nlc.hu
Gasztro
Nem is száraz! Nyári tippek és receptek csirkemellhez

Nem is száraz! Nyári tippek és receptek csirkemellhez

Mindig megfogadjuk, hogy több csirkemellet fogunk enni, és mindig rájövünk, hogy inkább mégsem eszünk több csirkemellet, mert az mindig olyan száraz, hogy nincs is igazán kedvünk hozzá. Pedig nem kell mindig száraznak lennie, csak egy-két apró dologra kell figyelni, és a csirkemell is finom lesz.

csirkemellet sokan nem értékelik túl sokra, mert fojtóan száraz hús, pedig csak arról van szó, hogy egyszerűen agyonsütjük, mert valamiért abban a tévhitben élünk, hogy valami akkor számít teljesen átsültnek, ha kopog. Pedig ezzel semmi mást nem érünk el, mint azt, hogy a hússzeleteink menthetetlenül kiszáradnak. 

A csirke sütésének alapproblémája az, hogy a nyers hús nagy százalékban víz, ezt a vizet pedig a hőkezelés során elveszíti, így kiszárad. A csirkemellen ráadásul nincs zsír, így még szárazabb lesz sütés után. Ördögi kör, hiszen többek között épp azért szeretjük a csirkemellet, mert nem zsíros, (tehát egészségesebb húsféle) de pont emiatt száraz (és kevésbé élvezhető). A bolti csirke szinte teljesen zsírmentes, és bár a tanyasi csirkével jobbak az esélyeink, érdemes néhány tippet és trükköt bevetni, hogy semmiképpen ne legyen száraz a csirke.

A nagy séfek a sóoldatban látják a szaftos csirke titkát: 1 liter vízhez 6 dkg sót kell keverni, majd a húst néhány órára ebben az oldatban kell megúsztatni, ha nagyobb darabról van szó, akár egy éjszakára is benne lehet hagyni. Ha megvagyunk, akkor jöhet egy óra pihenés jéghideg tiszta vízben, majd ezek után kezdhetjük a sütést. 

Legjobb, ha csak félbevágjuk a csirkemellet, de ha kisebb darabokra van szükség, akkor is fontos tudni, hogy a húst sosem szabad nagyon vékonyra vágni, akkor ugyanis kivédhetetlen, hogy kiszárítsuk. Felhasználás előtt egy papírtörlővel fel kell szívni a nedvességet a csirkemellről, hogy ne képződjön rajta vékony, kopogós réteg. Szaftosabb lesz a hús, ha olaj helyett olaj-vaj keverékén sütöd, és ha lehet, bőrrel együtt süsd a csirkemellet, akkor ugyanis sokkal ízletesebb lesz. 

Sütés közben nem szabad sokat forgatni a húst, de akkor is mindig húscsipesszel, nem villával, mert az megsérti a hús felületét!  Ha megsült a hús, érdemes 5-10 percre fóliával letakarni, így egy kicsit még a gőzfürdőben tartjuk, amitől szintén szaftosabb, finomabb lesz.

A legegyszerűbb gyors vacsorához kell tehát egy bőrös csirkemell, egy kis só, őrölt fekete bors, kevés olaj és vaj. A húst alaposan megmossuk, megtörölgetjük, az olajat és a vajat egy serpenyőben (nagy lángon) felhevítjük. Bőrös felével lefele beletesszük a csirkemellet, és 2 percig sütjük magas lángon. Ekkor megfordítjuk a húst, és 150 fokos sütőbe toljuk, ahol kb. 10 percig sütjük. Kivesszük a sütőből, és letakarva pihentetjük pár percig. Ízesítjük, és friss salátával tálalva már kész is a vacsora.
 

Csirkéből természetesen sok minden mást is készíthetünk: az egyszerű, de nagyszerű sült csirke a csirkés fogások koronázatlan királynője, és bár egy csirkepörkölt vagy rántott csirke is nagyon jól tud esni bármikor, mi most néhány új, nyári csirkés recepteket hoztunk.

 

Csirkemelltaco

 
A 4 legjobb dolog, ami a csirkével történhet – Csirkemell receptek

Hozzávalók:

  • 30 dkg csirkemell
  • 1 csomag tortillalap
  • bors
  • olívaolaj
  • szárított oregánó
  • majoránna
  • római kömény
  • fűszerpaprika
  • 2 gerezd fokhagyma
  • salátamix
  • többszínű kaliforniai paprika
  • konzervkukorica
  • koktélparadicsom

A csirkemellet felkockázzuk, sózzuk és borsozzuk. Elkészítjük a csirkemellpácot: olívaolajban elkeverjük a szárított fűszereket (oregánó, majoránna, római kömény, fűszerpaprika) és a reszelt fokhagymát. A csirkemellkockákat alaposan beleforgatjuk a pácba, és állni hagyjuk. Addig feldaraboljuk a salátát, paradicsomot és felcsíkozzuk a kaliforniai paprikát. A pácolódott csirkekockákat forró serpenyőben kisütjük. Majd egy másik, száraz serpenyőben lepirítjuk a tortillalapokat, és jól megpakoljuk zöldséggel és a fűszeres csirkemellel.

Aszalt paradicsomos töltött csirkemell

Csirkemell háromféleképpen: így biztosan nem lesz száraz

Hozzávalók:

  • 4 csirkemell
  • 8 dkg nagyobb bazsalikomlevél
  • 8 dkg aszalt paradicsom
  • 10 dkg tejszínes krémsajt
  • 1 citrom reszelt héja

A marinád:

  • 1 citrom leve
  • 1 ek. durva bors 
  • 1 dl olívaolaj

Nyitott szeletet készítek a csirkemellből. Megsózom. Teszek bele bazsalikomlevelet, aszalt paradicsomot, tejszínes krémsajtot. Megszórom reszelt citromhéjjal. Összehajtom, összetűzöm, és a töltött csirkemellet legalább egy órára beleteszem a citromléből, durvára tört egész borsból és olívaolajból készült savanyú marinádba. Ezután lecsepegtetem, és megsütöm.

Joghurtos csirkemellsaslik

 
A 4 legjobb dolog, ami a csirkével történhet – Csirkemell receptek

Hozzávalók:

  • 30 dkg csirkemell
  • 2 dl joghurt
  • bors
  • mustár
  • méz
  • citrom
  • rozmaring
  • oregánó
  • kakukkfű
  • 1 kaliforniai paprika
  • koktélparadicsom
  • 1 fej lila hagyma

A csirkemellet felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, és beleforgatjuk a joghurtos pácba (joghurtot kikevertük mustárral, mézzel, citrom levével és a zöldfűszerekkel ízlés szerint) Felkockázzuk a paprikát és a lila hagymát is. Felhúzzuk a pálcikára egymás után a hozzávalókat és kevés olajjal kikent grillserpenyőben vagy grillrácson megsütjük.

Zöldséges-csirkés pita

Vrábel Krisztina Vacsora 30 perc alatt

Hozzávalók 4 személyre:

  • fejenként 1-1 kész pita 
  • 40 dkg csirkemellfilé
  • 25 dkg cukkini
  • 25 dkg kápia paprika 
  • 1 nagy fej lila hagyma 
  • 1 csokor friss kapor 
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma 
  • olívaolaj 
  • só, frissen őrölt bors
  • natúr görög/török joghurt a tálaláshoz

A zöldségeket mossuk meg, aprítsuk fel, a csirkét vékonyan csíkozzuk fel. Hevítsünk fel egy tapadásmentes serpenyőt, öntsünk bele kevés olívaolajat, dobjuk rá a csirkét és a zöldségeket, majd nagy lángon 8-10 perc alatt pároljuk készre a ragut, sóval, frissen őrölt borssal, aprított fokhagymával, vágott kaporral fűszerezzük. A pitákat kenyérpirítóban melegítsük át, töltsük meg a raguval, locsoljuk meg enyhén sózott, sűrű, natúr joghurttal, ha szeretjük a csípőset, csilikrémmel is csepegtessük meg. Azonnal tálaljuk. 

Thai currys csirke – a fűszeres vacsora

3 kihagyhatatlan paleo csirkés vacsora

Hozzávalók 4 személyre:

  • 2 filézett csirkemell
  • 2 ek. olívaolaj
  • 1 zöldpaprika
  • 1 vöröshagyma
  • 1 fej brokkoli
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 ek. őrölt paprika
  • 1 ek. őrölt curry
  • 1 tk. kurkuma
  • ízlés szerint só, bors

Kockázd fel a csirkemelleket. Az olajat nagyobb serpenyőben forrósítsd fel, dobd bele a húst és pirítsd meg. Add hozzá a szeletelt zöldpaprikát és hagymát, a rózsáira szedett brokkolit. Fedő alatt saját levében rotyogtasd 10 percig, majd a fedőt vedd le, dobd bele a fokhagymát, és főzd el a zöldséglevet.

Amikor a hús és a zöldségek is szépen megpirultak, adj hozzá még egy-két kanálnyi olívaolajat, ízlés szerint sózd, borsozd, fűszerezd.

Forrón tálald. Önmagában is nagyon finom, vagy kínálhatsz hozzá barna rizst.

Csirkés-zöldséges rizssaláta

Főzzünk rizzsel!

Hozzávalók 4 személyre: 

  • 25 dkg hosszú szemű rizs
  • 1 ek. kurkuma
  • 1 liter zöldségleves 
  • 30 dkg csirkemellfilé 
  • 15 dkg koktélparadicsom 
  • 15 dkg brokkoli
  • 15 dkg zsenge zöldborsó 
  • 1 nagy citrom
  • olívaolaj
  • só, frissen őrölt bors

A rizst főzzük puhára a kurkumával ízesített zöldséglevesben. Szűrjük le, keverjük el 2-3 evőkanál olívaolajjal, a citrom kifacsart levével, lereszelt héjával. Ha szükséges, sózzuk, borsozzuk tovább. A sózott csirkemellet kevés olajon nagyobb darabokban süssük ropogósra, majd csíkozzuk fel, keverjük a rizshez. A koktélparadicsomokat felezzük, serpenyőben, olívaolajon süssük meg őket pár perc alatt nagy lángon. A zöldborsót és a rózsákra szedett brokkolit sós vízben pároljuk meg, majd kevés olívaolajon enyhén pirítsuk le. Keverjük össze a salátát, tálaljuk.

Rizses piláf

Hozzávalók:

  • 1 csirkemell, kockára vágva
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 sárgarépa, kockára vágva
  • 15 dkg gomba, apróra vágva
  • 20 dkg barna rizs
  • 3 ek. olaj
  • 3-4 dl húsleves (kockából is készíthető)
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 kk. majoránna
  • só, frissen őrölt bors

Egy nagyobb teflonserpenyőben olajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, rádobjuk a csirkehúst, sózzuk és borsozzuk. Hozzáadjuk a rizst, a répát, a zúzott fokhagymát, felöntjük a húslevessel, hozzászórjuk a majoránnát. Alacsonyabb lángon 15 percig főzzük, míg a rizsszemek megduzzadnak. Hozzátesszük a gombát, és ellenőrizzük, megpuhult-e a rizs, majd még néhány percig hagyjuk főni. Levesszük a tűzről, és fedő alatt még hagyjuk néhány percig párolódni.

Apróra vágott petrezselyemmel meghintve tálaljuk.

Borsos cukkiniben sült csirkemell

Csirkemell

Hozzávalók 4 személyre:

  • 16 dkg liszt
  • csipet só
  • 2 tojás
  • 1 gerezd fokhagyma
  • a sütéshez olaj
  • durvára őrölt bors
  • 2 salátacukkini (kb. 40 dkg)
  • 60 dkg csirkemellfilé

A cukkinit megmossuk, nagy lyukú reszelőn egy tálba lereszeljük. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, durva borssal megszórjuk, de még nem sózzuk, nehogy sok levet engedjen. Hozzáadjuk a tojást és 10 dkg lisztet. A csirkemellből szeleteket vágunk, kicsit kiklopfoljuk, besózzuk. A cukkinis masszát is megsózzuk. A húsokat a maradék lisztbe forgatjuk, majd a cukkinis masszába mindkét oldalán. Egy serpenyőben nagyon kevés olajon közepes lángon mindkét oldalát megsütjük (kb. 5-5 perc). Grillezett zöldségeket adhatunk hozzá köretnek.

Csirkecurry kókusztejjel

 
A csirkemell, ahogy a Távol-Keleten szeretik

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkemell
  • bors
  • 2 ek. currypor
  • kisebb fej hagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • olaj
  • 4 dl kókusztej
  • 4 dl paradicsomkonzerv
  • 2,5 dl passzírozott paradicsom
  • 3 ek. cukor
  • friss koriander

A csirkemellet felkockázzuk, beszórjuk sóval és borssal. Az olajban elkeverjük a curryport, felmelegített serpenyőbe tesszük. Beleszórjuk az apró kockára vágott hagymát és belereszeljük a fokhagymát. Megfuttatjuk rajta. Erre jöhetnek a csirkemellkockák, összeforgatjuk a currys hagymákkal és kb. 10 perc alatt megfőzzük. Ezután öntjük rá a kókusztejet és a paradicsomokat, majd elkeverjük a cukrot is és kb. 30 percig főzzük. Friss korianderzölddel megszórva, főtt rizzsel tálaljuk.

 

Vajas-citromos bundában sült hús

Csirkemell

Hozzávalók 4 személyre:

  • bundázáshoz liszt
  • tengeri só
  • 12 dkg vaj
  • 8 szelet pulyka- vagy csirkemell
  • 2 citrom
  •  fehérbors

A hússzeleteket besózzuk, fehér borssal fűszerezzük. A vaj felét felolvasztjuk, összekeverjük a megmosott citromok lereszelt héjával és kifacsart levével. A hússzeleteket megmártjuk a citrusos vajban, majd lisztbe forgatjuk őket.

Egyenlő arányban melegítünk vajat és olajat egy serpenyőben, épp hogy legyen egy kevés zsiradék az alján. A hússzeletek mindkét oldalát megsütjük. Extra szűz olívaolajjal és citromlével ízesített zöldsaláta illik hozzá a legjobban.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top