról, meg igazságtalanságokról, így jól fel voltam készítve.
És azt is tudtam, hogy egy fejlelentéssel való ijesztgetés nem olyan vicces, még egy gyerek szájából sem. ;)
Tudod, mi a fura? Hogy ennek ellenére a JÓ tanárok nagyon szerettek.
Igen, én is valahogy így gondoltam akkoriban és még így utólag is helyesnek tartom. Nekünk (80-as, 90-es évek) nem volt szavunk a tanárok fele, ha nem tetszett vmi, kuss volt. Próbálta volna meg csak vki a normálisabbak közül kinyitni a száját vagy otthon panaszkodni. Nem is nagyon kérdezték otthon, van-e bármi problémánk a tanárokkal (te jó isten, már ez a gondolat, hogy "probléma a tanárral", eszünkbe sem jutott), nem is tartották fontosnak, mit gondolunk úgy általában az iskoláról: a mi dolgunk a tanulás volt, minél kevesebb panasszal, oszt kész. Éééés, felnőttünk? Tovább tanultunk, becsületes emberek lettünk? Igen!!!
De nem is tudom elképzelni, mi olyat tud egy tanár mondani, vagy tanítani, ami szakmailag vagy éppen emberileg kifogásolható lehet? Amiért manapság már bemegy a tisztelt szülő, aztán neki esik a tanárnak! Mert a kedves kölke nem tud viselkedni közösségeben...
hát nem tudom, de egyfolytában töröm a fejem, hogy kiskoromban volt-e egyeltalán olyan ember, akire v. akikre szüleim azt mondták, hogy kerüljem el, ne barátkozzak vele, mert rossz ember, hazudik. De egyszerűen ilyenre nem emlékszem, mert valahol a saját belső énem utasította el az olyan embert, akit automatikusan el kellett (nem csak embert, hanem helyet, szituációt). Én nem tudom elképzelni, hogy ez ne működjön egy normális emberben, ez a tudat alatti védelmi mechanizmus.
Az a vki a famíliámban, aki az apjától hallotta a véleményeket az emberekről, na, ő felnőtt korában - néha tanuja is voltam - úgy állt az emberekhez, hogy semmi kedvesség, megértés, volt hogy válaszra sem méltatta a másikat, mert nem is szerette az embereket sztem...
"ha egy általa tökéletesen megbízható felnőtt, akire felnézett, az „veri át”"
de nem tudod az összes embertől megvédeni, nem!?
persze, hogy lesznek neki is az életben ilyen pofonok, kinek nem voltak...
De most is csak azon gondolkodom, ki volt az én gyerekkoromban ilyen velem... Tanár? Másik szülő? Postás bácsi? Ki? Nem tudok ilyet.
Ha vmelyik okos felnőtt mondott vmit és elmeséltem otthon, biztos nem mondták őseim, hogy többet ne bízzak benne, mert ő annyira rossz ember. Én magam untam meg, és kerültem el...
dolgoztam egy sráccal valaha, egy pest megyei faluból származott. Na, ha valamiből én kiábrándultam,mint emberi hozzállásból, az az övé volt: senkiben nem bízott, gyanúval figyelte a körülötte lévőket, tette rájuk a megjegyzést (persze úgy, hogy előtte nem is ismerte, csak neki ilyen képzete volt arról a másikról), stb. Egy idő után már én is kezdtem elgondolkodni erről az emberről, hogy hogy lehet így létezni... Hozzá kell tenni, hogy egy alacsony ember volt, egy adag kisebbségi érzéssel... A csúcs az volt, amikor már engem is kezdett gyanúval figyelni (hozzá kell tenni, én alapból harmóniára törekszem az emberekkel - jó jó, tudom, itt nem nagyon látszik -, próbálok kijönni a másikkal, de ha vkivel nem lehet, hát istenem, nem lehet. Szal ővele is az elején még ki tudtam jönni, csakhát kiderült, hogy engem is megcélzott a hülyeségével
)
:)))
Kivételes lény lehettél már 1980-ban:)
Le a kalappal előtted.
Akkoriban túl voltam a 8 osztályon. Középiskolás koromban hallottam először, hogy én (és a magyarok) vasfüggöny mögött élnek. Azt sem tudtam, miről beszél az illető (már csak az életkori rálátás teljes hiányának érzékeltetése miatt írtam le a fentieket).
Nem volt szokásom megkérdőjelezni a tanáraim beszédét, mert nem, tiszteltem, vagy nem tiszteltem őket, de megkérdőjelezni, amit mondtak, azt nem. A mi osztályainkban (általános és középiskola) ilyesmi egyszerűen nem létezett. Lévy Sándor, de Pugymer Lajos is nyílvánvalóvá tette, hogy ő az osztályfőnök, ő mondja meg, mikor mit minek, mi pedig csináltuk. Mégpedig azért, mert általánosságban nem egy 15 éves fogja megmondani, hogy mi helyes, mi jó és mi követendő. És én ezzel bizony egyetértek.
Ha napjainkban kétségbe kell vonni egy tanár szavait, vagy cselekedeteit, a diák dolga ma sem az ítélkezés, hanem a jelzés felnőtt felé (szülő, másik tanár), aki majd eldönti, hogy cselekedni kell-e az ügyben, vagy nem kell cselekedni az ügyben, el lehet / el kell hinni, amit mond a tanár, és a többi, és egészen egyszerűen azért, mert a diáknak nincs rálátása a dolgokra, nincs birtokában minden olyan ténynek és adatnak, amelyhez felnőtt érettség (testi, lelki, értelmi) szükségeltetik.
Gondolom én józan paraszt ésszel, meg pár évtized himi-humi képzéssel a hátam mögött.