Gasztro

A te gyereked egészségesen étkezik? Megjelent az új magyar táplálkozási ajánlás

A magyarok többsége konzervatív az étkezés terén, szinte ugyanazt eszi, mint ami a szülei és nagyszülei asztalára került. A gyerekek sok esetben továbbviszik a felnőttek rossz szokásait, pedig például serdülőkorban nagyon nem mindegy, mit esznek. Ezen próbál segíteni egy most megjelent hazai ajánlás.

Új táplálkozási ajánlást adott ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ). A Gyerek Okostányér elnevezésű útmutató a legfrissebb tudományos eredményeket figyelembe véve határozza meg, hogy milyen élelmiszereknek, milyen arányban kellene a 6-17 évesek tányérjára kerülnie.

A szövetség korábban már kiadott egy hasonló ajánlást, de az a felnőtteknek szólt. Igaz, kisiskolás kortól nagyjából megegyeznek a felnőttek és a gyerekek napi étkezésének arányai: az étrend fele zöldség és gyümölcs legyen, a másik felén osztoznak a gabonafélék – például kenyerek, péksütemények, tészták –, valamint a húsok, halak, a tojás, a tej és a tejtermékek.

A nemzetközi irányelveket követi, hogy a felnőttek és a gyerekek étrendjére hasonló ajánlások készüljenek, de praktikus okai is vannak. Ha enni kell adni a fizikai munkás férjnek, az idős nagymamának és a gyerekeknek, nem árt, ha többé-kevésbé egyformát esznek. Mert lehet akármilyen tudományosan kimunkált étrendjavaslat, az egész csak annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle.

„A felnőttek étkezéséhez képest a legnagyobb eltérés az adagok méretében van, a gyerekeknél ugyanis nagyon széles skálán mozog a napi energiaszükséglet” – mondja Szűcs Zsuzsanna, az MDOSZ tudományos bizottságának elnöke. Mert míg egy átlagos, ülő munkát végző felnőtt nőnek 2000, egy férfinak pedig 2500 a kalóriagénye, addig egy gyereknél ugyanez 1300 és 3300 kalória között mozog kortól, nemtől és aktivitástól függően.

Egy mérsékelten aktív, vagyis az iskolai tesiórák mellett csak alkalmanként sportoló diáknak ennyi energiára van szüksége egy nap:

  • 6 éves korban
    lány: 1500 kalória
    fiú: 1600 kalória
  • 10 éves korban
    lány: 1800 kalória
    fiú: 1900 kalória
  • 15-16 éves korban
    lány: 2200-2250 kalória
    fiú: 2700-2850 kalória

A pontos értékek kiszámításhoz a szövetség energiaigény-kalkulátort is kidolgozott, ez a napokban válik elérhetővé a honlapjukon. A másik érdekesség, hogy hétköznapi tárgyakkal szemléltetik, mekkorák az ajánlott adagok. Cédével, mobiltelefonnal, kiemelő filccel mutatják, mennyi 70 gramm vegyes zöldség vagy 20 gramm dió.

Vannak azonban olyan időszakok a gyerekek életében, amikor még jobban oda kell figyelni, mit esznek. A dietetikus szerint a serdülőkor például a csontok fejlődése szempontjából kritikus időszak, ilyenkor fontos az elegendő kalcium bevitele, amit tejjel és tejtermékekkel, illetve egyes halakkal, olajos magvakkal, leveles zöldségekkel.

Serdülőkorban gyakori a vashiány is, az aktívan sportolóknál, illetve a lányoknál a menstruáció miatt ennek még nagyobb a kockázata. Gyakran ez úgy derül ki, hogy a gyerek nem tud figyelni az iskolában, romlik a teljesítménye, fáradékony, de vashiány esetén romlik a fertőző betegségekkel szembeni védelem is. Fontos vasforrás a hús, a máj, a tojás, valamint a spenót és a sóska.

Hétköznapi tárgyakkal szemléltetik, mekkora egy adag

Bár arról kevés az információ, mit esznek a magyar gyerekek, Szűcs Zsuzsanna tapasztalatai szerint a felnőttek rossz szokásait sokszor a gyerekek is követik. Például nagy az elmaradás a gyümölcs- és zöldségfogyasztás terén, 2009 és 2014 között ötödével csökkent az egy főre jutó mennyiség. Az is probléma, hogy sokan kihagyják a reggelit. A diákok harmada üres hassal megy iskolába, és nem ritka, hogy nem is isznak reggelente.

Pedig a szakértő szerint érdemes rászánni 10-15 percet a nap elején az evésre, és az is fontos, hogy legyen a gyereknek tízóraija, uzsonnája és innivalója. Serdülőknél szinte állandó az éhségérzet, nekik ajánlott betárazni például egy szendvicset, gyümölcsöt, joghurtot a napra.

Sajnos nem mondhatjuk, hogy minden erőfeszítés nélkül, varázsütésre megvalósítható minden eleme az egészséges táplálkozásnak. Időt és energiát kell fektetni bele, megtervezni a menüt, bevásárlólistát írni, átnézni a termékek összetevőit, új recepteket keresni. De megéri, mert egyes becslések szerint a krónikus betegségek 70-80 százaléka az egészségtelen étrend miatt is alakul ki.

A kiegyensúlyozott táplálkozás egyik pillére a változatosság, az a jó, ha valaki kísérletező, beenged új nyersanyagokat a konyhába. A magyarok többsége viszont konzervatív az étkezésben, szinte ugyanazt eszi, mint korábban a szülei és a nagyszülei: rántott húst, pörköltet, töltött káposztát, rakott krumplit.

Szűcs Zsuzsanna azt mondja, a kezdeti nehézségek ellenére néhány hét alatt át lehet állni, a lényeg, hogy nem szabad mindent egy csapásra megpróbálni. Elég lépésenként haladni, például a reggeli bevezetése után jöhet a tudatos folyadékbevitel, aztán a rostban gazdag, teljes értékű gabonafélék, és így tovább, apránként folytassuk a változtatást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top