nlc.hu
Gasztro
Fahéjas szilva

Fahéjas-rumos szilva: huncut gasztroajándék a szezonra

Most maga a fűszeres rummal átitatott szilva a lényeg, az édes likőrré szelídült alkohol csak a kellemes bónusz.

A szilvának a természetes társa a fahéj, kéz a kézben járnak, a cigi az öngyújtóval, mint Starsky és Hutch, vagy a focimeccs és a szotyi. Van azonban a szilvának egy másik természetes szövetségese is, ami nemcsak, hogy kiemeli az ízét, de külön pajkosságot is csempész bele, ez pedig a rum.

Nyár elején szakmányban gyártottam a finomabbnál finomabb gyümölcslikőröket, amikor a szamóca érett, akkor abból, később málnából, meggyből, ami épp adódott. Likőrt készíteni egyszerű, beleteszünk az üvegbe egy csomó gyümölcsöt, teszünk rá ízlés szerint cukrot és felöltjük az üveget vodkával. Összerázzuk, állni hagyjuk, és ha türelmesek vagyunk, csak két hét múlva kezdjük el kóstolgatni, de ha nem, akkor már pár nap múlva is egészen élvezhetőek ezek az italok.

A visszamaradt gyümölccsel pedig, ami jól megszívta magát édes vodkával, csodadolgokat lehet kezdeni: fagyival, sütivel, krémeken, tortákon elképesztően finomak. Innen jött az ötlet, hogy készítsek egy spinoffot, vagyis kiemeljem az egyik mellékszereplőt és kanyarítsak köré egy receptet. Ez lett a fahéjas-rumos-mandulás szilva, amiben a finomra pácolódott szilva a lényeg, a fő csemege, a visszamaradó édes-fűszeres rum pedig csak a melléktermék, habár egyáltalán nem megvetendő az sem.

Rumos szilva

Rumos-fahéjas szilva mandulával, szuper gasztroajándék őszre (A szerző fotója)

Persze viszonylag ritka, hogy az ember ilyesmit készítsen saját magának, én is ajándékba szántam, átadás után élt még fél órát, elkészíteni viszont mandulahámozással együtt sem tartott tovább tíz percnél.

Rumos-mandulás szilva

Hozzávalók (négy 330 ml-es üveggel készült)

  • 1 kg szilva
  • 8 evőkanál cukor
  • kb. 10 dkg hámozott mandula
  • kb. 4 dl barna rum
  • 1 teáskanál fahéj

Elkészítés

  1. Ha sikerült hámozott mandulát venni, akkor szerencsénk van, ha nem, akkor forró vízbe dobjuk (blansírozzuk), és amikor megráncosodik a barna héja (kb. fél perc múlva), kiszedjük. A felpuhult héjat lehúzzuk a manduláról.
  2. A szilvát megmossuk, kimagozzuk és mérettől függően feldaraboljuk. Ha apró szemű szilvát sikerült venni, akkor kétfelé, ha nagyot, akkor legalább négyfelé vágjuk, lényeg, hogy kényelmes, falatnyi méretűek legyenek.
  3. Az üvegek aljára elosztjuk a mandulát, majd elrendezzük rajta a szilvát jó szorosan. Időnként megveregetjük az üveg alját, hogy jobban összerendeződjenek.
  4. Most rászórjuk a cukrot (üvegenként 2 evőkanállal) és a fahéjat (kb. negyed teáskanálnyit) és felöntjük barna rummal, hogy ellepje. Rácsavarjuk az üvegtetőt, összerázzuk és hagyjuk érni.

Egy-két nap múlva már nagyon finom, de értelemszerűen, minél tovább várunk vele, annál jobb lesz. Nem kell hűteni, eláll magától is. A fő attrakció ebben az esetben a szilva, amit elcsemegézünk, közben időnként egy-egy szem mandulát is bekapunk, de a rum is igen kellemes likőrré változik idővel.

Extra tipp: ha sikerül apró szemű szilvát vásárolni, aminek könnyen, félbevágás nélkül is ki tudjuk szedni a magját, a mag helyére is bedughatjuk a mandulaszemeket.

Sajttortával is nagyon finom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top