Úristen, már csak alig egy hónap van hátra karácsonyig, úristen, úristen!
Majd, mint akinek egy 35 milliárdos tartozásról érkezett sárga csekk, hátradőlünk, röhögünk egyet, és inkább megnézünk egy filmet. Ami fölött abszolút nincs már hatalmunk, azon nem görcsölünk, azt elengedjük.
Pedig hát a pánik csak fokozódni fog, és előbb-utóbb mindenképpen cselekvésbe fog átcsapni. Lehet, hogy manóajtót fogsz gyártani karikás szemekkel a hideg téli éjszakákon, amikor már mindenki alszik. Lehet, hogy adventi kalendáriumot kraftolsz egyenként az összes gyerekednek, 24 napra. És lehet, hogy te fogod lebonyolítani a családi karácsonyi vacsorát 15 főre.
A karácsony valamiért az évnek az az időszaka, amikor imádjuk túlvállalni magunkat. Ha lúd, legyen kövér alapon. Igaz, hogy már a kötelező tennivalók is több mint elég programmal látnak el decemberre, de rendes ember ilyenkor még rátesz három lapáttal, és meg sem áll a kézzel készített, csillámos zselészappanig. Mert kézzel készített ajándék nélkül nincs karácsony, ugyebár, ezt mindenki tudja. Na jó, ha már itt tartunk, iPhone meg félfalnyi lapos tévé nélkül sincs, de ezek a dolgok már végképp kívül esnek egy gasztronómiai cikk látókörén.
Elszántság, akaraterő, fegyelem!
Na jó, beismerem, hogy imádom a karácsonyi készülődést, sőt már októberben gyúrok rá és várom.
A módszerem a következő: először feltöltöm a vaníliakivonatos üveget vodkával, nehogy idő közben érjen meglepetés. Innentől nagy bajom nem lehet.
Aztán kifésülöm a káoszt, tervet és listát készítek, majd jól bevásárolok mindent, de mindent, ami kelleni fog. Az adventi estéken pedig a saját listámról mazsolázok, és mindig azt csinálom, amihez éppen kedvem van. Ha akarom, gyertyát öntök, ha akarom, likőrt készítek. Ha meg ahhoz van kedvem, hagymát eszek hagymával. Apró figyelmeztetés: ne a leánykórus karácsonyi koncertjének a délutánján kezdj bejglit sütni, mint én, mármint ha szándékodban áll meghallgatni az előadást, mert ez a két program tutira összeegyeztethetetlen egymással.
Először is megtervezem az ünnepi menüt.
A leves egyszerű, halászlé lesz, amit a férj készít el, mint minden évben. Aztán kikérdezem a kedvenc tanyasi forrásaimat, hogy mijük van, mit vágnak, és a kínálat függvényében kifundálom, hogy mi legyen a fő fogás.
Na, itt veszem a kezembe a jegyzettömböt, és elkezdek bevásárlólistát írni, egyben bazi nagy piros pöttyöt teszek azok mellé a tételek mellé, amiket csak az utolsó pillanatban, frissen lehet megvenni.
Aztán úgy teszek, mintha kitalálnám, hogy milyen sütiket fogok sütni.
Persze nagy meglepetések nincsenek, mivel minden évben ugyanazt: bejglit, mézeskalácsot, stollent, mogyorós-aszalt sárgabarackos csillagot, pogácsát, kókusztekercset, narancsos-csokis tortát (most mi van, mégiscsak születésnapot ünneplünk, kell a torta). Ezek hozzávalói is felkerülnek a listára. Dió, mák, ipari mennyiségű vaj, zsír, csoki, liszt, cukor, méz, aszalványok és a többi. Minden, pontos mennyiséggel együtt.
Meg a sütőpapír, ami ilyenkor jobban fogy, mint a letelepedési kötvény.
Nem akarunk senkit stresszelni, de ideje készülődni!
Ha a kötelezők megvannak, Szabad a gazda! felkiáltással megérdeklődöm a drága családtagjaimat, hogy mit óhajtanak még készíteni karácsonykor. Ilyenkor következnek az olyan kívánságok, hogy
- Öntsünk bonbont, de töltött legyen ám!
- Öntsünk még bonbont, mert a tanító nénik is örülni fognak neki karácsonyra, csináljunk hozzá cuki dobozokat is!
- És legyen alkoholos bonbon is!
- Készüljön likőr, lehetőleg többféle!
5–21. Majd itt következnek a nem ehető tételek, mint fürdőbomba, a már említett csillámporos zselészappan és gyertyaöntés, mint a karácsony elengedhetetlen tartozékai. Nyilván az adventi koszorú és a lakásdekoráció közös elkészítése is ide illeszkedik. Ezeknek a hozzávalóit is felvésem a listára egy nagy sóhajjal. Végül is az advent pont 24 nappal karácsony előtt kezdődik, így nem keveredik időben a sütés-főzéssel.
22. Most jönnek azok a dolgok, amiket karácsony előtt szeretnének elfogyasztani, mintegy a készülődéshez. Már látom, hogy vérszemet kaptak, és minden sütit felsorolnak, amit valaha kóstoltak, és ízlett. Mintha hirtelen a mesebeli fehér kontyú, nagy fenekű, vaníliaillatú és mindig mosolygó nagymamává változtam volna, aki aktív korában cukrász volt, és most alig várja, hogy végre süthessen az unokáinak. Általában ilyenkor húzom meg azt az egyáltalán nem képzeletbeli vonalat, ami lezárja a bevásárlólistát. Helló, én csak az anyátok vagyok, bocs.
És akkor, vigaszágon, mint amire senki sem számított, szerényen és félve besompolyog a listára a félig csokiba mártott, kandírozott citromhéj, narancshéj és gyömbér. Azért szégyenlősen és kizárólag az én akaratomból, mert állítólag senki se szereti, aztán valamiért mégis mindig elfogy. A kandírozás egyáltalán nem vicces művelet, most mit lehet azon élvezni, hogy megpucoljuk a gyümölcsöt, letépkedjük az összes fehér héját, megpróbáljuk normális kinézetűre szabni, majd cukorszirupban megfőzzük? De tényleg, mi jó van abban? Ennél még a habkarikagyártás is élvezetesebb. Mindegy,
én minden évben kandírozok, és közben gyengéden dudorászok a narancsoknak: »Szeretem a bőröd illatát«, sálálá.
Ugyan senki nem szereti, valahogy mégis elfogy
Mert ha advent, akkor legyen narancshéj-, gyömbér- meg cukorillat a házban!
A november eleve úgy telik el, hogy ha narancs vagy citrom akad a kezembe, mindig jól elmentem a héját. A citromét általában lereszelem és papírtörlőn kiszárítom, aztán mehet az üvegbe, majd onnan a sütibe. A narancshéjat is le lehet reszelni, meg lehet szárítani, de mehet a párologtatóba is, illatosítónak. Vagy lehet csíkokra vágni, és kandírozni. Sokáig gyűjtögetni nem érdemes, inkább facsarjuk ki a levüket, és fagyasszuk le, ha momentán nincsenek terveink a pucér gyümölcsökkel.
Kandírozni a következőképpen kell:
Előkészítjük a citromhéjat, narancshéjat, gyömbért vagy amit kandírozni szeretnénk. A citrushéjakkal sajnos az van, hogy le kell szedni a fehér részt. Ezt a legegyszerűbben úgy lehet elérni, ha eleve zöldséghámozóval vágjuk le a gyümölcsről. A gyömbért szintén meg kell hámozni, csak itt pont az inverzét csináljuk: a héját eldobjuk és a húst kandírozzuk, miután csíkokra vágtuk.
Nincs mese, mindent külön cukorszirupban kell kezelni, különben összekeverednek az ízek. A cukorszirup úgy készül, hogy lemérjük a kandírozni valót, és ugyanannyi szirupot készítünk fele rész vízből, fele rész cukorból. Meg még egy kis vízből.
Egy egyszerű példával, ha van, mondjuk, 12 deka citromhéjunk, akkor készítünk 12 deka levet, 6 deka cukorból és 6 deka vízből, meg még löttyentünk hozzá egy pici vizet a biztonság kedvéért. Ezt a levet alaposan beforraljuk, úgy, hogy a végén szálat húzzon az edény fala és a kanál között. Ekkor tesszük bele a kandírozni valót, és addig főzzük gyenge tűzön, amíg üveges nem lesz. Hát, nagyjából ennyi.
Ha ezt az állapotot elértük, villával kihalásszuk, és szilikonos sütőpapírra rendezzük a kandírozványainkat, majd hagyjuk megszáradni. Amikor már majdnem teljesen megszáradtak, „Egyszer van karácsony!” felkiáltással még cukorba hempergetjük, és mehet a dobozba. El fog állni.
Vagy cukorba hempergetés helyett olvasztott csokiba is márthatod félig, és villoghatsz vele a vendégek előtt, de tortára is teheted dekorációnak, vagy akár tőlem madzagot is fűzhetsz bele, és fellógathatod a karácsonyfára szaloncukor helyett. Legyél magaddal nagyon elégedett! Kandírozott narancshéjad már van, mi bajod lehet?
Ja, az ajándékok…
