nlc.hu
Gasztro

Puszedli recept

Nagymamám édes puszedlije – recept

Jól emlékszem nagymamám konyhájában, a karácsonyi sütés-főzés közben, ahogy harapáskor porcukros lett tőle az orrom hegye. Nem hiába emlegette a nagyi csóknak, puszinak, sőt, a régi szakácskönyvekben még puszerli néven is előfordul egyik legnépszerűbb karácsonyi aprósütemény.

A porcukros házi csodának a közelében sem járnak azok a csomagolt, bolti verziói, amiket néha nosztalgiából leemeltem a polcról. Véleményem szerint nem is igazán éri meg beérni velük (persze biztos akad belőlük jóféle is), hiszen egy jó puszedlit nehéz elrontani. Ráadásul nem túl drágák a hozzávalók, az elkészítési ideje sem túl hosszú, ellenben sokáig eláll, és csak a fantáziánk szabhat határt annak, mivel készítjük el.

Bevonhatjuk cukormázzal, csokoládéval,  marcipánnal, díszíthetjük diófélével, cukorkával, tölthetjük otthon főzött szilvalekvárral, dióval,  csokoládékrémmel, és magát a tésztát is fűszerezhetjük szerecsendióval, szegfűszeggel, gyömbérrel, ánizzsal, de mindenféle aszalt vagy kandírozott gyümölcsöt is belekeverhetünk. 

Pontos eredetét porcukros homály fedi, de nagy valószínűséggel Magyarországra Bécsből érkezett az édesség, és Busserl/ Pusserl (ami csókot jelent), magyarosított – a puszerli, puszelli, puszedli néven került a forgalomba és lett a polgári konyhák, na és persze a cukrászdák egyik kedvence. 

A találgatások Franciaországot is emlegetik származási helyként,  és több mint valószínű, hogy már a 17-18. század folyamán valóban készültek a mai csókokhoz hasonló édes sütemények Franciaországban, és Olaszországban is.

Puszedli házilag

Puszedli házilag (Fotó: Nosalty)

Itthon a 19. század folyamán kezdett el szélesebb körben elterjedni ez a finom, édes csók, és vált a karácsonyi, illetve az adventi időszak egyik legnépszerűbb süteményévé. Ekkor a recept kicsit megváltozott, ekkor egészítették ki az olyan hozzávalókkal, mint az ánizs, a méz és a porcukor.

Ma már rengeteg változata létezik, de alapvetően három fajtára osztható a hozzávalók és az eltarthatóság szerint:

  • A mézes tésztájú puszedlik:  érdemes időben nekilátni, hogy jól megpuhuljanak karácsonyig, ezek akár 2-3 hetet is várakozhatnak.
  • Az omlós tésztából készült csókok.
  • Pillekönnyű puszik: ők is simán elvannak egy hétig hűvös, száraz helyen.

A házi puszedlik ma már rengeteg változatban elkészíthetők, de mi most a nagymama ízvilága szerinti, klasszikus, márványosan csillogó receptet hoztuk el, hogy

omlós csókok járják körül a karácsonyi asztal.

Ami kelleni fog hozzá:

A tésztához:

  • 20 dkg méz
  • 15 dkg olvasztott vaj
  • 50 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 1 egész tojás
  • 2 tojássárga
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
  • 1 citrom reszelt héja

A mázhoz:

  • 2 tojásfehérje
  • 10 dkg porcukor

Így készítsd el:

  1. A mézet langyosra melegítjük,  majd hozzáadjuk az olvasztott vajat, és jól elkeverjük. A lisztet keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a cukrot, a szódabikarbónát, a fahéjat és a szegfűszeget, a reszelt citrom héját, elkeverjük, majd hozzáöntjük a vajas mézet, valamint a tojásokat, és kézzel simára összegyúrjuk. 10–15 percet a hűtőben pihentetjük.
  2. Közben egy tepsit kibélelünk sütőpapírral. A masszából diónyi golyókat formázunk, és a tepsire rakosgatjuk egymástól viszonylag távolabb, mert sülés közben meg fognak nőni.
  3. 170 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 10–12 perc alatt megsütjük.
  4. Hagyjuk langyosra hűlni.
  5. A mázhoz a tojásfehérjét a porcukorral alaposan elkeverjük, hogy krémes állagú legyen, majd vagy megmártjuk benne a puszedliket, de ecsettel is lekenhetjük őket egyenként. Amint megszáradtak és teljesen kihűltek, fémdobozba tesszük őket, vagy ha utolsó pillanatban jutott rá időnk, tálalhatjuk is, szerencsére pár óra alatt omlósra megpuhul.

Kiemelt kép: Instagram

Még több nagyi-féle finomság

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése