Vlagyimir Iljics Uljanov, mozgalmi nevén Lenin nem csak nagy hatású filozófus, hős fotelforradalmár, a Szovjetunió első embere és kommunista tömeggyilkos volt, hanem a gyerekek legjobb barátja is: egy bölcs pedagógus, egy huncut nagybácsi és egy mókára mindig kapható jó pajtás, aki olyan könnyedén találta meg az 5-10 éves kis lurkókkal a közös hangot, mint egy bolsevik Barney, a dinoszaurusz – bár az igaz, hogy a Szovjetunió atyja valószínűleg nem volt lila. Azt mondjuk nem tudjuk, hogy Lenin látott-e egyáltalán valaha közvetlen közelről hús-vér kisgyereket, vagy annyira lefoglalta a proletárdiktatúra és a termelőeszközök köztulajdonba vétele, hogy ilyesmire már nem maradt ideje (tippünk szerint egyébként nem látott, legfeljebb akkor, amikor a cuki kis rokonaival kellett pózolni egy fotó kedvéért), ám az biztos, hogy a már az életében kiépült, halála után pedig még tovább terebélyesedő, az ortodox vallásba (főleg a szentek tiszteletébe), a cár atyuskába vetett hitbe, az orosz messianizmusba, a forradalmár értelmiség tradícióiba és a marxizmus vallásos rétegeibe leágazó személyi kultuszának fontos motívuma, afféle sarokköve volt az ifjúsággal ápolt mély és bensőséges viszonya.
(Ugyanez – többé-kevésbé – még hírhedtebb harcostársáról, illetve tulajdonképpeni utódjáról, Joszif Visszarionovics Sztálinról is elmondható, viszont az ő személyi kultusza főleg az 1930-1952 közötti időszakra korlátozódott, Leniné meg végső soron meg máig töretlenül kitart.)
Lenin, a gyerekek nagy barátja (forrás: librarything-svetlana.blogspot.com)
Alighanem egyik 20. századi diktátorról sem született annyi bájos és tanulságos gyerekmese, mint Leninről, a propagandisták, azaz az írók és az illusztrátorok pedig gyakran szürreális és mulattató túlzásokra ragadtatták magukat, hogy kellő hatásfokkal mutathassák be, mennyire is szerette a gyerekeket, és a gyerekek mennyire szerették őt. A műfaj egyik alapműve Kononov Igaz történetek Leninről című könyve, amelyben például a sok szempontból felülmúlhatatlan (és természetesen igaz!) Szokolnyiki karácsonyfa című novellácska is található. Ebben Lenin 1919 decemberében, dacolva a borzalmas ítéletidővel, ellátogat egy Moszkva környéki árvaházba, ahol kinn a bárány, benn a farkast (!) és szembekötősdit (!!) játszik a gyerekekkel, majd ezután – amolyan kopasz, kecskeszakállas Jézuskaként – ajándékokkal halmozza el őket.
…Vártak tovább. Kint fütyült a szél, a száraz hó verdeste az ablakokat. Olyan nagy zajt csapott a vihar, hogy nem is hallották, amikor az iskolaépület előtt gépkocsi állt meg. A gépkocsiból Vladimir Iljics szállt ki. Fölment a lépcsőn, levetette a kabátját, zsebkendőjével megdörzsölte az olvadt hótól nedves arcát, és egyenesen a nagyterembe ment, a gyerekekhez. Azok rögtön megismerték: nemhiába látták annyiszor az arcképét. De eleinte, mintha valahogy zavarba jöttek volna: csak álltak mozdulatlanul. Bámulták Lenint és hallgattak.
Vladimir Iljics nem sokáig várt. Hamiskásan hunyorgott és megkérdezte:
— Ki tud közületek kinn a bárány, benn a farkast játszani?
Elsőnek a legnagyobb lány, Vera válaszolt:
— Én!
— Én is! — kiáltotta hangosan az egyik fiú, Aljósa.
— Akkor te leszel a farkas! — mondta Vladimir Iljics.
A gyerekek körbe álltak a karácsonyfa körül. A pici Kátyát tették meg báránynak. Aljósa Kátya után szaladt, akit persze nem volt nehéz megfogni. De Kátya Leninhez menekült és Vladimír Lenin fölvette a karjára.
— Nem adjuk oda a bárányt farkasnak!
Aztán Szénya volt a bárány, Aljósa megfogta őt, mire Aljósa lett a bárány, Szénya meg farkas.
Sokáig játszottak, míg mind bele nem izzadtak.
A mű különböző kiadásaihoz számtalan csodálatosabbnál csodálatosabb illusztráció is készült, amelyekből most össze is szedtünk egy csokorra valót. Karácsony (fenyőünnep) idején érdemes elővenni, és addig nézegetni, míg a szívünk meg nem telik melegséggel.
Feltétlenül említést érdemelnek még a Lenin és a kisfiú (szintén Kononov), valamint a Proska levele Leninhez c. mesék. Az előbbiben egy kis parasztfiú szegődik egy darabon Lenin útitársául, és kellemesen elcseveg vele, mit sem sejtve arról, hogy új barátja, a mosolygós, tornacipős, kékzubbonyos bácsi a legnagyobb élő orosz, aki éppen száműzetését tölti. A másikban pedig egy Proska nevű, koldusszegény kisleány fordul levélben segítségért Leninhez:
„…Nehéz a sorom, bácsika, nagyon nehéz. Még csak tizenkét éves vagyok, de már nekem kell gazdálkodni. Nagy a családunk – sok a száj, és mindegyik kenyeret kér. Nem is tudom, hogy mit csináljak! A bátyáim a fronton vannak. Csak benned reménykedek. Azért is írok neked. Te talán megérted. Tudom én jól, hogy te milyen jó vagy. Még azt is meg akarom neked írni: nálunk a szovjetben gyakran látom a képedet. Te kopasz vagy, kis szakállad van, és az egyik szemed összehunyorítod. Tudod mit, Lenin bácsi, ha elengednek, vagy ha el tudsz kéredzkedni, tavaszra találj rá egy kis időt, és utazz ide hozzánk a faluba. Télen ne gyere: a mi falunk messze van a várostól, ha szánkón jössz, hát biztosan megfázol, vagy lefagy a kezed meg a füled. Igaz, hogy szamovárunk nincs, de majd szerzünk egyet. A kunyhónknak kéménye sincsen, szabad tűzhely füstölög középen, de majd vigyázunk, hogy össze ne kormozd magad. Ha eljössz, én majd sok-sok mindent elmondok neked.[…]
Bácsikám, én téged – csak te erről ne beszélj senkinek! — gyakran látlak álmomban. Mit jelent ez? Te talán hiszel az álmokban? De én nem hiszek. Tegnap anyám megszidott engem: – „Te – aszongya -, még belebolondulsz a Leninedbe. Imádkozz hozzá, akkor lehet, hogy küld egy font sót.” Bocsáss meg neki, bácsikám. Tanulatlan asszony, nem ért az ilyesmihez, még írni-olvasni se tanult sohase…”
És hogy Lenin végül segített-e? Egy kattintás után kiderül!
Lenin a gyerekekkel szánkózik, és a jövőbe tekint (forrás: soviet-postcards.com)
Még a fentieknél is megkerülhetetlenebb a Lenin és a gyerekek című mesegyűjtemény, amelyet személyesen Lenin titkára, Vlagyimir Boncs-Brujevics állított össze. Bár a könyv csupán három történetet tartalmaz (Lenin és Vászka macska, Tiszta Tányérok Társasága, Lenin az iskolai fenyőünnepen), ennek ellenére – ahogy a Wang folyó versei írja vonatkozó posztjában – egyes orosz szájtok még ma is a valaha kiadott tíz legfontosabb orosz gyerekkönyv között tartják számon. Ebből elsősorban a Tiszta Tányérok Társasága c. remekművet ajánlanánk az olvasók figyelmébe, ugyanis ez arról szól, hogy a férfi, aki kiépítette a történelem egyik legpusztítóbb diktatúráját, szabadidejében a gyermekeket oktatja szelíd, nyájas szigorral arra, hogy ételt tányéron nem hagyunk (a novella magyarul is olvasható online).
— Tagjai vagytok ti a tiszta tányérok társaságának? — kérdezte hangosan Vlagyimir Iljics a mellette ülő kislánytól, Nagyához fordulva.
— Nem vagyok — felelte halkan Nagya, és zavartan tekintett a többi gyerekre.
— Hát, te?… Hát, te? — fordult most a kisfiúhoz és a másik kislányhoz.
— Nem, mi sem vagyunk tagjai! — felelték a gyerekek.
— Hogy lehet ez? Miért nem jelentkeztetek még?
— Mi nem is tudtuk… Mi semmit sem tudtunk erről a társaságról! — siettek a felelettel a gyerekek.
— Nagy kár! Sajnálhatjátok! Már régóta megalakult ez a társaság.
— Nem is tudtunk róla! — felelte bánatosan Nagya.
— De különben sem vagytok méltók arra, hogy tagjai legyetek. Úgysem vennének fel benneteket — jelentette ki komolyan Vlagyimir Iljics.
— Miért?… Miért ne vennének fel bennünket? — kérdezték egymás szavába vágva a gyerekek.
— Hogy miért? Nézzetek csak a tányérotokra! Hogy is vehetnének fel benneteket, amikor minden ételt otthagytok!
— Máris mindent megeszünk!
És a gyerekek hozzáláttak az evéshez, és mindent megettek, ami a tányérjukon maradt.
A Lenin-népmesék (álnépmesék) természetesen Magyarországon is taroltak: szerepeltek az általános iskolai olvasókönyvekben, kijött magyarul az Igaz történetek Leninről, majd 1970-ben a cuki illusztrációkkal ellátott Történetek Leninről című antológia, amelyben szovjet írók derűs és kedves történeteiből ismerkednek meg a gyerekek a jóságos, becsületes, bátor és jóhumorú Leninnel.
Lenin és a kisfiú (forrás: librarything-svetlana.blogspot.com)
Mindemellett pedig számolatlanul készültek a festmények, grafikák és egyebek (mint például egy rendkívül bizarr, aranyszínű szoborcsoport) a gyermekek gyűrűjében vidáman bolondozó és hancúrozó Leninről – de tényleg annyi van, hogy azt talán még Michael Jackson is túlzásnak érezné. A pártsajtó meg rendszeresen közölte a szívmelengető anekdotákat minden szocialista kisgyerek kedvenc szuperhőséről:
Lenin gyermekek iránti kivételes szeretetét élete utolsó napjáig is megőrizte. Lenin halála előtt tíz nappal a Moszkva melletti Gorki faluban, abban a házban, melyben Lenin lakott, karácsonyfát állítottak a parasztgyerekek részére. A karácsonyfa körül összegyűlt parasztgyerekek természetesen igen vidámak voltak és rosszalkodtak. A súlyosan beteg Lenin a gyerekek közé akart menni. Akárhogy is iparkodott őt felesége és nővére lebeszélni, Lenin ragaszkodott a kívánságához. Amikor megjelent a teremben, a gyerekek rávetették magukat, felmásztak a térdeire, ráncigálták, pedig minden rázkódtatás heves fejfájást okozott neki. Lenin rokonai el akarták távolítani a gyerekeket, hogy I ne zavarják őt, de ő eltolta felesége és nővére kezeit, a gyerekeket térdére ültette és cirógatta őket.
A Moszkvai Központi Pártarchívumban levő dokumentumok között van egy vörös vászonkötésű kis könyvecske — egy gyermek-társaság ajándéka. Rajta a felirat: „A gyerekek barátja”, alatta pedig a sorszám: ,;N° 1”. Ez Vlagyimir Iljics „tagkönyve”, amelyet a gyerekek a már súlyosan beteg Leninnek 1923 december 5-én állítottak ki. „A gyerekek barátja” valóban nagyon szerette a gyerekeket. A gyerekeket védő rendeletek egész sora bizonyítja érzelmeit. „Ha gyerekek voltak körülötte — emlékszik élet- és munkatársa, Krupszkaja asszony — ragyogott az arca, mosolygott a szeme, szerette hallgatni csevegésüket, szeretett tréfálkozni, incselkedni velük.”
Különösen megindító volt Lenin viszonya a gyermekekhez. Sok kiváló ember életrajzából kitűnik a gyermekek iránti kivételes szeretetük. Marx Károly szabadságát unokái körében szerette eltölteni. Vállára másztak, megkapaszkodtak sűrű hajában és lovacskát játszottak vele. Lenin ugyanígy szerette a gyerekeket. Mint ember és államférfi egyaránt mély szeretettel és figyelemmel viseltetett a gyermekekhez. Az oroszországi éhínség nehéz éveiben, amikor az ellenségek az „éhínség csontkezével” akarták megfojtani a szovjethatalmat, Leninnek, mint a Népbiztosok Tanácsának elnökének aláírásával rendelet jelent meg, melyben az összes gyermekek ingyenes kielégítő táplálását rendelte el, függetlenül a szülők szociális helyzetétől.
Hát, ilyen ember volt Lenin. Ahogy a közismert vicc is mondja:
A szovjet gyerekek játszanak, és a labda beesik Lenin elvtárs kertjébe. Lenin elvtárs felveszi, majd mosolyogva visszaadja a labdát. Pedig közéjük is lövethetett volna.
források: Vörös Boldizsár: Mitikus hős és példakép – Lenin-kép a hazai általános iskolákban az 1940-es évek végétől 1953-ig/A Wang folyó versei: És a gyerekek
