Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A hit, amely világra segíti a kisbabákat
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2009. november 10. 11:59
A természetes szülés megvalósulásának egyik legfontosabb alapja az, hogy a nő hinni tudjon a saját erejében és a teste működésében. De van még valami, ami legalább ilyen fontos. Hogy ez mekkora segítő erőt jelent a szülésnél, arról néhány héttel ezelőtt újra megbizonyosodhattam.
Tovább a cikkre...
Tovább a cikkre...
A ruhácska is?
(feltételezem nem te táncikáltál meztelenül 5 ember jelenlétében miközben "vajúdó hangokat" adtál ki...? Ha már megszólaltam, a cikk címéhez: semmilyen hit nem elegendő egy kisbaba megszületéséhez, legalább némi erő szükségeltetik hozzá..na most ha valaki hisz az erejében, az csak jó, ha nem, akkor tovább tart, de a baba akkor is megszületik.)
gyönyörű az én szemszögemből mert én csak arra a hitre figyelek amit a kismama saját ereje iránt érzett
Amikor mentős voltam 5 szűlést kellett volna megnéznem de csak egyet tudtam mert az oroszszűlésznőorvos kiabált a kismamával pedig alig tudott magyarul........a gyerekcsinálás közbeni élvezetről bezzeg meg az ő kultúrált 3 saját gyerekének megszűléséről...vajon e fehérvári szűlészorvosnő azóta is dolgozik Fehérváron???
Nekem is nyálas. :-)
Az én szüléseim nagyon nem voltak ilyen romantikusak annak ellenére, hogy úgy éreztem, hogy én tuti meg tudom szülni őket (nem sikerült)...
Mindegy, kint vannak, jól vannak, és kész, ez a lényeg. Reméljük, a 3. is egészségben kikerül, amikor itt lesz az ideje, mindenesetre ilyen jellegű ódákat nem fogok zengeni, az már biztos....
A természetes szülés megvalósuláságoz bizony nem elég a hit.
Terhességem alatt végig biztos voltam benne, h simán, fél óra alatt világra hozom a gyermekem. Minden idegszálammal szerettem volna szülni és hittem benne, h menni fog.
Mégis császár lett a vége, mert egy deka fájásom nem volt, a baba pedig életveszélyben volt. Szóval nemcsak hit kell, hanem sokminden más is.
Hát...ha már ez a téma, akkor ajánlom inkább "A folyón át a fák közé" című könyvet. Az sokkal hitelesebb, sokkal jobb.
Ez a szöveg viszont inkább megszépítő messzeségből rózsaszínű ködös és mézédes beszámoló.
Szerintem teljesen lényegtelen, hogy természetesen vagy segítséggel születik e meg a kisbaba, a lényeg, hogy a baba és az anya egészséges legyen.
Én mindig hálát adtam, hogy a XXI. sz. ban szülök és 99,99%, hogy mindketten túléljük és ha bármi segítség kellett volna hozzá, akkor nem ostoroznám magam. Szerintem csodálatos, hogy ha egy baba pl. nem illeszkedik be a szülőcsatornába, akkor is életbe maradhat..., csak ez fontos.
Szacharinnal cukrozott méz....
Nagyon "trendi" mostanában "vissza a természethez" alapon szülni meg csinálni minden mást.Szép, hangzatos szavak, mélyen hallgatva a régi idők anya és csecsemőhalálozási számáról.
Ez a cikk pedig...Lehet megkövezni, de a gyomrom felfordult kissé, mikor részletezi, hogy a meztelen szülő nő az ő vállára tette a kezét és vele táncolt, közben a hasával körzött.Vizuális vagyok nagyon.Annak ellenére, hogy szültem három gyereket, nem tartom gusztusosnak egy mindenórás terhes nő meztelen testét.Akkor sem, ha most mindjárt vagy huszan ugranak nekem, hogy ott senki se a meztelen testet nézi és nem a testiség fejeződik ki.Négykézlábaik, meg táncol, pucéran...Akkor köszönöm inkább maradok a régi, bevett módszernél, miszerint lefekszek az ágyba, doki időről időre megvizsgál hogy hol tartunk és ha úgy látja üdvösnek, beavatkozik.
"Amikor az anya hangjai azt jelezték, hogy már a vajúdása végén jár, az orvos néha-néha megszólalt,"
Na, velem például nagy szarban lett volna, mert én olyan vagyok, minél jobban fáj valami, annál inkább lapulok.Vagyis szülni is csöndben "szoktam", nyögés és kiabálás nélkül.És ezzel nem vagyok egyedül.Egyáltalán milyenek azok a vajúdási hangok?!Tényleg nem tudom és szégyenlem, hogy nem tudom.Kisnővér koromban is legfeljebb olyat láttam a szülőszobán, hogy az anyuka elfulladt hangon közölte a dokival és a szülésznővel, hogy na most éppen helyzet van.
Mit kell csinálni hogy vajúdási hangok legyenek?Dudorászni, nyögni, esetleg mindkettőt, vagy mit?És milyen táncot kell lejteni?Palotást vagy keringőt, vagy valami spéci vajúdóstoppantóst?Segítsetek már szegény tudatlanon légyszives!
Most hogy így mondod, a három gyereket ÖSSZESEN három és fél óra alatt szültem (mondjuk a rapid szülés is egyéni dolog, nem is túl gyakori).Tök gyalog szülőszobákban.Ja és a férjem se volt jelen, csak a "végeredményt" látta.És jól volt ez így.Halálra is idegesített volna a tehetetlenségével meg azzal, hogy látom, mindjárt elájul, mert a kórház szótól is dob egy hátast.Tuti nem tudtam volna arra figyelni, ami a "dolgom".
Vagy ma, vagy tegnap volt a tévében, hogy a vajúdó asszony az apukát istápolja vajúdás közben, nehogy valami baj legyen a családfővel.Vagyis tutira nem tud koncentrálni rendesen.
Visszagondolva "azokra az időkre", a legtöbb kismama nem töltött fél napokat a szülőszobán, néhány óra elteltével a legproblémásabb is túl volt.Még a császárosok is.Abból mondjuk lehet, hogy több volt, talán azért, mert az orvosok nem ragaszkodtak a mindenáron természetes úton világrahozni-hoz.Aminek az az eredménye, hogy mire odaér az anya, hogy kitolja a babát, már semmi erő nincs benne és 20-egynéhány órány labdángurulás,táncolás,mifene után is császár a vége.Azért ha ennyi ideig képtelen a tágulásra, az jelent valamit és a baba sem érzi feltétlenül jól magát odabent, akár elment már a magzatvíz, akár nem.
Ez a zenehallgatás is...Kisebb gondja nagyobb az embernek annál, hogy Beethowen vagy Chris Rea szól a zajládából.Szerintem inkább az órát lesi a többség, hogy hol tart és mikor lesz már vége és láthatja a gyerekét.
Egyszóval nem vagyok az a kifejezett alternatív-párti.
Én kettőt szültem, az elsőnél elment a magzatvíz, ő egy óra múlva kinn volt, a másodiknál egyéb okból burkot repesztettek, másfél óra múlva született meg a lányom. Arról, amit írtál, eszembe jutott egy youtube-os videó az apás szülésről: anyuka szült, apuka filmezett és egyszer csak a kép a mennyezetre fordult.... volt valaki kaján egyén a személyzetből, aki felkapta a kamerát és a földön pihenő apukára fordította...
Viccet félretéve, tudom, hogy vannak apák, akik nem ájulnak el, de nem mindenki ilyen. Azt helyeslem, hogy a közelben lehetnek és azonnal megkapják a babát, láttam (valaki egyszer belinkelte) egyszer egy tényleg megható filmet, hogy apuka a pucér mellkasára szorította a frissen megszületett kicsit.
Hű, erre még nem is gondoltam! A másodiknál mégis volt valami, talán nevezzem alternatív módszernek? A burokrepesztés után egy órával még mindig nem éreztem semmit és a legnagyobb lelkinyugalommal egy Nők Lapját (becsületszavamra!
) olvastam, amikoris a főnővér távozás közben megjegyezte, hogy na, itt sem lesz ma szülés...ettől begurultam, felálltam sétálni és félóra múlva megvolt az "eredmény"...))))
Szent István Kórház - kiemelt baba-mama kórház!
Inkább "survivor-kóház"! Remélem a többi intézmény jobb,évek óta bánom,hogy ezt a kórházat választottam! Szinte csoda, hogy mind a ketten túléltük!
Szülök még egy gyereket,ha lehet így is! Pedig hittem a saját erőmben, azóta jobban hiszek benne!
Dúla vagyok, Békés Emőke tanítványa és négy gyermek édesanyja. Négy mészárszékes, hanyattfekvős szülés tartozik hozzám. Összeteszem két kezemet, egyben maradtam, szülhetnék még, ha akarnék, s egyik alkalommal sem lett császármetszésem, habár az utolsó kettővel nagyon súroltuk a határt.
Azt gondolom, mindenkinek meg kell hagyni a döntés lehetőségét. Ha tehettem volna, én nem ilyen szüléseket választottam volna.
Teljes mértékig el tudom fogadni azonban, ha valakinek ez így jó.
Természetesnek veszem, hogy van aki nem szeretne apával szülni, avagy táncolva, meztelenül, vagy dúlával. Nem mindenki szereti, avagy viseli el, ha megérintik a testét, simogatják, avagy masszírozzák. Lehet, hogy biztonságosabbnak tűnik a bejáratott út, feküdni, esetleg felszíjazott lábakkal és nem "bohóckodni összevissza" labdával, bordásfallal, medencével és IKEA szobával, nem beszélve a mécsesekről és füstölőkről. Lehet, hogy csendben, lapulva a tuti. S az, ha az orvos félóránként jó mélyen felnyúl a nyílásba, hogy aztán kinyilatkoztatást tehessen időről időre a hogyan továbbal kapcsolatosan.
Egyetlen egy dolgot nem értek. Az elfogadás a másik oldalról miért nem kölcsönös? Miért baj, hogy van, aki másképp szeretné, akinek másképpen jó? Az alteros kismama kifejezés miért lett ennyire pejoratív, lenéző, sőt bántó?
Azt szoktam mondani, nekem mindegy, ki hogyan szül... Fejet hajtok minden nőtársam előtt, aki szeretettel és odaadással végigjárja az édesanyává válás fájdalmas útját. Nem azt nézem, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt.
Az "alteros" kismamák szülésénél pedig továbbra is nagyon szívesen segédkezem. Úgy, ahogyan ő szeretné... Mert a dúlának tudnia kell, mire eljön a szülés ideje, a kismama mennyire szégyellős, milyen félelmei, avagy előző szülésélményei vannak, mit szeret, mire vágyik és mitől kap frászt. Az úgynevezett "alterok" sem egyformák. Bizony közöttük is van, aki nem ad ki vajúdásközben hangokat, aki visszahúzódóbb. Van aki kitárulkozóbb, van aki szemérmesen eltakarja testét, amennyire csak a helyzet ezt lehetővé teszi. Van, aki igényli, hogy az orvos sűrűbben jelen legyen, benne legyen a dolgok folyásában, van aki hálát ad egy olyan orvosért, aki képes visszafogni magát a mindenáron tenni akarás kényszerétől. Van aki az aput nem, csak a dúlát igényli, mert az nőből van, s az esetek többségében maga is szült már gyermeket, nincs rosszul a vértől, pontosan tudja, mi történik, mit él át nőtársa, az apa pedig otthon, avagy a folyosón várakozik.
Most pedig várom, hogy engem is megkövezzetek. Próbálom kitalálni, az én írásom vajon mit vált ki belőletek, de azt hiszem ehhez eléggé vérszegény a fantáziám.
Kedves Meső! Abban igazad van, hogy nem kell semmilyen módszert megítélni, csak azért, mert nekünk nem tetszik, vagy nem látjuk értelmét. Viszont ebbe a hibába -mármint az ítéletbe- te is beleestél, amikor mészárszékes hanyattfekvős szülésnek nevezed a hagyományos módszert, ugye? Mitől mészárszékes? Vér/víz van az alternatívnál is, azt kell mondjam (néhányat végignéztem a neten), hogy jobban mészárszék jellegű az álló, "táncolós" jellegű, kétszer szültem, s őszintén szólva ez a leírás erősen humoros volt számomra, a "hangokkal" együtt meg főleg. Mészárszéknek nevezhetnéd a szinte "kötelező" vágás miatt is, ebben is van persze igazad, mert túl sokszor és feleslegesen vágnak, de sok orvos van ma már, aki hálistennek nem teszi. Két szülés után azt kell mondjam, semmi kifogásom nem volt a lábkikötős szülés ellen: ha jól meggondolom, nem feküdtem hanyatt, hiszen a felemelkedve a lábtartóba kapaszkodtam és állítom így nagyobb erőbb tudtam kifejteni. Bizonyíték a rendkívül rövid idő, amit ott töltöttem...))) Az is igaz, hogy nem tudatlanul mentem oda és maga az orvos mondta, hogy nem is nála szültem, hanem a dr.Hirschlernél----terhesség alatt "bevágtam" a könyvét és ami fontos, el is hittem. Amit szívesen elkerültem volna, az a vágás volt, de ott és akkor nem volt az orvosnak lehetősége várni és próbálkozni, ui több mint egy tucatnyi szülő nő várakozott, hogy felkerülhessen a szülőágyra. Azt hiszem ez ma nagyon ritkán fordul elő.
És igen: az IKEÁs szoba, a labda, meg esetleg a füstölő, az enyhe túlzással nekem "bohóckodás", bár soha nem használnám ezt a szót és azért nem, mert igenis el tudom képzelni, hogy ha nem csakis és mélyen a szülésre koncentrál valaki, akkor tovább tart, mert elvonhatja a figyelmét. Egy elhúzódó szülés pedig nem bohóckodás, hanem veszélyes.
Még: elég valószínűtlennek tartom (néhány túl lelkiismeretes orvos kivételével), hogy "félóránként felnyúlnak a nyílásba"...ha meg igen, akkor annak oka van.
Tudod tényleg semmi kifogásom nincs az előbbieken kívül az alternatív szülések, a flancos szülőszobák és pláne a dúlák ellen. Csak egyvalamiről ne feldkezz meg: ezek mind sok pénzbe kerülnek, amit elég kevés kismama engedhet meg magának és nem túl szép dolog úgy kampányolni mellettük (nem rád gondolok), hogy esetleg kétségbeejtik azokat, akiknek nem telik rá.
Összefoglalva: alternatív, ha valakinek az kell, és dúla, aki segít, rendben, ha kell a kismama lelkének. Otthonszülés akár dúlával, vagy bárkivel, az nem elfogadható számomra.
Kedves Edith7!
A magam szülését ítéltem meg, kizárólagosan a magamét. Nem a hanyattfekvéssel volt bajom, még csak nem is a kengyellel, sőt még a gátmetszés, - amit négyből háromszor sikerült begyűjtenem, s a mai napig fáj, amikor menstruálok, vagy amikor időjárásváltozás közelít, pedig a legkisebb lányom is már tíz esztendős - nos még az sem szerepel a visszatérő rémálmaim között. (Bocsánat az érzékenyebb hölgyektől a naturalisztikus kifejtésért.)
Négyből három szülésemnél történt egy-egy olyan orvosi baklövés, ami miatt a szüléseimet utólagosan traumatikusnak, pszichésen sokkolónak érzékelek a mai napig. (Na, ne túlozzak már ennyire!, sokszor sokféle terápiára jártam azóta, bár ezek csak a lelkemen tudtak segíteni... :)) Négyszer váltottam orvost, (először az első szülésután,utoljára a negyedik szülés után, hiszen nőgyógyászra továbbra is szükségem van...) mindegyik ehhez hasonló kérdéssel kezdte meg az első vizsgálatot: "ki volt az az állat, aki...?"
Amikor elvégeztem a dúlaképzést, egyetlen olyan tényező volt, amitől féltem: nem tudtam elképzelni, hogyan fogom remegő lábak és gyomorideg rángás nélkül átlépni a kórház küszöbét, ha valaki engem választ segítőjének. Azt sem tudtam elképzelni, hogyan fogom érezni magamat, ha esetleg valami oyasmit látok, ami velem már megtörtént.
A dúla nem szólhat bele semmibe. Nem azért van ott. Az anyának és az apának van joga beszélni, kérdezni, vétózni, aláírni, elfogadni, megtagadni.
S hogy a dúla mennyire luxus szolgáltatás? Igaz, én még kicsi vagyok, egy éve végeztem, s volt egy fogadalmam is, amikor átvettem az oklevelet: az első évben én tartozom köszönettel azért, ha valaki kikéri a véleményemet, tanácsomat, s még ha azzal is megtisztel, hogy magánál a szülésnél is jelen lehetek, azért lehet, hogy még én fogok fizetni :) Az egy esztendő most telt le, s azon gondolkodom, hogyan tovább ebben a kérdésben.
Tapasztalt dúlatársaim, kik több éve csinálják, gyakran pénz helyett bartereznek. Látjuk, nincs pénze a családoknak, legalábbis a többségnek nincs, s azt a keveset, ami van, az orvosra spórolják-kuporgatják össze, vagy maximum a szülésznőre. Akkor is, ha a dúla az, aki végig segít, vállalva elejétől a végéig, műszakváltás nélkül, szünet nélkül (Ezt persze nem panaszként mondom, hiszen szerelemből tesszük, különben nem is tennénk!:))
Mindenképpen ráfordított minőségi időt adunk az életünkből. Akkor is, amikor tanácsadásra jönnek hozzánk, akkor is amikor a gyermekágy idején látogatunk, és akkor is amikor magát a szülést kísérjük. Mint említettem, a dúlaság nem abból áll, hogy beesek valakinek az első fájására a szülőszobába...
Ha engem kérdezel, s hangsúlyozom, kizárólag a magam nevében beszélek, továbbra sem fogok senkit elutasítani, ha valaki felkér és azt mondja: nincs miből... Azt gondolom, az ember, ha segít, azt visszakapja. Nem biztos, hogy ugyanonnan, de valahonnan biztosan. Magam így tapasztaltam eddigi életem során. Mostanság pedig nagyon nehéz időket élünk. Muszáj meghallani, sőt észrevenni azt az embert, akinek segítségre van szüksége.
Persze a sárga csekkeket nekem is be kell fizetnem, s a tejet sem adják továbbra sem ingyen a közértben, mint ahogyan másnak sem. Ezért a barter és az Istenfizesse meg jelmondat nem jelenthet mindenre megnyugtató megoldást. Amíg szülést kísérek,addig természetesen távol vagyok a pénzkereső tevékenységemtől.
Esetleg azt mondanám a közel, s távoljövőben, "lehetőségeidhez mérten adj, annyit,amennyit jó szívvel, pénztárcafájdalom és szívgörcs nélkül ide tudnál adni..."
Naív vagyok? Ezt már sokan mondták. Akkor sem tudok másképpen gondolkodni. Az nem én volnék. Minden esetre sikerült alaposan messzire kanyarodni az eredeti témától.
Sziasztok!
A cikket olvasva érzem azt a mérhetetlen nyugalmat,amit Emőke sugároz
Sokan irigyek, erre kellett rájönnöm, amikor a sok ellenséges véleményt olvastam! Talán őket senki nem erősítette meg a hitükben, és ezért áldozatául estek a kórházak monoton, sürgető futószalagszerű ellátásának! Lehet, hogy most már másképp tennének ők is, de egyszerűbb itt azt ócsárolni, ami nekik nem sikerült!
Az első szülésemnél sok minden másképp alakult, ahogy szerettem volna, akkor egy valami maradt nekem, amibe kapaszkodhattam, a dúlám szavai, ő egyetlen pillantra sem hagyta, hogy a hitemet elveszítsem, megerősített abban: minden ok, menni fog! Tudtam nem kell a sok mesterséges szer, beavatkozás! És higyjétek el fejben dől el nagyon sok minden! Rácáfolva a kórházi pesszimizmusra, hamarabb, oxitocin infúzió és gátmetszés nélkül született meg a kislányom
Nekem sikerült úgy szülnöm másodjára, amilyenről álmodtam
! És ehhez "csak" annyi kellett, hogy a megfelelő embereket kellett megtalálnom! A férjem, a dúlám és a szülésznőm segítségével megvolt az a hit, hogy tudjam, a lehető legtermészetesebben tudom a kisfiamat a világra segíteni
Szóval nagyon is találó a cikk címe
Szia!
Én is minden segítség nélkül, nagyon gyorsan, megélve csodát szültem, és ráadásul nem tejeltem senkinek több tíz(száz)ezer forintot, hanem az ügyeletes orvosnál és szülésznőnél szültem, akik munka időben segítettek, ahol kellett, ugyanis ezért kapják a fizetésüket.
Az erőt pedig a fiam és lányom adta.
Minden nőben meg van az erő, hogy világra hozza a gyermekét segítség nélkül, csak a terhesség alatt átmossák az agyunkat, hogy saját orvos, szülésznő, dúla, lélekrezegtető, spirituálisráolvasó, stb nélkül úgysem sem megy.
Az első szülésemnél nagyon féltem, mert én is összeolvastam minden marhaságot, hogy mennyire kellenek ezek a segítők, de nem volt rá pénzem, és én szültem a legkönnyebben az osztályon, másodjára belefért volna minden, de én tudtam, hogy ez a kettőnk kalandja a lányommal, és ő is nagyon ügyesen született meg.
Persze, akinek kell, fizessen meg orvost, bábát, dúlát, stb., de ez nem garancia a probléma mentes szülésre. Ha elakad a baba, akkor orvosi beavatkozás kell, és hálát adhatunk, hogy mi ezt túléljük, míg őseink ebbe belehaltak.
A gyors, könnyű szülésés adottság, nem érdem, ha beavatkozás kell, az sem szégyen, hanem tök jó, hogy mi mind (99%) felállunk a szülőágyról.
"Egyetlen egy dolgot nem értek. Az elfogadás a másik oldalról miért nem kölcsönös? Miért baj, hogy van, aki másképp szeretné, akinek másképpen jó?"
Az nem baj, hogy valaki másképp szeretné.
Az ilyen cikkekkel az a bajom, hogy
1. azt sugallja, ha egy nőt hagynak úgy szülni, ahogy akar, meg hisz magában, akkor tutira gyönyörű, csodálatos, komplikációmentes szülése lesz. Vagyis ha valakinél komplikációk lesznek, akkor azért valaki "hibás", mert túl lett orvosozva meg beavatkozva a dolog. A terhes nők ezt elhiszik (mert csábító), emiatt irreálisan optimista elvárásokkal indulnak neki.
A valóság az, hogy a szülés nehéz és potenciálisan veszélyes biznisz. Nem rettegni kell és jó a pozitív hozzáállás, de túlzott elvárásokat ne alakítsunk ki a nőkben, nehogy attól omoljon össze lelkileg, mert "nem sikerült", ami pedig "a világ legtermészetesebb dolga kellene, hogy legyen" (gátmetszés, burokrepesztés, fogó, császár stb. nélkül).
2. megint misztifikál meg csodázik azon, amit mindenki tud: ha egy szülés komplikációmentesen zajlik, nem kell bevatkozni, a nőnek nem kell lefeküdni, olyan pózban szülhet, ahogy jólesik és bízzon magában. Ennyi - ezt nem az alterek meg a dúlamozgalom találta ki, tudja az orvostudomány is (papíron). Csak az újságíróknak jön jól az írás, hogy el lehessen megint sütni egy hülye cikket a semmiről.
Kedves emma33!
Megint előre bocsátom, magam véleményét írom, és nemaz "altermamikét", avagy a dúlákét kompletten...
Én sem tartom szerencsésnek a tömjénezést, a rózsaszín felhőzést és a vattacukrozást.
Ehhez sokszor maguk a kismamák is ragaszkodnak. Többször voltam tanúja, amikor saját kis kuckómban,az Életkör nevű Stúdióban a szülésfelkészítésen a várandós hölgyek nem voltak hajlandóak meghallgatni a komplikációk lehetőségéről, illetve az esetleges beavatkozásokról szóló részt. Szószerint befogták a fülüket.
A korrekt tájékoztatáshoz hozzá tartozik a minden eshetőségre való felkészítés. Nagyon sok minden, sokszor előre ki nem számítható dolgok határozhatják meg a szülés lefolyását, illetve a szülésorvos beavatkozásának a mértékét.
Nekem a vesszőparipám a bánásmód. Az emberiesség.Szeretem, ha az ember megtarthatja méltóságát minden körülmények között, nem beszélnek vele tárgyként, avagy tiszteletlenül.Valaki egyszer azt írta, talán itt, talán máshol, hogy erre is fel kell készülni, hiszen az ember nem kávézni megy a szülészetre. Tudomásul kell venni mindent, hiszen pár naprabemegyünk, azt utána felejthetjük.
Nos, valóban nem kávézni járunk a szülészetre. Én azonban mindig, mindenhol szeretem érezni a tiszteletet, az emberséget, a törődést, a minőségi időt, amit a másik ad önmagából. Hiszen pénzt kap érte, nem is keveset. Úgy érzem, sokan igazán többet is kihizhatnának maguból, hiszen az emberek szolgálatára adták az életüket. (Most hajtok fejet mindenki előtt, akire nem vonatkozik mindaz,amit ide írtam!!!)
Persze innen most messzire is elkanyarodhatnánk, hiszen lehet adott pillanatban akár egy pedagógus, akár egy közértes, akár bármelyikünk agresszív, bunkó, avagy nem törődöm. Lehet, hogy csak ritkán, lehet, hogy csak aznap, mert rossz passzban van. Sőt, ne menjek messzire, hát én sem vagyok szentből, nekem sem sikerül minden nap Budha mosollyal lebegnem a föld fölött.
Valahogyan nekem a gyerekszülés az élet egyik legfontosabb pillanata. Amire szeretnék szépen visszaemlékezni. A műtéti, gátmetszési, bármilyen beavatkozásos dolog élmény, fájdalma véleményem szerint valóban eltehető egy fiókba. (Persze mértékétől függően....) Ha valaki megbántott, lelkembe tiport , abban az érzékeny állapotban keménykedett velem, az már nehezebben gyógyuló történet. Én a háborítatlanság alatt főleg ezt a tartom fontosnak. Még egyszer hangsúlyozom, ez az én véleményem, és nem várom el semmilyen szinten, hogy más is így gondolja.
Szeretettel: Meső
http://meso.freeblog.hu
www.eletkor.hu
www.szulet eshete.hu
Ezekben egyetértek Veled.
Az emberrel mindig tisztelettel kell beszélni, ez alól a szülés sem kivétel.
De ebben a cikkben nem erről van szó, eleve azzal a kijelentéssel kezdődik, hogy
"A természetes szülés megvalósulásának egyik legfontosabb alapja az, hogy a nő hinni tudjon a saját erejében és a teste működésében."
Szerintem ez eleve nem igaz. Akkor akinek császárral kell szülni, mert mondjuk farfekvéses a babája, az nem hisz a saját erejében és a teste működésében?
A komplikációmentes szülésnek az a legfontosabb alapja, hogy nincs komplikáció.
Meg azt írja, hogy a szülés alatt végig(!) ott állt a háttérben(!) egy orvos, aki
"Ez az ember hinni tud abban, hogy a nők képesek és tudnak szülni és ez az ő legfontosabb - bár nem a kezében tartott - orvosi eszköze".
Nem tetszik ez a áhítatos, kislányosan pislogó rajongó stílus - miért, a többi orvos nem hisz abban, hogy a nők képesek és tudnak szülni? Mi ebben a különleges?
(Ráadásul mit áll ott órákig egy orvos a háttérben? Ha nem csinál semmit?, majd biztatja a nőt a dúla, meg mondja neki, hogy meg tudja csinálni.)
Egyszer azt írtam, hogy jó lenne nem csak euforikus élményekről olvasni és persze pusztán csak a kicsinyesség szólt belőlem, mert én nem voltam képes. Hogy lehet az, hogy másnak igen, hiszen én én is mindent megtettem és ez csak blabla.
Ismerek olyat, akinek a szülés az szülés, mindamellett, hogy nem kórházban születtek a gyermekei, de képes volt rá. Nem menne továbbra sem kórházba. Ismerek olyat is, aki farfekvéssel képes volt megszülni saját gyermekét.
Ismerek olyat, aki kórházban eufórikusan illetve több olyat, aki inkább utólag azt mondta, hogy jobb volt minél hamarább túl lenni rajta.
Ismerek olyat, ahol miután nem rendben zajlottak a dolgok, ott volt az orvos és a megfelelő eszközök.
Viszont jó tudni, azt is, hogy van olyan hely ahol a nő szülés közben végre önmaga lehet, és amit megadott neki, nekünk a természet azt meg is teheti, élhet vele. Képes a gyermekét világra hozni, és aki ott van ekkor, az nem elvesz tőle, hanem ad neki. Nem megmenti, ha rendben zajlanak a dolgok, nem diktál, hanem enged.
Tiszteletet kap, hitetet, türelmet, elfogadást úgy ahogy a szülő NŐ érzi.
Hol vagyunk mi ettől? Van mit még fejlődni. Van aki még magát se képes elfogadni, magát se tiszteli, mások euforikus élményei felett pálcát tör, mint én is tettem anno.
Emőke köszi a cikket.
Jó megmutatni egy értelmes férjnek, aki nyitott a felesége érzelmeire és megérti, hogy az intimitás, tisztelet, elfogadás nem feltétlenül a külcsinyben, a legdrágább és legtrendibb dolgokon és azok megvalósításán múlik.