nlc.hu
Gasztro
Ismerd meg Ina Gartent, aki a Fehér házat a konyhára cserélte

Ismerd meg Ina Gartent, aki a Fehér házat a konyhára cserélte

A világ legbefolyásosabb gasztronómiai szereplőinek listáján szerepel ugyan Jamie Oliver és Gordon Ramsay is, de csak jóval Ina Garten, Amerika egyik legnépszerűbb és legismertebb sztárséfje után. Pedig ha valaki, ő igazán nem készült erre a pályára.

Főzni? Ugyan kislányom, te csak tanulj!

Ina Garten értelmiségi családba született, szülei mindig is fontosnak tartották a tanulást, így gyerekként a tudományok iránt kezdett érdeklődni, és bár ő már akkor szívesen sertepertélt volna a konyhában, édesanyja nem hagyta, azt mondta, jobb lenne, ha inkább az iskolai dolgokra koncentrálna. 

Fiatalon férjhez ment, de férje a vietnami háborúban katonaként szolgált, így Ina egyedül volt otthon, és unaloműzésként – és mert végre nem volt eltiltva tőle – egyre többet és többet főzött (és közben MBA-diplomát, sőt, pilótajogosítványt is szerzett). Pár hónapig aztán Franciaországban nyaraltak, ahol megismerkedett a francia kulináriával. Teljesen elkápráztatta az alapanyagválaszték és a hatalmas piacok, így amikor visszatértek Amerikába, szinte azonnal belevetette magát a főzésbe, amiben onnantól kezdve Julia Child híres könyve volt segítségére.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Love story brownie-val

Ina Garten 15 évesen ismerte meg a férjét, és a mai napig boldog házasságban élnek, könyveiben a receptek többségét férje inspirálta, sőt, 2016-os Cooking for Jeffrey című könyvét teljes egészében neki szentelte. Amerika persze vevő volt rá, love story-jukat milliószor elmesélték az elmúlt 40 év alatt. A lány épp a bátyját látogatta meg a főiskolán, és az udvaron sétált, amikor a fiú, a könyvtár ablakából észrevette. Azonnal megtetszett a fiúnak a fiatal Ina, csakhogy a lányt már a fiú legjobb barátja elhívta randira. Szerencsére az a randi nem sikerült, így ezután Jeffrey kezdett udvarolni neki: leveleket írt Ina-nak, aki örömében körbe-körbe rohangált a lakásban, míg fél év múlva egyszer csak bekopogott az ajtón a fiú, és randira hívta. Fülig szerelmesek voltak, és mivel továbbra is távkapcsolatban éltek, szerelmes leveleket küldtek egymásnak, amit Ina mindig egy doboz brownie-val együtt juttatott el az egyetemi kollégiumban élő Jeffrey-nek. A lány 20 éves volt, amikor egy álomszép helyen összeházasodtak, és a mai napig nagy boldogságban élnek – és ezzel igazi példaképpé váltak, bebizonyítva, hogy a siker és a hírnév ellenére is fent lehet tartani egy házasságot. Amikor nemrég megkérdezték Ina Gartent, van-e az életben valami, amit megbánt, azt válaszolta, hogy csak azt, hogy nem házasodtak össze már korábban. 

Jeffrey és Ina (Fotó: Getty Images)
Jeffrey és Ina (Fotó: Getty Images)

Nappal atomenergia, este receptböngészés

A 70-es évek elején aztán Washingtonba költöztek, ahol rendszeresen tartott vacsoraesteket, de akkor még csak hobbiból. Időközben ugyanis gazdasági tanulmányokkal is kiegészítette már meglévő természettudományi diplomáját, és sikerült a Fehér Házban munkát kapnia. Az energetikai ügyek szakértője volt, atomenergiai ügyek költségvetésének tervezésével foglalkozott, de egy idő után rájött, hogy ez a munka, és a vele járó stressz teljesen felemészti. 

A fáradt munkanapok végén újra a főzéshez fordult, recepteket próbálgatott, vendégeket hívott, és abban lelte örömét, ha minél több embernek főzhetett. Hogy pénzt gyűjtsön, lakásokat újított fel és adott el, míg egyszer csak szembe nem jött egy lehetőség, ami mellett nem tudott elmenni. Talált egy pici, mindössze 37 négyzetméteres gourmet üzletet, ami a Barefoot Contessa nevet viselte, és úgy érezte, ez a jel, amire várt, ezt az üzletet neki találták ki. Megvette a kis boltot és felmondott a Fehér Házban. 

Az új élet nagyon tetszett neki, sikeres is volt, így hamar kinőtte a pici helyet, egyre nagyobb és nagyobb helyre költöztette boltját. A New York közelében lévő nyaralóövezetben, a Hamptons szívében ugyanis megtalálta különleges, gourmet ételeinek a fizetőképes közönséget. Amerika leggazdagabbjai nyaraltak itt, akik nyitottak voltak különleges ételeire. Steven Spielberg és más híres emberek is szívesen meséltek róla barátaiknak, és magazinoknak is, míg végül már egész Amerika ismerte Ina Gartent, a “mezítlábas grófnőt”. 

Amihez nyúl, arannyá válik

1996-ban aztán megint valami újra vágyott, ezért eladta az üzletet két alkalmazottjának, és elment egy fél év szabadságra. A tőzsde iránt kezdett érdeklődni, és már akkor, a 90-es évek végén, az internetes kereskedelemben látta a fantáziát, ami az addigra már jól ismert márkanév segítségével szintén jó ötletnek bizonyult. 

1999-ben megjelent első szakácskönyve, ami messze felülmúlta a várakozásokat, és bár nem nagyon akart TV-ben szerepelni, végül műsora is lett. Népszerű volt, a nézők és az olvasók imádták, így újabb és újabb könyvek és műsorok követték az elsőket, gyakorlatilag bármit el lehetett volna adni a nevével. Ha akarta volna. Mert ő nem akarta. Sem bútort, sem konyhaeszközöket, sem saját magazint nem akart. Ahogy ő fogalmazott: “elég neki ennyi bonyodalom is az életében”. 

Bár nagyon messzire sodródott eredeti szakmájától, sikerének egyik titkát épp a gazdasági-tudományos hátterében látja. A számok és a axiomák világából jött, ezért számára nagyon fontos a precizitás, és receptjeit is a legnagyobb körültekintéssel, az utolsó teáskanálig pontosan írta le, és nem is tér el tőlük soha. Szerinte épp ez az, ami miatt sikeres tudott lenni: mivel ő maga is precíz, ezért receptjei is azok, nincsenek elnagyolt mennyiségek, bizonytalan megoldások.

Az Ina Garten birodalom ma is virágzik, ő maga 69 éves, a mai napig aktív, Taylor Swift egyik legnagyobb rajongója, és szabadidejében sorozatfüggő. Magát a TV-ben soha nem nézte vissza, úgy érzi, akkor soha többé nem tudna kamera elé állni. Bár azt már soha nem tudjuk meg, hogy hol tartana Amerika nukleáris politikája, ha Ina Garten nem hagyta volna ott a Fehér Házat, az biztos, hogy háziasszonyok millió tanultak meg tőle főzni.

Taylor Swift és Ina Garten
Taylor Swift és Ina Garten

 Ina Garten “elképesztő brownieja”

Ina Garten, aki a Fehér házat a konyhára cserélte

Hozzávalók (hatalmas adaghoz):

  • 45 dkg sótlan vaj
  • 79 dkg közepesen édes csokoládé
  • 17 dkg keserű csokoládé
  • 6 nagy (XL-es) tojás
  • 3 ek. kávépor
  • 2 ek. vaníliakivonat
  • 29 dkg cukor
  • 16 dkg búzaliszt
  • 1 ek. sütőpor
  • 1 tk. só
  • 35 dkg darabolt dióbél

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és előkészítünk egy 30 x 45 cm-es sütőtálat, és kivajazzuk-kilisztezzük. Vízgőz felett megolvasztjuk a vajat, a keserű csokit, és a közepesen édes csokoládéból 45 dkg-ot, majd hagyjuk langyosra hűlni. Egy tálban enyhén elkeverjük a tojásokat, hozzáadjuk a kávéport, a vaníliát és a cukrot, majd belecsorgatjuk az olvasztott csokis keveréket. Hűlni hagyjuk, közben átszitálunk 12 dkg lisztet, hozzáadjuk a sütőport és a sót, és a kihűlt csokis keverékhez adjuk. Beleszórjuk a darabolt diót, a maradék csokoládét és lisztet, és összeforgatjuk. A masszát a sütőtálba öntjük, és 20 percig sütjük, ekkor kesztyűvel megfogjuk a tepsit, megemeljük, és kicsit ráejtjük a sütőrácsra. Ezt kétszer megismételjük – azért, hogy az esetleges levegőbuborékok eltűnjenek –,  majd további 15 percig sütjük. Ekkor elzárjuk a sütőt, és hagyjuk teljesen kihűlni, majd hűtőbe tesszük tálalásig. 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top