Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeret, de mégsem..
Torolt_felhasznalo_350214
Létrehozva: 2006. július 4. 18:09
Sziasztok!
Többen, többféleképpen látjuk a dolgokat. Segítség és vélemény kellene.
A történet a következő:
Párom csaknem 6 év után egyszer csak sírva-zokogva közölte, hogy szeret, de egy ideje már nem érzi azt a szerelmet, mint korábban. Nem akar szakítani (még), azt mondja megérdemlünk még egy esélyt ennyi együtt töltött idő után, hátha sikerül rendbe hozni a kapcsolatot.
Teljes szabadságot adtam neki, nem láncsoltam le, s hosszú évek óta teljesen megbízom benne. Talán ezért is ért nagyon váratlanul a dolog, már terveztük a közös jövőt is...
Hagyjam menni? Tartsunk szünetet? Próbáljnuk meg együtt tenni valamit? De mit? Hogyan?
Szerintetek?
Jó ilyen példát is hallani. Egyébként az én meglátásom még az, hogy talán belekényelmesedik az ember a kapcsolatba, elfelejt tenni érte mert azt hiszi magától is működik... Volt itt egy autós példa: sokáig elüzemel jól, ha törődnek vele, tankolják. Csak néha az ember elfelejt tankolni... És ha már hetek óta BKV-val jár és irtóra unja, akkor rájön hogy nem is olyan nagy ügy a tankolás csak kicsit többe kerül (itt több erőfeszítésbe)... Ezért gondolom néha én is úgy, (hiába emlegetik hogy rossz a felmelegített káposzta) hogy kell egy kis különlét (ha máshogy nem megy) hogy az ember rájöjjön, hogy mit is akar a másiktól, és hogy hajlandó e érte tenni...
Nem szabad elkényelmesedni!!!
Köszönöm.
A szünetben nem hiszek, így is elég szabad volt mellettem. Csak együtt hozhatjuk helyre szerintem. ....
Ja, ja.
De azt hiszem ennyi év ismeretség után valahogy hajlok arra, hogy igen, 4 hónap után hazajön a haver egy napra. + megszokta, hogy az ilyen dolgokat én elég lazán veszem (vettem eddig) és menj és érezd jól magad címszó alatt nyugtázom (nyugtáztam eddig)
De ezután minden másképp lesz
Sziasztok,
Gondoltam hozzászólok a témához, mint saját tapasztalattal rendelkező.
4 évvel ezelőtt összejöttem egy sráccal, volt nagy szerelem, aztán kiderült hogy én sokkal jobban igénylem az együttlétet, a gyakori találkozásokat mint ő. Évekig együtt voltunk, szerettük egymást nagyon de sokat szenvedtünk olyan dolgokon hogy én többet szerettem volna kapni mint amit ő tudott adni. Tavaly, 3 év után nekem nagyon elegem lett ebből a szenvedésből és elhagytam, kerestem mást. Elteltek hónapok, sok mindenre rájöttem és ő is. Most együtt élünk
Ő, közhelyes módon, rájött hogy mennyit jelentek neki, én pedig megtudtam, hogy igenis képes értem hónapokig kaparni 
Összecsiszolódtunk. Én már nem igénylem olyan görcsösen a közelséget, ő pedig magától kimondja hogy szeret és sokkal jobban érezteti is.
Most már sokkal jobban megvagyunk, mint régebben. A felmelegített káposzta után valahogy jobban tudunk egymásra figyelni, már nem inkább a saját igényeinkre figyelünk hanem egymásra
Szóval az a kis szünet nagyon jót tett.
Nem hiszem, hogy ez másnál nem fordulhat elő!!! Szerintem az ilyen válságokban a legfontosabb az, hogy ráhangolódjon az ember a másikra és felismerje, mire van szüksége. Hat év rengeteg idő, ha van esély és szeretitek még egymást, akkor ne hagyjátok elveszni! Sok minden lehetséges ilyenkor: lehet hogy a pasinak egy kis eltávolodás kell hogy tisztában kerüljön magával, lehet hogy még több odafigyelés kell neki vagy több közös program vagy csak több pozitív élmény. Távolról ezt nem lehet megmondani.
Beszter08, tényeg csak azt tudom tanácsolni, hogy kicsit szorítsd háttérbe a saját érzéseidet és figyelj a párodra. Kitartást és sok sikert kívánok Nektek!!!
Legyünk őszinték: azért magunkban is helyre kellene billenteni ezt a dolgot, nem csak bennük: ők túl könnyen veszik, mi meg túl drámaian. Nemhiába van nagy igazsága és sok értelme a következő szónak: ARANY KÖZÉPÚT!
De egyébként te hogy rendezed le magadban ezt a kérdést: hogy most ők tényleg ilyen könnyen veszik, vagy már nem szeret. Pl. most ugye a te helyzeted: meg van beszélve a nagy beszélgetés, és erre lemondja, tényleg egy olyan indokkal, amit te nem tudsz hová tenni... Bocs, már én felhúztam magam ezen a dolgon...! Hogy döntse el az ember hogy mi az igazság?
Bocsi, ez jó kérdés volt, mert szerintem te is ezen rágódhatsz...
Hát most mondanám, hogy megnyugtat, hogy nem csak az én pasim ilyen...
De természetesen nem nyugtat meg, csak nehéz elviselni... Ez a bolha-elefánt téma nagyon ismerős
!!!
Én úgy vettem észre, alapvetően a férfiak másképp működnek, mint mi.
Volt, hogy elmondtam a páromnak, hogy nem vagyok teljesen boldog, nem érzem a szeretetét., kedvességre, figyelmességre vágyom. Én azt gondoltam, hogy megbeszéljük a dolgokat és sity-suty megoldódik. Nem nagyon szoktam rágódni ilyeneken. (eddig) Elmondtam meghallgatott és a vége az lett, hogy ő nem akar elveszíteni engem és miylen jó vagyok, meg sem érdemel. Én csak elmondtam egy kis problémát, amin valljuk be tök könnyen lehet segíteni. Ö meg már azon aggódott, hogy nem akar leveszíteni.
Szóval a tanulság a régi mondás: bolhából elefánt.
A Te "bolhádból" a férfi "elefántot" csinál - magának.
De ha Neked "elefántod" van, abből a férfi "boilhát" csinál - magának.
Csinálj egy "én vagyok a fonos napot"
Szundikálj, várárolj, szépülj, vegyél ki filmet (lehetőleg vígjátékot), rendelj pizzát, kínait, vagy amihez kedves van.
Ui.: és kötesd be a netet
Olvasgatom azt a topicot, mert egy kicsit hasonló cipőben már jártam.
És most nem tudom hogy sírjak vagy nevessek: nálunk is volt már olyan, hogy "vészhelyzetben" mégis valami "más programot" talált, és/vagy úgy tett mintha mi sem történt volna.
Ezért háborog a lelkem:
hol azzal nyugtatom magam, hogy persze-persze az "csak" a "gond" hogy ők nem élik meg olyan vészesen, vagy nagyon jól tudják leplezni az érzéseiket.... Persze egyszerűen női aggyal képtelenség felfogni, hogy amíg te szenvedsz mint egy kutya, addig Ő hogy tud jó kedvűen sörözgetni a haverokkal...
hol pedig belőlem is ez tör ki, hogy tuti nem szeret, ilyen érzéketlen/szemét nem lehet az, aki szeret... (és akkor csoda ha az ember lánya levág egy csinos kis hisztit...) Hát mit lehet tenni?
De akkor is: HOGY IS VAN EZ???? Valami pasi ossza meg már velünk???
Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem itt oltári nagy a gáz! A barátod nemcsak hogy már nem szerelmes - amit mondjuk 6 év után meg lehet érteni -, de nem is nagyon szeret téged! Ha szeretne, nem csinálna ilyen szemét húzást! Én nem hiszem el, hogy a barátjával találkozik ... Ez az egész úgy hangzik, mintha fázna a beszélgetéstől, és ezért akarná halogatni! Bocs, hogy ilyen őszinte vagyok, de sajnos a rossz tapasztalat mondatja ezt velem.
Úgy gondolom, Te túl engedékeny vagy. "Próbáltam éreztetni a hangommal"... Na ne! Én is ilyen voltam régen, de ma már keményebb lennék. Hívd föl Te is holnap az utolsó pillanatban, és mondd le egy hasonló ürüggyel a randit! Ennek persze csak az a veszélye, hogy ha úgy van, ahogy én látom, ennek még örülni is fog!
A legjobb megoldás az lenne, ha elküldenéd (melegebb éghajlatra) egy időre, gondolkodjon egyedül, és jelentkezzen, ha tisztába jött magával! Ez rohadt nehéz lesz Neked, de ki kell bírnod, hidd el, még mindig jobb, mint ezt a a nyögvenyelős szenvedést csinálni, eltűrni, hogy így kínoz ... Légy erős, és állj a sarkadra!
Az ötödik napnál tartunk... és nem hiszem, hogy megváltoztatja a véleményét... sajnos nem az a fajta. Vagy ha meg is változatatná, az sem lenne jó, mert nem tudom, bíznék-e még benne és a kapcsoaltunkban.
Miért kell, hogy az elmúlás ilyen fájdalmas legyen? Miért?????????
Sajnálom...
De a beszélgetés jót tesz. Nem tudom, hogy mi lesz a hétvégén, mert otthon nincsen netem, és nem tudok hol feljönni (csak a közös házban, de oda nem akarok visszamenni...)
Szörnyű lesz a hétvége, előre félek. A sok lesajnáló tekintet az ismerősöktől, meg a sajnálkozás, meg a sok idő gondolkodni.... ki kell találnom valamit.
Segítsetek!!! Olyan legyen, ahol nincsenek párok, de történik valami, éééés... asszem más lehetetlen kérésem nincs.
Elhiszem, hogy felment benned a pumpa.
Valószínű nem éli meg akkora válságnak mint te, de ez nem azt jelenti, h már nem akarja. Egyszerűen nem fogja fel tragédiának.
Mi csajok, meg tragédiának fogjuk fel (persze az is, tragédia és egy bazinagy csalódás).
Azon már gondolkodtál, hogy mi lesz a nagy megbeszélésen?
Én tegnap úgy gondoltam -és soxor ha gond volt- hogy meg kell beszélni. "megbeszélésmániás" vagyok. De úgy tűnik ez nem vezet sehová. Mert egy megbeszélés miatt nem fog visszajönni, nem fogja szerintem azt mondani, hogy húú, igazad van csettint egyet és minden rendben lesz. Nem?
Megbeszélés csak durva lehet, hiszti és ordibálás. Nem?
Én most a "nem is akarlak látni, ne beszéljünk" taktikát választom, (persze még nincs 24 órája
 
azt remélem, hogy ha erősen ezt tartom, és közben hiányomat érzi, de nem rohanok vele találkozni, akkor majd egy idő után vissza akar jönni (ha tényleg szeret) és akkor majd kapálózhat.
Tegnap egy pasi barátommal beszéltem, ő a kapcsolatuk 4. évében őrült meg és ment el a fene nagy szabadságba, azt mondta 3 nap után érezte h nem jó a lány nélkül. 4 hónapig kapart, amíg visszafogadták. Azóta már házasok, és 2 szép gyerekük van
Az a vicces, hogy nem haragszom.
Kedzem úgy érezni, hogy ez az egész egy vicc, aminek én vagyok a keserédes poénja.
Tudnia kell, mit érzek, mert egy oldalas levelet kapott tőlem, amiben mindent leírtam. Ott van, feketén fehéren. Az is ott van, hogy szeretem. Mintha ez mindenre feljogosítaná....
Azt hiszem egy dolgot érzek most: csalódást, de nagyot. Csalódtam benne és magamban is. Valami megtört...
Túl elkeseredetten látom a világot, hogy tanácsot tudjak adni... de megértem az elkeseredésedet.
A pasik sohasem élik meg annyira intenzíven az érzelmeket... és így talán azt sem érti, érzi, hogy Te min mész keresztül.
Ne hagyd, hogy a haragod dolgozzon benned... bár ez nehéz.
Na emberek, most mi van?
Új fejlemény ügyemben:
korábban negbeszéltük, felhív, hogy pontosítsuk, mikor is jön este. Most felhívott és azt modja, van egy kis baj, mert az egyik legjobb barátja - akivel melesleg kb 3-4 hónapja nem találkozott - haza tudod jönni egy napra: mára. inkább holnap jönne hozzám délután, ma este meg találkoznának ezzel a barátjával. Énmegdöbbenésem próbáltam éreztetni a a hangomba, s mondtam. Jó. Akkor gyere holnap.
Hááááááááátttttttt..............
Na most vagyok azon a ponton, hogy sehol.
Én élem kapcsolatunk válságát, amit ő indított el. Ő meg????? Fogalmam sincs mit él. Persze, régen látták egymást, az is lehet, hogy engem beszélnek meg. Nem tudom. De hát VÁLSÁG VAN!! Ilyenkor nnem ez az első normális esetben??!!
Tudjátok, kezdek elgondolkodni azon, hogy akarom-e én ezt ezek után, annak ellenére, hogy szeretem. Egy biztos, bármi lesz, már nem lesz ugyanolyan. Én sem leszek már ugyanolyan.
Szóval? Én belülről látom. Ti mit láttok, külső szemlélődők?
Én ezt kezdtem el: A Férfiak a Marsról a Nők a Vénuszról jöttek. De mintha lenne olyan is hogy Mars és Vénusz újrakezdi.... Ez itt most sokaknak jól jöhetne! (ha tényleg arról szól, amit a cím sejtet)
A szeretetről való biztosítás nálunk is megvolt, megvan, mert ennyi idő után természetesnek tartom, hogy fontosak vagyunk egymásnak, csak valahogy nem tudtuk már azt adni, mondani, amire a másiknak szüksége lett volna. Azt hiszem, tavaly kezdődött ez, amikor sokat voltunk távol egymástól, és amikor együtt voltunk, nem győztük a saját dolgainkat mesélni egymásnak, nem figyeltünk a másikra....
És annak ellenére, hogy vasárnap óta minden nap felhív, egyedül érzem magam, és nem tudok örülni a hívásainak, mert azt nézem, hogy egyre később hív, tehát egyre tovább bírja ki nélkülem, tehát egyre jobban eltávolodik.... ami meg közben teljesen természetes lenne, és lesz is.
Fontos, hogy szabjatok időt! Mi nem tettük meg, és egy idő után ez mérgezte meg a dolgot, mert én mindenáron beszélni akartam róla, hogy most már jó-e, ő meg az hajtogatta, hogy ne ezzel foglalkozzak, hanem azzal, hogy ebben a pillanatban jó.
Nekem kellett volna a bizonyosság, hogy ez most örökre megjavult, neki pedig a pillanatnyi dolog megfelelt.
Petyke!
Komolyan csodálom, hogy milyen bölcsen tudsz hozzászólni ezekhez a dolgokhoz.....
Sziasztok!
Nincs sok időm most írni, de olvasta valamelyikőtök John Gray könyveit (pl. Mars és Vénusz mindörökké együtt)? Én móltkor elkezdtem valamelyiket (bocsi nemtom melyik része pontosan, majd megnézem), de NAGYON sokminden kiderül belőle, amit mi nők máshogy gondolunk, mint a férfiak. Pl. Valaki írta is itt ezt a barlangos dolgot: a férfiaknak szükségük van rá hogy elvonuljanak, és közbe ne csesztessék őket hogy "mikor jössz már elő" stb... Bocsi most nagyon sietek, de mindenképpen javaslom ezeket a könyveket nőknek és férfiaknak is, szerintem mindkét oldalról nagyon jól látja a szerző a dolgokat!!!
Hú, bocsi, írok még ha tudok...
Most lekattanok kicsit innét, de még majd jövök.
Addig is ha van valakinek valami okos tanácsa a "nagy beszélgetésre", szívesen fogadom.
Üdv nektek!
Majd ma kiderül, ő mennyi időt gondolt. Én asszem, nem adok neki ötleteket...
Mert hogy ja, nálunk ma este lesz a nagy beszélgetés, hogy mi is legyen velünk. Félek ettől az estétől nagyon.
De már összeszedtem a gondolataimat, hogy mit szeretnék mondani. Legalább is most úgy gondolom, hogy összeszedtem...