„A nagybevásárlást követően – hasonlóan az éttermek konyháihoz – érdemes külön tárolni a nyers húsokat, halakat, külön a zöldséget és a gyümölcsöt, és külön a fogyasztásra kész élelmiszereket” – tanácsolja Budai Nikoletta, az LG háztartásigép-szakértője.
A hagyományos hűtők felső polcán kevésbé van hideg, ezért ott a süteményeket célszerű elhelyezni. Fontos úgy becsomagolni a nyers húsokat és halakat, hogy a belőlük kicsepegő lé ne érintkezzen más élelmiszerekkel. A főtt ételeket csak azt követően rakjuk hűtőbe, hogy legalább szoba-hőmérsékletűre hűltek.
A kellemetlen szagok elkerülésének érdekében rendszeresen ellenőrizzük, hogy nincs-e romlott élelmiszer a hűtőben, tiszta-e a belső tér, az aromásabb ételeket pedig alaposan csomagoljuk be.
A megfelelő tárolás kulcsfontosságú ahhoz is, hogy elkerüljük az élelmiszerpazarlást. A száraz, de nem dohos pékáruból panírmorzsa készíthető, a megmaradt kifli vagy kalács pedig remek mákosguba-alapanyag lehet.
A már több napos hideg sülteket ne próbáljuk úgy „megmenteni”, hogy salátának használjuk fel, és még ezen állapotukban napokig tároljuk. A majonézes saláták, nyers tojással készült ételek néhány nap után akkor is veszélyessé válhatnak, ha ízük, állaguk, szaguk még nem ad okot a gyanakvásra.
A főtt ételek esetében a fő szabály az, hogy hűtőben is legfeljebb két-három napig tároljuk, fogyasztás előtt pedig alaposan forrósítsuk át. A savanyú káposztás, paradicsomos ételek – savanyúbb kémhatásuknak köszönhetően – tovább eltarthatóak, viszont a halak gyorsan romlanak, ezért frissen fogyasztandók. A halászlé jól bírja a fagyasztást, de fogyasztás előtt alaposan forraljuk át.