Eleink kedvence, a nyúlárnyéknak is nevezett spárga
Emlékszem, hogy amikor 10-12 évvel ezelőtt egy külföldi blogot olvasgatva ki akartam próbálni egy spárgás receptet, naivan azt hittem, hogy elég lesz leszaladni a Nagycsarnokba, és biztos könnyen be tudom szerezni a spárgát. Nagyot tévedtem. Csak nehezen találtam spárgát, olyan kuriózumnak számított, és amit találtam, az sem volt túl jó állapotban, ahogy az eladó mondta: „itt áll már napok óta, azt hittem, már senki nem viszi el”. Olyan is volt. Kicsit fás, kicsit fura ízű, de spárga volt, és már annak is örültem.
Ehhez képest ma már szinte minden zöldségesnél kapható, és a tavasz egyik nagy kedvence a spárga. Nem is csoda, hogy ilyen népszerű lett, hiszen egészséges, finom, és sokoldalú. Érdemes kihasználni a spárgaszezont, mivel nemcsak szuperegészséges, hanem szinte nullkalóriás is, így elkészítéstől függően a tavaszi diétába is remekül beleillik.
A görögök már 2500 évvel ezelőtt ismerték a spárgát, neve, az asparagos szó is onnan ered, görögül fiatal hajtást, nyelet jelent. Később a rómaiak is használták, és szép lassan egész Európában elterjedt, bár eleinte főként gyógyhatása miatt tartották becsben, kevésbé volt mindennapi eledel. Fogfájásra, méhcsípés kezelésére alkalmazták, és csak később fedezték fel, hogy élelemként is használható.
Nyúlárnyéknak is nevezik, mert évelő, és nyaranta akár másfél méteresre is megnőnek hajtásai, így már valóban nyújthat némi árnyékot kisebb-nagyobb állatoknak is.
Miért szeretjük a spárgát?
Több okunk is van rá. Legfőképpen azért, mert tele van vitaminokkal és rostokkal. A szára rostokban, a hajtások vitaminokban és folsavban is gazdagok. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát tartalmaz, 100 gramm spárgában csak 20 kalória van. Kifejezetten kevés benne a cukor, összesen 2 gramm a szénhidrát. Mivel gyorsítja az anyagcserét és az emésztést, így bátran fogyaszthatjuk diétázáskor, kitűnő fogyókúrás menü készíthető belőle.
A népi gyógyászat pedig fontos afrodiziákumként tartja számon, a benne lévő B6-vitamin és a folát kitűnően ellensúlyozza, korrigálja a cinkhiány okozta libidócsökkenést, segít megfelelő hangulatba kerülni, ezért érdemes felvenni egy romantikus vacsora fogásai közé.
Az pedig már tényleg csak a ráadás, hogy még a másnaposságot is segít leküzdeni. Egyes kutatási eredmények szerint képes enyhíteni a másnaposság tüneteit, és még a májra is jó hatással van, így egy görbe éjszaka után érdemes elővenni a kamrából a spárgát, jó szolgálatot fog tenni!
Vásárlási, főzési tippek spárgához
A spárga áprilistól június végéig kapható idényzöldség, ekkor bújnak elő zsenge hajtásai, a spárgasípok. Általában fehér és zöld spárga kapható, színük attól függ, hogy a föld felett vagy a föld alatt növekedtek. Ha napfény éri őket, a spárga bezöldül.
Ha barnás elszíneződés van rajta, vagy a szár üreges, akkor nem érdemes megvenni, mert valószínűleg már nem friss a növény. Nyomáspróbát is lehet végezni rajta: akkor jó, ha nyomásra levet ereszt, és kellemes, üde az illata. A friss spárga szára törékeny, hajlításra elpattan, körömmel be lehet hasítani. Ha viszont gumiszerűen belapul vagy behajlítható a szár, az már a fonnyadás jele. A friss spárgát nedves konyharuhába csavarva 2-3 napig is el lehet tárolni a hűtőben. A zöld spárgát legjobb függőlegesen vízbe állítva a hűtőbe tenni.
A spárgahajtás legfinomabb része a feje, mert ez a legpuhább és legízletesebb, maga a szár rostosabb, külső rostjai enyhén kesernyések lehetnek. Annál kesernyésebb a hajtás, minél közelebb helyezkedett el a növény gyöktörzséhez. Ha egy kicsit kesernyés, akkor a világos színű sípokat a fejtől haladva lefelé vékonyan meg kell hámozni, a zöld spárgánál ez nem mindig szükséges.
Az enyhe mellékíz a spárgát cukros, csak nagyon enyhén citromos, sós vízben, kevés vajjal főzve lényegében érezhetetlenné válik. Az erős kesernyésség azonban semmilyen trükkel nem tüntethető el, ezért ilyenkor inkább csak a hajtások hegyét használjuk fel, semmint, hogy az egész étel ehetetlenné váljon. A világos spárga 15-20, a zöld színű kevesebb, 10-15 perc alatt fő meg puhára. Alumíniumedényben ne főzzük, mert a spárga anyagai az alumínium-oxiddal reakcióba lépve szürkésen elszínezik a hajtásokat.
Most pedig jöjjön néhány recept, amit érdemes az idei szezonban kipróbálni.
Parmezános sült spárga
Hozzávalók:
- 700 g spárga
- 2 ek. olívaolaj
- fél csésze zsemlemorzsa
- 3/4 csésze reszelt parmezán
- 1 tk. fokhagymapor
- fél tk. só
- 1/4 tk. bors
220 fokra melegítsd elő a sütőt, egy tepsit pedig készíts elő sütőpapírral borítva, enyhén kivajazva.
A megtisztított spárgát az olívaolajjal együtt tedd egy légmentes, zárható zacskóba, majd rázogasd meg! Add hozzá a zsemlemorzsát, a parmezánt, a fokhagymaport, a sót és a borsot, és alaposan rázd össze!
A spárgákat oszlasd el a tepsin, és 7-10 percig süsd, amíg a sajt teljesen meg nem olvad rajta, de a spárga még kellemesen roppanós marad.
Bodzás spárga
Hozzávalók:
- 3 ek. vaj
- ízesítéshez őrölt bors
- 1 dl víz
- 1 citrom leve
- 50 dkg spárga
- 1 tányér bodzavirág
A bodzavirágot a vízbe áztatjuk, hozzáfacsarjuk a citrom levét. A spárgákat megmossuk, szárvégeit levágjuk, majd 4-5 cm-es darabokra vágjuk. A spárgasípokat félretesszük. Két evőkanál vajat felolvasztunk a serpenyőben, hozzáadjuk a spárgát, a bodzás vizet, és megpároljuk a spárgákat, majd hozzáadjuk a spárgasípokat is, illetve a maradék vajat és lepirítjuk. Közben sózzuk, borsozzuk. Szuper natúr csirke mellé.
Tipp: Petrezselyemmel, mentával is megszórhatjuk. Ha nagyon hasítani szeretnék, a só lehet vaníliás. Fantasztikusan finom vele!
Spárgacarbonara
Hozzávalók:
- 50 dkg fehér spárga
- 20 dkg bacon
- 40 dkg spagetti
- 15 dkg parmezán
- 4 tojás
- Só
- Frissen őrölt bors
A spárgát megtisztítjuk, alulról 2 centit levágunk, a maradékot felkarikázzuk és a sípokat kivéve kevés sós vízben puhára pároljuk. A tésztát kifőzzük. A szalonnát apróra vágjuk, és pirosra sütjük. A tojást felverjük, a parmezán felét belereszeljük, majd a kifőtt tésztát a spárgával, a tojással és a szalonnával összeforgatjuk. Alaposan sózzuk, borsozzuk, ha kell, még kicsit rámelegítünk, de vigyázzunk, nehogy rántotta legyen a tojásból. Akkor jó, ha krémesen bevonja a tésztát. A maradék parmezánt ráreszeljük, így tálaljuk.
Avokádó-zöldspárgakrém paradicsommal
Hozzávalók:
- 2 avokádó
- 20 dkg zöld spárga
- 1 dl fehérbor
- 1 dl víz
- Só
- Frissen őrölt bors
- Fél lime leve
- 3-4 ek. dió/tökmag/olívaolaj
- Néhány koktélparadicsom
- Kenyér/zsemle pirítva
A spárgát megmossuk, majd az alsó végéből 2 centis darabot levágunk, a maradék részt felkarikázzuk, és a víz és fehérbor keverékében megpároljuk. Az avokádót megtisztítjuk, magját kiszedjük, a lime levével meglocsoljuk, majd a kifőtt spárgával összeturmixoljuk. Mehet hozzá a spárga el nem párolgott boros főzőleve is. Sózzuk, borsozzuk, olajjal elkeverjük, majd pirítósra kenve kínáljuk a paradicsomokkal.
Spárgafrittata
Hozzávalók:
- 40 dkg újburgonya
- 25 dkg zöld spárga
- 1 csokor újhagyma
- 1 ek. olaj
- 4 tojás
- 2,5 dl tejszín
- Só
- Frissen őrölt bors
A burgonyát megtisztítjuk, és felkarikázzuk, majd enyhén sós vízben megfőzzük. A spárga aljából 2 centit levágunk, a maradékot megmossuk, majd az újhagymával együtt felkarikázzuk. Az olajon az újhagymát megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a megfőtt burgonyát és a spárgát, míg a tojást felverjük, együtt pároljuk. A felvert tojáshoz adjuk a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, majd a zöldségekre öntjük. A lángot minimálisra vesszük, majd kb. 10 percig így sütjük. Ezt követően a serpenyőt 180 fokos sütőbe tesszük, és a tetejét is megsütjük újabb 15 perc alatt. Friss kakukkfűvel tálaljuk.
Baconba tekert spárga grillezve
Hozzávalók 4 személyre:
- 50 dkg zöld spárga
- 25 dkg vékonyra szelt bacon
- frissen őrölt bors
- 1 citrom
- kis csokor petrezselyem
A megpucolt nyers spárgákat tekerjük szorosan körbe egy-egy szelet baconnel. Nem túl forró parázson, grillrácson süssük őket 4-5 perc alatt ropogósra, miközben folyton forgatjuk a spárgákat. A kész spárgákat enyhén spricceljük meg frissen facsart citrommal, szórjuk meg a vágott petrezselyemmel. Szórjunk rá frissen őrölt borsot, tálaljuk.
Citromos-petrezselymes spárgafőzelék
Hozzávalók:
- 1+1 ek. vaj
- 3+1 ek. olívaolaj
- 3 szál újhagyma fehér része, vékonyra karikázva
- 1 gerezd fokhagyma, reszelve
- 2 csokor fehér spárga (kb. 1 kg) hámozva, vékonyra karikázva, feje félretéve (a fás végeket vágjuk le)
- 4 dl alaplé
- 1 tk. cukor
- 2 dl tejföl
- 1 dl tejszín
- 2 ek. étkezési keményítő
- 1 nagy csokor friss petrezselyemzöld, finomra aprítva
- fél citrom reszelt héja, kifacsart leve
- só, frissen őrölt bors
A vajat egy lábosban közepes lángon olvasszuk össze az olajjal. Szórjuk rá a hagymát, finoman sózzuk, és pároljuk 2 percig. Reszeljük rá a fokhagymát, kevergessük 10 másodpercig, majd borítsuk rá a felkarikázott spárgát. Öntsük rá az alaplevet, sózzuk, borsozzuk, cukrozzuk. Lefedve 10-12 perc alatt főzzük teljesen puhára, de még picit maradjon harapható. A főzési idő a spárga vastagságától függően lehet több, kevesebb. A tejszínt egy keverőtálban keverjük ki a tejföllel, a keményítőt dolgozzuk el benne csomómentesre, majd sűrítsük be vele a főzeléket. Melegítsük össze, de már ne forraljuk. Keverjük hozzá a petrezselyem kétharmadát, ízesítsük a citrom héjával, levével. Állítsuk be az ízeket, sózzuk, cukrozzuk, ha kell. Egy serpenyőben olvasszuk össze az egy-egy kanál vajat és az olajat. Borítsuk rá a félretett spárgafejeket, finoman sózzuk meg, és pároljuk 3-4 percig. A főzelékkel tálaljuk. Hidegen fogyasztva is kiváló. 2-3 adag lesz belőle.
Spárgás ricottával és füstölt lazaccal töltött palacsinta
Hozzávalók 4 személyre:
A palacsintához:
- 35 dkg liszt
- 2,5 dl tej
- 1,25 ml (szóda)víz
- 5 dkg vaj, olvasztva
- só ízlés szerint
- 1 tojás
A töltelékhez:
- 20 dkg ricotta
- 1 kaliforniai paprika
- 2 szál újhagyma
- néhány szál snidling
- só, bors
- 20 dkg füstölt lazac
- 40 dkg spárga (zöld vagy fehér)
- kevés vaj
A verjus-habhoz:
- 1 tojás + 2 tojássárgája
- 1 dl étolaj
- 5 cl verjus
- csipet só
- 10 dkg vaj
A palacsintatésztához összekeverjük a hozzávalókat, és kb. 20 cm átmérőjű serpenyőben, lassú tűzön ropogós palacsintalapokat sütünk belőle. A töltelékhez a ricottát összekeverjük az aprított paprikával, újhagymával és snidlinggel, sóval, borssal fűszerezzük.
Egy palacsintalapot körülbelül 2 mm vastagon megkenünk a ricottás krémmel, majd az apróra vágott füstölt lazacot egyenletesen elosztjuk a tetején. Erre ráhelyezünk egy másik palacsintalapot, majd tetszőleges nagyságú cikkekre szeljük. A verjus-habhoz a tojást, a tojássárgáját, az étolajat, a sót és a verjus-t összeturmixoljuk, majd gőz felett folyamatosan keverve készre sűrítjük. Közben hozzáadagoljuk a vajdarabokat. A megtisztított spárgát forrázzuk, tálalás előtt sóval, borssal ízesítve kevés vajon átforgatjuk. A palacsintákat a verjus-habbal és a spárgával tálaljuk.
Spárgakrémleves
Hozzávalók:
- 50 dkg spárga
- 1 szál póréhagyma
- 10 dkg borsó kifejtve (fagyasztott is megfelel)
- 1,5 liter víz
- 1 pohár görög joghurt
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 ek. olívaolaj
- só, bors ízlés szerint
- parmezán sajt ízlés szerint
Zöldségpucolóval óvatosan tisztítsd meg a spárgát (melyből érdemes minél többet enni), majd vágd le a vastag, kemény végét, vízzel alaposan öblítsd át, darabold a szárakat kb. 3-4 centi hosszúságúakra.
Fazékban, levesfőző edényen forrósítsd fel az olajat, és kissé pirítsd meg rajta a karikákra vágott póréhagymát. Add hozzá a fokhagymanyomón átpréselt gerezd fokhagymát, majd add hozzá az összevágott spárgát és a borsót. Kevés vízzel öntsd fel, 3-4 percig lassan melegítsd.
Ha felforrt, öntsd hozzá a maradék vizet is, forrald fel, ízlés szerint sózd, borsozd. Fedő alatt, lassú tűzön főzd kb. 20 percig a karcsúsító spárgalevest.
Vedd le a levest a tűzről, merj üvegtálba 2-3 merőkanálnyi levest és robotgéppel vagy fakanállal alaposan keverd el benne a szuperegészséges görög joghurtot, végül töltsd vissza a keveréket az edénybe.
A spárgalevest forrón, reszelt parmezánnal megszórva tálald.
Koktélrák spárgával
Hozzávalók:
- 4 ek. olívaolaj
- 1/2 kg nyers koktélrák
- 1/2 kg spárga
- 1 tk. só
- 1/2 tk. paprikapor
- 1 tk. fokhagyma, összenyomva
- 1 tk. gyömbér, reszelve
- 1 ek. szójaszósz
- 2 ek. citromlé
- Két evőkanál olívaolajat hevíts fel egy serpenyőben, majd tedd bele a rákokat. Sózd, szórd meg paprikával, majd süsd ki.
- A maradék két evőkanál olívaolajon a spárgát párold meg, szórd meg sóval, fokhagymával gyömbérrel.
- Ezután forgasd össze a serpenyőben a rákkal, locsold meg szójaszósszal és citromlével.