Gasztro

Még senki nem gyűrte le a világ legnagyobb nachos tálját

Legutóbb egy 22 éves lány próbálkozott meg vele.

Brutális nachos-kihívás várja a mexikói ételek rajongóit az egyik angliai étteremben, még senkinek sem sikerült elfogyasztania ugyanis a világ legnagyobb nachos tálját. Ez amúgy nem is annyira meglepő, hiszen a gigászi csipegetnivaló 1 kilogramm tortilla chipsből, 3 kilogramm marhaszegyből, 1 kilogramm cheddar sajtból és fél kilogramm tejfölből, salsa szószból és guacamoléból áll. Aki nekifut ennek a kihívásnak, jobb, ha nem számolja a kalóriákat, mert a hatalmas nachos tálnak  az elfogyasztásával bizony 15 434 kalóriát puszil be.

Bárki, akinek sikerül legyűrnie a hatalmas tálat, nem kell fizetnie érte, ezzel pedig 40 fontot (nagyjából 16 ezer forint) takarít meg magának. És ha ez nem lenne elég, még egy ingyenes desszertet is kap, bár az kérdés, hogy egy ekkora adag étel elfogyasztása után még kíván-e bárki is édességet.

Legutóbb a 22 éves Lily Cuthberton próbálkozott meg a hatalmas adag nachos elfogyasztásával, a northamptoni lánynak azonban 35 perc után beletörött a bicskája a feladatba.

„Tudtam, hogy nagy, de nem gondoltam, hogy ilyen nagy lesz – rögtön tudtam, hogy lehetetlen küldetés lesz, de szeretem a nachost, így megpróbáltam. 35 perc múlva abba kellett hagynom, mert tele lettem, a gyomrom már nem tudta kezelni, és a nachos tál soha nem akart elfogyni” – mondta a nachos-imádó lány.

Lily előző este próbált felkészülni, sajtkrémes keksszel próbálta tágítani gyomrát, de mint mondta, úgy tűnik, ez nem működött. Most egy ideig rá sem tud nézni nagy kedvencére, de azoknak, akik megpróbálkoznának a küldetéssel, azt javasolta viccesen, három hétig ne egyenek, hogy kellően éhesek legyenek.

(via)

Kiemelt kép: Youtube/Caters News

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top