Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeret, de mégsem..
Torolt_felhasznalo_350214
Létrehozva: 2006. július 4. 18:09
Sziasztok!
Többen, többféleképpen látjuk a dolgokat. Segítség és vélemény kellene.
A történet a következő:
Párom csaknem 6 év után egyszer csak sírva-zokogva közölte, hogy szeret, de egy ideje már nem érzi azt a szerelmet, mint korábban. Nem akar szakítani (még), azt mondja megérdemlünk még egy esélyt ennyi együtt töltött idő után, hátha sikerül rendbe hozni a kapcsolatot.
Teljes szabadságot adtam neki, nem láncsoltam le, s hosszú évek óta teljesen megbízom benne. Talán ezért is ért nagyon váratlanul a dolog, már terveztük a közös jövőt is...
Hagyjam menni? Tartsunk szünetet? Próbáljnuk meg együtt tenni valamit? De mit? Hogyan?
Szerintetek?
Szia!
Igazából olyan furcsa, hogy ennyien vagyunk ezzel hasonlóképp...az én párom is megfutamodott, hasonló indokkal, "lehet, hogy én egyszerűen nem tudok házasságban élni, mert ilyen vagyok" felkiáltűssal. Hat év után, az esküvőnk elött...Neked mit mond, mit érez? Van valaki más?
Sziasztok!
Újra csatlakozom. (már pár napja valamelyik fórumon én is elsírtam bánatom) Emberem 6 év együttlét és 5 év együttlakás után kezdte nem jól érezni magát. Persze ezt látva én is egyre hülyébb lettem, erőszakoskodtam, hogy mondja meg mi van. Nem nagyon történt semmi, a hiba benne van. Tegnap szakítottam vele. Megviselte. Szeret, én is szeretem. De nem tud kapcsolatban élni. (általában, nem csak velem nem)
Most "hajtom" hogy akkor -igaz közös a lakás - de költözzön el. Aztán majd az idő meghozza a szétválást vagy a folytatást.
Élt már át itt olyat valaki, hogy szeret, de nem tud kapcsolatban élni? Ez beparázás?
Valahol igazad van, de nem minden nő arra bukik, amiben saját boldogsága beteljesülését látja. Én sem ezért buktam a páromra...(asszem...)
A másik gond, hogy én pont nem adtam mindent, nem kényeztettem el, de egy idő után mégis ellaposodtunk, mert sok mindenben igazodtam hozzá, túlontúl alkalmazkodtam. Ezt sem szabad. Volt önálló életem, félre ne értsd, csak éppen a közös életünkben én voltam az alkalmazkodó. Ennek meg is lett a kár. Igazadvan, kell apsiknak, de a nőknek is valami kihívás, motiváció, ami révél elkerülhető az elkényelmesedés-érdektelenség.
Biz' isten, már sok mindent máskép látok és máskép fogok csinálni, ha lesz rá még módóm.....
Jól esett, amit mondasz.
Mert a másik oldalról jön, de totál igaz. Egyke az exem, én szerettem jobban, és kiszolgáltam mindenben. És ez lett a vége. De tanulok belőle..... legközelebb okosabb leszek.
Hogy mit tehet a férfi? Talán ugyanezt. Éreztetni, hogy bár szereted, tetszik, de vannak mások is a világon. Akkor bekapcsolnak a szirénák...
Kösz.... bár elég durván mondod, de azt hiszem, igazad van. Alapvetően talán még abban is, hogy (ha nem is 18, de 26 évesen) nem normális egy ilyen hosszú kapcsolat. Biztos ezért is nehéz most leszakadnom.
Tegnap elköltöztem, és bár sokat beszélgettünk, egyre biztosabb vagyok benne, hogy jó döntést hoztunk. Főleg ahogy olvasom a hsz-kat, és látom, hogy nem csak én vergődtem (vergődök) ebben a helyzetben.
De azt mégsem várhatja el a világ, hogy azzal az emberrel, akivel jóformán a fele életemet töltöttem, ne kössön össze semmi. Ugye?
És én is hallom ám a dudaszót, csak remélem, elsuhan mellettem...
Na nem, csak vicceltem.
Az az igazsáz, hogy fogalmam sincs, hogy tételesen, vagy pontosan mi az, amire a nők rábuknak, avagy amitől elalélnak, amitől mély szerelembe zuhannak. Illetve mondjuk úgy, hogy van tippem: saját boldogságuk jövőbeli illúizó, vagyis a remény, hogy Ő az az igazi és egyetlen pasi, akit őket igazán boldoggá tudja tenni, aki minden vágyukat és igényüket ki tudja elégíteni. Persze ez a kezdetekben valóban így is van, mert a nő leszokik a lányregényekről, mert rádöbben: jéé ez velem is megtörténik, jéé, engem is így szeretnek, vagyis tényleg minden álma és vágya teljesül.
Azt hiszem, hogy arra, ha a nő szeret jobban, tudom a megoldást: kicsit, vagyis nagyon vissza kell venni. Nem szabad elkényeztetni nagyon, meg elétenni mindent, hogy mindent készen kapjon (tehát se magadat ne tedd elé készen, se a randit ne Te szervezd). Ezek most példák voltak, a lényeg, hogy visszaálljon az a rend, hogy a férfi udvarol és a nő fogadja az udvarlást. Persze néha a férfinak is jólesik, ha hátradőlhet, de ha ez rendszerré válik, akkor először a tettrekészségét veszti el (elkényelmesedik), majd az érdeklődését is.
De hogy egy nőnél hogy lehet visszabillenteni? Mármint ha a férfi szeret jobban. Arra mondjuk én is kiváncsi lennék!
Tippek?
Pety
Azt hiszem, ezt szeretnénk mind tudni...
Te mit gondolsz?
mlnd!
Ja, ja örök érvényű mondat:
A remény hal meg utoljára.
Egy kedves foromos privátban írta le nekem a történetét, melyben van egy nagyon szimpatikus mondat, ami lehet, hogy a legjobb megoldás ilyen helyzetekben.ű
Amikor a párja közölte, hogy nem tudja, mi van, mit is érez, a következőt mondta neki:
ETTŐL A NAPTÓL AKKOR MÉG JOBBAN FOGLAK SZERETNI.
Lányregény "szagú", de szép és igaz.
Talán megoldás is lehet némelyikünknek......
Hali!
Lemaradtam kicsit délután, de úgy látszik egyre többen vagyunk ilyen "lekvárban"
Nem értem. A nő ad, szeret, nem hisztis, nem sírós, nem láncolja le a pasit, nem eröltet semmit... És a pasi mégis "bekattan" és nem tudja: szeret, szerelmes, vagy csak kellesz.
Hát normális ez??????
Normálisak a férfiak??????
De tényleg, nálunk talán az volt a baj, hgy az exemnek már csak akkor juttott eszébe a beszélgetés, amikor már tul nagy volt a baj.
Érdekes, amikor télen kibékültünk, nagyon jól megbeszéltünk mindent. Aztán utána megint nem tudta kimondani az érzéseit.
De ez most már mindegy. Legközelebb nem követem el ezeket a hibákat.
Az egyik hozzászólásra reagálva, miszerint nem normális, hogy egy 18 éves csaj 10 évig legyen ugyanazzal.... sztem ebben nincs semmi abnormális.
Egy kapcsolat elején senki se tudja, hogy akkor most ebböl 1 hónap lesz, vagy 1 év, vagy 5 év... Nem?
Csak szerencsés lehet az embe, ha hamar talál vkit, akivel ilyen hosszu ideig együtt van. Aztán ha egyszer vége.. lehet hogy akkor is vége lenne egyszer, ha nem fiatalon találkoznak.
Én is 16 voltam, amikor a párommal találkoztam, 4 évig voltunk együtt, ö meg 3 éveel idösebb. Bár nem volt vmi szép ez a befejezés, máshogy is alakulhatott volna, ha ügyesebbek vagyunk.
Sziasztok!!!
Higgyétek el, lesz jobb is, hamarosan. És ezt pl 2 hónappal ezelött nem hittem volna, hogy mondani fogom.
Karácsony elött szakitottam a párommal, mertmegláttam egy másik csajjal. Ja, elötte 2 héttel beszéltük meg, hogy tartsunk 1 hónap szünetet, de azt mondta nem azért mert megcsalt vagy hasonló, csak hogy utána tuti jobb lesz. Hát, azt hittem ott helyben meghalok!!!
Aztán jött az, hogy de hülye volt, szeret, mindig engem szeret... stb.
Kb 2 hónap után kibékültünk, hittem neki. Bár talán tényleg öszinte volt, mert férfikönnyeket is ritká lát az ember ugye. Jobb is volt, mint az elején, nagyon jó.Bár, visszagondolva, sok mindent elrontottam, mert ha már egyszer megbocsájtottam neki, akkor már csak a jelennel kellett volna törödnöm, én viszont sokat bántottam azzal, hogy mindig felemlegettem a multat.
Mindegy, kb 3 hónap mulva, természetesen megint pont vizsgaidöszak elött, szakitottunk..... sokat veszekedtünk, majd bedöltem egy pletykának,.. orditottam, stb.. szakitottam vele.
Késöbb persze tett rola, hogy szakitás után igaz legyen a pletyka. De az már mindegy.
Azóta eltelt 2 hónap. Eddig hajlandó lettem volna ujrakezdeni, megbeszélni, mert nagyon szerettem, bár talán nem is érdemli meg.
Szoktunk beszélni, találkoztunk is... stb (persze ö azóta 3 kiscsajjal is kevergett, de az igazi helyét nem találja, öket is csak átbassza)
2 hónap alatt nem tudta eldönteni, kimondani mit akar. Nm tudta azt se mondani, hogy már nem szeret és nem akar soha semmit, de az ellenkezöjét se mondta.
Meguntam. Nem alázom meg magam többé elötte, nem taktikázom, hogy hogyan szerezzem vissza. Most már nem akarom visszaszerezni.
Azért nem, mert kb 1 hete találkoztam vkivel, akit mióta 2 éve ismerek, azota tetszik, én is neki. A kölcsönös vonzalom az adott volt, és aztán összejöttünk. Bár, még nem beszéltük meg mi lesz a folytatás.
Most végre boldog vagyok. Nagy szó, hogy ezt mondom. Persze egyedül nem sikerült volna..A barátnöim folyamatosan mellettem voltak, de az igazi lökést, atz igazi eröt ez a Vki adta.
Szóval, fel a fejjel!!!! Lesz jobb!
Viszont, Beszter, amig van miért küzdeni, addig küzdj érte!!! De meg ne alázd magad elötte. A beszélgetés, az mindenre megoldás. Hidd el!!!
Úgy látom mindenki eltűnt.
Akkor mindenkinek sok sikert!!!
De mostmár legalább jobb a kedvem.
Azt mondod ne keressek okot? Ne keresgéljek? Akkor el kell fogadni hogy így van? Vagy legalább úgy tenni? És ha nem megy?