A hagyományos magyar ételekről mindig nehéz, ugyanakkor könnyű is írni: könnyű, mert magától értetődőek, mindenki ismeri őket, és amit ismernek az emberek, arról szívesen olvasnak, szóval tuti siker. Ugyanakkor nehéz is, mert mit tudok én hozzátenni ahhoz, amit az emberek évszázadok óta tudnak és alkalmaznak?
Nem baj, nem kell mindig feltalálni a spanyolviaszt. Szóval, itt van a jó öreg laskaleves, ami annyira kézenfekvő étel, hogy a szülővárosomban, Cegléden még napokig tartó fesztivált is rendeznek a tiszteletére, az elmaradhatatlan főzőversennyel, ahol minden van, a csülkös laskától a lekvárosig (na jó, talán az nem). Így aztán évtizedekig azt gondoltam, hogy a laskát mindenki ismeri, egészen addig, amíg egyszer el nem kezdtem mesélni róla az ország más végein élő barátainknak, akik nagy, kerek szemmel néztek, hogy de most egy termesztett zsákos gombában mi olyan nagy szám, hogy fesztivált szerveznek rá?
Akkor viszont már az én fejemre ült ki a döbbenet: hogy jön ide a gomba? Hát laska!
Ja, hát a laska, az nem gomba, hanem tészta
– tisztáztuk a dolgokat.
A receptje pedig a következő: fél kiló lisztbe beleütünk négy tojást, adunk hozzá kevés sót és szintén kevés langyos vizet, csak annyit, hogy össze lehessen gyúrni. Ha kész a tészta, kinyújtjuk vékonyra, hagyjuk megszáradni, majd eltördeljük, ahogy sikerül. A tésztát vászonzsákban, szellős helyre felakasztva jó sokáig lehet tárolni. De persze, tegyük hozzá azonnal, ilyet mi nem csinálunk, én legalábbis biztos nem fogok tésztát gyúrni-nyújtani, nem ettem én meszet, amikor a boltban lehet kapni készen kiváló minőségűt, fél kilót négyszáz forintért.
Így néz ki a laskatészta. Ezt persze főzés előtt még apróbbra tördeljük (A szerző fotója)
Laskalevest viszont főzök, mert pofonegyszerű, finom, és mindenki megeszi. Ráadásul kis túlzással ezen nőttem fel, apám kevés ételt tudott elkészíteni, de a laskát, magától értetődően, igen.
A lényege abban rejlik, hogy az eltördelt tésztát indulásként jól meg kell pirítani zsíron.
Nem kell félteni, addig kell kevergetni, amíg jól lesül, és világosbarna-rücskös nem lesz. Utána már mindenki azt tesz bele, amit akar, eddig viszont kőbe van vésve a technika.
Most egy alapreceptet mutatok, amit nyugodtan lehet variálni (talán lekvárral inkább továbbra se), tehetünk bele darabolt répát, krumplit, paradicsomot, paprikát, vagy amit jónak látunk. Én ugyan nem rontanám el ilyesmivel, úgy vagyok vele, mint Gollam a kolompérral: tartsátok meg; a paradicsomlé és a jóféle füstölt kolbász viszont kötelező elem, anélkül nincs jó laskaleves.
A szépséges laskaleves (A szerző fotója)
Laskaleves
Hozzávalók
- 2 ek. disznózsír (ha van, két szelet füstölt szalonnából süssük ki, még jobb lesz az étel)
- 25 dkg laskatészta (de a kockatészta is megteszi, ha nincs más)
- 2 kk. fűszerpaprika
- 2 l víz
- só
- 1 szál füstölt kolbász
- 3 dl paradicsomlé
Elkészítés
- A zsírt felforrósítjuk egy lábasban, rádobjuk a laskatésztát, és addig kevergetjük, míg a tészta világosbarnára nem sül. Ekkor lehúzzuk a tűzről, hagyjuk pár percig hűlni, mert ilyenkor borzasztó forró, és rádobjuk a fűszerpaprikát. Jól elkeverjük, hogy feloldódjon a zsírban.
- Felöntjük hideg vízzel, sózzuk, hozzákarikázzuk a kolbászt is. Ha akarjuk, most tesszük bele a fazékba a répát, krumplit, zellert, vagy amit szeretnénk. Lefedjük, felforraljuk, majd lassú tűzön addig főzzük, amíg meg nem puhulnak a dolgok a levesben.
- Amikor kész, hozzáöntjük a paradicsomlevet, elkeverjük, és már kész is a laskaleves, jó étvágyat hozzá!
