Egyedülálló vagyok, egyedül is élek. Nincs kamrám, csak egy kicsi hűtőm, aminek a fagyasztója hónapok óta nem jó. De tudom, hogy a koronavírus ellen a leghatásosabb védekezés, ha az ember nem mászkál. Hálás vagyok, mert home office-ban dolgozhatok. Bár érzem én is, hogy nagyon szeretnék majd anya lenni, most azt gondolom, kicsit könnyebb helyzetben vagyok, hogy csak önmagamat kell fegyelmeznem, nyugtatnom és bátorítanom. Ezzel együtt az embernek akkor is ennie kell, ha egyedül van.
Bevallom, igyekeztem nem pánikolni, s nem is kitenni magamat a mindent felvásároló emberek hordájának, így az elmúlt két hétben apró lépésekkel, de hosszabb távra bevásároltam. Bevásároltam, de nem felvásároltam. És tettem ezt nagyon tudatosan, mert felesleges olyat megvennem, aminek a tárolására nincs lehetőségem. Így nálam a hús vagy a fagyasztott élelmiszerek azonnal ugrottak. Listát írtam, és a különböző alapanyagokhoz ételeket találtam ki. Ezeket az élelmiszereket két hét alatt három bevásárlásból szereztem be. De ez nem jelenti azt, hogy 10 kiló lisztet vettem.
Magam fogom sütni a kenyeret
Eldöntöttem, hogy a pékárut magam fogom sütni. Egyrészt így akár egy hosszútávú karantén is kibírható, másrészt engem kikapcsol a sütés, és most arra szükségem van, mert ez a helyzet (tetszik, vagy sem) pszichésen is felőrli az embert. Áldás, hogy karácsonykor megtanultam bajor perecet sütni, onnan pedig csak egy lépés volt a bajor kifli. Ezt már tökéletesre fejlesztettem. Egy sütés alkalmával 8-10 kiflit szoktam csinálni, ez négy napig bőven elég. Ehhez vettem: lisztet (két kiló sima, egy kiló szénhidrátcsökkentett), élesztőt, vajat.
Kenyér már van, de mi kerüljön rá? Vettem laktózmentes vajat, és van néhány csomag vákuumcsomagolt felvágottam… vajon az meddig tart, ha mindennap itthon reggelizik, vacsorázik az ember? Így vettem mézet, lekvárt egy-egy üveggel és májkrémet. De nekem a házi kifli vajjal is megteszi, mert nem a gourmet-fesztiválra készülünk, hanem karanténra. Amiről le kell mondanom, azt hiszem, a friss zöldség lesz. Ebbe viszont bele sem gondolok. Nálam nincs reggeli paprika, paradicsom, retek nélkül. Majd most lesz.
Készételek? Kösz nem.
Minimális készételt vettem. Tudom, a kényszer nagy úr, de nem vagyok nagy rajongójuk, és elveszik a főzés élvezetét az embertől. Amit mégis megvásároltam, az három zacskós leves, de mást NEM.
Mi legyen a főételekkel hús nélkül?
Most megtanulhatom, milyen vega lennék. De nem hisztizek miatta, igyekszem kihívásnak felfogni. Ami a listámra, majd a szekrényembe és a teraszomra került:
– 2 kiló krumpli
– 2 kiló édesburgonya
– 0,5 kg rizs
– 1 csomag bulgur
– 4 csomag különböző tészta
– gríz
– hagyma, zöldség, répa, karalábé
– bab
– sárgaborsó
– pesztó
– paradicsomszósz
– leveles tészta
– tojás
– tejföl
– tej
Nagy kihívás elé nézek, mert meg kell tanulnom bab- és sárgaborsó-főzeléket főzni. Ez eddig alap volt az életemben, vagyis ha erre vágytam, akkor felhívtam az anyukámat… Krumplifőzeléket vagy paradicsomos káposztát gond nélkül megfőzök, de ezzel a kettővel még nem próbálkoztam, hát majd most. Szóval főzelékből nem lesz hiány, ráadásul ezek sokáig kitartanak. A feltét kissé macerás, de nem lehetetlen. A tükörtojás bármikor bevethető, és ha nagyon kívánja az ember a húst, simán tud csinálni egy kis „hamis” pörköltszaftot, vagy süt rá pár karika kolbászt, virslit.
Tészta, te jolly joker!
A tésztákkal lesz a legkönnyebb dolgom. És itt figyeltem arra, hogy a két éve tartó diétám se menjen kárba a következő hónapokban, így szénhidrát-csökkentett tésztákat vásároltam. Lesz sajtos–tejfölös tészta, ahogyan carbonara is. 20 perc alatt összeüthető a pesztós tészta, és a sima, paradicsomos tészta is. Persze nem olyan lesz, mintha egy napfényes toszkán vendéglő teraszán lakomáznék, de azt hiszem, arról most őszig le kell mondanom. Készíteni fogok krumplis tésztát, és a nagypapám régi kedvencét, lekváros–diós rakott tésztát is.
Mit kezdjünk a krumplival? A krumpli maga a csoda. Máshogy gondolja ezt a fenekem, éppen ezért tudatosan abban élek már egy hete, hogy edzőterembe ugyan nem járok a koronavírus miatt, de minden második este itthon edzek egy órát. De térjünk vissza a krumplira. Készíthetünk belőle paprikás krumplit, krumplis tésztát, tepsiben sült burgonyát, vajjal és tejföllel, vagy simán krumplipürét. Utóbbival én remekül elvagyok főétel nélkül is. De mivel zöldségeket is vettem, habart krumplilevest gazdagon is összedobok bármikor. Az olyan tartalmas, mint egy főétel, kb. az egyetlen leves, amivel három napig is kihúzom. Az édesburgonya a lelkem további megnyugtatására szolgál. Ezt is sütőben szoktam sütni, és ha már nagyon nasielvonásom lesz, akkor ebből fogok házi chipset készíteni.
Gyümölcsből almát vásároltam, ami viszonylag sokáig eláll, és bevallom több répát is vettem, ami helyettesíti majd az esti nasit. Mindig van itthon szénhidrátcsökkentett palacsintaliszt, és tej is, így a hétvégi palacsinta is adott, mivel tojást is tettem a hűtőbe. Még egy piskótát, vagy egy szülinapi gyümölcstortát is össze tudok dobni, semmihez nem kell fagyasztó.
Mi van még télről?
Áldom az eszem, hogy raktam el lecsót. Nem sokat, de a hűtőben még mindig van két üveggel, s az is bármikor bevethető ebédre, vacsorára. Mivel rizst is vettem, így egy szavam sem lehet majd a rizses lecsóra. A leveles tészta bevetéséről már írtunk egy cikket, s ajánlom mindenkinek, aki gyorsan akar a család elé tenni valami vacsorát. Bár ezen a ponton biztosan igénybe fogom még venni a közértet, de nem hisztérikusan 20 kiló virslit felvásárolva, hanem két csomaggal. Nincs gondom a házi pizzatésztával, ahogyan a piték vagy a lepények sem okoznak problémát, ám a feltétekhez szintén a boltot fogom igénybe venni a következő hónapokban, heti max. egy alkalommal.
A küldetés tehát nem lehetetlen, a konzervek, a tészták, a száraz hüvelyesek nagy segítségére lehetnek azoknak, akiknek nincs fagyasztójuk. Ha húselvonástól rettegnénk, akkor kolbászt, szalonnát lehet venni, s ezeket feltétnek használni.
Vigyázzatok magatokra, s türelmesen, higgadtan vásároljatok be!