Gasztro

Te is lehetsz Jamie Oliver a saját konyhádban!

Mit főzzek ma ebédre? Nem tudom. Nálunk ez a párbeszéd rendszeresen felhangzik otthon, miközben időhiány van, és különben sincs idő bevásárolni ahhoz az ételhez, amiről még nem tudjuk, mi legyen. A hétköznapi főzések munka mellett beillenek egy-egy bűvészmutatványnak. Ezért teszteltük a Kitchen Box nevű új kezdeményezést, ami talán mindegyik problémára megoldást nyújthat.

A fenti felsoroláshoz még az is hozzátartozik, hogy a konyha felrobban, amikor főzünk, nem tudunk pont egy adagnyi ételhez hozzávalókat venni, és ha csak egy kis darab kelkáposztára van szükségünk az adott ételhez, akkor a többi sok káposzta tuti rajtunk rohad.

Persze, Jamie Olivernek könnyű

Személy szerint én mindig irigykedve néztem Jamie Oliver és más nagy sztárséfek főzéseit a tévében, hogy nekik oda van készítve minden adagolva, csak annyi a dolguk, hogy összerakják a kimért hozzávalókat, és már készen is vannak a csodás fogásokkal. Persze, így könnyű főzni, ha lenne egy stáb mögöttem, aki feldarabolja, kiméri, porciózza az ételhez tartozó köcölékeket, én is sztárséf lehetnék a saját konyhámban.

Illetve még itt van az a problémakör is, hogy sok profi recept használ egzotikus alapanyagokat, mint például nyírfapor, fenyőmag és társaik, amikből tényleg csak egy csipet vagy egy kanál kell, de a boltban meg kell venni az egész kilónyi zacskóval, hogy aztán életünk végéig elég nyírfaporunk legyen, amit keverhetünk fenyőmaggal, majd kidobhatjuk, amikor beleköltöznek a molyok.

Ilyesmi gondolatok foroghattak a Kitchen Box megalapítóinak a fejében is, amikor elindították a szolgáltatásukat. A lényege annyi, hogy minden héten különböző profi séf receptek közül választhatunk magunknak, melyiket szeretnénk otthon elkészíteni. Ehhez ők összecsomagolják nekünk kiporciózva, feliratozva a hozzávalókat, nekünk meg már csak össze kell rakni a recept alapján az ételt.

Azt írják, hogy kifejezetten figyelnek az alapanyagok minőségére, és igyekeznek közvetlenül a termelőktől vásárolni, akiket majd a blogjukban is bemutatnak. Ez egyrészt a konyhában már fél siker, másrészt az egészség szempontjából sem mindegy, és még a termelők is jól járnak. Így érkeznek a hozzávalók:

Te is lehetsz Jamie Oliver a saját konyhádban

Eszembe sem jutna, hogy eszembe juthat ilyen ételt főzni

Heti kétszer van kiszállítás, úgyhogy gondoljuk meg, mit rendelünk. Én most egy paleo szűzpecsenye receptet, egy tortillát és egy különleges, Calvadosban pácolt csirkecombot próbáltam ki. Már csak azért is voltam kíváncsi, mert ilyen ételek az eszem hajlatába sem jutnak sosem, hogy nekiálljak magamtól, főleg nem hétköznap. Visszariadok a receptekben feltűnő hozzávalóktól, és végül maximum vágyakozással tolom félre magam elől őket, hogy inkább összeüssek egy bolognait helyettük. Azonban most:

Te is lehetsz Jamie Oliver a saját konyhádban

A doboz a hozzávalókkal már eleve nagyon intelligensen érkezett, benne szétválasztva a három ételhez a háromfelé válogatott alapanyagok. Kis palackokban a folyékonyak, zacskókban a fűszerek, minden részletre kiterjedően és kimérve érkezett meg minden. Hozzá pedig szépen kinyomtatva a recept, lépésről lépésre leírva, mit kell tenni, úgyhogy egy abszolút kezdő konyhatündér is jó eséllyel indul a sikeres fogásért.

Tulajdonképpen tényleg csupán annyi volt a dolgom, hogy a dobozkákból, zacskókból megfelelő sorrendben berakjam a fazékba a hozzávalókat, és várjam, hogy kész legyen az étel. A szűzpecsenyés recept így fél óra alatt például kész is lett úgy, hogy még rend is maradt a konyhában. Ezt már szeretem. Igaz, felesleges műanyag, az maradt utána, de majd okosan újrahasznosítom, amit lehet. Mondjuk ha rendszeresen tőlük jönne az alapanyag, akkor egy idő után kifogynék az ötletekből.

Te is lehetsz Jamie Oliver a saját konyhádban

Mit ér az élet, ha nincs hozzá édesség?

Ami nekem hiányzik az oldalról: a desszertek. Mert mit ér az élet, ha nincs hozzá édesség? Ezzel esetleg még bővíthetnék a kínálatot, mert ezen a téren is megküzd az egyszeri ember lánya a konyhában a különleges receptekkel. Ha pedig menüt állítok össze az oldalról, akkor szerintem jó lenne nagyon, ha úgy pakolhatnám össze a rendelésemet, hogy a szűzpecsenye után én még ennék egy kis somlóit is. Illetve ahol a diétás ételek közül lehet választani, ott különösen jól jönne valamiféle alakbarát sütemény. Emellett az sem volna rossz, ha visszavennék a flakonokat és műanyagdobozokat, így máris sokkal környezetbarátabb érzés volna az egész.

Úgy tűnik tehát, a Kitchen Box alkalmas arra, hogy levegyen a vállunkról egy újabb terhet, kitalálják, mit együnk, hogyan készítsük el, és időt is spórol nekünk. Hiánypótló szolgáltatás, azoknak főleg, akiknek nem nagy kondérral kell főzniük egy nyolctagú családra. Az adagok egyébként teljesen korrektek, két személyre rendeltem a menüt, és tényleg két személy tudott belőle enni, úgyhogy ebben sincs hiba, nem fukarkodnak az alapanyagokkal. Az ár persze már más kérdés, az középkategória (két főre 1500 forint házhozszállítással). Nem a legspórolósabb módja a főzésnek, de egyszer-kétszer belefér, ha valami különlegeset alkotnánk, vagy csak kipróbálnánk, milyenek lennénk Jamie Oliverként.

Te is lehetsz Jamie Oliver a saját konyhádban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top