nlc.hu
Gasztro
Addig van nyár, amíg grillezni tudunk

Addig van nyár, amíg grillezni tudunk

Kevés jobb dolog van nyáron, mint a grillezés: a nyaraló kertjében nagy társasággal, vagy kettesben a kis lakás miniteraszán elektromos grillsütővel – akárhogy is grillezünk, az biztos, hogy jó lesz. Ki is kell használni a nyár utolsó heteit, ezért hoztunk még néhány tippet és receptet, ami jól jöhet grillezéskor.

Mit süssünk és hogyan?

Bár sokáig csak húst és maximum egy kis alufóliába csomagolt krumplit grilleztünk, fokozatosan egyre több minden került a grillre, és ma már szinte csak a fantázia szab határt annak, hogy mit sütünk meg a grillrácson. Húst, kolbászt, virslit, csirkemellet, szárnyat, combot, halat, zöldségeket, gyümölcsöket, édességet vagy akár még pizzát is süthetünk rajta. 

A hús lelke a pác

Húsok esetében a siker egyik titka a pácban van. A pácot olívaolajból, fűszerekből és valamilyen savas elemből érdemes elkészíteni. Ez utóbbi lehet citromlé, bor, bármilyen ecet, de akár joghurt is. Ez a savas összetevő segít majd abban, hogy a rostok felpuhuljanak, és a végeredmény omlósabb legyen. 

Addig van nyár, amíg grillezni tudunk

Bármennyire csábító, pácoláskor ne használj háromnál több fűszert egyszerre, hiszen fontos, hogy a készre sült finomságok a köretekkel és szószokkal is harmonizáljanak. Pácoláskor sose sózz, mert a só kiszívja a húsból a nedvességet, és oda a porhanyósság!

Helyes grillezési technika mellett a húst külső kéreg fedi be, mely megakadályozza, hogy kiszáradjon, így megőrzi porhanyósságát, finom fűszeres ízét. A túl erős láng azonban megégeti a hús külsejét, belül pedig nyers, esetleg véres marad. A füst szintén nem tesz jót az ételnek, inkább várjuk meg, amíg parázslani kezd a faszén. (A faszén meggyújtásától számítva kb. 25-30 perc múlva – amikor már fehéres hamu borítja a széndarabokat – lesz megfelelő a parázs a sütéshez.) Ne villával, hanem grill-lapáttal forgasd a húsokat, mert a villa kilyukaszthatja a húsok, kolbászok felszínén kialakult pörkréteget, így a szaft kifolyik, és kiszáradnak az ízes falatok. 

Ha igazán finom, szaftos húsra vágyunk, jobban járunk, ha hagyjuk kicsit állni a húst, miután levettük a grillről. Ha túl korán felvágjuk a húst, az értékes nedvek könnyen kifolyhatnak belőle – ezért érdemes 10-15 percig pihentetni a frissen grillezett húst.

Zöldségből nem lehet eleget

Gyakori tapasztalat, hogy grillezéskor a húsmentes fogások fogynak el leghamarabb, ezért érdemes erre előre felkészülnöd! Nagyon sok zöldség közül választhatsz, amelyek szeretik a grillt: gomba, hagyma, padlizsán cukkini, kukorica, kaliforniai paprika, lila hagyma, paradicsom – hogy csak a legnagyobb kedvenceket említsük. Ha nem szeretnéd az egész napot a konyhában tölteni, ezeket szeleteld fel előre, így a sütéskor már nem lesz velük gondod. 

Addig van nyár, amíg grillezni tudunk

A zöldségek többségét süthetjük olajjal meglocsolva vagy különféle fűszerkeverékkel megszórva. Pácolás esetén a zöldségekre más szabályok vonatkoznak, mint a húsokra: nem szabad egy óránál tovább pácban hagyni őket, mert túlságosan megereszkednek. Különösen igaz ez a padlizsánra, ezért ebben az esetben elég sózni, pácolni, és már süthető is. 

Sajtot is lehet – de nem mindet!

Egyre népszerűbb húsmentes fogás a grillezett sajt is, erre azonban nem alkalmas minden sajt. Grillezéshez kemény sajtokat vagy kifejezetten grillsajtként árult sajtokat lehet használni. Minél magasabb a sajt zsírtartalma, annál magasabb hőfokon kell sütni. Mikor elkezded grillezni a sajtokat, kb. 20-30 másodpercig hagyd sülni, hogy a kéreg kialakulhasson – ez megakadályozza a sajtok szétfolyását, és nagyon finom is.

A kevésbé markáns ízű grillsajtokat sütés előtt érdemes bepácolni vagy fűszerezni, és nagyon jól illenek hozzájuk a különböző kompótok, lekvárok és chutney-k.

Az egyik legjobb nyári vacsora is épp így készül: egész brie sajtot sütünk meg az enyhén olajozott grillen néhány perc alatt, míg teljesen átmelegszik és enyhén megpirul. Szintén a grillen pirított bagettszeleteket (ezt fogjuk belemártogatni) és áfonya- vagy ribizlilekvárt kínálunk mellé. Ha még a nyár egyik nagy kedvence, egy hideg rozéfröccs is kíséri, tökéletes lesz a grillvacsoránk!

Gillre vele - 6 meglepő étel, amit érdemes meggrillezni

Ha kell még köret

Köretet is rengeteg opció közül választhatunk: a kenyér, a grillen sütött pita, a lepénykenyér és a rizs mellett a leggyakoribb köret grillezéskor a saláta. Milliónyi lehetőség van benne, elég csak kimenni a piacra, és a szezonális zöldségekből bevásárolni, és már szinte kész is a saláta.

Ahogy a húsoknál a pác, úgy a salátáknál az öntet nagyon fontos. keverjünk joghurtos, citromos-olívás vagy balzsamecetes-olajos dresszinget friss zöldfűszerekkel: rozmaringgal, bazsalikommal, metélőhagymával, zsályával, és máris sokkal finomabb lesz a legegyszerűbb saláta is. 

Grillhangulat

Ha a fontosabb dolgok megvannak, jöhetnek azok a részletek, amelyek hangulatossá teszik a kerti grillezést. Színes párnák és plédek, ha hűvösebbre fordulna az idő este. Desszert (lehet például gyümölcs vagy fagyi). Alkoholos és alkoholmentes italok, limonádé, fröccs vagy akár házi koktélok is készülhetnek. Ha nem szeretnénk, hogy beleszálljanak a bogarak az italunkba, beszerezhetünk stílusos és praktikus befőttesüveg-poharakat fedővel. Ha a kedvünk vagy az alkalom úgy kívánja, készíthetünk dekorációt is a kerti grillezéshez.

Csirkesouvlaki tzatzikiszósszal

Így grillez egészségesen a fitneszvilágbajnok

Hozzávalók:

  • 1/4 csésze olívaolaj
  • 2 evőkanál citromlé
  • 2 gerezd darált fokhagyma
  • 1 teáskanál szárított oregánó
  • 1/2 teáskanál só
  • 1 kg bőr nélküli, csontozatlan csirkemellfilé, amit kockákra vágunk

Szósz:

  •     1 pohár görög stílusú joghurt
  •     1/2 uborka – hámozva, lereszelve
  •     1 evőkanál olívaolaj
  •     2 teáskanál fehér ecetet
  •     1 gerezd fokhagyma, darálva
  •     1 csipetnyi só
  •     6 vagy szükség szerint több fanyárs

Az olívaolajat, citromlevet és a 2 gerezd aprított fokhagymát, az oregánót és a sót keverjük össze, és tegyük egy zárható edénybe, amelyben megforgatjuk a csirkekockákat. A bepácolt húst tegyük 2 órára a hűtőbe. Addig készítsük el a szószt. Keverjük össze a joghurtot a lereszelt ubival, az 1 ek. olívaolajjal, az 1 gerezd fokhagymával és egy csipet sóval. A szószunkat tegyük a hűtőbe, néha kevergessük meg, hogy az ízek jól összeérjenek. A kültéri grillt közepes hőmérsékletre, a rácsokat picit megolajozva melegítsük elő. A fából készült nyársakat áztassuk be 15 percre hideg vízbe, így majd a megsült csirkedarabok könnyen lehúzhatók lesznek róla. A pálcikákra húzzuk fel a bepácolt csirkeszeleteket, és 8-8 percig süssük mindegyik oldalukat. A frissen sült nyársainkat tzatzikiszósszal tálaljuk.

 

Grillezett töltött paprika  

Így grillez egészségesen a fitneszvilágbajnok

Hozzávalók:

  • 2 közepes szelet szalonna csíkokra vágva
  • 1/2 csésze zsírmentes vagy csökkentett zsírtartalmú krémsajt
  • kb. 1/4 csésze cheddar sajt aprítva
  • kb. 1/4 csésze parmezán sajt reszelve
  • 1/4 csésze aprított zöldhagyma
  • 1 teáskanál friss lime juice
  • 1/4 teáskanál Himalája só
  • 1 kis őrölt szegfűszeg
  • 2 gerezd darált fokhagyma
  • 14 jalapeño paprika, nagyobb méretűek
  • olívaolaj vagy olívaolajspray
  • 2 evőkanál aprított friss koriander
  • 2 evőkanál apróra vágott paradicsom

Melegítsük fel a grillezőt közepesen magas hőre. A feldarabolt szalonnát közepes lángon süssük ropogósra egy teflonedényben, majd vegyük ki a tálból, és tegyük papírtörlőre, hogy kihűljön és lecsöpögjön. A sajtokat egy tálban keverjük össze, adjuk hozzá a kihűlt szalonnát, a fokhagymát, a sót, a szegfűszeget, a zöldhagymát és a lime levét. Ezzel fogjuk a paprikáinkat megtölteni. A paprikákat vágjuk félbe, vegyük ki a csumájukat. Töltsük bele a sajtkeverékünket, és a közepes hőmérsékletű grillezőn a sajtos oldalával felfelé 8 percig süssük. Amikor levesszük őket, szórjuk meg korianderrel és paradicsommal.

Pestós csirkenyárs

 
Gyors vacsora a grillről

Hozzávalók: 

  • 1 kg csirkemell
  • 1 csokor bazsalikom
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 dl olívaolaj
  • 1 db citrom

A citrom héját lereszeljük, majd a levét, a bazsalikomot, csipet sót, a fokhagymát és az olívaolajat összeturmixoljuk. Ezután hozzáadjuk a citrom lereszelt héját is. A csirkemellet széles csíkokra vágjuk, és megforgatjuk a pestóban. Feltekerjük, és nyársra húzunk három-három darabot. Grillen kisütjük.

Fetás-mentás padlizsánsaláta

Addig van nyár, amíg grillezni tudunk

Hozzávalók:

  • 2 darab közepes padlizsán
  • 20 dkg feta sajt
  • 10-15 darab friss mentalevél
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 darab szárított erős paprika
  • 3 evőkanál édes fehér balzsamecet
  • 1 dl napraforgóolaj
  • 1 dl extra szűz olívaolaj

A padlizsánokat vágjuk apró kockákra, grillsütőn pirítsuk meg őket. A fetát is kockázzuk fel azonos méretűre, és óvatosan keverjük el a kihűlt padlizsánkockákkal. 

Az olajokat keverjük össze, morzsoljuk bele a paprikát, keverjük hozzá a felaprított fokhagymákat, az ecetet és a felaprított mentát. Öntsük az olajat a padlizsánra, majd hűtőben érleljük egy éjszakán át. Pirítósra szedhetjük, vagy grillezett húshoz köretnek is kínálhatjuk.

Tipp: ha nem túl édes, érett az ecet, amit használunk, keverjünk mézet is az öntethez!

BBQ-csirke grillezett kínai spárgababbal

Addig van nyár, amíg grillezni tudunk

A páchoz:

  • 6 gerezd fokhagyma, finomra aprítva
  • egy 5 cm-es darab friss gyömbér, meghámozva és frissen lereszelve
  • 4 púpozott evőkanál sárgabab-szósz (erjesztett szójababból készült sós szósz)
  • 4 púpozott evőkanál méz
  • 5 evőkanál szójaszósz
  • 4 evőkanál rizsbor vagy száraz sherry
  • 1 púpozott evőkanál barna cukor
  • 1 evőkanál mogyoróolaj és még egy kevés a grillrács beolajozásához
  • 6 darab csirkecombfilé, bőr eltávolítva, a hús 3-5 cm-es darabokra felvagdosva
  • 4 darab (25 cm hosszú) sasliknyárs
  • 340 g spárgabab, végek levágva, a bab harmadokra aprítva 
  • 1 piros csilipaprika, kimagozva és a díszítéshez felaprítva

A pác összes hozzávalóját öntsük egy edénybe, és alaposan keverjük össze. Helyezzük a csirkét a pácba, és forgassuk meg, hogy mindenhol bevonja a páclé, majd fedjük le az edényt, és a hűtőszekrényben legalább egy órán keresztül, de lehetőség szerint akár egész éjszakára hagyjuk a húst pácolódni.

Magas hőfokon melegítsük elő a grillt vagy grillezőedényt, győződjünk meg arról, hogy a sütés előtt a rostélyokat tisztára dörzsöltük és kissé beolajoztuk.

Vegyük ki a csirkét a pácból, és tegyük félre a páclét. A félrerakott páclevet öntsük át egy kisebb lábasba, és egy percig forraljuk, majd ismét tegyük félre. Osszuk négy részre a csirkét, és húzzuk fel a 4 bambusz sasliknyársra, minden nyársra körülbelül 5-6 darab csirke jut.

Mindkét oldalon 2-2 percig grillezzük a csirkét, vagy addig, amíg megpirul. Vegyük közepesre a hőt, és a csirkenyársak mellett süssük meg a spárgababot is, közben locsoljuk meg a csirkét és babot a félrerakott páclével. Folytassuk pár percenként a forgatást és locsolást, amíg a saslikok külső szélei mázasak és ragacsosak lesznek, és a csirke szépen átsül, ez összesen körülbelül 10-12 percet vesz igénybe. Forrón vagy szobahőmérsékleten tálaljuk, a felaprított csilivel díszítsük.

Citromos koktélrák souvlaki

Hozzávalók:

  • kisebb koktélrákok, nyársanként 6 darab
  • fél citrom egészben
  • kisebb darab cukkini

A páchoz:

  • 1 gerezd fokhagyma
  • fél citrom leve
  • 2-3 kiskanál olívaolaj
  • petrezselyem

A fanyársakat folyó vízzel mosd át. Készítsd el a páclevet: ehhez keverd össze a citrom levét és az olívaolajat. Add hozzá a szétnyomkodott fokhagymát. Fűszerezd egy csipetnyi sóval, és szórd meg petrezselyemmel. Tedd ebbe a szószba a koktélrákokat.

Mosd meg alaposan a cukkinit, és héjastul vágd fel hasábokra. Tedd ezt is a pácba. A citromot szintén vágd fel kisebb cikkekre, és forgasd meg ezt is a páclében. Tedd félre egy kis időre, és hagyd, hogy az ízek összeérjenek. A cukkinit, rákot és a citromdarabkákat felváltva tűzd a nyársra. Grillen süsd meg, és tálald melegen, salátával, roston sült zöldségekkel.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top