Bizonyára sokan máig sem tudnak szabadulni annak a pillanatnak az emlékétől, amikor augusztus végén, az új tanévre készülve előkerült a gyerek iskolatáskájából a fél éve ott punnyadó szendvics… Szendvicsféle… vagy valami hasonló… lehet, hogy sütemény volt, vagy valami más, uzsonnára csomagolt dolog, lényeg, hogy mostanra olyan szinten kivirágzott rajta a penész, hogy félünk, már-már egy új civilizáció jött létre a gyerekszoba hátsó sarkában, még jó, hogy le nem igázott egyik éjjel.
Ismerős az élmény? Hát akkor vigaszul annyit tudok mondani, hogy nem vagy egyedül.
Ha pedig mindig gondos és figyelmes anyuka vagy, akinek a tüchtig háztartásában ilyesmi soha, semmilyen körülmények között nem fordulhat elő, akkor valószínűleg az érintetlenül hazahozott, és a cuki, unikornisos szalvétával együtt a szemétbe hajított szendvicsek és almák hozzák rád az idegbajt nap mint nap.
Olyan nincs, hogy eltalálod az uzsonna mennyiségét
Ennél már csak egy jobb dolog van, amikor dehogyis érintetlen a szendvics, messze nem: a gyermek gondosan megrágcsálta kicsit, hogy lásd az igyekezetét, és mellette ott málladozik az iskolai tízórai maradványa is, szintén lelkiismeretesen megcsócsálva, hogy érezd, nem hiába fizeted ki érte a havi tizenhatezret, bár a kettőből együtt sem hiányzik összesen három dekánál több, de ez pont elég ahhoz, hogy senkinek se legyen gusztusa többé megenni.
Vajon bele fog harapni végül, vagy alig várja, hogy elfordítsuk a tekintetünket és már teszi is el a szendvicsét? (Fotó: Getty Images)
Nos, barátom, téged is azzal vigasztallak, hogy nem vagy egyedül. Messze nem, a nagy gonddal előállított, majd érintetlenül a kukába hajított uzsonnák, amiért minden áldott reggel fél órával korábban kelünk, összekötnek minket.
Már-már olyan nagy, kollektív élmény ez az anyáknak, mint a karantén, amikor senki sem hordott melltartót, mindenki bort ivott már délelőtt tízkor, és este hétkor még a Kis kece lányomat tanítottuk a gyereknek szolmizálva.
Egy cipőben járunk, na. Uzsonnás története is mindenkinek van, el is mesélték többen.
Hogy mi az ég bajuk van a gyerekeknek az uzsonnára csomagolt kajával, az sosem fog kiderülni. Erika barátnőm gyerekének például otthon kiválóan megfelel a sonkás szendvics, de az iskolában már nem, mert szerinte dobozszagú. A paprika meglöttyed, a paniniban kihűl a sajt és már nem nyúlik – mindennap van valami baja. Egyébként jó étvágyú gyerek, normál esetben nettó sikerélmény őt etetni, az uzsonnacsomagolást kivéve.
Erika időnként jól felidegesíti magát a madárlátta szendvicseken, olyankor pár napig nem csomagol a fiának semmit, egye az iskolai kaját (amivel szintén mindig van valami problémája a gyereknek, de be kell fizetni, mert gyakran este hétig is bent van a suliban). Ilyenkor természetesen telesírja a kölyök az iskolát, hogy éhezik, mert az anyja nem ad neki enni.
Azt sem tudod eltalálni, hogy mit enne meg
Sári barátnőm lánya egyszer besüllyesztette a táskája zsebébe a felbontott iskolakakaót, mert nem ízlett neki, ott felejtette és beleborult. Sári napokig szimatolt, hogy mi ez az őrült büdös a gyereken, mire kiderült, hogy a kakaó rohad a táskájában. Az ő lányai egyébként szintén nem eszik meg a szendvicset, ezért már nem is kísérletezik vele. Korábban gyakran művészi szintre emelt tramezziniket alkotott a lányoknak, amik, mondanom sem kell, teljesen hidegen hagyták őket. Helyette ma már inkább sajtot, feldarabolt répát és kekszet csomagol, azt legalább megeszik, kivéve, ha nem.
A tanév első napjain még ilyen uzsonnát csomagolunk. Hiába (Fotó: Getty Images)
Ha a gyerek legalább a nap végén előadja a gigantikus mennyiségű uzsonna maradékot, az lehangoló és bosszantó ugyan, de még mindig jobb, mintha eltitkolja a létezését. Kolléganőnk gyerekkorában kőkemény gyűjtögető volt, előfordult, hogy 11 szendvics penészedett a táskája aljában. Hogy minek csinálta ezt, ma sem érti, de egyszerűen annyira undorodott a becsomagolt szendvicsektől, hogy a szájához nem emelte volna. Hát, nem örültek a szülei, amikor kiderült. Éva barátnőm szintén nem ette meg a szendvicseit gyerekkorában, hanem a tankönyves szekrényében gyűjtötte, ha elfelejtett az iskolában megszabadulni tőlük, mert otthon már nem merte kidobni. Egyszer az anyja kinyitotta az ajtót, és kirepült egy hatalmas légy. A többit el tudjuk képzelni.
Változnak az idők, változnak a szendvicsek
Ha még kezdő lennél a műfajban, mert kicsik a gyerekeid, és vannak még reményeid, most szólok, hogy a macifej formájúra dizájnolt szendvics, meg az uborkából kifaragott nyuszihajó szintén teljesen felesleges időelcseszés, mert minden egyes gyerek egy egyéniség, akit nem lehet megvesztegetni ilyen ócska trükkel. Persze, ha ebben látod az önmegvalósítás útját, csináld csak, ki vagyok én, hogy lebeszéljelek róla. Remélem, lefotózod az alkotásokat.
További fejlemény, amire nem voltunk felkészülve, hogy a gyerekek ma már nem csereberélik egymás között a szendvicsüket.
Mondjuk ki bátran, a szendvics idejétmúlttá vált.
A mellékleteket, mint a csokit, kekszet vagy valami trendi gyümölcsöt esetleg igen, de már rég nem cserélésnek hívják, hanem trade-elésnek, ha nem tudtad volna.
Tovább is van ám. Általában az iskolás gyerekek kapnak állami gyümölcsöt és iskolatejet, vagy valami tejterméket. Ezekkel, mielőtt a kukába kerülnének, általában meghajigálják egymást, az almába belefúrják a ceruzájukat, a tejet meg el sem veszik. Ebben az a jó, hogy nem a mi szemünk előtt zajlik, és amiről nem tudunk, az nem fáj. De az azért már igen, amikor iskolagyümölcsként műanyag palackba csomagolt gyümölcslevet osztanak, aminek magasabb a cukortartalma, mint a nutellás zsömlének, de legalább gigantikus mennyiségű szeméttel jár. Na, ezt általában megisszák, csak előbb szünetben bottle flipet játszanak vele.
Kérdőjelek a fejekben
A megoldást sajnos nem tudom. Megpróbálhatjuk reggelente kipuhatolni, hogy mit enne a gyerek aznap, borítékolom a választ: semmit, esetleg mindegy. Próbálkozhatunk azzal, hogy megfigyeljük, milyen kaját nem hoz haza, de egy pillanatig se higgyük, hogy ez biztos módszer, mert lehet, hogy csak trade-el vele, vagy eszébe jutott az iskolában megszabadulni tőle, esetleg elvette tőle valaki, aki fölötte áll az iskolai hierarchiában. Adhatunk neki pénzt, hogy vegyen valamit az iskolai büfében, ebben az esetben törődjünk bele, hogy a gyerekünk süteményen és nyalókán él. Ha szerencsénk van, chipset nem lehet kapni a büfében.
Elég jól működő megoldás, ha a gyereknek uzsonnásdoboza van, azt legalább le kell adnia a konyhában, mert legkésőbb másnap reggel feltűnik, ha nincs mibe csomagolni a kaját. Ezzel eléggé le tudjuk redukálni a táska alján rohadó étel mennyiségét, feltéve, hogy a gyerek hajlandó használni, mert hetedik osztály fölött az ilyesmi már ciki.
Fogadjuk el inkább, hogy ez az egész nem a mi sarunk, mi szülőként mindent megteszünk, aztán majd visszakapja a kölyök ugyanezt a saját gyerekétől, sátáni kacaj.
