nlc.hu
Gasztro
Érdemes-e drágább szendvicssütőt venni? Teszteltük

Érdemes-e drágább szendvicssütőt venni? Teszteltük

Amikor zsinórban a harmadik szendvicssütő ment tönkre aránylag rövid idő alatt a kezünk közt, komolyan elgondolkodtunk, hogy talán érdemes lenne befizetni egy drágább verzióra. Körül is néztünk a piacon, és leteszteltünk néhány modellt, hogy vajon azok már tényleg bírják-e a kiképzést.

Tefal – csinos és gyors

Elsőként a Tefal Avanté 2 in 1 gofri– és szendvicssütője futott be tesztünkre, és hamar beleszerettünk. Már csak azért is, mert a szinte mindennapos szendvics és quesadilla mellett a gofri is gyakori vendége a gyerekes háztartásoknak, így rögtön két legyet üthettünk egy csapásra. Őszintén szólva korábbi tapasztalataink miatt voltak kétségeink, hogy a készülék el tudja-e látni mindkét funkciót, de örömmel jelentjük: jelen esetben tényleg működik a koncepció.

Az első nagyon kellemes meglepetés az Avanté gyorsasága volt. A korábban használt, 4-5 ezer forintos, márkás és kevésbé márkás szendvicssütőkhöz képest megdöbbentően gyorsan felmelegedett, és bizony nem is szabad elhagyni a konyhát, ha beteszünk valamit sülni, mert annyira hamar elkészül benne minden. Ezt néhány megégett melegszendvics árán tanultuk meg. A gyorsaság végül is nem annyira meglepő, mert a tesztben szereplő készülékek közül ennek a legnagyobb a teljesítménye, 850 watt. Egyetlen aprócska meglátásunk van ezzel kapcsolatban: egy kicsit más lesz az állaga a szendvicsnek, a quesadillának és a gofrinak is, mint a lassabb modelleknél, valahogy kevésbé szárad ki minden. Ami persze nem baj, csak ha hozzászoktunk az olcsóbb megoldásokhoz, át kell állni.

Érdemes-e drágább szendvicssütőt venni? Teszteltük

A kétféle sütőlap valóban egyetlen gombnyomással lecserélhető és tényleg elképesztően könnyen mosogatható, pedig folyattuk ám rendesen a jóféle goudát. Még csak nem is mindig takarítottuk le rögtön, és mégis, némi kis forró víz ráengedése után minden lejött, mint a parancsolat. Azt is ki kell emelnünk, hogy bár az alacsonyabb árú készülékek is azt ígérik, tapadásmentesek és elvágják a szendvicset, a korábban használt három különböző márkájú termék egyike sem volt képes ezeket az ígéreteket betartani. Ellentétben a Tefallal. (És a másik két tesztben vizsgált termékkel.) Egészen konkrétan megtörtént, hogy a boltból frissen hazavitt szendvicssütő soha nem volt képes a quesadillához szükséges tortillát ragadás nélkül megsütni, és gyakorlatilag eddig soha nem tapasztaltuk, hogy valóban elvágná bármelyik sütő is a szendvicset.

Azt különösen szeretjük az Avantéban, hogy bedugva lehet hagyni, mert van saját ki-be kapcsoló gombja. És szerintünk a három kipróbált modell közül ez a legcsinosabb is, de ez persze ízlés kérdése. További előny, hogy függőlegesen is tárolható, bár ez a másik két termékre is igaz.

Ár: 15 000 forint körül

Russell Hobbs – legjobb ár-érték arány

Az amerikai Russell Hobbsba sok évvel ezelőtt szerettünk bele, amikor itthon még csak outletben lehetett kapni. A filmekből ismert klasszikus dizájn és a rozsdamentes acél csillogása hódította meg a szívünket, azóta is számos terméküket használjuk. A Classic 3 in 1 szendvics- és gofrisütő, illetve grillező már egy cseppet modernebb stílusú, de még mindig igen jó kiállású modell. A tesztbe másodikként érkezett, és ez is jóval gyorsabban dolgozik, mint amihez korábban hozzá voltunk szokva, bár egy cseppet elmarad a Tefaltól, nyilván mert valamivel alacsonyabb, 750 wattos teljesítményű.

A szendvics- és a gofrisütés is ment, mint a karikacsapás, a lapok egyszerűen ki-be tehetők, nincs tapadás, könnyen mosogatható. Jelen esetben leginkább a grillezőrész izgatott minket, mert próbáltunk már néhány kisebb méretű modellt, és bizony nem voltak túl profik. Úgyhogy kicsit szkeptikusan vágtunk bele, de már az első alkalommal fülig ért a szánk. Úgy megihletődtünk, hogy megnéztük, vajon lehet-e bundás kenyeret is készíteni benne és szerintünk lehet. Akár teljesen zsiradékmentesen, bár akkor a külseje nem lesz olyan ropogós.

Érdemes-e drágább szendvicssütőt venni? Teszteltük

Ugyanez vonatkozik a nagy próbatételre, a hús grillezésre is. Olaj és zsír nélkül is meglepően hamar elkészül a kevés fűszerrel is rendkívül ízes étel, de ilyenkor inkább párolt hatást kelt. A szép színhez és a pörkanyaghoz kell a finom zsír is, legalábbis nálunk muszáj volt, mert kb. egy centi vastagra szeletelt csirkemellet sütöttünk – tudjuk, hogy a mangalica finomabb lett volna, de a gyerek azt amúgy sem eszi meg. A grillezett csirkemell olyan sikert aratott, hogy az egyik férfiú kóstoló teljesen fellelkesült, hogy neki ilyen kell, mert ebben egyszerűbb húst sütni, mint serpenyőben. Van némi igaza, de azt hozzá kell tennünk, hogy a Russell Hobbs is fröcsköli a zsírt, azt nem lehet megúszni.

Egyetlen elhanyagolható panaszunk, hogy a készüléknek nincsen ki-be kapcsoló gombja, ezért mindig be kell dugni, ki kell húzni a csatlakozóból, így viszont igazán biztonságos. Állítva is tárolható, helytakarékos. A sok jó mellett, amit elmondtunk róla, hatalmas pozitívuma az ára, meglepően olcsó.

Receptek szendvicssütőhöz:

Ár: 8 – 10 000 forint

Philips – egyszerű, de ügyes

Szerettünk volna kipróbálni egy egyfunkciós, fix sütőlapú szendvicssütőt is, erre az emag.hu jóvoltából nyílt módunk. A Philips Daily Collection modellje egészen más stílusú, mint a tesztben szereplő két másik termék, az acél-fekete színek helyett inkább a világos árnyalatokra szavaztak a dizájnnál. A sütőlap nem kivehető, viszont a rendelkezésünkre álló mintegy tíznapnyi teszt során tökéletesen tapadásmentesnek tapasztaltuk meg, pedig jó sok quesadillát készítettünk benne tejföllel és sajttal, ami elég gyilkos kombináció tud lenni. Nyilván kevésbé egyszerű a takarítása, mivel a készüléken kell letisztítani, de nem volt vészes.

Érdemes-e drágább szendvicssütőt venni? Teszteltük

Ha csak egyfélét is csinál, azt elég jól, meglehetősen magas, 780 wattos a teljesítménye, így igen hamar elkészült minden feladattal. Állítva is tárolható, a zsinórja feltekerhető. És amit ebben is nagyon szerettünk: van ki-be kapcsoló gombja, nem muszáj kihúzni. Nekünk egy kicsit fura volt a két lapot összefogó zár, pont fordított logika alapján működött, mint amit a szendvicssütőknél megszoktunk, de hamar rá lehet állni és jól tart.

Ár: 10 900 forint

Összességében azt tapasztaltuk, hogy a magasabb árral valóban jobb minőség is jár együtt, ráadásul a drágább termékek teljesítménye is nagyobb, ami jóval gyorsabb munkát tesz lehetővé. Bebizonyosodott, hogy a cserélhető sütőlapok igen kedvező tulajdonságúak, és a többfunkciós termékek valóban kiváltják a külön szendvics- és gofrisütőt. Pár hétnyi használat után nem derült ki egyértelműen, hogy vajon a tapadásmentes bevonat mennyire időtálló, de a korábban próbált olcsóbb termékeknél már bizony ennyi idő után is láthatóak voltak aggasztó jelek, úgyhogy bizakodóak vagyunk hosszú távon is. Sajnos arra sem tudjuk a választ, hogy egy 5-6 ezer forintos szendvicssütőnek miért kell ennyivel rosszabb minőségűnek lenni, de úgy tűnik, ezzel a kategóriával komolyabb igénybevétel mellett nem igazán érdemes próbálkozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top