Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeret, de mégsem..
Torolt_felhasznalo_350214
Létrehozva: 2006. július 4. 18:09
Sziasztok!
Többen, többféleképpen látjuk a dolgokat. Segítség és vélemény kellene.
A történet a következő:
Párom csaknem 6 év után egyszer csak sírva-zokogva közölte, hogy szeret, de egy ideje már nem érzi azt a szerelmet, mint korábban. Nem akar szakítani (még), azt mondja megérdemlünk még egy esélyt ennyi együtt töltött idő után, hátha sikerül rendbe hozni a kapcsolatot.
Teljes szabadságot adtam neki, nem láncsoltam le, s hosszú évek óta teljesen megbízom benne. Talán ezért is ért nagyon váratlanul a dolog, már terveztük a közös jövőt is...
Hagyjam menni? Tartsunk szünetet? Próbáljnuk meg együtt tenni valamit? De mit? Hogyan?
Szerintetek?
Hát Neked legyen igazad, szó se róla! De én már inkább a legrosszabbra gondolok, mert mindig csak csalódás a vége...
De én is reménykedem a max. egy évben, annyi idő alatt ki kell derülnie mindennek, asszem...
Évek????
Na ne! Én annyit biztosan nem adok és nem bírnék. Hónapok. Maximum fél év. Asszem.....
Hogy mennyi időre? Ezen gondolkodtam tegnap. Nem tudom. Tényleg. Fogalmam sincs mennyi idő kell. És nem tudom, hogy én mennyit lennék képes adni és várni.
Ezt így biztosan nem lehet megmondani. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne...
Igazatok van, igazából én is örülök (na azért ez kicsit túlzás
 
, hogy most kicsit nyugis, és átértékeljük a kapcsolatunkat.
Elmúlt az a görcs, amiről írtál..
Persze én még ütöttem a vasat, hogy akkor elköltözni, minden kapcsolatot megszakítani. Erre nem reagált. Kicsit lehiggattam, most már szerintem sem kellene ezt elkapkodni, de találkozni tényleg nem szeretnék vele, mert az olyan, hogy meg is maradok, de megy is. Ezért is furcsa mondat ez a "nem akarok kapcsolatban élni..." Persze velem nem akar, de igazából az elkötelezettség, a mókuskerék ami nem kell neki. ..azt hiszem.
Az idő megadja majd a megfelelő választ.
Csak győzzük kivárni. Ti mennyi időre "számítotok"?
Hogy miért is szeretem bele? Tudod, ennyi idő után ezen nem nagyon szoktam gondolkodni...
Emlékszem vonzott. Nagyon akartam őt. A barátnőm most is azt emlegeti néha, hogy milyen rámenős voltam
Keveset beszélt, olyan kis gyámoltalannak, bátortalannak tünt, de megnevetettet és kedves volt. Előzékeny és udvarias. Négy nap ismeretség után hazavitt és közölte soha sem hozott még haza lányt. Aztán kiderült, nem is olyan bátortalan. Alapvetően más volt az érdeklődésünk és ez tetszett. Rengeteg új dolgot ismertem meg mellette.
Szerintem az ember nem valakibe szeret bele, hanam azokba a "színekbe" és "lelkekbe", amik abban a másik emberben lakoznak. Én is a "színeibe" és a "lelkeibe" szerettem bele....
Én azt mondom mindig, hogy ami történik, annak biztosan megvan a JÓ oka, csak most még nem látod.
Tudod Csipsz, het, hogy igaza van Petykemanónak. Kell egy kis "elmagányosodás" néha. És meg kell találni azt a pontot, ami az idegesítő állandó telefonálok és a na jó, egyszer-egyszer és is felhívhatom között van. Az lesz az ideális.
Nem szabad görcsölni. Már én sem görcsölök. Megfogadtam, ha majd menni akar, elengedem, mert nagyon szeretem és túl élem.
Az én párom egy különleges eset, nem sok nő tudna mellette maradni és elviselni. Ezt ő is mondja. És azt gondolom, ha elhagy majd egyszer majd rájön mekkora kincs voltam. A tiéd is rájön, ha ügyes vagy és NŐ.
Hahó!
Én is épp így éreztem, nem szeretek, sőt útálok egyedül lenni...és nem tudtam felfogni, hogy mi jó valakinek abban, ha egyedül van. Mondjuk most sem tudom megérteni, de talán nem is kell, csak elfogadni. Nem könnyű, az tény. De még mindig sokkal jobb, ha arra vágyik, hogy egyedül legyen, olvasson, elmenjen a haverjával dumálni, nálunk olyan is volt, hogy azt kérte aludjak otthon (mármint szüleimnél), mert ez feltölti őt, mintha játékgépezni járna, cseten lógna egész nap, vagy berúgva járna haza...
Szóval kedves pityke, köszi az autós hasonlatot, nagyon találó, csak az az egy bosszant, hogy ha ezt 2-3 hónappal korábban olvasom, akkor holnap lett volna az esküvőm...
De talán így kellett lennie...
Petykemanó!!!!!!!
Sok férfit ismertem, ismerek, de soha semelyik nem tudott ilyen lényegretörően, pontosan és "igazul" fogalmazni a témában.
Asszem imádlak
meg a gondolataidat.
El is "dobozoltam" magamnak ezt a járgányos dolgot.
Csak az a bibi, hogy én adtam neki szabadságot. Nem voltam/vagyok állandóan telefonálós, számonkérős, hisztis nőci. Rengeteg mindent csináltunk külön - sajna lassan már több mindent, mint együtt. Nyaralat, bulizott lógott a haverokkal, nem szoktam felhívni sem nagyon, gondolván mit zrikáljam... A haverok tudomásom szerint irigykedtek, hogy milyen jó neki miattam....
Most meg kiderül, hogy lehet, hogy nem ez volt a jó taktika. Lehet, hogy egyszerűen többet kellett volna törödnöm a "kocsimmal"? Kicsit fényezni, polírozni.... és észrevenni, hogyha kevés benn a benzin és már csak döcög........
Nem mondtam ki, hogy nem végleges, sőt kölcsönösen biztosítottuk egymást a szeretetről. Mondjuk kisfejemben nehezen áll össze a szeretlek de nem akarok kapcsolatban élni szöveg.
Örülök, hogy egy pasi is írt nekünk, még a végén elhiszem, hogy tényleg ilyenek a pasik.. Én tényleg az az állandó telefonálós voltam, mert én is ragaszkodom, és rossz ha nincs velem. Éreztem is hogy az agyára megyek, de gondoltam megbeszéljük, megnyugtat. Gondolom ehhez már nem volt türelme. De akkor miért szeret? -- nem értem.
Éjjel még jól felhúztam magam, mert elmentem "mulatni" a barátaimmal, aztán egyedül kóricáltam haza, és az jutott eszembe, hogy nem is érdekli hogy merre járok, mi van velem, és ez rossz, de ha ezt akarta akkor nagyon szomorú vagyok. Tehát csak az a rossz, hogy így magamra hagyott.
Szerintem akit szeretünk, azt nem hagyjuk magára...
Ma volt a barátomnak a névnapja, én még 5én éjszaka írtam neki, hogy én legyek az első, aki köszönti, ma egy cuki smsre ébredt, és mivel most náluk nagy a kavarodás, (nem tudunk nagyon találkozni) mert nagy építkezés folyik volt ideje rajtam töprengeni. Már kérdezte is tőlem, hogy nem is hiányzom neki?
Szóval működik amit írtál, pedig nem is akartam én hiányoltatni magam, na jóóó egy picit
Bizony, ha sokat foglalkozol a kocsiddal, sokat nézegeted belülről is, kívülről is, sokat beszélgetsz vele, akkor bizony egyetlen zörejéből tudni fogod, hogy melyik csavart kell meghúzni, vagy mikor kell szervízbe vinni, mikor fogyott ki az üzemanyag...
A férfiaknak időről időre szüksége van egy kis eltávolodásra. Mert csak magukba mélyedve és eltávolodva tudnak kapcsolatba kerülni igazi és mély érzelmeikkel. Prózaian fogalmazva - bármilyen fura vagy badarságnak, vagy önellentmondásnak hangzó is - ez azt jelenti, hogy csak akkor érzi meg, mennyire hiányzik neki a másik, mennyire fontos neki a nő és mennyire nagyon szereti őt, amikor az nincs vele, amikor egyedül lehet, gondolkodhat és elmélyedhet az érzéseibe. Például amikor játszik, focizik, úszik, barkácsol, kocsit mos, modellvasutat épít, horgászik, blabla feltéve, hogy az asszony telefonon se zargatja 10-20percenként.
Az eltávolodás (barlangbabújás) után persze egy idő után előbújik onnan és újult energiával veti bele magát a szeretetbe: rátalált szerető énjére.
Sajnos azonban elég nehéz beismerni és megvalósítani ezt az eltávolodási igényt. Meg általában a nők rosszallani szokták, mert rögtön arra gondolnak, hogy úristen távolodik, biztos nem szeret. Többnyire vagy megharagszanak, vagy utánakapaszkodnak a férfinak. Utóbbi esetben nem távolodhat el, előbbi esetben pedig eltávolodik, de nem mer visszatérni, mert fél a nő haragjától. Egyik se jó.
Sajnos gyakran előfordul, hogy az eltávolodásra irányuló igényüket ezért nem merik megmondani, mert nem tudják mivel megmagyarázni. Ezért gyakran csak akkor állnak elő a "tartsunk szünetet" kérdéskörrel, amikor már tényleg van miért (kiért) eltávolodni és elgondolkodni, hogy hogyan (kivel) tovább.
Ez a legrosszabb, mert míg egy "sima" eltávolodásra simán azt lehet mondani, hogy türelem és csak semmi sértődés, tessék örömmel visszavárni és akkor örömmel fog visszatérni a szerelméhez a férfi, addig ha már bekerült a képbe, akár csak egy "barát" is, akkor már gázos az ügy.
Ami a biztos kapcsolatokat illeti:
Ha van valamid vagy valakid, akkor azzal törődnöd kell, ha meg akarod tartani.
Csak annyira létezik, mint mondjuk egy örökké működő autó. Újra ezzel a hasonlattal élnék, mint egy másik topikban. Az autó addig megy, ameddig van benne üzemanyag. Időnként bizony fel kell tölteni üzemanyaggal a tankját. Egyfelől a tankból előbb-utóbb kifogy, másfelől nem elég egyszer tankolni, mert az autó tankja is csak bizonyos mennyiségű üzemanyagot képes befogadni. Szóval nincs olyan, hogy megtöltöm egyszer 10 000 gallon benzinnel, aztán nyomás míg az utolsó csavar el nem kopik!
De az üzemanyagon kívül a kocsit időnként le kell mosni, ezt-azt ki kell rajta cserélni, szervízbe kell vinni, stbstb, egyszóval oda kell figyelni az igényeire, gondozni kell, karban kell tartani, olajozni, stb Cserébe vinni fog amerre csak akarod, olyan sebesen amennyit csak bír és gyönyörű hanggal berregve. Nem fog se puffogni, se dohogni, ha menni kell, se füstöt fújni, nem fog lerobbanni és nem fog elszakadni az ékszíj... Primán megy majd a járgány
Aszongyátok a soksok együtt töltött idő és közös program gyümölcsöző? Most én is kedvet kaptam tőletek a reménykedésre!
Pety
Hát igen, sajnos ez van, de ti ezt értitek is? Mert én nem!Nincs olyan, hogy biztos kapcsolat, könnyű kimondani, de nem tudom felfogni.Ez nem normális!Nincs olyan, hogy dönt az ember: igen,ő kell-,és aztán ehhez tartja magát tűzön vízen át!?Én eddig hittem a házasságban, nem azt hittem, hogy állandó felhőtlen boldogságban fogok élni, de hittem, hogy nem fogok csalódni, legalábbis ekkorát...úgy irigylem azokat, akik elfogadják, hogy minden bizonytalan, és állandóan változik, és alkalmazkodnak. Én még kicsit küzdök ez ellen asszem, de lehet már nem sokáig...ismerjem be, hogy nem tudom irányítani az életem??ez olyan nehéz! Na esszem lassan begolyózok, uh.inkább megyek is,nézek valami filmet.
Szép estét Nektek!
Én most nagy igazságra jöttem rá. Amire ezek szerint te is.
Nem szabad sohasem biztosnak lenni egy kapcsolatban. Sohasem szabad teljesen elhinni, hogy Ő már a tiéd. Mert akkor előbb-utóbb összedől a világotok.
Tarts ki, a legrosszabb várni és várni. Szerintem legjobb, ha a közelében vagy, de nem vagy túl közel.
Bocs csajok,látszik, hogy kezdő vagyok...
szóval kedves csipsz! megfutamodott, de talán-remélem nem végleg. Elvileg még együtt vagyunk(szülők felé ezt kommunikáltuk) de mi tudjuk,hogy ez most valami más...olyan köztes állapot, mert együtt is-külön is, olyan élj a mának feeling..
kötetlenebb, mint korábban, amikor együtt éltünk, nekem rossz,mert ragaszkodóbb vagyok, kicsit leláncoltam, ő pedig ezt nem tűri/tűrte tovább...
Amit leírtál, nálam dettó! Megspékelve egy kis építkezéssel és esküvőszervezéssel, ami a leírt kevés programra szánt időt még megfelezte...én is rájöttem, hogy ez nagy hiba volt. Nem figyeltem eléggé Rá...gondolom a Te párod is alkalmazkodó típus, az enyém is, talán jobb lett volna, ha nem az és azonnal kiált, hogy térjek észhez...de csak utalgatott, amit én nemes egyszerűséggel betudtam a sok szervezés, intézkedés miatti fáradtságnak. Meg kell tanulnunk megérteni a társunkat! Én nem értettem meg őt. És be kell vallani, kevest tettem érte. Azt hittem csak a filmekben van az, hogy a nő elhanyagolja a párját, mert azt hiszi minden biztos, és elvakul teljesen...az a baj, hogy mi vagyunk a szereplői a filmnek...ez hihetetlen, de így van. Azt hittem van biztos és örök kapcsolat, decsalódtam újra...
Mindenesetre én sem adtam fel, kell lennie még egy esélynek! Most külön vagyunk, tudom, hogy neki van egy másik...aki csak barát...még...de találkozunk, írunk, és megpróbáljuk kideríteni (inább ő,mert én tudom,asszem...), hogy hogyan tovább...ehhez idő kell!Én is próbáltam siettetni,mert nekem ez így nagyon rossz, de nem lehet, attól nem lesz jobb!!!Várni kell!szörnyű, de nem tudom mennyit!!!És sokat beszélgetni,őszintén!!!
Hanga: és végleg megfutamodott? meg sem állt? vissza se kacsintott? Mennyi ideje volt? Reménykedsz még?
Most nagyon kemény vagyok ám
Lejátszottam már magamban korábban, úgyhogy viselem. Persze nem jól.
Nincs senki más a képben, csak a nagy önfejűség és a "hagy éljek úgy ahogy én akarok" érzés, kötöttségek nélkül. Most majd megteheti.
A nehéz az legy, hogy meg kell állni, hogy ne keressem, hívjam. És persze kíváncsi vagyok, ő mikor fog keresni..
Szia Hanga!
Ráhibáztál nagyon! Közös program volt ugyan de abból állt, hogy fekvés, valami film, kis kaja, szex és ez már hónapok óta így megy/ment. Csak nem nagyon tűnt fel, mert lefoglalt a munka és kényelmes volt így - nekem.
Ha nem hagy el másképp lesz. A munka sem nagyon foglalkoztat, áthelyeztek, sok az intrika stb. De elhatároztam, nem fogok vele foglalkozni, csak vele meg magammal.
Szia Beszter!
Ami nálam eddig bevált, az a beszélgetés. Minél többet és minél őszintébben. Volt olyan pillanat, amikor már szinte nem tudtam fizikailag tovább gondolkodni a problémákon, de a beszélgetésnél sosincs olyan, hogy már nincs miről...ennyi év után főleg.
Meg kell ismerned őt jobban! Talán eddig nem volt teljesen őszinte Veled, ha esélyt ad a kapcsolatnak, akkor neki is őszintének kell lennie,magához és Hozzád is!
Eltávolodtatok egymástól? Alig volt közös program,csak a munka, ház, gondok...?
Sziasztok4
Szia csipsz!
Igen, azt hiszem ez a beparázás.
De mi van, minden pasi most parázik be? A nyár és a lenge lányok kihozza belőlük az "énmemtudommitakarok" érzést? Vagy mi?
Nem értem. talán soha sem fogom. Szeret, de mégsem.. Vicces.
És hogy bírod az elszakadás kezdő pontját, csipsz?