Magától értetődik, hogy a húsvéti asztalra sonka, tojás, torma és kalács kerül. Nem lennék ilyenkor (sem) a vegánok bőrében, mert hát mit ér az ünnep hagyományok nélkül? Márpedig ezek nélkül az ételek nélkül nincs húsvét. Vajon miért?
Persze, szigorúan és vallási értelemben egyáltalán nem kell sonkát enni ahhoz, hogy az ember méltón megemlékezzen Jézus kereszthaláláról és feltámadásáról, ugyanakkor jó nyomon jár, aki azt sejti, hogy a hagyományos ételek mélyebb jelentést is hordoznak az ünneppel összefüggésben.
Bizony, amit az ember a húsvét reggeli asztalon talál, az nemcsak étel és ital, hanem szimbólumok. Na jó, talán nem ugyanolyan mély és szakrális szimbólumok, mint az úrvacsorakor magunkhoz vett bor és ostya, ami Krisztus testét és vérét jelképezi az utolsó vacsora nyomán, de azért ezeknek is megvan a jelentésük.
Ez a jelentés pedig hol valóban szent, hol pedig a csodás, magyar népi babonavilághoz tartozik. Hol pedig roppant praktikus megoldás, szóval, mielőtt térdre borulnánk a kalács és a tojás előtt, vegyük csak végig, hogy mi mire jó.
Az út, az igazság és az élet
Az első és legfontosabb húsvéti étel és egyben szimbólum a tojás, elképzelni sem lehet nélküle az ünnepet. Szakrális megközelítésben, ahogy a tojásból élet lesz, úgy támadt fel Jézus a halálból, a pirosra festett tojás pedig a Megváltó kiontott vérére emlékeztet. Ugyanakkor termékenységi szimbólum is, így a locsolóknak adott hímes tojás némi pajzán értelmet is magában hordoz egyes néprajzkutatók szerint – mások szerint meg nem.
Mindenesetre a húsvét nemcsak a zsidó pészachra (kovásztalan kenyér ünnepe, amikor az egyiptomi fogságból való megszabadulásra emlékeznek) rímel, hanem egyben a tavaszünnep is, amikor a természet újjáéled. Nem véletlenül jelenik meg a húsvéti képeken a tojásból kikelő kiscsibe és a kisbárány is.
Lányok tojást festenek a kárpátaljai Ungváron (MTI Fotó: Nemes János)
Isten báránya
A bárány szintén hagyományos húsvéti étel volt régen, a „megöletett bárány” pedig nem más, mint az áldozatot önként vállaló Jézus szinonimája. Ma már persze nem nagyon esznek bárányt húsvétkor, helyette sonkát, de hogy került a sonka az asztalra?
Nos, úgy, hogy pont addigra érik meg. Tudom, ez elég profánul hangzik, de hát vannak bizonyos szükségszerűségek is a világon. Február után ugyanis már nem volt tanácsos disznót vágni, mert mélyhűtő nélkül megromlott a friss hús, a sóban pácolt, majd lassan füstölt sonka azonban pont húsvét idejére érte el azt az állapotát, amikor késznek számított. És mivel a nagyböjt időszaka után, húsra kiéhezve egy szép, nagy szelet sonka mindennél kívánatosabbnak számít, különben is, ez van, hát ez került az ünnepi asztalra. Nem mintha bárkinek is baja lenne vele.
Krisztus szenvedése a kereszten
A sonka és a tojás szinte sír a torma után, mi sem természetesebb tehát, hogy kanalazunk is a tányér szélére. Ám, aki azt hinné, puszta ételízesítőről beszélünk, téved. Kissé távolabbról indítva: Calcuttai Teréz anya, habár életét a betegek ápolására és gyógyítására tette fel, soha nem adott fájdalomcsillapítót a szenvedőknek. Úgy tartotta ugyanis, hogy a betegek Krisztus kínjait élik át, ami szükségszerű. Nos, a torma szerepe valami hasonló: akkor jó, ha fáj, így idézi fel a Megfeszített kínjait.
Meg persze a gonosz lelkek, a rontás, meg a szájba pihenéskor esetlegesen bemászó kígyók-békák elűzésére is jó a torma, legalábbis a babona szerint.
Locsolkodók a húsvéti asztalnál (MTI Fotó: Ujvári Sándor)
Kalács
Tiszta szerencse, hogy a sonka sós, és a torma csípős, fanyar ízéhez tökéletesen passzol a kalács. Rossz lenne, ha nem, mivel valami kenyérfélét feltétlenül fogyasztani kell húsvétkor. A kalács a tökéletes elegye a szentnek és a profánnak: a kenyér az utolsó vacsora hagyománya szerint Krisztus testét, közös elfogyasztása pedig az Új Szövetséget jelenti. Kalács pedig úgy lett belőle, hogy régen a nagyböjtben nemcsak húst és zsírt, de tejet és tojást sem volt szabad fogyasztani. Húsvétkor azonban felszabadultak az emberek a tilalom alól és örömmel gazdagították ezekkel a hozzávalókkal az ételüket.
Na de a nyúllal mi a helyzet?
Az eddigiek alapján könnyű lenne rávágni, hogy természetesen termékenységszimbólum, hiszen szapora, mint a… nyúl, így nyilvánvalóan helye van a húsvéti jelképek közt, ha nem is a tálban, az asztalon. De mit kezdjünk a (csoki)tojásokat tojó nyúl bizarr alakjával? Tudom, a gyerek kíváncsiságát nem fogja kielégíteni ez a magyarázat, meg nem is biztos, hogy így van, mindenesetre elmélet több is létezik a jelenségre.
A húsvéti nyúl bizarr jelenség
Az egyik ilyen magyarázat szerint fialás előtt a nyúl ugyanúgy fészket rak, mint a madarak, márpedig a fészekben mi más lenne, mint tojás. A másik magyarázat egy félreértés, félrefordítás, amit manapság leiterjakabnak mondanánk. Egyes német területeken ugyanis húsvétra gyöngytyúkot (Haselhuhn) ajándékoztak egymásnak, a tojásokkal együtt. A Haselhuhn rövidítve Hasel, a nyúl pedig Hase. Hát így volt, régen volt, igaz volt, vagy sem, nem tudjuk.
Érdekesség még, hogy Franciaországban és Belgiumban a húsvéti tojást nem a nyúl hozza, hanem a harangok pottyantják le őket, szóval, ha jobban belegondolunk, a mi megoldásunk mégiscsak sokkal kevésbé bizarr.
