Fotó

Múltidéző kincsek a fotóalbumból – 72 éves lett Gálvölgyi János

Ma ünnepli 72. születésnapját Gálvölgyi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész. Igazi csemegékkel, fekete-fehét fotókkal köszöntjük!
Gálvölgyi János 72 éves lett

Gálvölgyi János a Révai nyomádban dolgozott, mint fényképész, amikor 1968-ban megnyerte a Ki mit tud versenyt.  Ő azonban nem gondolta, hogy ezzel teljesen megváltozik az élete, és ahogyan korábban mindig, a döntő utáni reggel is tömegközlekedéssel elindult dolgozni a nyomdába. “Felszálltam a trolira a Király utcában, és ugyanazok az emberek, akik korábban le sem fütyültek, hirtelen mind engem néztek. Lent van a sliccem, vagy mit néznek? Nem fogtam fel, hogy előző este engem látott a tévében négy- vagy ötmillió ember. Akkoriban még ennyien néztek tévét… Innentől kezdve bárhová mentem, már én voltam A Gálvölgyi”- mesélte nekünk 2018-ban. Ez az ismertség kicsit elhalványult, amikor főiskolás lett, ám ezt követően ismét hívták a tévébe, rádióba szerepelni, és azóta sem nagyon vajon olyan ember az országban, aki ne ismerné fel Gálvölgyi János jellegzetes hangját, vagy barátságos mosolyát.

Jöttek a szakmai sikerek, a fellépések és közben a színész megházasodott, majd apuka lett. A 70-es, 80-as és a 90-es években elképzelhetetlen volt nélküle a szilveszter.  Sok év (tévés) kihagyás után tavaly az RTL klub szilveszteri Híradójában tért vissza a parodista, színművész. Tévében már alig láthatjuk, de havonta 15-20 fellépést most is vállal a színházban. Ahogyan Gálvölgyi foglalmaz, az ő kábítószere az esti taps a közönségtől. “Én fejemben jelenleg hét darabnak a szövege van, amíg ezt esténként el tudom mondani, addig nincs nagy baj…Én azt érzem csodának, hogy vagyok. Ezalatt most nem azt értem, hogy még élek, hanem hogy fennmaradtam ebben a szakmában. Ötven év baromi nagy szám. Az embert annyiféle támadás éri, főleg kollégáktól. Rólam már minden le van irigyelve: a kitüntetéseim, a szerepeim, a sikereim. Egyet nem irigyelt tőlem senki: a melót.”

De elég a beszédből! Múltidéző képekkel köszöntjük a ma 72 éves Gálvölgyi Jánost!

Gálvölgyi János 1974-ben
Megnézem
Összes kép (8)

Táncdalfesztivál csillagai!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top