Gasztro

Megvannak az országtorta idei döntősei

Ebben az évben hat torta közül kerül majd ki a győztes.
országtorta döntősök

Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén is meghirdette a Magyarország Tortája versenyt, melyre kreatív, lehetőleg magyaros ízvilágú, az ünneppel, vagy Magyarországgal összefüggésbe hozható tortákkal lehetett nevezni. A döntős tortákat február 6-án, a a SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállításon választották ki. Ebben az évben a tervezett öt helyett hat torta került a döntőbe – számolt be a Sokszínű Vidék.

A döntőbe jutott pályamunkák a következők:

  • Tétényi áfonyás
  • Hunyad krónikája
  • Mákvirág
  • Fenséges fügés manna
  • Kuriositas
  • Szegedi boszorkány

A győztes torta idén is augusztus 20-én, illetve azt követően kerül majd forgalomba az ország számos cukrászdájában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top