A tényfeltáró újságírással foglalkozó, amerikai központú Orb csoport korábban nem ismert műanyag szennyezést talált a városi csapvízben világszerte. A csoport beszámolója szerint a kutatás, amelyet egy közegészségügyi szakember vezetett a Minnesotai Egyetemről, kimutatta, hogy „az amerikai Capitolium termeinek csapjaitól az ugandai Viktória-tó partjáig nők, gyerekek, férfiak és kisbabák isznak műanyagot minden pohár vízzel”.
Az öt földrészen begyűjtött minták 83 százalékában jelen voltak a műanyag mikrorostok.
A Greenpeace környezetvédő szervezet szerint a csapvíz műanyagokkal való szennyezettségéről szóló jelentés rámutat, hogy „a műanyag szennyezés már abszolút mindent elért”.
„Tudjuk, hogy a műanyag visszatér hozzánk a táplálékláncon keresztül. És most már azt is, hogy az ivóvizünkön keresztül is. Van ebből kiút?” – idézte az Orb-jelentés a Nobel-békedíjas Muhammad Junusz bangladesi közgazdászt, aki a megalapította a mikrohitelező Grameen Bankot, amely a szegénység elleni harc jegyében kisembereknek és elesetteknek is nyújt kölcsönöket.
A világtengerekben lebegő mikroméretű műanyag jelenlétét már több kutatás is kimutatta, az ivóvíz műanyagtartalmát azonban első ízben vizsgálták. Az Orb-jelentés egyik szerzője, Sherri Mason szerint a palackozott víz sem mentes a műanyagtól.
Az Invisibles: The Plastic Inside Us (Láthatatlanok: A bennünk lévő műanyag) című riport olyan lehetséges megoldásokat is felsorol, mint a „hulladékból energia” programok, amelyek üzemanyaggá alakítják a műanyagot, illetve a műanyag csomagolóanyagok hatékonyabb újrahasznosítását javasolja a tervezés javításával, és felveti, hogy olyan új anyagok felfedezésére lenne szükség, amelyek nem termelnek mikrorostokat.