Mutatunk 3 olyan töltött túrógombócot, amilyet még nem ettél

Olga | 2021. Június 17.
A túrógombóc nem desszert, hanem rendes főétel, főleg akkor, ha olyan töltelékeket is kap, mint a következő három receptben.

A túrógombócot nem lehet megunni, gyerekkorunk nagy kedvence, amit igyekszünk olyan gyakran elkészíteni, amennyire gyakran csak lehetséges – vagy amíg meg nem unja a család többi tagja. Főfogásként esszük, általában tartalmasabb leves előzi meg, de semmiképp sem csupán édesség vagy desszert. Most mutatunk három olyan töltött túrógombócot, ahogy még csak ritkán ehetted.

Cseresznyés túrógombóc

Egyszerű de nagyszerű a cseresznyés túrombóc (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

Elkészítése:

A tojássárgákat fehéredésig keverjük a cukorral és olvasztott vajjal, majd hozzáadjuk a túrót, búzadarát és sót. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és ezt is óvatosan beleforgatjuk a túrós masszába. Hűtőbe tesszük legalább egy órára, hogy a dara megduzzadjon, majd gombócokat formázunk a tésztából és mindegyik közepébe belenyomunk egy kimagozott cseresznyét. A gombócokat ezek után a lobogó, sós vízbe tesszük és 4-5 perc alatt készre főzzük. A végén meghempergetjük pirított zsemlemorzsában vagy darált babapiskótában a gombócokat, porcukor és vaníliás cukor keverékével megszórva álaljuk.

Nutellás túrógombóc

A nutellás túrógombócot imádni fogja a család (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

Elkészítése:

Az első lépés, hogy jégkockatartóban lefagyasztjuk a Nutellát, így tudjuk majd megtölteni vele a gombócokat. A túrót összetörjük, hozzákeverjük a búzadarát, tojást és cukrot, majd félretesszük 15 percre. Közben vizet forralunk egy lábasban egy kevés sóval. A masszából gombócot formázuk, a hüvelykujjunkkal egy mélyedést nyomunk bele, beleteszünk egy kocka fagyott Nutellát, majd rázárjuk a tésztát. Így dobjuk a forrásban lévő vízbe, majd 5 perc múlva szűrőkanállal kiszedjük. A végén meghempergetjük pirított zsemlemorzsában, tejföllel és porcukorral tálaljuk a túrógombócot.

Eperlekváros túrógombóc

Darált mogyoróba is forgathatjuk az eperlekváros túrógombócot (Kép: Getty Images)

Hozzávalók:

Elkészítése:

Az eperlekvárt jégkockatartóban lefagyasztjuk. A vajon megpirítjuk a zsemlemorzsát. A túrót villával összetörjük, mehet bele a liszt, búzadara, tojássárgája – mindezt alaposan összegyúrjuk. A fehérjét kemény habbá verjük, majd beleforgajtuk óvatosan a masszába. Nedves kézzel gombócokat gyúrunk, mélyedést nyomunk bele és egy kockányi fagyasztott eperlekvárral töltjük meg, amit alaposan beburkolunk a túrós masszával. Forrásban lévő vízben 5 perc alatt készre főzzük, a pirított zsemlemorzsában megforgatjuk és eperszósszal tálaljuk.

Mi legyen a leves a túrógombóc előtt?

Exit mobile version