Gasztro

Ami nélkül nincs szilveszter: retró szendvics

Ma már retró, de hosszú évekig ez a szendvics jelentette a szilvesztert. Ugyanúgy hozzátartozott az év utolsó napjához, mint a (gyerek)pezsgő és a Himnusz, vagy a rádiókabaré és Hofi.

Ma már tele vagyunk jobbnál jobb szilveszteri partifalatkával, vannak, akik a lazacos falatkákra esküsznek, mások a leveles tésztába tekert kolbászokra, eszünk ráksalátát és olívatekercset is szilveszterkor, hogy a különleges édes falatkákról ne is beszéljünk. Pedig nem is olyan régen még a céklás kanapé csak azt jelentette, hogy baj van, leettük a kanapét céklával, álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az egy étel neve lesz majd 2015-ben. Akkoriban a ropi, a kókuszgolyó és a linzer volt a menő, na meg persze a pogácsa, de abból is csak a legegyszerűbb, nem állt neki anyukánk gluténmentes pogácsát szerkeszteni, sem medvehagymát aprítani a pogácsába. Nem, nem, ilyesmiről szó sem volt. Volt viszont helyette szendvics, amit a kocsonyakészítés után, Hofi előtt, nagyjából a délutáni rádiókabaré alatt készített el a család, hogy aztán másnap, az utolsó néhány kissé már megszáradt darabot a bécsi újévi koncert alatt majszolgassuk el. 

Így készül a retró szendvics

Ami nélkül nincs szilveszter: retró szendvics

Hozzávalók:

  • (zsúr)kenyér
  • margarin
  • szalámi/párizsi
  • főtt tojás
  • uborka
  • pirosarany/gulyáskrém
  • reszelt sajt

Nálunk mindig munkamegosztás volt, anyukám volt az előkészítő, apukám a szeletelő és a sajtreszelésért felelős, mi, gyerekek a pakolómunkások. A jó vastag szeletekre felvágott zsúr(!!!)kenyeret mi, gyerekek kentük meg margarinnal – mit tudtunk még akkor a transzzsírokról 🙂 –, jöhetett rá a szalámi, a főtt tojás, az uborka, az elmaradhatatlan pirosarany és végül a reszelt sajt. Legjobb esetben trappista. 

Még több retró az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése