nlc.hu
Gasztro
Legyenek zárva karácsonykor a boltok?

Ne is nyissanak ki szenteste napján a boltok – ezt kéri egy szakszervezet

Vannak cégek, amik állítólag már elfogadták a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének javaslatát.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete azt kéri, ne is nyissanak ki karácsonykor, pontosabban december 24-én a boltok, mert az idősek idősávja és a korai zárás miatt amúgy is óriási lesz a tömeg. „Nagyon kemény év végén vannak a kereskedelmi alkalmazottak, helyt álltak a dolgozók, és ez egy olyan alkalom, amikor megtisztelhetnék őket azzal, hogy nem nyitnak ki” – mondta az InfoRádióban Karsai Zoltán elnök. A barkácsáruházak állítólag már elfogadták a szakszervezet javaslatot, vagyis nem nyitnak ki, míg az Auchan és a Spar 14 óra helyett már délben be fog zárni szenteste napján.

A jelenlegi járványügyi intézkedések értelmében az üzleteknek legkésőbb 19 órakor be kell zárniuk, december 24-én pedig ugye 14 óráig lehetnek nyitva, és továbbra is érvényben van, hogy hétköznap 9 és 11 óra, illetve hétvégén 8 és 10 között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak. Emiatt pedig az ünnepek előtti napokban nagyobb lehet a zsúfoltság a reggeli és a délutáni órákban. A december 24-i teljes boltzár esetén viszont valószínűleg utána is tumultus lenne, hiszen ez azt jelentené, hogy három napig zárva lennének az üzletek, emiatt vélhetően viszont 27-én zúdulnának a vásárlók elsősorban az élelmiszerboltokba.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, Bubenkó Csaba az InfoRádióban úgy nyilatkozott:

  • fel kellene függeszteni a hétvégékre – péntektől vasárnapig – az idősávot karácsonyig
  • vagy akár a nyitvatartási időt is meg lehetne hosszabbítani annak érdekében, hogy a vásárlók száma minél inkább eloszoljon, hogy minél kevesebben legyenek a vásárlótérben egyszerre
  • ha ez sem megy, akkor azt is érdemesnek tartanák megfontolni, hogy – akár négyzetméteralapon – korlátozzák a vásárlók számát.
Kézműves karácsonyfadíszek

Fotó: MTI Fotószerkesztőség / Vasvári Tamás

Karácsony koronavírus idején:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top