Gasztro

Világrekorder pizzát sütöttek Olaszországban

Fél kilométer hosszú lett, fél tonna liszt kellett hozzá.

Miközben a japánoknál popcornt fagyasztanak a hőségben, addig Olaszországban begyújtják a kemencéket, és sütnek egy világrekorder pizzát. A Euronews közlése szerint az 500 méter hosszú pizzát Bolognában készítették el. Az össze itáliai régió jellegzetességeit felvonultató különlegességhez 500 kiló lisztet, 400 kiló paradicsomot, 50 liter extra szűz olívaolajat és 10 kiló bazsalikomot használtak fel, emellett 50 különböző ízesítést kapott még. A világrekorder pizzát 30 nápolyi szakember készítette el, ezután 270 részre darabolták, és két mobil fakemencében sütötték meg. 

Pizzát otthon sem nehéz sütni, ez egy könnyed recept: fél kiló liszt, fél kocka friss (vagy egy csomag szárított) élesztő, egy evőkanál olívaolaj, kiskanál cukor, ugyanennyi só és 3 dl víz. Először a száraz anyagokat keverd össze, majd a nedvesekkel dagaszd ki homogén tésztává, egy óra kelesztés után már nyújtható is. Négy pizza jön ki ebből, feltéttel tedd őket 250 fokos sütőbe. Ha nem túloztad el a feltéteket, úgy 7 perc alatt megsül. 

(Kiemelt kép: Profimedia, Alamy)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top