Vannak bizonyos sütik, amik az első kóstolásra klasszikussá válnak. Rögtön tudjuk, hogy számtalanszor elő fognak még kerülni, és mindig megállják a helyüket. Ugyanolyan megingathatatlanul biztos az érzés, mint amikor először hallottuk, hogy „mehetünk vissza a balettbe ugrálni”, vagy hogy „this is the begining of a beautiful friendship”, beütött. Sütiszállóigék, sütitoposzok, megbízhatóan visszatérő, soha csalódást nem okozó történetek ezek. Torták, amik mindig rögtön elfogynak.
Ilyen legenda nálunk a tejszínes epertorta, amit minden év márciusában a lányom szülinapjára készítek, tíz éve, mindig. Azokban a hetekben pont lehet kapni friss epret, bár, félreértés ne essék: ez itt márciusban még NEM az eperszezon. Az majd csak valamikor májusban fog eljönni, és esküszöm, időben szólni fogok, ha nem vennétek észre.
Éppen ezért nem is biztatok senkit arra, hogy márciusban friss eperből készítsen sütit, levest vagy akármit.
Csak mellesleg gyönyörű. A krém a lényeg (Fotó: Belső Olga)
A friss eper a gyönyörű fotón puszta beetetés, tortadekoráció, szülinapi luxus és dőzsölés. A tortában rejlő szamócás krém, na, az viszont maga a csoda, ráadásul pohárban is ütős desszert, és fagyasztott eperből is jó.
Sőt, ez idő tájt még jobb is. Tudom, leírtam már párszor, és még le is fogom: a gyümölcsöt akkor kell enni, amikor a szezonja van. Rojtosra tépjük a szánkat, annyit beszélünk róla, hogy mi a különbség a napon érett és az éretlenül leszedett, hajók sötét gyomrában, hűtve kényszerérlelt gyümölcsök között, mégis megveszik még mindig januárban a szőlőt, márciusban a dinnyét meg a málnát novemberben. Olyan is. Mindig csalódást okoz, savanyú, kemény, ízetlen, szinte fáj megenni. Ha fáj, ne csináld, ennyi a jótanácsunk.
Megvesszük a mangót meg az ananászt is, sebaj, úgysem tudjuk, hogy milyennek kellene lennie. Érleljük a polcon két hétig, hátha ehető lesz. Hát igen, ehetőnek ehető, de ennél jobbat nehéz elmondani róla. Ettél már mangót Izraelben, datolyát Tunéziában, szamócát a szamócaföldről? Akkor tudod, miről beszélek.
Na de, mivel az eredeti szamócaélménytől fényév távolságra van az, amit ilyenkor árulnak friss eperként, forduljunk nyugodtan a szezonban leszedett fagyasztott eperhez vagy más bogyóhoz. Most szólok, ha málnát vagy szedret használunk, magtalanítani kell: turmixolás után átpasszírozzuk szitán, ennyi a mutatvány.
A recept teljességgel klasszikus: eper tejszínhabbal (plusz ízesítők), ami az egyik legszexibb, legkívánatosabb és leggusztusosabb kombináció. (Az eper itt most a szamóca szinonimája, és nem töröm magam azzal, hogy a különbséget magyarázzam, mármint hogy az eper valójában nem szamóca, és amiről most beszélünk, az pont nem az eper. Hanem szamóca.)
A torta alapjával nem is kell sokat bindzsizni, ha tudsz, süss egy piskótakarikát. Ha nem tudsz, akkor vegyél egyet. Én most itt nem fogok piskóta-gyorstalpalót tartani, úgyis fölösleges. Népi megfigyelésem szerint a piskóta karmikus dolog, arra születni kell. Akit arra predesztinált az élet, az tábortűz fölött is tud, akit meg nem, az a legmenőbb sütővel és a legtutibb recepttel is csak zöld, szalonnás jógamatracot tud előállítani, ugorjunk is.
A krémre. Megpróbálok tárgyilagos maradni, és lelkendezés nélkül írni róla a továbbiakban. Nem lesz könnyű, de a jellemet mégiscsak az határozza meg, hogy uralkodni képes a vágyai fölött. Tehát ebben a krémben van eper és tejszínhab, nincs viszont pudingpor, vaj meg más effélék. Ízesítőnek van még benne cukor, citromlé, vaníliakivonat, és kész. 25 deka kiengedett fagyasztott szamócát (vagy szezonban frisset) összeturmixolunk 10 deka cukorral, fél citrom levével és egy-két evőkanál vaníliakivonattal.
Most jön a tejszínhab, fél liter tejszínre lesz szükségünk. Tejszínhabkisokost viszont fogok nyújtani, mivel korántsem magától értetődő, hogy valóban sikerül kemény habbá verni. Három jó tanácsom van:
- Dobozos tejszínt vegyél, ne zacskósat.
- Hűtsd be alaposan, sőt felverés előtt dobd be fél órára a mélyhűtőbe.
- Tegyél bele habfixálót, olyan kis tasakokban lehet kapni, mint a sütőport, csak kék.
Oké, tudom, ez az utóbbi elég kiábrándító, de nem kell megijedni tőle, sima keményítőről beszélünk némi cukorral vegyítve, hogy ne csomósodjon, viszont áll tőle a hab, mint Katiba’ a gyerek.
Plusz egy jó tanács: soha ne állj neki tejszínhabot verni kézi habverővel, csak elektromossal. Tudom, tudom, nekem is akkora vállam van, mint egy pékasszonynak, nem egészen függetlenül a konyhai praxisomtól (meg az edzőtermitől és a gyerekeimtől), de hidd el, nem lesz elég. A legjobb a robotgép, de a kis habverőgép is megteszi.
A dobozból alaposan nyomkodjuk ki az oldalára ragadt zsírt is, az adja a lényeget. Mondanom sem kell, hogy 30-35 százalékos habtejszínről beszélünk, nem pedig főzőtejszínről. Lehetőleg magas falú edényben dolgozzunk, különben szanaszét fröcsköl a tejszín a konyhában.
És akkor nekiállunk, és verjük kitartóan. Itt már csak egyféleképpen lehet elrontani, ha túlverjük, de ez velünk, ugye, nem történhet meg, mert figyelünk, és közben beleszórjuk a habfixáló port.
Keményre vert tejszínhabbal még ilyesmiket is lehet csinálni (Fotó: Pixabay)
Amikor már csodásan kemény a habunk, óvatosan, apránként hozzákeverjük az epres koktélunkat. Már ettől állnia kell a krémnek, de ha nem pohárkrémet, hanem tortát akarunk készíteni, ne bízzuk a véletlenre az állagát, mert semmiképp sem szeretnénk, ha szeletelés közben összeroskadna. A zselatin lesz a megoldás. Bármilyen zselatinlap vagy zselépor jó lesz, nagyjából 4 dl folyadéknak megfelelő mennyiségre lesz szükség a használati utasítás szerint, ha kell, feloldva, és ezt is keverjük óvatosan a krémhez.
A piskótakorongot megpróbáljuk egyenletesen háromfelé vágni. Felejtsd el a nagykéssel bűvészkedést, használj inkább cérnát! A megfelelő magasságban körültekerjük a piskótalapot, majd a cérna két végét keresztezzük, és elkezdjük ellentétes irányba húzni, amitől pont ott vágja el a piskótát, ahol akartuk.
Egy megfelelő méretű kapcsos tortaformát kibélelünk oldalt sütőpapírral, és abba töltjük be a tortát. Hűtjük, 3-4 óra múlva kész. Az oldalára babapiskótát, a tetejére friss epret, mentaleveleket teszünk, besöpörjük az elismeréseket, és még a tizedik alkalommal is szent áhítattal csodáljuk, ahogy egy szempillantás alatt befalják a remekművet.
