Gasztro
Szponzorált tartalom

Finom ételekkel párban még izgalmasabbak a sörök!

Az elmúlt évtizedben valami nagyon izgalmas dolog történt a magyar sörkultúrával. Természetes részeivé váltak például a kis sörfőző üzemeknek bemutatkozási lehetőséget adó sörfesztiválok, és ma már nem minden alkalomra elégszünk meg egy korsó világos sörrel. Egyre többen indultak útnak, hogy felkészülve végigsörözzék Csehországot, Belgiumot vagy Angliát. A sör világa lényegesen izgalmasabb, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Pár éve pedig kimozdulnunk se kell, Magyarországon is remek sörök készülnek. Egyre több sörbár, sörszaküzlet és hazai kézműves sörfőzde nyílt, sőt még a hipermarketekben is érdemes a polcokat böngészni, meglepően izgalmas ajánlatokkal rukkolnak elő rendszeresen.

A sörről kiderült, hogy – ellentétben a huszadik századi magyar szokással – egyáltalán nem szükséges egyenkorsóban és egyenpohárban felszolgálni azt. Ahogy a nagy, burgundi borokat széles hasú, nagy poharakból isszák a hozzáértők, a pezsgőt pedig vékony és magas formájúból, úgy a sör esetében is meglehetősen sokat ad az élményhez a pohár formája. És ha már a boros hasonlattal élünk, az is egyértelművé vált, hogy messze nem csak sós mogyorót kínálhatunk a sörök mellé. Épp ellenkezőleg, megfelelően megválasztott ételekkel együtt a sörök világa minden eddiginél izgalmasabb lehet.

A sör alapból egy vízből, malátából, sörélesztővel készített ital, amit komlóval ízesítenek. De ha csak ennyi lenne, nem tudnánk több száz fajtát kóstolni, különböző ételek mellé párosítani őket. Bár az összetevők alapján a sör egyszerű italnak tűnik, az egyes alkotóelemek sokfélesége és a sörkészítés változatossága miatt számtalan variáns, rengeteg különféle és izgalmas íz ölt testet ezekben az italokban.

A sörvacsora azért is jött könnyen divatba, mert a jól megszokott sörök íze nem feltétlenül függ az évjárattól, az időjárástól. Természetesen egy kis főzde pár száz palackos, idényjellegű ajánlatát nehéz összevetni egy nagy főzde állandó termékével. Akármilyen sörről beszéljünk is, mindegyikhez izgalmas lehet bevált ételpárosításokat keresni.

Ha egy olyan vacsorát vagy grillparit tervezünk, ahol külön szerepet szánunk a sör-étel párosításoknak, akkor érdemes pár dologgal tisztában lennünk. Természetesen ezek az alapnak tartott párosítások sincsenek sehol kőbe vésve, de általában működnek. Jó játék viszont az, amikor mi magunk kóstolgatjuk össze a söröket a különböző ételekkel, és szavazzuk meg a legjobb párokat. Ezekről érdemes jegyzeteket készíteni, hogy később is elővehessük őket, és összevethessük a legújabb söreinkkel vagy más ételekkel. Ne feledjük, nincsenek kötelezően előírt párosítások. Egy-egy ételhez többféle sör is passzolhat, és egy sör is jó lehet többféle ételhez. Csak rajtunk múlik!

Soproni Óvatos Duhaj típusok mellé párosítottunk ételeket a nyár jegyében.

Soproni Óvatos Duhaj IPA: A Soproni Óvatos Duhaj IPA felsőerjesztésű élesztővel készülő, szűretlen sör.  virágos, gyümölcsös és gazdag íze a különleges gyártási technológiának és a készítéskor felhasznált Citra és Cascade komlóknak köszönhető. Alkoholtartalma: 4,8%

Hozzáillő ételek: street food

Nekünk különösen jól működött vietnámi szendviccsel. A banh mi, vagyis a vietnámi szendvics nem véletlenül lett olyan népszerű Amerika és Európa szerte, hiszen minden megvan benne, ami keveréke a nyugati és keleti ételeknek: a szendvics bagettből készül, amelyet még a francia hódítók terjesztettek el Vietnámban. Ebbe kerül sok friss zöldség és fűszernövény, a húsok, a savanyított zöldségek, koriander és a chili. Hogy még európaibb legyen, mindezt nyakon öntik egy adag majonézzel.

Soproni Óvatos Duhaj APA: Az APA az IPA-hoz hasonlóan felsőerjesztésű sör, aminek telt zamatát szűretlensége adja meg. Ám az Óvatos Duhaj IPA virágos-gyümölcsös ízvilágához képest az APA-t keserűbb, férfiasabb alapkarakter jellemzi, magasabb, 5,5%-os alkoholfokkal. A különleges Simcoe komló a maracuja és bogyós gyümölcsök ízét, a Chinook komló pedig a dinnyéét és barackét csempészi bele az összhatásba.

Hozzáillő ételek: pizza
Úgy vettük észre, hogy egy jó kerti partiban a legjobb pizza mindig a calzone. Először is sokkal könnyebb akár állva, a barátokkal beszélgetve enni, hiszen nyugodtan megmarkolhatjuk, nem lesz zsíros a kezünk. Másodszor egy jó calzonébe annyi tölteléket teszünk, amennyit csak akarunk, nem létezik olyan, hogy sok! Egyik kézbe calzone, másikba a sör, és indulhat az este!

Soproni Óvatos Duhaj Démon: A barna sörök legtöbbször a különleges müncheni malátának és a csábítóan kellemes, édeskés aromának köszönhetik népszerűségüket. A Démon esetében az utóbbiról a négyfajta maláta és a Saphír aromakomló, míg a hívogatóan mélybarna színéről a speciális karamellmaláta gondoskodik. Alkoholtartalma: 5,2%

Hozzáillő ételek: marha- és vadételek

A sör mellé a szarvasbélszínből készült tatárbifszteket találtuk a legjobbnak. A tatárhoz a húst nem daráltuk, hanem éles késsel vágtuk apróra, így sokkal jobba érezhető volt az íze, majd mustárral, hagymával, apróra vágott csemegeuborkával, kapribogyóval, pici ketchuppal és olívaolajjal ízesítettük. Mellé pirított kovászos kenyeret kínáltunk.
 
Soproni Óvatos Duhaj Meggy Ale: Szűretlen, felsőerjesztésű meggyes sörkülönlegesség. Kiegyensúlyozott íz jellemzi, amit az ale típusú sör és a lédús meggyből készült gyümölcslé együtt érlelése ad. Alkoholtartalma: 4%

Hozzáillő ételek: sajtos ételek

Két sajtot is kóstoltunk mellé, egy faszén felett sütött grillsajtot és egy fadobozban grillezett camembert-t, amit házikenyérrel tunkoltunk. Végül a második mellett döntöttünk mint tökéletes párosítás, de csak azért, mert azt egyszerre többen is tudtuk enni. Ehhez fadobozos camembert sajtot kell venni, majd a papírt levenni a sajtról, a sajt tetejét pedig vékonyan levágni. Lehet ízlés szerint fokhagymát, zöldfűszereket, esetleg grillezett vagy savanyított zöldségeket dugdosni bele, majd visszatenni a sajtot a doboz aljába, körbetekerni alufóliával, és negyedórára a forró sütőbe tolni.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top