nlc.hu
Gasztro
Süssetek házi kekszet, jó lesz!

Süssetek házi kekszet, jó lesz!

Egyszerű, viszonylag olcsó, pontosan tudod, hogy mi fog belekerülni, és úgy variálhatod az ízeket, ahogy csak akarod – csak néhány érv a házi kekszek mellett, és akkor azt még nem is említettük, hogy a gyerekek is mennyire imádják. Nemcsak enni, sütni is!

Ahhoz, hogy siker koronázza a kekszprojektet, csak pár dologra kell odafigyelni. Az első és legfontosabb, hogy eldöntsd, milyen kekszet szeretnél. 

Kutyából kutya, szívből szív

Rengeteg olyan képet lehet találni az interneten, amin a cuki kutyusos/delfines kekszkiszúró mellett ott  van az elkészült tepsi keksz, de egyik keksznek sincs cuki kutyus alakja, csak valami értelmezhetetlen, amorf alakzat. Persze viccesen elüthetjük azzal, hogy „az íze ugyanolyan”, de azért mégiscsak úgy az igazi, ha tényleg olyan alakú lesz a keksz, mint amilyet szerettünk volna.

Ehhez kell egy jó recept, mégpedig formatartó recept, amelynek a végeredménye is pont úgy fog kinézni, ahogy a tepsire került nyersen. Az ilyen kekszek tésztáját ki tudjuk nyújtani, és különféle kekszkiszúró formákkal szabályos mintákat tudunk szaggatni úgy, hogy ezt a mintát a kekszek sütés közben is megtartják.

Ha ilyen kekszet szeretnél sütni (és esetleg még sütipecséttel mintát is nyomnál rá), aranyszabály, hogy soha ne tegyél a tésztájába sütőport. A sütőportól megemelkedik a tészta, és eltorzul a minta. A tészta összeállításánál dolgozz gyorsan, és feltétlenül tedd hűtőbe a masszát minimum fél órára, de akár több órán át is hűtheted. Ha sütipecséttel szeretnél mintát nyomni a kekszre, akkor érdemes a szokásosnál kicsit vékonyabbra, kb. 2 mm-esre nyújtani a tésztát. 

Ne nyújtsd, csak keverd!

A kekszek másik csoportjában szereplő kekszek teljesen más technikával készülnek: az alapanyagokat összekeverjük/gyúrjuk, és azonnal vagy némi hűtés után kis adagokat teszünk tepsire, és így sütjük ki. (Vannak olyanok, melyeket elég egy kanállal porciózni, másoknál gombócot formázunk a masszából, és enyhén kilapítjuk sütés előtt.) A massza általában ragacsos, ezt a tésztát nem lehet kinyújtani, és a tésztából kiszúró formákkal szabályos formákat szaggatni nem lehet. Elkészítése egyszerűbb és gyorsabb is, de pár dologra azért itt is kell figyelni.

Fontos, hogy mindig legyen sütőpapír a tepsin, hogy ne ragadjon le a keksz, és arra is oda kell figyelni, hogy hagyjunk pár centi helyet a nyers kekszgombócok/adagok között, mert sütés közben is növekedni fognak, kell nekik a hely (ezekben a kekszekben már általában van sütőpor is). Amikor kezd pirulni a kekszek széle, zárjuk el a sütőt, még ha a kekszek közepe puhának is tűnik. Lehet, hogy puhának fog egy picit tűnni, de mire teljesen kihűl, pont jó lesz az állaga. 

Díszítés és töltés

Ha az alapkekszek már jól mennek, akkor aztán szabadjára lehet engedni a fantáziát, és jöhetnek a különféle variációk. A formatartó kekszekre különféle házi/bolti cukormázakkal írhatunk, rajzolhatunk, de akár össze is ragaszthatjuk őket valamilyen krémmel. Citromkrém, csokikrém, mogyorókrém is lehet a töltelék, de lekvárokkal is nagyon finom kekszszendvicseket készíthetünk. Ugyanígy a nem formatartó kekszeket is tovább turbózhatjuk: bemárthatjuk csokiba, készíthetünk belőle minifalatokat, és krémmel összeragaszthatunk kettőt. Az fontos azonban, hogy bármire is készülünk a kekszekkel, mindenképpen meg kell várni, hogy teljesen kihűljenek, csak úgy szabad díszíteni és tölteni. 

Most pedig jöjjön néhány recept!

Vajas keksz

vajas keksz recept sütemény édesség

Vajas keksz (Fotó: Kis-Varga Judit)

Hozzávalók 2 tepsihez:

  • 50 dkg liszt
  • 15 dkg cukor
  • 1 csipet só
  • 2 tojás
  • 25 dkg vaj

A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd folpackba csomagoljuk, és hűtőbe tesszük kb. 1 órára. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és sütőpapírral bélelünk ki két tepsit. A hűtőből elővett masszát lisztezett gyúródeszkán, lisztezett sodrófával több részletben kinyújtjuk, kekszkiszúró formákkal különböző formákat szaggatunk belőle, és tepsire helyezzük őket. Ha megtelt a tepsi, kb. 15 perc alatt készre sütjük. 

 

Kakaós keksz

kakaos keksz recept sütemény édesség

Kakaós keksz (Fotó: Kis-Varga Judit)

Hozzávalók 2 tepsihez:

  • 25 dkg liszt
  • 14 dkg cukor
  • 1 db tojás
  • 22 dkg vaj
  • 9 dkg cukrozatlan kakaópor

A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, és folpackba csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és sütőpapírral bélelünk ki két tepsit. A hűtőből elővett masszát lisztezett gyúródeszkán, lisztezett sodrófával több részletben kinyújtjuk, és kekszkiszúró formákkal különböző formákat szaggatunk belőle. A tepsire helyezzük őket, és ha megtelt a tepsi, kb. 12 perc alatt készre sütjük.

 

Csokis keksz

csokis keksz recept sütemény édesség

Csokis keksz (Fotó: Kis-Varga Judit)

Hozzávalók 15-20 db-hoz:

  • 10 dkg cukor
  • 2 db tojás
  • 7 dkg vaj
  • 20 dkg + 10 dkg felvágott étcsokoládé
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 7 dkg darált mandula

A vajat, a 20 dkg étcsokoládét és a cukrot egy lábasban közepes lángon összeolvasztjuk, majd lehúzzuk a tűzről, és pár percig hűlni hagyjuk. Hozzáadjuk a tojásokat, és elkeverjük, majd a mandulát, a sütőport és az apróra vágott 10 dkg étcsokoládét is hozzákeverjük. A masszát hűlni hagyjuk, és ha már nem meleg a lábas, hűtőbe rakjuk (akár 1 éjszakára is). Sütőpapírral bélelünk ki két tepsit, és előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A megdermedt masszából diónyi golyókat formázunk, a tepsire helyezzük, és tenyérrel vagy egy pohár talpával kilapítjuk. Sütőbe toljuk, és 12 percig sütjük, majd megvárjuk, amíg teljesen kihűl.

Aszalt szilvás fahéjas keksz

aszalt szilvas fahejas keksz recept sütemény édesség

Aszalt szilvás-fahéjas keksz (Fotó: Piazza Gabriella)

Hozzávalók kb. 20 darabhoz:

  • 300 g liszt
  • 100 g vaj
  • 80 g porcukor
  • 80 g puha aszalt szilva (mag nélkül)
  • 1 tojás
  • ½ vaníliarúd kikapart magocskái
  • 1 tk. sütőpor
  • csipetnyi só
  • 2 ek. muscovado cukor
  • 1 tk. őrölt fahéj

Az aszalt szilvát finomra aprítjuk. Kézi mixer segítségével a vajat a porcukorral, a sóval és a vanília kikapart magocskáival krémes-habosra keverjük. Hozzácsorgatjuk a tojást, majd amikor ez teljesen elvegyül a cukros vajban, beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, és hozzáadjuk az aszaltszilva-darabkákat is. Néhány másodperc alatt az egészet könnyen formázható masszává keverjük, amit ezután legalább 30 percre hűtőbe rakunk. A fahéjat elkeverjük a muscovado cukorral.
Az aszalt szilvás kekszmasszából diónyi gombócokat formálunk, majd meghempergetjük a fahéjas cukorban. A gombócokat sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük, egy pohár aljával mindegyiket lelapítjuk egy kicsit, és 180 °C-ra előmelegített sütőben a kekszeket kb. 8 perc alatt készre sütjük.

Csokis-kókuszos keksz

kokuszos csokis keksz recept sütemény édesség

Kókuszos-csokis keksz (Fotó: Kis-Varga Judit)

Hozzávalók 15-20 db-hoz:

  • 10 dkg liszt
  • 1 db tojás
  • 6 dkg vaj
  • 2 csipet sütőpor
  • 5 dkg kókuszreszelék
  • 5 dkg porcukor
  • csokibevonat: 5-8 dkg étcsokoládé

A puha vajat kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk az enyhén elhabart tojást, és összekeverjük. A lisztet, a sütőport és a kókuszreszeléket összekeverjük, és a tojásos tál tartalmához adjuk. A masszát összekeverjük/gyúrjuk és hűtőbe tesszük 1 órára. Sütőpapírral bélelünk ki egy tepsit, és előmelegítjük a sütőt 180 fokra.

A hűtőből elővett masszából diónyi gombócokat formázunk, a sütőpapírra helyezzük és tenyérrel enyhén ellapítjuk őket. 12-14 perc alatt készre sütjük, és a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni. Ha ez megtörtént, előkészítünk egy tálcát, ami be fog férni a hűtőbe, és sütőpapírt terítünk rá. Vízgőz felett megolvasztjuk az étcsokoládét, majd kb. félig belemártjuk a kekszeket, lecsepegtetjük a felesleget, és a sütőpapírral bélelt tálcára helyezzük. Ha megtelt a tálca, hűtőbe tesszük, ahol 10-15 perc alatt megdermed a csokoládé.

Diós kekszszendvicsek

dios kekszszendvics recept sütemény édesség

Diós keksz-szendvics (Fotó: Kis-Varga Judit)

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 1 db tojássárgája
  • 20 dkg darált dió
  • 10 dkg porcukor

Töltelék:

  • lekvár

Bevonat:

  • étcsokoládé

A hideg vajat kockákra vágjuk és elmorzsoljuk a liszttel és a cukorral. Hozzáadjuk a darált diót és a tojás sárgáját és összegyúrjuk. Rudat formázunk belőle és folpackba csomagolva hűtőbe tesszük legalább 1 órára. 2. Sütés előtt 2 db tepsit sütőpapírral bélelünk ki és előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A hűtőből elővett tésztarúdból éles késsel kb. fél cm vastag szeleteket vágunk és a tepsire fektetjük őket. 3. Kb. 12 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk, hogy teljesen kihűljön a keksz. 4. A kihűlt kekszeket sárgabarack lekvárral összeragasztjuk és végüket / egyik felüket olvasztott étcsokoládéba mártjuk, majd sütőpapíros tálcára helyezzük és hűtőbe tesszük, hogy a csokoládé gyorsan megdermedjen.

Házi Oreo

oreo keksz recept sütemény édesség

Oreo keksz házilag (Fotó: NLCafe.hu)

Kekszalap:

  • 1 és 1/4 csésze liszt
  • 140 g (teavaj) vaj
  • másfél csésze cukor
  • 1/4 teáskanál só
  • 1 db tojás
  • 1 teáskanál sütőpor
  • fél csésze (holland) cukrozatlan kakaópor

Töltelék:

  • 100 g vaj
  • 2 csésze porcukor
  • 1 db vaníliarúd kikapart magjai

A lisztet a kakaóporral, a sóval és a cukorral összekavarjuk, majd hozzáadjuk a tojást és a vajat. Gyors mozdulatokkal összekeverjük. A legjobb, ha robotgéppel dolgozunk. A tésztát fóliába csomagoljuk, és egy órán keresztül állni hagyjuk a hűtőben. 

A töltelékhez a vajat a cukorral és a vaníliával habosra verjük. Legalább 6-8 percig kell verni, hogy szépen kifehéredjen és könnyű legyen az állaga. 

A tésztából 3 centi átmérőjű köröket szaggatunk, majd 180 fokon 9 perc alatt készre sütjük. Ha kihűlt, a krémmel megkenjük és összeragasztjuk a süteményeket. 

Csokidarabos keksz (gluténmentes)

csokis keksz glutenmentes recept sutemeny édesség

Csokis keksz gluténmentesen (Fotó: Molnár Orsolya)

Hozzávalók 10-12 db kekszhez

  • 80 g rizsliszt + 60 g kókuszliszt + 60 g gesztenyeliszt keveréke (vagy 200 g gluténmentes lisztkeverék)
  • fél teáskanál szódabikarbóna
  • fél teáskanál só
  • 170 g cukor
  • 2 teáskanál méz vagy juharszirup
  • 140 g sótlan vaj
  • 1 tojás
  • 160 g étcsokoládé (65–85%-os kakaótartalmú, apró darabokra törve)

A száraz hozzávalókat egy nagy tálban összekeverjük (liszteket, sót, szódabikarbónát). A cukorhoz keverjük a mézet vagy juharszirupot egy másik tálban, majd a vajat is. Mikor már habos állagúra kevertük (3-4 perc alatt), a vajas-cukros krémhez adjuk a tojást is, és másfél percig lassú sebességgel beledolgozzuk a tésztába. Végül a száraz, lisztes hozzávalókat is hozzáadjuk, majd kanállal beleforgatjuk a csokidarabokat. Ha ezzel végeztünk, fagyiskanállal vagy a tenyerünkkel golflabda méretű golyókat formálunk a tésztából, és azokat a tepsire adagoljuk. A kekszeket 170 fokra előmelegített sütőben megsütjük 12-14 perc alatt. Ha már barnul a szélük a kekszeknek, kivehetjük őket.

A receptet Molnár Orsolya, a Wannabe Chef bloggere készítette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top